Prince Of Persia The Forgotten Sands

Az eredeti sorozat még valamikor a 2D-s korszakban indult hódító útjára, de az igazság az, hogy igazából csak a 2003-as Sands Of Time és az azutáni epizódokról van értelme beszélni.
Legalábbis részemről mindenképp.

Az eredeti sorozat még valamikor a 2D-s korszakban indult hódító útjára, de az igazság az, hogy
igazából csak a 2003-as Sands Of Time és az azutáni epizódokról van értelme beszélni.
Legalábbis részemről mindenképp.
A 2003-as epizód nekem nagy kedvencem lett, habár eddig kétszer vittem végig, szóval nem
érzem olyan erősnek, mint például egy Tomb Raider-t, melynek sokadszorra is hajlandó vagyok
nekifeküdni. Ennek ellenére elismerem, hogy az Ubisoft bizony bizonyított a 2003-as trilógia első
epizódjával. Így hát egy évvel később érkezett a Warrior Within, ami személy szerint nekem nem
jött be annyira, azonban a The Two Thrones volt az, ami valóban megszeretette velem a Prince Of
Persia szériát. Teljesen elvakult rajongó sem lettem, hisz az eltelt évek alatt talán, ha kétszer
végig vittem az első és a harmadik epizódot. A második epizód azóta pedig rég a feledés
homályába veszett nálam.

Az Ubisoft a harmadik epizód után hosszú szünetre vonult, majd pedig 2008-ban dobta piacra az
újragondolt,s nemes egyszerűséggel Prince Of Persia-ra keresztelt r11; korábban Prodigy alcímet
viselő r11; epizódot, mely tulajdonképpen több sebből is vérzett. Legnagyobb probléma talán ott
gyökeredzett, hogy a játék elején szert tettünk különleges segítőtársra, akinek köszönhetően a
legrosszabb helyzetben mindig túléltük az adott szituációt. Tömören: a negyedik epizódban
képtelenség volt meghalni. Ebből fakadóan nehézségről nem igen beszélhetünk, ráadásul
számomra teljesen riasztó, már-már visszataszító volt a grafika, mely tulajdonképpen eléggé
képregényes sikeredett. Persze sokaknak tetszett ez a megoldás, de nekem egyáltalán nem
nyerte el a tetszésemet, így már a játék elején ért is egy nagy csalódás grafika szempontjából.
Ezért nem is éreztem késztetést arra, hogy valóban játszak is vele, habár kipróbálgattam, de a
negyedik végigjátszás is abbamaradt félúton, így végül ment a süllyesztőbe.

Mivel nemcsak nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az új rész, így az Ubisoft
igencsak elgondolkozott, s úgy döntött, hogy itt az ideje visszatérni az alapokhoz, s onnan
végrehajtani a különböző finomításokat, változtatásokat. Az idén mozikba kerülő filmnek
köszönhetően a játék kapott némi hátszelet is, hogy új rajongókat tudjon maga köré gyűjteni,
azonban régieknek ellenszenvét vívta ki az Ubisoft, aki kizárólag konzol exkluzív játékot
készített, azonban a rajongók hada meggyőzte a kiadót, hogy valamivel több, mint egy hónappal
később megjelentesse a The Forgotten Sands-ot r11; ami egyébként az első és a második rész
közé tehető történetileg r11; PC-kre is.
Történet most is van, habár az előző epizódokkal ellentétben itt már nem annyira meglepő,
pörgős, hanem inkább kiszámítható. Hősünk hazatér, azonban ismét csata fogadja. Segíteni
próbál bátyjának Malik-nak, akinek fontos a győzelem, ezért az ellenség hadára engedi egy
túlvilági sereget. Azonban ez nem a legjobb ötletnek bizonyul, hisz a sereg elfoglal mindent,
továbbá homok szoborrá változtat szinte mindenkit. Ha ez még nem lenne elég, akkor a
legyőzésükhöz szükségünk van egy bizonyos pecsét másik felére r11; melynek egyik felét ugye
mi
birtokoljuk -, de annak megszerzése elég körülményes, hisz maga a bátyjánk birtokolja azt. Ami
ugyan nem lenne probléma, ha rokonunk éppenséggel nem lenne fertőződne és borulna el
elméje a legyőzött ellenfelek kapcsán.

Kezdetnek rögtön kapunk egy ígéretes bevezető videót, melyből tapasztalhatjuk, hogy a készítők
nem csak összedobtak valamit, hanem valóban dolgoztak rajta. Emellett megfigyelhetjük, hogy a
herceg arca megint plasztikázva lett. Eltellik pár év, s versenyre kelhet a másik állandóan
átszabott kalandornővel, Lara Croft-tal, akinek csak a mellmérete marad állandó az újabb Tomb
Raider epizódokra. Feltehetően évek múlva is csak az izmai lesznek változatlanok a mi
hercegünkön. De ez természetesen nem lényeges a játék szempontjából.
Kezdésnek rögtön beledobnak a készítők a mélyvízbe: harcolnunk kell, falon kell átmásznunk,
miközben nyilakat lőnek ránk, továbbá pár akrobatikus képességet is kipróbálhatunk. Tehát
kezdéskor szinte mindennel megismerkedhetünk, így a későbbiekben már szinte semmi nem
jelenthet nekünk problémát.
A harcok nagyjából maradnak ugyanolyanok, habár a történet előrehaladtával fejleszthetjük a
képességeinket, melyeket a kapott pontok alapján válthatunk be. A pontokat természetesen a
legyilkolt homokszörnyek után kapjuk. Kezdéskor nincs semmiféle képességünk, ráadásul az idő
tőre sincs nálunk. A kezdeti harcok után pillanthatunk meg egy átjárót, melyen természetesen
belépünk. Ekkor egy Dzsinnel találkozunk, így ő tesz minket r0;különlegessér1;, tehát tőle
megkapjuk az idő visszatekerésének képességét, ami viszonylag jobban lett kivitelezve ebben az
epizódban, mint a többiben. Ő a játék egyetlen női karaktere, ő az, aki segít nekünk. Így tőle
kapunk jó pár képességet, amivel tovább tudunk jutni. Ilyen például a víz bizonyos idejű
megfagyasztása, a régi elemek újraalkotása, valamint teleportáláshoz hasonló képesség, amit
akkor tudunk alkalmazni, amikor egy ellenség messze van, vagy olyan helyen leselkedik rá, ami
megközelíthetetlen, elérhetetlen.

Természetesen ezeket nem egyszerre, hanem külön-külön kapjuk meg, hisz a Dzsinnel többször
összefutunk, s amikor úgy látja a továbbjutásunk akadályba ütközhet, így megajándékoz minket
pár képességgel, így már egészen biztosan tovább tudunk menni.
Ezek közül talán a víz megfagyasztása az, ami elég látványos, és érdekes. És persze
hozzáteszem bizonyos pályákon az egyetlen használható képesség, s olykor-olykor igencsak
foghatjuk majd emiatt a fejünket, ha nem kezeljük elég fürgén a billentyűzetünket és/vagy
kontrollerünket. Az irányítás ebben a részben rendkívül jól el lett találva. Részemről legalábbis,
ugyanis nem csak átkalibrálható a billentyűzet kiosztása, de ha rendelkezünk valamiféle
Gampead-del, vagy kontrollerrel, akkor azt is beállíthatjuk. Utóbbi r11; mint büszke kontroller
tulajdonos r11; rendkívül örültem neki. Visszatérve a képességekre, a játék ebben egyáltalán
nem
fukarkodik. Nagy segítségünkre lesz az idő visszapörgetése, a víz megdermesztése is. Utóbbi
leginkább a játék végére válik nehezebbé, hisz igencsak fürgének kell lennie ilyenkor az
ujjainknak, különben az esetek túlnyomó többségében bizony a biztos halál fog ránk várni.
Természetesen akkor sincs minden veszve, hisz birtokolni fogjuk az idő visszapörgetésének
lehetőségét is, így nem mindig kell az utolsó checkpointtól újra kezdenünk a játékot.

Természetesen képességünket sem használhatjuk végtelenségig. Piros életerő csíkunk alatt pár
labdaszerű kék pontok jelzik, hogy mennyi alkalommal használhatjuk a képességeinket. Ha ezek
elfogynak, akkor bizony bajban lehetünk később. Mint már fentebb említettem különböző
pontokat szerezhetünk, így az ellenség lekaszabolásával kaphatunk életerő pontokat, illetve
képesség pontokat is. Így gondoskodhatunk, ha vesztettünk életerő vagy képesség pontokat. De
továbbá kaphatunk sárga színű tapasztalat pontokat is, melyekből összegyűjtűnk annyit,
amennyit maga a játék megkövetel, akkor különböző apróbb képességekhez juthatunk hozzá,
vagy éppenséggel azt fejleszthetjük. Ezek által elérhetjük, hogy például nagyobbat rúgjunk, jeges
vagy tüzes csapást mérjük ellenfeleinkre, vagy éppen az energia buborékok számát és az életerő
csík hosszát növeljük. Ami ezzel kapcsolatban negatívumként fel tudok hozni az az, hogy sajnos
elég ritka az, hogy ezekből az apróbb képességekből a játék végére az összeset fel tudjuk
oldani. Szöszmötölhetünk sokat egy adott pályán, de még így is elég csekély az esély arra, hogy
valóban feloldjuk az összeset. Habár a menübe kilépve, választva a Challange opciót ott is
gyűjtögethetünk.

A készítők leginkább a képességeinkre helyezték a hangsúlyt, így például kimaradtak olyan
dolgok, amelyeket megszokhattunk a korábbi epizódokból. Ilyen például az, hogy a harcok során
védekezzünk. Az új epizódban helyette elgurulhatunk, vagy elugorhatunk a csapások elől. Ami
elég hasznosnak bizonyul azonban, aki játszott a régi epizódokkal, azok tudatosan keresik azt,
hogyan lehet védekezni. Sajnos ezt a játék végére sem sikerült megszoknom. Ugyan nincsenek
bámulatos harci kombók, azokban van pár, ami elég látványos. Így például maradt az ellenség
fején való átpördülés, majd szinte ketté hasítása, leszúrása, s természetesen alapjáraton a sok
csapás utáni elporladás.
Aki új játékosként ül neki a The Forgotten Sands-nek, azaz egyetlen egy korábbi Prince Of Persia
játékkal sem játszott, az minden bizonnyal elég hamar rá fog érezni az új részre. Azonban nálam
akadtak problémák, amelyek elsősorban abból származtak, hogy behatóan ismerem az előző
epizódokat, így vártam, hogy több momentum visszaköszönjön az új részben. Példának okáért az
előző epizódokban úgy tudtuk életerő csíkunkat feltölteni, hogy egy-egy kútnál, vagy nagyobb
tócsánál, tónál jóízűen belekortyoltunk. Nos ez az új részből kikerült, helyette vázákat kell
összetörtünk, s ellenséget lekaszabolni, hogy elvesztett életerőnket visszaszerezzük. Nekem a
játék közepére sikerült ezt teljesen elfogadnom, addig jó párszor előfordult az a jelenség, hogy
egy-egy szebb vizes résznél akartam kortyolnir30;.

A másik negatívum, amit ki tudok emelni, az a történet. Sajnos a The Forgotten Sands gyengéje
lett ez. Elsősorban gondolok arra, hogy elég kiszámíthatóak a cselekmények, ráadásul az is előre
látható volt, hogy a játék végén mi fog ránk várni. Persze a végkifejletről is lehetett korábban is
elképzelésünk. Számomra ez még bőven a hibahatáron belül van. Legalábbis én valahol örültem
annak, hogy nem olyan befejezést kaptunk, mint a 2003-as első epizódé volt, amely feltehetően
csak nálam csapta ki a biztosítékot, s bizony jó pár napig azon gondolkodtam, hogy a készítők
ezt most vajon komolyan gondolták-e vagy sem.
Igazából nem is emlékszem, hogy mely játék volt az, amelyik eléggé lebilincselt. Részemről ki
merem jelenteni, hogy számomra az új epizód a legjobb a szériában, amiben feltehetően még
megannyi végigjátszás lesz benne. S mindehhez számomra mindenképp egy remek grafika
párosul, s mellé kaphatunk egy elég barátságos gépigényt is. Így, aki csak a játékért fejlesztené
meglévő számítógépét annak sem kell aggódnia, ha azt akarja, hogy hibátlanul fusson rajta a
The Forgotten Sands.

De természetesen a rengeteg pozitívum mellett akadnak negatívumok is. Az irányítás nem nehéz,
habár az alap konfiguráció hagy némi kívánnivalót maga után, de persze tökéletesen át lehet
állítani bárki szájízének megfelelően, így ebből probléma nem adódhat. Kamerát könnyen lehet
kezelni, azonban itt is volt olyan példa, amikor a kamera önálló életre kelt, s nem tudtam úgy
belőni a herceget, mint ahogyan akartam. Az esetek többségében pedig ennek nem várt halál lett
a vége. A játék végén ráadásul eléggé felpörögnek az események, így eléggé gyorsan kell
nyomogatni a gombokat. Nekem alapjáraton a CTRL és a Shift billentyűkkel volt problémám.
Nekem így volt ugyan kényelmes, de a harmadik r11; észnélküli r11; Shift nyomásnál kapásból
kikerültem az asztalra, a játék pedig le a tálcára.
Ezzel még önmagában nem is volt probléma, azzal már igen, hogy visszatérés után minden sárga
lett, valamint kellett idő, még a játék magához tért. Ezen felül kissé logikai buktatónak tűnik,
hogy a homok hadsereg hatására mindenki homok szoborrá dermed, de hercegünk vígan aprítja
őket. Ugyan nem hangzott el a játékban (vagy az én figyelmetlenségemnek köszönhetően
hagytam ki), de úgy vélem ennek leginkább a két medálnak lehet köze. A rejtvények is szerepet
kaptak ebben az epizódban, bár leginkább kimerül különböző masinák átrendezésében.
Hamisítatlan momentumok kerültek át a trilógiából. Ilyen például a csapdák tucatjai, mint a
falból, padlóból előugró pörgő tüskék, fogaskerekek, lengő tüskék borda, valamint a padlóból
előtőrő vékony tüskék. Ezek eléggé megszaporodnak a játék végére, s legtöbbjük nem is tartogat
olyan veszélyt, mint amit sugároz, sajnos.

Összességében nekem maradéktalanul bejött. Noha az első végigjátszás talán három napig
tartott, s napi 3 óránál többet nem is játszottam vele, így egészen biztosan kijelenthető, hogy a
játékidő sajnos elég kurta lett. Ennek ellenére (főleg PC-s verzió) rendkívül jó grafikával
rendelkezik, habár nyomokban emlékeztet az előző rész képregényes stílusára, de ennek
ellenére barátságos gépigényt kapott, s talán csak kétszer volt némi szaggatás, valamint egyszer
volt problémám egy ajtó ki nem nyílásával, ami ugyan nem róható fel hibának, hisz nem eredeti
verzióról beszélünk. Még így is számomra az egyik legjobb rész a sorozatban, amely elé bármikor
szívesen leülök. Ugyan hiányzik belőle a régi játékok nehézsége, de még így is nehezebb, mint a
2008-as kiadás.

Pozitívumok:
> Hamisítatlan Prince Of Persia hangulat;
> Gyönyörű grafikai megoldások;
> Kihívás;
> Kiváló zene és szinkronhangok;
> Rejtvények.

Negatívumok:
> Rövid játékidő;
> Kiszámítható történet;
> Egyszerűség és linearitás.