A franchise 20. évfordulóján jelenthetik be a God of War remastereket

A God of War Greek Saga remasterrel kapcsolatos tervekről először 2024 októberében lehetett hallani. A pletykák szerint a Sony Santa Monica a Nixxes Software-rel fog együttműködni, hogy a sokak által kedvelt trilógiát modern hardverekre is átültessék.
Valójában február elején is felbukkant néhány apróság erről, azonban ezek a hírek tévesnek bizonyultak. Most azonban egy bennfentes, Jeff Grubb azt sugallja, hogy a franchise 20. évfordulójára hivatalosan is megerősítik majd az eddigi híreszteléseket. Az eredeti játék március 22-én jelent meg Észak-Amerikában (az európai játékosoknak az akkori szokásoknak megfelelően július 7-ig kellett várniuk).
Sajnos egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mit tartalmazna a remasterekből álló csomag. A korábbi remasterekhez képest valószínűleg jelentősebb grafikai fejlesztésekre, illetve a különböző quality-of-life változtatásokra számíthatunk. A remaster fogalma körülbelül ennyiben ki is merül, mert egy nagyobb ráncfelvarrás már remake-nek számítana.
De úgy látszik am már egy remake és egy remaster elkészítése is nehéz :D Nemhogy valami újat csinálni