Tomb Raider teszt

Lassan 15 éve annak, hogy Lara Croft ”megszületett”. 1995-ben az akkor még létező Core
Design kapta a nemes feladatot, hogy egy igen érdekes három dimenziós kalandjátékot
tervezzen meg. Először férfi karaktert szerettek volna, de később a készítők úgy gondolták hiány
van a női főszereplőknek a játékpiacon, így végül napvilágot látott Laura Cruz, akinek neve végül
Lara Croft-ra módosult.
Gőzerővel folyt a munka a Core Design stúdióban. A készítők mindent beleadtak, s végül 1996
novemberében megszületett a Tomb Raider, mely hatalmas sikert ért el. Megjelent PC-re, Sega
Saturn-ra, Mac-re, majd pedig 2003-ban pedig Nokia N-gage-re is tiszteletét tette Croft
kisasszony. A játék átütő sikert ért el, s nem volt olyan számítógéppel foglalkozó újság, ami ne
említette volna meg a domború idomairól is elhíresült kincskeresőt. Azóta nyolc folytatás, négy
kiegészítő epizód, egy arcade típusú rész, s két mozifilm viseli a Tomb Raider nevet. Az első
epizód még DOS programra íródott, így a mai kor gépein igencsak nehézkesen tudjuk elindítani a
játékot. Persze mindenre van lehetőség, s ha kellően kutakodunk akkor minden bizonnyal jó pár
olyan helyre eljuthatunk az internet segítségével, amely hasznos információval tud nekünk
szolgálni, hogy újszerű PC-nken is elinduljon a játék. 15 éves játékról beszélünk, tehát senki ne
várjon csodát a grafikától. Részemről másodlagos is, hisz egy játékot el tud ugyan adni a grafikai
megjelenés, de ha mögötte nincs minőség, nincs beltartalom akkor talán egyszeri végigjátszás
talán még belefér, de hogy soha nem fog az ember leülni elé az egyszer biztos. A Tomb Raider
első része pedig pont ékes példája annak, hogy ennyi idő elteltével is érdemes ismét elővenni
annak, aki annak idején nagyon szerette. Azok, akik pedig hajlandóak a kilencvenes évek
játékaira is szentelni időt azoknak mindenképp kellemes kikapcsolódás lehet maga a játék
feltéve, ha a műfaj is bejön. Sokak szerint a mai játékokban nincs kihívás. Az első rész
kipörgetésekor két klaviatúrát kellett cserélni. Tehát a korszakalkotó első részről mindent lehet
mondani csak azt nem, hogy könnyű. S ráadásul simán számolhatunk 11-12 órás játékidővel is!

Függetlenül attól, hogy hatalmas rajongója vagyok a sorozatnak, de a korszakalkotó első résszel
csak demó formájában találkoztam. Már akkor is megfogott, de csak a második epizód után
éreztem azt, hogy ennek is neki kell ülnöm. És nem mondhatom azt, hogy csalódtam. Rengeteg
kínlódás volt a végig vitel, hisz az első pályákon még akkori zöldfülű énem hamar átjutott, de
utána már következtek az igazán nehéz pályák. S bizony sokszor órák mentek el azzal, hogy
bolyongtam össze vissza, mert nem találtam egy kivezető utat, vagy pedig nem találtam meg a
kulcsot és/vagy eszközt ahhoz, hogy továbbjussak. Mint ahogy említettem, hogy sok mindenről
ismert volt a játék csak éppen nem a könnyűségéről. Annak idején a számítógépeknek igencsak
megvoltak a korlátai, s ennek ellenére az első epizód hatalmas nagy belső terekkel, s igencsak
hosszú játékidővel rendelkezett. Emellett pedig rengeteg alternatívát is hordozott magában. Mai
szemmel hihetetlennek tartom, hogy annak idején mennyire jól tudtak az alkotók korlátok mellett
is ilyen alkotást létrehozni úgy, hogy szinte ne legyen olyan, aki nem próbálkozott volna meg a
játékkal legalább egy demó erejéig.
Történet szerint adott hősnőnk, aki azt a feladatot kapja, hogy kerítsen elő egy ősi tárgyat, ami
Scion néven ismert. Természetesen kezdetben nem is kap semmiféle információt, hogy miért is
kell oly sürgősen előkeríteni a tárgyat. Kalandornőnk azonnal neki is áll. Az első átvezető
animációban máris fűbe harap az, akit segítőnk lenne, így onnantól kezdve egyedül maradunk
egy kietlen helyszínen. És itt bizony igencsak ébernek kell lenni, hisz csapdákon kívül a játék
túlnyomó többségében lesből támadó állatokkal is keményen meggyűlik a bajunk. De ennek
ellenére a játék 1/3-ad részét teszi csak ki tényleges akció. További 1/3-ad a rejtvények
megoldására szolgál, s a maradék 1/3-ad pedig az aktuális helyszín felderítésével telik el. S
eközben pedig igencsak figyelmeseknek kell lennünk, hisz a játék monumentálisan hatalmas
belső terekkel dolgozik, s ha tovább akarunk jutni akkor bizony nyitva kell tartanunk a
szemünket.

Az első epizódban ellátogatunk Görögországba, Egyiptomba, s egy lakatlannak vélt szigetre is.
Kezdetben egy kietlen barlangrendszerben kell megismerkedünk a játékkal. A kezdés kicsit
könnyű, hisz ez még amolyan bevezetőpályának mondható el. Kis figyelemráfordítással tovább
tudunk jutni egy hamar. Ezek a pályarészek nem is olyan hatalmasak, mint a későbbiek. Ott már
igencsak résen kell lenni. Az első epizód érdekessége, hogy igazából egy-két esettől eltekintve
emberi ellenfelekkel szinte nem is lesz dolgunk. Ellenben állati és egyéb teremtményekkel pedig
igen. Az esetek többségében szinte a semmiből támadnak ránk, így ha kissé labilis az
idegrendszerünk akkor jobb, ha a játékot hanyagoljuk. Egyébként is billentyűzettörő nehézségűvé
avanzsál át a játék második felére. Tehát az egyszerű játékokon nevelkedett játékosnak nem
lesz egyszerű dolga.
De nem kell megijedni, hisz szinte minden adott ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk a szakaszokat, s
előrébb tudjunk jutni a játékban. Elsősorban oldalunkon viseljük a dupla pisztolyunkat, melynek
muníciója végtelen, tehát nem maradhatunk lötyögő fekáliában bizonyos helyzetekben, mert
elfogy a lőszerünk. Emellett előrehaladva még három fajta fegyverzetet is összeszedhetünk.
Ezeknek már persze nem végtelen a muníciója, de ezzel szemben sebzésük nagyobb, mint a
dupla pisztolynak, így érdemes gyűjtögetni, s mindenféle elérhetetlennek tűnő helyre feljutni,
illetve minden szegletbe benézni, mert általában nem az orrunk elé teszik az utánpótlást. Ha
megsérülünk akkor sincs probléma, hisz van lehetőségünk gyógyulni is. Ezt a pályákon
összegyűjtött elsősegély csomagok segítségével tudjuk megtenni. Ebből két fajtát gyűjthetünk be:
egy kicsit, s egy nagyot. A képernyő bal felső sarkában megjelenő életcsíkot tölthetjük fel ezzel. A
kicsi félig hosszabbítja meg, míg a nagy teljesen feltölti. Ezeket a hátizsákunkban találhatjuk a
többi eszközeinkkel együtt. A megfelelő billentyű lenyomásával itt szinte mindent elérhetünk:
fegyvereinket, statisztikákat, s szinte teljesen hasznavehetetlen iránytűt.

Fegyvereink, s eszközeink segítsége még nem elegendő ahhoz, hogy a pályákat, s később a
játékot sikeresen teljesítsük. Szükségünk van főhősnőnk akrobatikus képességeire is! Ha
szükség hozza ugornunk kell, vagy akár szaltózhatunk is a levegőben. Utóbbi leginkább azért
fontos, mert így elkerülhetünk jó pár támadást, amit majd később ellenfeleink mérhetnek ránk.
Emellett még fontos szerephez jutnak majd az elérhetetlennek tűnő magas peremek és
kiszögelések. Ezekre igencsak oda kell figyelni, mert rendkívül precízen kell kivitelezni az effajta
ugrásokat. Ugyanis könnyen előfordulhat, hogy nem megfelelő pillanatban lenyomott billentyűnek
köszönhetően hatalmas zuhanás közben befejeződik a játék számunkra. És persze ilyenkor
jöhetnek újabb dührohamok az egyszeri játékostól. Ugyanis a játék nem ment automatikusan,
szóval kénytelenek vagyunk bizonyos időközönként mi magunk menteni. Amivel nagy baj nem
lenne, de ennél is nagyon figyelni kell. Ugyanis könnyen megtörténhet, hogy nagy kalandozásban
elfelejtünk menteni, s egy hirtelen halálozásnak köszönhetően akár fél-egy órányi játék is
odaveszhet. Emellett nagyon ügyelni kell, hogy pontosan mikor mentünk, ugyanis velem többször
előfordult a teljes szériánál, hogy ugrásnál sikerült menteni egyet. Amivel nagy baj nem is lett
volna, ha mondjuk éppenséggel sikeres ugrásról lett volna szó. S bizony akadtak olyan helyzetek,
amikor a játék felénél kellett szépen újrakezdenem az egészet. Hát mit ne mondjak eléggé
ropogott a billentyűzet a kezeim alatt.

Ha kellőképpen belemelegedtünk a játékba, s a nyugtató is közelben van akkor minden adott
ahhoz, hogy teljesen magunkévá tehessük. Persze, ha képesek vagyunk a ránk leselkedő összes
feladványt, keresgélést megoldani, s az ellenfeleket is hidegre tenni. Ráadásul az utolsó másfél
óra a játékból az, ami igazán idegőrlő tud lenni, s ha bárki eljut a végére, akkor nem árt öt
percenként menteni minimum.
Függetlenül attól, hogy a játék elég hosszú (s, ha elég bénák vagyunk, akkor akár 20-25 órás
játékidővel is számolhatunk akár!) a helyszínek száma, s változatossága eléggé kevés lett. Noha
hatalmas belső terekkel van dolgunk, így utóbbi kárpótol minket. Sajnálatos módon főhősnőnk
minden helyszínen ugyanabba a göncbe viszi véghez, de ugye ez kalandjáték nem
divatbemutató. Megbízható dupla pisztolyunk mindig mellettünk lesz, hogy a gázos helyzetekből
kimentsen minket. Amennyiben sikerül a végére érnünk, s még mindig lesz egy kis hiányérzetünk
akkor mindenképp ajánlható az első epizódhoz készült Unfinished Business, amely jelentősen
rövidebb az első résznél, de teljessé teszi a játékot. Ha vért izzadtunk, hogy végére érjünk a
játéknak akkor minden bizonnyal megfogjuk érezni a siker bódító, már-már orgazmushoz
hasonló érzését.

Akinek nem volt dolga még az első résszel, s hajlik az akció és/vagy kalandjátékok irányába
annak mindenképp ajánlható az epizód. Persze, ha képes a grafikától eltekinteni, s hajlandó időt
szakítani arra, hogy működésre bírja a lassan matuzsálemi korba lépő játékot. A játékélmény
garantált.