The Tomb Raider Trilogy (PS3) teszt

Kevés olyan videojáték karakter létezik, amelyre azt lehet mondani, hogy lassan két év múlva fogja ünnepelni majd a huszadik születésnapját. Mivel nem vagyok nagy játékos, így egyetlen egy ilyen karaktert tudok mondani, aki nem mást, mint Lara Croft. Az angol Core Design csapatának köszönhetően született meg 1996-ban az egyik (és talán?) a leghíresebb női virtuális karakter. Sajnos abban az időben épp kezdtem az általános iskolát, így sajnos csak évekkel később egy újságos cd-n található demonak köszönhetően találkozhattam a félelmet nem ismerő kalandornő első kalandjával. Nem volt megállás, s az akció-kaland műfaj tökéletes keverékének köszönhetően rabja lettem a játéknak, s szinte sorrendben vittem végig az összes epizódot.
A Core Design által “elkövetett” epizódok számomra hatalmas élményt jelentett, de az újrajátszási faktor elég kicsi volt. A szabadidő kevéssége, s a játékok nehézsége együttese volt az, melynek eredménye volt ez. A játékokkal különösebb problémám nem volt, s az ötödik részig véleményem szerint tudta tartani a minőségi szintet. Azonban a probléma forrása az volt, hogy az évente megjelenő epizódok nem sok fejlődésen, változáson mentek keresztül, amely kivívta a rajongók ellenszenvét. Az ezredfordulón a meglévő játék grafikus motorja már amúgy is elavult volt, amelyet az ötödik résszel együtt legálisan elérhetővé tett a rajongók számára, akik azóta rengeteg szerkesztett pályát készítettek. Mivel radikális változás kellett ahhoz, hogy a híres régésznő ne vesszen homályba, így a fejlesztők mindent az alapoktól kezdtek el fejleszteni. Négy évnyi munkának köszönhető volt a 2003-ban megjelent hatodik rész, amely nem csak, hogy félkészen látott napvilágot, hanem tele milliónyi hibával, amely a mai napig is bővül. A törött relikviának számító epizód után a Core Design megszűnt létezni, s az Eidos (amely azóta Square Enix néven tevékenykedik) a csőd szélére került.

Már én is naprakész lettem, amikor a színen megjelent a Crystal Dinamics csapata, amely új életet lehetelt a halottnak vélt szériába. A fejlesztést én is nyomon követtem, s szinte ugyanazok igazak voltak rá, mint az elődjére: a végső verzió teljesen másképp festett, mint az előzőleg napvilágot látott képek, s videók. Annak ellenére, hogy jó pár pályarész kivágásra került, s a hősnőnk radikális digitális műtéten esett át mégis szerethető volt.
Ugyan a régi epizódok hangulata nem tért vissza, viszont kaptunk egy teljesen újjávarázsolt játékot, amelyben ráadásul csomó olyan dolgot fedeztem fel, amivel teljesen szerethetővé vált, mint elődei. A technikai feltételek nem voltak adottak, így aztán elég sok év telt el, mire minden grafikai beállítás elérhetővé vált számomra, s mindenféle probléma nélkül futtathatóvá vált a játék. Legjobban a Next Generation opció iránt csorgott a nyálam, amely bekapcsolásával grafikailag tündöklővé vált a játék. Az öröm nem tartott sokáig, ugyanis a gépfejlesztésnek köszönhetően 64 bites operációs rendszer hódította meg a számítógépet. Ezáltal két pálya a fenti grafikai opció bekapcsolásával játszhatatlanná vált, amely a mai napig nem került kijavításra. Mivel egyik kedvencemről van szó, így nem kicsit frusztrált, hogy eredetiben megvásárolt szoftvert nem tudok futtatni, csak kis ügyködésre, s alap grafikai beállításokkal. Amikor megvásárlásra került a Playstation 3, akkor viszont elgondolkodtam, hogy erre a platformra is érdemes lenne megvásárolni. Ekkor jött számításba a The Tomb Raider Trilogy névre keresztelt kiadás, amely tartalmazta azt az epizódot, amely hibáson működik az utóbbi operációs rendszereken.

Ugyan nem volt nagy öröm számomra, hogy ismét meg kellett vásárolnom olyat, amit korábban már megtettem, de mivel játszani akartam, így nem igazán volt nagy választásom. A Crystal Dinamics nagyszerű feltámasztást hajtott végre, s három epizódot készített el közel négy év alatt. Egyébiránt azért is nagy a tisztelet irántuk, mert ez a három epizód tartalmazza az évfordulós részt is, amely az 1996-os első kiadás tökéletes remake-je, amely egyébként az átívelő történetbe tökéletes passzol. Az új fejlesztőcsapat által készített részek közül az egyik kedvencem a Legend, így nem volt kérdés, hogy vele kell kezdenem. A lemez behelyezése után egy szép képernyő fogad, majd pedig lehetőségünk van választani, hogy mely részt kívánjuk játszani. Igazából nem sok változást véltem felfedezni a PC-s változathoz képest annak ellenére, hogy pár dolgot újra szerettek volna értelmezni a készítők. A szembetűnő változás a megjelenés terén okozott nekem. A játék természetesen a PC-s Next Gen grafikával látott napvilágot, s ezen csiszoltak kicsit a készítők. Kicsit élénkebb színeket lehetett felfedezni, s ezáltal elmúlt egy-két helyszín műanyag hatása. A legnagyobb változást a víz megjelenítésében érték el a fejlesztők, amely kicsit valósághűbbre sikerült, mint más platformokon.

A játékon – szerencsére – nem változtattak a készítők. Így, aki a korábbi változattal játszott nem fog meglepődni. A helyszínek maradtak, s szinte minden olyan, mint amilyenre emlékeztem. Az akció, s a logikai feladványok remekül passzolnak egymáshoz, habár a legnehezebb nehézségi szinten sem kell szembenéznie az embernek elakadás lehetőségével. Annak ellenére, hogy pozitív visszajelzést kapott a játék sok kritika érte a játékidő, mely sokak szerint elég rövid. Ha őszinte akarok lenni, akkor tényleg nem olyan hosszú, hisz én nagyjából négy óra alatt tettem magamévá a játékot.
Sokan azt mondják, hogy nincs abban semmi élvezet, ha az ember csak átszalad egy adott játék pályáin. Én nem igazán vagyok olyan, aki él hal azért, hogy minél nagyobb, s jobb eredményeket érjek el egy adott címben, vagy minden egyes sarokba bepillantsak, hogy a legkisebb szöszt is összeszedjek, s ezáltal jelentősen növelve a játékidőt. Engem ezek nem kötnek le, másfelől pedig kevés szabadidőm van, így hát nem is nagyon látok ebben fantáziát. Azonban sokak igen, így a Legend nekik is okozhat örömet ebből a szempontból. Ugyanis minden egyes pályán vannak elrejtve különböző ereklyék, amelyeket összeszedve különböző extrák tulajdonosai lehetünk. De persze önmagában ez még nem elég, ugyanis ahhoz, hogy 100%-os statisztikát érhessünk el minden egyes pályát időre kell teljesítenünk. Ugyan akadnak rendkívül könnyű, s átlátható helyszínek, így olykor ez nagyon egyszerűnek tűnhet, azonban akadnak olyan alkalmak is, amikor hajat téphet az ember. A játék megjelenésekor próbálkoztam ezzel, de végül feladtam. És persze akkor még nem esett szó a trófearendszerrel, melynek számomra nem sok létjogosultsága van, ha alapul veszem a szórakozási faktort.

És nincsen rózsa tövis nélkül, tartja a mondást. Ebből fakadóan akármennyire is kedvelem ezt a részt sajnálatos módon nem tudta teljesen azt a minőségi szinten hozni (szigorúan technikai szempontból, persze), mint a már meglévő, s rengeteg alkalommal kijátszott PC-s változata. Az első legnagyobb bajom leginkább az irányítással volt, ugyanis sokszor pont emiatt nem tudtam tovább menni, vagy épp emiatt kellett újra kezdenem egy adott szakaszt, miután az általam irányított karakter szépen fűbe harapott. Most ugyan a Playstation 3 habzó szájú rajongói minden bizonnyal mondhatnánk, hogy csak a kezemhez kell szoktatnom a kontrollert, illetve ügyetlen vagyok, de ez nincs így. Van már annak bő másfél éve, hogy a billentyűzet & egér kombinációt felváltotta a kontrolleres irányítás PC-s platformon is, s nem is akármilyen eszköz fényében. Egy Xbox 360-as kontroller volt, amellyel bővült az irányítási lehetőség tárháza, amely olyannyira a kezemhez simult, hogy a trilógiát legalább kétszer kivittem PC-n. Példának okáért nem értettem, hogy a motoros részeknél gyakorlatilag miért is kell egyszerre legalább három, négy gombot nyomnom, miért nem lehet egyszerűen az egyik joy-t előre nyomni és suhanok, mint az IQ zuhanás Kiszel Tünde fejében. Egy-két pályarésznél pedig azon húztam a számat, hogy a kamerakezelés nem igazán volt a legjobb. A legjobban a játék végén érte el a tetőpontot, ahol a végső ellenség legyőzése legalább fél órámba telt, míg ezt feleannyi idő alatt egy Xbox360-as kontroller-rel megvolt PC-n. Feltehetően nem lenne ennyire rossz a véleményem irányítás szempontjából, ha nem lenne összehasonlítási alapom, de mivel a PC-s változat technikai malőrjei miatt, amely a 64 bites Windows 7-et, s 8.1-et érinti egyelőre felejtős (hátha a Microsoft új operációs rendszerén már nem lesz ez a gubanc), így egyelőre marad a címbeli változat. Emellett sajnos említést kell tennem, hogy olykor elkezd érdekes módon recsegni a hang, s mindezek mellett olykor belassul a játék. Átkutatva az internet bugyrait ezekkel a hibákkal nem csak én találkoztam egyedül.

Amitől viszont legjobban tartottam az a felbontás volt. Anno egy elvakult playstation rajongó kegyes szavait intézte hozzám, miszerint mennyire szánalmas vagyok, hogy a gép előtt görnyedve játszok, míg a több százezres tévéje előtt kényelmesen fotelből ugyanezt megcsinálja. Azóta csöppet változott a világ, ugyanis a PC-m immáron multimédiás lejátszóként is funkcionál, amely össze van kötve a jelenlegi tévémmel. Sokan nyekeregtek, hogy minek fullHD, illetve minek 4K, mikor az ember nem is veszi észre a felbontásból eredő különbségeket. Nem több száz ezres készülékről van szó, hanem egy mezei LED tv-ről, de ennek ellenére észrevehető ezek között a különbségek. A 4K-s tesztanyagok pedig egyszerűen csodásak voltak.
A legnagyobb probléma ebből fakadóan leginkább az volt, hogy még filmeknél, s sorozatoknál nem annyira észrevehető, addig viszont játékoknál viszont igen, ha valami nem megy 1920×1080-as felbontáson. Mivel a filmek, sorozatok többsége PC-ről fut, így nem értem kettő között miért is van ekkora különbség. Annak ellenére, hogy a trilógia epizódjai nem rendelkezek nagy felbontású textúrákkal mégis gyönyörűek PC-n. A Playstation 3-as kiadás azonban csak sima HD, szóval… Az első indításnál már köptem volna egyet, ugyanis eléggé “maszatos” hatás jött elő, mintha egy SD adás futna a készülékemen. És akkor még nem szóltam semmit a meg nem lévő vonalsimításról, amely eléggé szembetűnő volt. Nagyjából a játék felénél már eléggé zavaró volt, így kicsit állítgatva a konzolt, s a tévé profiljait nagyjából sikerült elérnem egy elfogadható HD szintet, de még így sem vagyok elégedett a meglévő látványvilággal.

Nem is tudom megszámolni mennyiszer vittem végig a játékot, de még középiskolás koromban havonta egyszer mindenképp megvolt. És persze nem számoltam bele azt sem, hogy hányszor volt az, amikor elkezdtem, de valami miatt nem tudtam végigmenni rajta. Az igazság az, hogy valahogy bele is untam, így nem volt véletlen, hogy pihentettem egy kicsit. Így érdekes élmény volt ismét végigmenni az adott pályákon annak ellenére, hogy szinte mindent kisujjból ráztam ki. A kipörgetés után pedig nem volt megállás azonnal kezdtem is a következő epizóddal, amely egyúttal az évfordulós kiadás, ami az Anniversary címet kapta hivatalosan annak idején, s mely rendkívül jól illeszkedik a trilógiába történetileg mindenképpen.
Ahogyan fent említettem a játék első részével annak idején egy számítógépes játék újságának cd mellékletének keretén belül találkoztam. Ugyan már akkor is remekül virágzott a másolt játékok piaca, de mivel internet hozzáférés nem volt itthon, s nem is ismertem olyat, aki ilyen “szektorból” tudott volna előhalászni nekem játékokat, főleg Lara Croft kalandjait, így igazából más megoldás nem volt, mint hogy eredeti változatban megvásárolni. Bár hozzáteszem, akkor ez nekem nem okozott fejtőrést, sőt! Rendkívül örültem annak, hogy egy ilyen szép “ereklyét” tehetek fel a polcomra. Akkoriban pár ezer forintért volt megvásárolható az első öt rész az Ezt Vedd Meg! kiadványainak köszönhetően, de annak ellenére, hogy csak a demo változattal játszottam mégis a második részt vettem meg, ami a mai napig az egyik felejthetetlen kedvencem. Mikor bejelentésre került, hogy az első rész érkezik egy évfordulós kiadás keretén belül, akkor nem estem hanyatt. Ugyan én is az elsők között voltam, aki játszhatott vele, de valahogyan nem igazán fogott meg. Ha lehet ilyet mondani, akkor talán csak becsületből vittem végig, hisz mégiscsak rajongó vagyok. Bár az első két pálya nekem valóban tetszett.

Az 1996-os első rész csak úgy, mint az évfordulós kiadás gyenge pontja nálam a helyszínekben rejlett. Valahogy nem sikerült magával ragadnia. Bevallom akkor, s most sem olvastam utána, hogy vajon miért is jelent meg 2007-ben olyan grafikával minden platformra, mint ahogyan elérhető volt. A 2006-os epizódban a PC-s változatban volt egy választható mód, amely “Next Generation” nevet kapta, s sokkal jobb grafikai megoldásokat, s látványt tartalmazott. Igazából én erre fel voltam készülve, s vártam is, azonban az első indítás után csalódás ért, ugyanis ennek nem találtam semmi nyomát. Persze rengeteg rajongói trükk készült az évek alatt a grafikai látványvilág minőségibbé tételére, de azért ez annyira nem elégített ki engem.
Amikor kezembe vettem a The Tomb Raider Trilogy kiadást igazából csak a 2006-os epizód miatt vásároltam meg. Azonban annak végig vitele után úgy voltam vele, hogy amúgy is régen játszottam vele, s ugyan nem nagy kedvenc, de azért megérdemli, hogy még egyszer végig vigyem. Ami először is meglepett, hogy a grafika viszonylag sokkal jobb lett, mint bármely más platformon kiadott változatéval. Jó pár textúra kicserélésre került, illetve a víz effekt itt is nagyon szépen ki lett pofozva. Annak ellenére, hogy valóban nem a kedvenc részemről van szó, mégis örömmel ültem le elé, s játszottam végig. S ismét volt olyan, hogy bizony másnap korán kellett volna kelni, vagy pedig valami programom volt, de egyszerűen nem tudtam felállni a képernyő elől. A játékmeneten csak úgy mint a fent említett cím esetében gyakorlatilag semmit nem változtattak a készítők. Habár nem tudom, hogy lett-e volna olyan dolog, amit tényleg tudtak volna-e változtatni. Nekem kicsit nagyobb falat volt, hisz egyébként sem szeretem a túlságosan nehéz játékokat. Egyrészről negatívan hatnak a nyugalmi állapotomra, másfelől pedig a tovább haladás eléggé nehézkes, s a nyúlfarknyi szabadidőm pedig erre kevés. Talán ez a másik ok, amiért az Anniversary nincs a kedvencem között. A megjelenése előtt sokan nyekeregtek, mint a rozsdás bicikli, hogy ugyanazt, vagy nehezebb játékot szeretnének kapni, mint a régi epizódok esetében, s az újragondolás ebből a szempontból pedig nem igazán volt jó. Az évfordulós kiadás pedig megmutatta, hogy a Crystal Dinamics bizony tud valóban jó, s nehéz, illetve hosszú játékot kiadni a kezei közül. Mondjuk én kevésbé örültem ennek, amikor a játék felénél annak idején a klaviatúrát, majd pedig a kontrollert vágtam volna földhöz. Az pedig más kérdés, hogy a kezem két óra elteltével is görcsben volt…

Tehát visszatérve a játékra látványtól eltekintve semmi nem változott. Ebből fakadóan pedig körülbelül az első öt pálya után szépen beindul a szopóroller, hisz valóban nem tehető meg, hogy az ember egy fáradt nap után leül emellé a cím mellé, mert bizony figyelni nagyon kell, s ébernek sem árt lenni, hisz innentől precizitást követel a játék. Amiért ökölbe szorult most, s annak idején is a kezem az leginkább az volt, hogy egyes továbbjutáshoz bizony másodperc töredéke kell, mert egy rosszul időzített gombnyomás, s bizony könnyedén visszakerülhetünk egy korábbi mentésünkhöz. Innentől valódi ugrabugra az egész, s ha hozzá vesszük a mi mágneses “lasszónkat”, amellyel akár a falakon is futhatunk azt kell mondanom, hogy valódi kihívás az egész. És itt hozzátenném, hogy én elsősorban a könnyű nehézségi szintről beszélek, tehát el se merem inkább képzelni - nem hogy neki leselkedni – a legnehezebb fokozatnak. A végső statisztika szerint körülbelül nyolc óra alatt teljesítettem a játékot, de véleményem szerint nem került bele ebbe a statisztikába az elhalálozások száma, így szerintem akár ennek a játékidőnek a duplája is lehet. Arról nem is beszélve, hogy az ereklyéket, melyek lehetnek többfélék, nem igazán keresgéltem, hisz én nem vagyok az a fajta típus, akit lázba hoznak ilyenek. Habár hozzáteszem, hogy különböző extrákat érhetünk el velük.
Ahogyan a Legend esetében, úgy itt sem kerülhette el a játék azt, hogy összevessem a PC-s változatával. Véleményem szerint az irányítást mind klaviatúra, mind pedig kontroller szempontjából sokkal, de sokkal könnyebb volt a számítógépes változattal, mint Playstation 3 verzióval. Leginkább azért is, mert a PC-mhez használt Xbox 360-as kontroller nem csak kézre állóbbnak, de masszívabbnak is tartom, így többször előfordult, hogy attól tartottam a kezeim közt roppantom szét a Playstation kontrollerét, melynek utánpótlása bizony nem olcsó mulatság. De szerencsére túlélte a kiképzést. Ellenben a grafikai megvalósítás valóban magával ragadott.

És arról muszáj ejtenem pár szót. Az, hogy a textúrák HD felbontásúak lettek az nálam nem ütött nagyot. Leginkább pont azért is, mert egy Full HD TV-n valahogy kevésnek éreztem azt, hogy “csak” HD minőségen futott még akkor is, ha sikerült elérnem a konzolomból, hogy némileg próbáljon feljebb konvertálni felbontás tekintetében. Azonban jó pár textúra kicserélésével, s élénkebb színekkel valóban jobban festett a játék, s igazából el is felejtettem azt a “malőrt”, hogy ez a változat nem kapott Next Gen grafikát, mint a 2006-os elődje.
Mint ahogyan fentebb is említettem a víz valóban remekül lett megvalósítva. Ami véleményem szerint hiányzott a PC-s változatból, hogy egy kis úszás után alig látszódott, hogy hősnőnk nem épp száraz talajon mozgott, addig a Playstation 3 változatában ezt sikeresen kiküszöbölték. Látszódott, hogy ezzel rendkívül sokat foglalkoztak, mert sikerült némi realitást is csempészni így a játékba. Mindezek mellett pedig olyan dolgok is megjelentek, mint a “koszolódás”. Azaz miközben kutakodunk ereklye után, vagy pedig épp menekülünk, harcolunk, s olyan terepen vagyunk akkor bizony eléggé feltűnő jelenség üti fel a fejét az általunk irányított karakterünkön: a kosz. Ezt is valahogy hiányoltam az előző részekből, de szerencsére ez szintén ki lett küszöbölve. Szinte majdnem minden élt a képernyőn, s valóban élvezet volt már csak azért végigjátszani még úgy is, hogy nem a kedvenc részemről van szó. Az okát nem tudom, de az egyiptomi kultúrától, s helyszíntől olyan szinten rosszul vagyok, hogy arra szavak nincsenek. Talán pont ez is az oka annak, hogy elég erősen, s szájrágva tudtam csak “átvészelni” a szinte csak itt játszódó The Last Revelation címre keresztelt, s az azóta megszűnt Core Design negyedik Tomb Raider-ét, de ennek ellenére az évfordulós kiadás ezen helyszíneit is felettébb élveztem. Meglepő. És itt sem tudom azt mondani, hogy nincsenek negatívumok. Ha már látványnál tartottam, akkor előfordultak alacsony felbontású textúrák, vagy épp nem kevésbé kidolgozottak, amelyek olykor elég nagy csalódást keltettek. Mondjuk legjobban azon gondolkodtam el, hogy ha már annak idején se tudták ezeket megoldani rendesen, akkor most miért nem javították ki eme hibát.
Eltekintve a látványtól sajnos fizikai problémák is voltak. Ilyen volt az előző epizódban is fellelhető lassulás, melynek okára nem jöttem rá, de felettébb idegesítő volt. Leginkább pont azért, mert olyan érzetet keltettek bennem, mint amikor nem volt elég acélos videokártya a gépemben, s bizony olykor voltak kellemetlen pillanataim. Komolyan előfordult az, hogy annyira beleéltem magam, hogy nem igazán néztem min is játszok pontosan, s magamban pedig az a kérdés ötlött fel például, hogy új videokártyával miért szaggat ez? Vagy azt vártam mikor fagy ki, s kerülök az asztalra. De aztán magamhoz térve rájöttem, hogy épp a konzolos változattal tolom. Illetve egyszer fordult elő, amikor szépen befagytam a pályán, s csak az segített, hogy kiléptem a játékból. És persze itt is előjött a recsegő hang. De ahogyan hallottam a Playstation 3-as változatból készített végigjátszásoknál is hallhatóak ezek a problémák.

A Legend esetében biztos a konzolos változat végigjátszása a PC-s hiba miatt. Az évfordulós kiadás pedig a jobb látványvilága miatt is újra nekiülős kategória erős győztese. A két cím végig játszása után viszont gondolkodóba estem, hogy nekiüljek-e az egyaránt imádott, s utált Underworld alcímet viselő utolsó epizódnak, mely nem csak a kiadás utolsó része, hanem az átívelő történet befejező etapja. Leginkább azért is volt a kérdéses, hogy leülök-e mellé, hisz a korábban megvásárlásra került darabbal eddig még semmiféle problémám nem akadt sem látványban, sem technikailag. S persze az mellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy mi, PC-s társadalom megkaptuk azt a megbecsülést, hogy a játék egy szép díszkiadásban teljesen magyar nyelven jelent meg! Büszkeségtől dagadó személyiségemet félretolva viszont úgy döntöttem, hogy ennek is nekiülök, s megnézem miben is különbözik az általam birtokolt PC-s változattól. Habár azzal tisztában voltam, hogy ez az egyetlen olyan rész a packban, ami egy az egyben ugyanaz, mint ami már korábban megjelent.

Fentebb írtam, hogy egyszerre imádott, s utált játékról van szó részemről. S miért is van ez így? A játék végig vitele közben rájöttem, hogy csak egy részét szeretem, míg a többi belőlem nem tetszést vált ki. Első körben ez leginkább a helyszínek, s a látványvilágnak köszönhető. Ugyanis sikerült olyan jól összerakni ezt a játékot, hogy az első pár nagyobb helyszín az, amely valóban magával ragad, s valóban szórakoztat, azonban az Underworld második felében található helyszínektől leginkább herótom van, mert nem tetszenek. Ez alatt nem az értendő, hogy nem jók, sőt. Hisz a megvalósításuk tényleg jól sikerültek, s ha alapul vesszük azt, hogy ezeknek java részük a fantázia szülte azt gondolom mindenképp elismerést érdemelnek. Csak épp nekem nem nyerték el a tetszésemet. Így ebből a szempontból pedig kissé nehézkes volt, hogy a játék első felét számon vigyorral toltam végig, míg amikor belekezdtem a második félbe, akkor meg úgy ültem ott a képernyő előtt, mint egy hét éves, aki épp megtudta, hogy nem létezik a TV maci.
A fentebb említett két résznél volt erő, hogy ott tartson a TV képernyője előtt, hisz rendkívül sok mindenben különböztek a PC-s változattól, ellenben itt volt az Underworld, mely a felbontástól eltekintve ugyanaz volt, mint amivel korábban már játszottam nem keveset. Így ebből a szempontból viszont nem tudott sajnos lekötni, pedig nagyon szerettem volna vele eltölteni pár élvezetes órát. A játék azon az úton haladt tovább, amit már az elődei letettek. Ugra-bugra ide majd oda, s emellett némi rejtvény, de persze nem a legnehezebbek, illetve némi kincskeresés azok számára, akik szeretnek minden sarokba bekukkantani. Rajongói mivoltomból fakadóan azt gondolom, hogy eléggé őszinte vagyok, ha kijelentem, hogy ezek nem sikerültek a legjobban. Annak idején nagyon vártam a játékot, s szinte naprakész voltam vele kapcsolatban. Talán az elsők között voltam, aki letöltötte a demo változatot, mely a Thaiföld felét tartalmazta, s szépen el is varázsolt. De akkor is voltak olyan dolgok, amelyek már szemet szúrtak. Hisz itt is érvényesül az, hogy nincsen rózsa tövis nélkül. Mert, hát itt is akadtak hibák. Az előző két Crystal Dinamics által készített epizódot is ért jó pár negatív kritika, habár bevallom azokat nem szoktam komolyan venni, hisz sok olyan játékos köpködött fűt-fát, akik a régi részeken nevelkedtek, s nem tudták elfogadni a változást. Így az ő véleményük valahogy számomra nem volt mérvadó. Ellenben azokéval, akik önállóan értékeltek epizódokat, s nem más részekhez, vagy játékhoz való hasonlításokból jöttek elő a negatívumok.

Abban egyetértek, hogy apróbb változásokon kívül a legtöbb fejlesztés feltehetően grafika csiszolására ment el. Mondjuk engem ez annyira nem zavart, hisz ennek ellenére tudtam élvezni a játékot, s másnak a nyekergése meg igazából ebből a szempontból nem meghatározó számomra. A készítők természetesen gondoltak azokra a játékosokra is, amelyeknek feltehetően ez a játék lenne az első a szériából. Így mielőtt neki ugorhatna bárki az extrák menüpont alatt egy videót megtekinthet bárki, így senki nem veszhet el a történetszálak között. A pályák között persze összekötő szerepet játszik, s nagyon sok mindent meg is tudhatunk, ha például a megbízható eszközeinket használjuk. Az alkotók valóban sok időt szentelhettek a látványvilágra, mely olyan nagyszerűre sikerült, hogy feltehetően sokaknál okozhatott vizuális orgazmust. Nem volt véletlen annak idején, hogy például a thaiföldi pályarész eleje került elérhetővé demo változatba, amelyet annyiszor játszottam ki a teljes játék megjelenése előtt, hogy arra szerintem már nem is létezik egész szám. Kalandozhatunk a tenger fenekén, s érdekes építményeket kutathatunk fel. A többször említett Thaiföld pedig valóban kápráztatóra sikerült, amelynek minden egyes sarkába érdemes bepillantani. Mexikó például nekem nem tetszett, s ez leginkább a furcsa fejtörőknek volt köszönhető, amelynek nem sikerült belopnia magát a szívembe. És akkor nem tettem említést a motorozós részekről sem, amelyeknél egyébként érdemes megemlíteni, hogy immáron nem csak járműként használhatjuk a szóban forgó eszközt, hanem a rejtvények megoldásában is sokat segíthet.

Fel voltam arra készülve, hogy nagy változást nem igazán fogok majd tapasztalni a már meglévő változattól. Viszont amire kíváncsi voltam, hogy vajon milyen is lesz a technikai háttér. Ez alatt azt értem, hogy sajnos az Underworld jó pár hibával rendelkezett, melyet a sokadik javítás sem tudott helyrehozni. Azonban azt kell mondanom, hogy a Playstation 3-as verzió sem hozott számomra megváltást. Példának okáért nagyon idegesítő tud lenni, amikor szűkebb helyeken előfordul, hogy a kamera megbolondul, így az adott játékidő hamar véget ér csúnya halállal, mert egyszerűen nem lehet tovább menni, mert nem tudunk végrehajtani pontos ugrásokat, vagy pedig nem látjuk merre kell menni. De az is érdekes, hogy bizonyos peremek elérhetően látszanak, de mégsem tudjuk őket elkapni. Mindezek mellett a lépcsőn való fel-le mászkálás igencsak hagy némi kívánni valót maga után. Szerencsére a pályák hosszúságának, s grafikai szépségének köszönhetően kárpótolhat bennünket ezekért a hibákért.
Az előző végigjátszások alkalmával többször megfordult a fejemben, hogy talán le kellene cserélnem a hangrendszeremet, mert ez lehet az oka a bizonyos helyszíneken tapasztalható recsegős hangnak. Meglepetésemre ennek nyomát sem találtam az Underworld-ben. Ami viszont tényleg idegesítő volt, hogy olykor eléggé belassult a játék, s olyan érzetem támadt, mint amikor legelőször futottam vele egy kört még a PC-s változatnál, ahol nem volt elég erős fizikai gép a futtatáshoz. Mindezek mellett még egyszer belefutottam olyan hibába, amelynek köszönhetően lefagyott az egész gép, s kénytelen voltam áramtalanítani a konzolt. Mindenesetre arra tökéletes volt, hogy meghozzam azt a döntést, hogy a Playstation 3-as verzióból köszönöm szépen, de inkább nem kérek, s maradok a PC-s, s egyébként teljesen magyar nyelvű változatnál. A voksomat pedig még az irányítás is megerősítette, mely elég érdekesre sikerült konzolon, s véleményem szerint a már meglévő Xbox360-as kontrollerrel PC-n jobban tudom irányítani Croft kisasszonyt.

Összegezve mint is mondhatok a kiadványról? Annak ellenére, hogy nagy rajongó vagyok nem örültem annak, hogy meg kellett ismét vásárolnom a kiadványt. Egyik része a PC-n tapasztalható technikai malőr, a másik része pedig az, hogy nem szívesen vettem meg ismét olyat, amit már korábban megvásároltam. Mindezek mellett persze kíváncsi voltam, hogy mit is tartalmaz majd a kiadvány, s majd milyen tapasztalatokkal, élménnyel kelek majd fel a TV elől. Ugyan a pozitívumok mellett akadtak bőven negatívumok, de azt gondolom nem volt rossz vásár, s tényleg érdekes volt ismét végigtolni mind a három epizódot. Azok, akik nem rendelkeznek egyik résszel sem azoknak bőven ajánlható ez a kiadvány.