Alan Wake's American Nightmare teszt

Annak idején az Alan Wake kizárólag konzol exkluzivitást élvezett. A Remedy akkor a döntését
azzal indokolta, hogy a játék azért nem jelenik meg PC-re, mert a warez térhódítása miatt
egyszerűen nem lenne kifizetődő megjelentetni a játékot számítógépes platformra. 2010
májusában jelent meg kizárólag Xbox 360-ra. Azonban majdnem két év után idén februárban
megszűnt az Xbox exkluzivitás, s végre a PC-s társadalom is megismerhette Alan Wake
történetét. A fogadtatás elég pozitív volt, s az eladások meggyőzték az alkotókat, hogy a
mellékágnak szánt American Nightmare is megjelenhessen PC-re. Szerencsére azonban most
nem kellett két évet várnunk a PC-s változatra, hisz három hónappal az Xbox360-as megjelenés
után mi is kezünkbe vehettük. Igaz, csak virtuális formában, ugyanis a játék dobozos formában
nem kapható.
Amit viszont érdemes rögtön leszögezni, hogy az American Nightmare nem az első epizód
folytatása, hanem egy úgymond mellékágnak szánt rész, amolyan Arcade típusú játék. Ebből
kiindulva pedig, aki hasonlót stílust, s hangulatot vár, mint amilyen az első epizód volt az minden
bizonnyal kellőképpen csalódni fog.

Mielőtt még bármit is írnék az American Nightmare-ről meg kell jegyeznem, hogy 2010-ben
készült egy viszonylag rövid 30 perces filmecske Alan Wake-kel a főszerepben. A film Alan Wake:
Bright Falls címet kapta, s mindenkinek ajánlott, aki legalább az első epizóddal játszott.
A játékot két részre lehet osztani: az egyik a történeti mód a másik pedig az Arcade mód.
Utóbbiról annyit érdemes tudni, hogy különböző helyszíneket kapunk, ahol egy csomó ellenfél
támad ránk, s egy bizonyos idő alatt kell legyőzni őket úgy, hogy minél magasabb csillagszámot
érjünk el, ugyanis ezek által nyílhatnak meg különböző extra tartalmak, melyek hasznosak
lehetnek történeti módban is. Így nem árt, ha először ebbe kóstolunk bele, mielőtt még
nekifutnánk a történeti módnak. És talán ez elég lesz arra, hogy az egyszeri játékos eldöntse,
hogy akar-e ezzel játszani, vagy sem. Ugyanis a játék az első epizódtól eltérően leginkább az
akcióra helyezi a hangsúlyt, így a történet eléggé háttérbe kerül, s jóformán azt is mondhatjuk,
hogy a története, s a történetvezetése az előző epizód ismeretében a nulla felé konvergál.

Nagyobb mozgásteret kaptunk, s valamivel kidolgozottabb játékmenet. Persze ahogyan az első
epizódban is megszokhattuk itt is lesznek olyan helyzetek, amikor szinte csapatostul rontanak
ránk az ellenfelek, s jóformán egyetlen lehetőségünk csak a menekülés lehet. Természetesen itt
jól meg kell gondolni, hogy hogyan is hajtjuk végre az ilyen manővereket. Főhősünk
mozgáskultúrája növekedett, bővült, így már sprintelésre is van lehetőségünk. De kedvenc írónk
is ember, még ha virtuális formában ugyan, de ő is elfárad. Így mielőtt menekülésbe kezdenénk
azért át kell gondolnunk, hogy hogyan is kivitelezzük még akkor is, ha erre csak másodperceink
vannak. Az előző résszel ellentétben viszont itt nem kell spórolnunk a munícióval, ugyanis szinte
mindenhol találunk belőle. A játék idő alatt a helyszíneket többször is meglátogatjuk, így egy
bizonyos idő után már tudni fogjuk, hogy hova kell mennünk, ha a lőszerhiánnyal küzdünk.
Ráadásul a bal felső sarokban folyamatos segítséget kapunk, hogy pontosan merre is kell majd
mennünk, ha tovább akarunk jutni.
Az első epizódban kevés effajta lehetőségünk volt, s talán épp emiatt volt olyan kemény a játék,
mint amilyen volt. Így a fentieket lehet pozitívumként, s negatívumként egyaránt kezelni. Aki ki
van éhezve a nehéz játékmenetre, az minden bizonnyal meglepődve fog ülni a képernyő előtt,
hisz akár egy röpke délután alatt ki lehet pörgetni a játékot. Az olyanok, mint én, akik rendkívül
kevés szabadidővel rendelkeznek azok pedig minden bizonnyal valahol örülnek, hogy nem
hetekig tart egy játékot kipörgetni. Habár nekem most is időhiány miatt majdnem három hétbe
telt.

Az első epizód kellőképpen lebilincselő volt, ami a történetet illeti. Azok, akik nem rendelkeztek,
vagy csak kevés angol tudás birtokában voltak minden bizonnyal rendkívül megkínlódtak a
játékkal egészen addig, míg a honosítás el nem készült. Ugyanis igencsak oda kellett figyelni a
párbeszédekre, ha az ember tovább akart jutni. S emellett még nem is ejtettem szót a nyitva
hagyott történetről. Mint ahogyan fentebb említettem az American Nightmare nem folytatás az
első epizódnak, így annak a története továbbra is befejezetlen marad. Ez még annyira nem is
lenne baj, ha éppenséggel valamiféle történettel rendelkezne a játék. De sajnos az első fél óra
után rá kell jönnünk, hogy sajnos elég, ha csak követjük a bal felső sarokban lévő
térképképződményt, ha tovább akarunk jutni. Így egy bizonyos idő múlva sajnálatos módon
átlépünk akciójátékba.
Sokszor az az érzetem volt, hogy engem a készítők bizony keményen szopatnak. Ugyanis a
játékban körülbelül három helyszín ismétlődik folyamatosan. Igazi főellenség nincs, így aki
nagyon ráfeszül arra, hogy majd a végén jön majd valami gigászi csata az majd keményen pofára
fog esni ahogyan én is jártam, s csak bámultam magam elé, s azt a kérdés tettem fel: csak
ennyi volt? Sokszor viszont frusztráló a sokszor ránk támadó árny, aki mindig csoportosan
támadnak, s a legváratlanabb helyzetekben tűnnek fel. Néha pedig az az érzetünk támad, hogy
ezek soha nem fogynak el? És igen, azok soha nem fogynak el. Lőszerből eleget nem lehet
zsebre tenni, de mindig vannak forráspontjaink, s szinte minden sarkon további munícióba
futunk. De ennek ellenére is akadnak igencsak kemény helyzetek, amikor más lehetőségünk
nincs csak a futás.

Ami talán a leginkább frusztráló az egész játékban az az ötlettelenség. Ugyanis az American
Nightmare amolyan kis mézesmadzagnak mondható, ami az első epizód sikerét óhajtja
meglovagolni kevés sikerrel. Hatalmas elvárásokat kellene teljesítenie, amit természetesen nem
tud, ugyanis ezer sebből vérzik. Az első epizód eléggé megosztotta a játékos társadalmat. Szinte
köztes állapot nem volt: valaki vagy imádta, vagy pedig végtelenül utálta. Nos, aki imádta az
minden bizonnyal hatalmas elvárásokat támasztott az American Nightmare iránt. Mondjuk én nem
támasztottam lévén nem is volt a figyelem központjában nálam a játék, de ennek ellenére is
sikerült csalódnom.
Ugyan rengeteg extra megnyitható a végigvitel után, de valahogy ez sem kárpótolhatja a játékost
a hibákért. Ráadásul nálam produkált olyan hibát a játék annak ellenére, hogy folyamatosan
jelzett a képernyő bal alsó sarkában, hogy mentette a jelenlegi állásomat gyakran eljátszotta,
hogy egy korábbi mentésre dobott vissza. Ráadásul mindezt random módon. Talán ez volt a
legnagyobb programhiba, ami a játék alatt tapasztaltam. Viszont ez elég nagy annak ellenére,
hogy más hibával nem találkoztam. Persze előfordult, hogy napokig nem tudtam leülni játszani
vele, s egy idő után azon gondolkoztam, hogy ezen a pályaszakaszon nem jutottam én már túl?
És egy bizonyos idő után nálam leginkább az lett a frusztráló, hogy körülbelül három helyszín
folyamatosan ismétlődött, így nem tudtam eldönteni, hogy most megint visszadobott a játék egy
korábbi mentésre, vagy pedig azt a bizonyos helyszínt látogatom meg ismét.

Ami még legjobban zavart az egész játék alatt az az volt, hogy elég kevés karaktert kaptunk.
Talán, ha hárommal, ha találkoztunk akkor talán sokat is mondtam. És hozzájuk kellett általában
többször visszatérni. Az első epizód alatt a karaktereket megszerettem, s bíztam is benne, hogy
a játékmenet tovább haladtával nem is lesz semmi bajuk, s épségben megússzák a kalandot.
Ezzel szemben az American Nightmare iszonyatosan kevés karakterrel foglalkozik, s azok is olyan
egysíkúak, hogy komolyan azt kívántam a játék alatt, hogy valamelyik láncfűrészes árny vágja
őket ketté.

Persze a fentebb írtaktól eltekintve akadnak azért pozitívumok is. Elsősorban én örültem a
jóformán kifogyhatatlan muníciónak. Ugyanis az első rész alatt folyamatosan frusztrálva éreztem
magam, s sokszor az az érzet kerített hatalmába, hogy ez egyszerűen kijátszhatatlan játék.
Ellenben az American Nightmare közben ezt nem éreztem. Ami viszont még nagyon megtetszett
azok a filmes átvezető animációk. Egyszerűen zseniális volt ilyet betenni a játékba. Annak viszont
külön örültem, hogy találtak olyan színészt, aki teljesen hitelesen tudja visszaadni Alan Wake
karakterét. De itt ismét megjegyezném, hogy mindenkinek ajánlom az Alan Wake : Bright Falls
című majd fél órás alkotást is, melyhez magyar felirat is megtalálható már.
Ami viszont pozitív irányba változott az a grafika. Ugyan a mai kor követelményeitől még így is
messze van, de azért jó látni, hogy az első epizód óta azért rengeteget fejlődött. Végre a
karakterek (az a kevés, ami van a játékban) normálisan ki lettek dolgozva. Ez mindenképpen
dicséretesnek mondható. Emellett pedig az ellenfelekre is jobban odafigyeltek a készítők, habár
egy bizonyos idő után már frusztrálóak tudnak lenni.

Összképet nézve érdekes érzelmeket kelt az American Nightmare. Grafikailag mindenképp
előrelépés a játék, de ha történetet vesszük alapul, akkor pedig visszalépés. Az ismétlődő
helyszínek egy bizonyos idő után rendkívül frusztrálóak tudnak lenni. Ha az ember az első epizód
magasra helyezett elvárásaival ül neki a játéknak akkor bizony igencsak keserű élményben lesz
része. Önmagában megállja a játék a helyét, de mint mellékszál vagy sokak számára, mint
folytatás csúfos megítélést kaphat.

Pozitívumok:
> Grafikai fejlődés;
> Széleskörű fegyverválaszték;
> Mozgáskultúra fejlődése;

Negatívumok:
> Ismétlődő helyszínek;
> Bizonyos idő után monoton játékmenet;
> Ellenfelek változatlansága.