Unravel two Teszt

A játék kilóra megvett az egyediségével, játékmenetével, valamint a zenei megvalósításával. Utóbbi nem is csoda zenerajongóként, hiszen nem csak fülbemászó muzsikáról van szó, hanem a betétdalok közül jó pár akár relaxációs zeneként is funkcionálhatna elalváshoz nálam, ha nem látnám magam előtt a játékot. A játékot azóta többször végigjátszottam, s el is gondolkoztam többször, hogy vajon hogyan is lehetne ebből második részt csinálni. Aztán a semmiből mindenféle előjel nélkül megjelent a második rész előzetese, mely nálam nagy meglepetés volt. Főleg úgy, hogy az alkotók nem kedvcsinálót dobtak össze elsősorban, hanem megjelenést promotáló videóanyagot. Részben jó döntés volt, hiszen akinek tetszett rögtön lecsaphatott rá. Aki pedig nem számolta bele a havi költségvetésébe pedig csorgathatta a nyálát a játékra. Az első pálya kipróbálható volt ingyen, így nem is csoda, hogy ahogyan végéhez értem azonnal megvásároltam a teljes verziót. Szerencsére az alkotók nem voltak profitorientáltak az első rész sikeréből felbuzdulva, így szintén egy szolid hatezer forintos árcímkét róttak ki a második részre.

A kérdés adott volt két évvel ezelőtt, hogy egy esetleges második rész hova is tudna fejlődni? Mit is tudna adni a játékosoknak, amely újra arra ösztönözné őket, hogy a játékban keressék a szórakozást, s ezt megelőzően a vásárlás mellett döntsenek? Az első rész nem váltotta meg a világot, de egyediségével, s gyönyörű vizuális megvalósításával azonnal felhívta magára a figyelmet. A koncepció alapját egy fonál figura adta, aki az emberekhez viszonyítva miniatűr méretéből fakadóan felfedezi a körülötte lévő világot. Mindezt úgy, hogy közben figyelnie kell magára, és a rá ólálkodó veszélyekre is. Egyrészről ott volt önmaga, aki minél nagyobb távolságot tett meg, úgy veszített a fonalából. Így a játékmenet egyik részét az tette ki, hogy nem csak a továbbjutáshoz való megoldást kellett keresnünk, hanem az utunkba eső gombolyagokat is fel kellett fedeznünk, hogy tovább tudjunk menni. Másrészről ott voltak a logikai feladványok, amelyek arra késztettek minket, hogy megtaláljuk a megoldást, hogy tovább tudjunk menni. A kettő együttese olykor nagyon szórakoztató volt, de többször akadtak olyan játékbeli helyzetek, amikor legszívesebben földhöz vágtam volna a kontrollert.
Első ránézésre viszont kissé zavaros volt, hiszen abban az esetben, ha felületesen próbáltuk vizsgálni, akkor egy történet nélküli logikai játékot kaptunk, amelynek volt egy viszonylag külsőre aranyos figurája, amely fonálból állt, s ez volt az egésznek az alapja. Valóban hiányos dolognak tartottam a játékbeli felépítés megmagyarázását, ámbár tény, hogy pont ettől volt egyedi. Aki olvasott teszteket, nézett fejlesztési videókat, annak már árnyaltabbá vált a kép. Ezekből kiderült, hogy a fonálfigura Yarny névre hallgat, s egy fényképalbum fényképeinek köszönhetően különböző helyszíneket látogathat meg. Olyan helyszíneket, amely az otthonául szolgáló ház tulajdonosának fontos életeseményeit örökítette meg. Olyan emlékeket, melynek csak egy része volt fikció, hiszen az alkotók saját emlékeik szolgáltatták az alapot.
Fentiekhez kiindulva viszont elmondható, hogy valóban egy elég minőségi játék volt az Unravel, így joggal merülhetett volna fel, hogy milyen is lenne a második rész, ha fejlesztési információt kaptunk volt a készítési fázisban. Gondolkozni nem kellett rajta, hiszen bejelentéskor elrajtolt rögtön az Unravel two nevet viselő második rész, melyben nem véletlen, hogy nem használtak számozást a folytatást illetően. Az előző részhez mérve az alapkoncepciót meghagyták, ámbár jelentősen alakítottak rajta. A készítők mindenképpen szintet akartak ugrani, amely véleményem szerint sikerült, habár ugyanolyan megvalósításban kaptuk meg a folytatást, mint ahogyan az első részt is. Azt hiszem kevés olyan játékkal találkoztam, melynek címe több mindenre utal. Az Unravel two-nál részemről hatalmas pacsi a készítők felé, hiszen a cím nem csak arra utal hanyadik részről beszélünk, hanem arra is, hogy most Yarny-nak nem egyedül kell felfedeznie a körülötte lévő világot, valamint nekünk sem kell egyedük nekivágnunk a kalandnak. Míg két évvel ezelőtt egy játékos játékként látott napvilágot az Unravel, addig a másodrész két játékosnék jelent meg a semmiből. Ámbár tény, hogy ebből a szempontból kissé foghíjas lett a megoldás.

Ahogyan fentebb írtam az első rész akkor volt igazán megérthető, ha az ember utána olvasott, vagy pedig fejlesztői videókat nézett. A folytatás esetében sincs másképp, hiszen ahogyan elindítjuk a játékot rögtön megkapjuk a bevezető videót. Amennyiben élénken él az első rész a fejünkben, vagy friss a játékélmény úgy azonnal összezavarodhatunk, ugyanis magyarázat a játék alatt nem érkezik, hogy a készítők miért is változtattak a Yarny kinézetén. Abban az esetben, ha valóban az első rész fonál figuráját irányítjuk. Ez akkor tud kicsit frusztráló lenni, ha az ember nagyon keresi a történetet a játékban, s próbálja megérteni, hogy mi miért van. Én ez az ember vagyok, s tényleg kicsit frusztráló volt nekem, hogy nem tudtam hová tenni, hogy történetileg mi is történik az orrom előtt annak ellenére, hogy a játék minőséget lépve ismét egy vizuális gyönyörré vált minimális gépigény mellett.
Míg az első részben folyamatosan új gombolyagot kellett keresnünk, ez a második részből teljesen eltűnt. Ugyan fonál figuránknak szüksége van a segítségre, de jelen esetben akad egy segítőtársa is. Hajótörést követően a Yarny gombolyagszála elszakad, s egy szigeten tér magához. Az egyik bőröndből előmászik egy hozzá hasonló, de kék színű szintén fonál figura, s fonaluk egyesítésével indulhat a kaland. Az előző részhez mérve itt is emlékek után kell kutatnunk, de itt egy világító torony adja majd az otthonunkat. Ellenben itt nem fényképalbum juttat el minket különböző helyszínekre, hanem egyfajta portálok, amelyeket ha sikeresen teljesítünk, akkor az emlékeket tartalmazó képet válnak felismerhetővé, melyek a falon lógnak.

A második rész sokkal összetettebb, mint amilyen az első volt. Ahogyan fentebb is említettem két játékossá vált a játék, de egy játékos módban is vállalható a kaland. Ez kissé foghíjas lett azok számára, akik az online multi felé húz a szívük, hiszen az Unravel two nem tartalmaz semmilyen ranglistát, valamint online módban sem lehet játszani. Ha alapul vesszük a készítők nézeteit, s a burkolt üzenetét, akkor nem is csoda, ha a két játékos mód akkor vehető igénybe, ha leülünk a képernyő elé, s valakit mellénk ültetünk. Jómagam ezt a részét ebben a formában nem próbáltam ki, ámbár tény, hogy aki hajlik rá annak mindenképpen rendelkeznie kell egy kontrollerrel is. A hozzám hasonlók, aki egy személyes játékosként akarnak nekivágni a kalandnak azoknak pedig számos lehetőség áll a rendelkezésére. A készítők erre is gondoltak, hiszen míg két fonál figura áll rendelkezésre a két személyes játékhoz, addig aki egy személyesként indítja a játékot mindkét figura felett irányítást nyer, ámbár elmondható, hogy ebben a formában sajnos nehezebbé is válik a játék jelentősen.

A játék tulajdonképpen arra van kihegyezve, hogy segítsük egymást a különféle helyzetekben. Természetesen itt is van bőven nehézség, hiszen egyrészről figyelnünk kell mindkettőnk fonál mennyiségére, valamint ott van az iszonyatosan idegesítő idő is. Hiszen a játékosok többször futhatnak bele olyan szituációkba játékon belül, amikor bizony időre kell teljesíteniük a továbbjutáshoz szükséges feladványokat, különben az általuk irányított fonál figura elhalálozik. Az előrehaladás sokszor könnyű, de akadnak nehéz feladványok is, de az időre való teljesítés az, amely az ember idegrendszerét tényleg próbára teszi. Egy személyes módban lehetőségünk van a figurák közt váltani, ha olyan részhez érünk a játékban, amely megkívánja, hogy segítsünk egymásnak, hogy a másik egy adott szeletet teljesíteni tudjon, hogy aztán a másik is tudja követni. Ez akkor tud frusztrálóvá válni, ha az időt is nézni kell, vagy pedig annyira precízen kell kivitelezni a továbbjutáshoz szükséges mozdulatokat, hogy az ember nem tesz mást, mint görcsölt kézzel próbál váltogatni a figurák között. Jómagam kontrollerrel gyűrtem le a kalandot, de sokszor futottam bele abba, hogy véletlenül figurát váltottam, s ekkor elhaláloztam, vagy az adott részt kezdhettem elölről.
A játékosok igényeit kielégíteni olykor nem könnyű. Főleg azért, mert sokféle az elvárás, s ez egy logikai megoldásokra épülő játéknál kivitelezni olykor-olykor bizony nem egyszerű. Ennek is köszönhető, hogy három nehézségi szint közül választhatunk, de még ennek fényében is elmondható, hogy bármelyiket is választjuk bizony akadnak elég szépen olyan részei a játéknak, amelyek szépen megtudják az embert szívatni. Bár én az a fajta vagyok, aki inkább úgy van vele, hogy legyen könnyű, vagy közepes nehéz egy adott játék, amely újra képernyő elé csábítana, mintsem nehezen teljesíthető, amelytől tulajdonképpen idegroham kerülget. Az Unravel two sajnos nehezedett a két személyes játékmód miatt, mert dupla annyi figyelmet követel. De az alkotók könnyítettek ezen a részen, hiszen az általunk irányított fonál figura a másikat a hátára kapva tudja vinni, vagy akár eggyé is tudnak válni, hogy könnyebb és gyorsabb legyen azokon a területeken a haladás, ahol nincs szükség arra, hogy kettejük külön legyen.

A pályák rendkívül összetettek. Aki viszont gyorsan végig akar haladni rajtuk, azoknak a játékidő kifulladhat simán az ötödik óránál. Azonban az, aki teljesen ki akarja pörgetni, annak akár több tíz órája is benne lehet a játékban. Első körben minden egyes szinten vannak elrejtve összegyűjthető elemek. Emellett, aki szeret magával versenyezni, s minél jobb statisztikát felállítani, az nekivághat a pályákhoz azokkal a feltételekkel, hogy ne legyen benne halálozás, de akár időre is futhat. Az adott pályákhoz így három időintervallum tartozik, azaz kevesebb, mint 30, 24, valamint 13 perc alatti kell végigmenni. Ami elég nehéz, ha megnézzük, hogy olykor mennyi precizitást igényel a továbbjutás.
Akik kizárólag a hagyományos játékélményért indulnak nem maradnak le semmiről, hiszen mindent megkapnak, amit szeretnének, ha nem törődnek a statisztikákkal. Akit nem érdekelnek a fentiek azoknak sincs keseregni valójuk. Összesen hét fő pályát lehet végigvinni, s valahol elrontottuk valamit, vagy elhagytunk, akkor bármikor visszamehetünk úgy, hogy közben minden eredményünk megmarad. Ezek mellett medálokat, és bónuszokat gyűjthetünk össze, valamint egészen pontosan a fő játékmenettől függetlenül 20 bónusz szint áll rendelkezésünkre. Míg a hagyományos szintek játékideje átlagosan 20 és 40 között mozog, addig a bónusz szintek teljesíthetőek akár 5-10 perc alatt is. Rövidnek látszik, de ezek a szintek azok, amelyek igazán próbára teszik a játékost, ugyanis sokszor teljesíthetetlennek látszanak. A cél pedig sokszor egy harmadik fonál figura kiszabadítása.

A második rész kicsit személyre szabhatóbb lett. Első körben lehetőségünk van a nehézségi szintek megszabására, amely mindenképpen pozitívumnak mondanám. Habár fent említettem, hogy ezeknek olykor nincsen látszatja, hanem elsősorban az időre való teljesítésnél tűnik fel. Fentebb már említettem Yarny kinézetének megváltoztatását, de akit ez zavar az a menüben személyre szabhatja mindkét figurát. A fejméret, fejszerkezet, szemméret, testalkat, illetve szín is megváltoztatható mindkét figuránál. Szín alapján lehetünk piros, sárga, lila, fehér, szürke, zöld, habár én hiányoltam a feketét, mint választható színlehetőség. Az alap az, hogy a fő figuránk piros, míg a másik kék színű. Ámbár a játékot alapul véve ennek elhanyagolható jelentősége van, amikor az ember leül játszani.
Ha már folytatás, és két figuránk áll a rendelkezésünkre, akkor a fent említettek mellett némi változtatásra is szükség volt. Egyfajta előrelépésnek érzem, hogy végre nem ellenségünk a víz. Aki végigjátszotta az első részt az mindenképpen emlékszik rá, hogy elég volt másodpercekig a vízben lenni ahhoz, hogy elhalálozzunk. Szerencsére itt már figuráink tudnak úszni, így vizes területen nem probléma, ha víz éri őket. A mozgáson is kellett finomítani, így sokkal gyorsabban, és precízebben tudunk mozogni, habár ez sokszor elhalványul az mellett, hogy két figurát kell irányítanunk. Újítás mindenképpen a falról, falra való ugrálás, amely számomra meglepő volt, de olykor nagy segítségül szolgált, amikor egy olyan részhez értem, amit azt hittem nem fogok tudni teljesíteni. Habár a játék nem mondja meg mit kell csinálni, de tipp formájában utal arra, hogy milyen megoldáson kellene elgondolkoznunk.

Szokás mondani, hogy ami bevált, azon ne változtassunk. Ezt meg is fogadták a készítők, de ahelyett, hogy egy az egyben ugyanazt tolták volna az orrunk elé, inkább finomítottak rajta. A helyszínek továbbra is változatosak lettek, s olykor legszívesebben tovább sem mentem volna, mert számat kerestem, hogy minimális rendszerigény mellett egy olyan grafikai csodát alkottak, hogy az egyszeri embernek kedve támadna beugrani a figurák mellé, hogy ne csak képernyő előtt élje át a vizuális orgazmust. Változatos pályákat kaptunk: barangolhatunk a tetőn, az erdőben, parkban, de akár gyárba is eljuthatunk miközben az emlékfoszlányokat üldözzük. Veszélyek pedig mindig leselkednek ránk. Ha nem épp valamilyen állat akar minket elfogyasztani, akkor az emlékfoszlányok törnek az életünkre. Kicselezni őket könnyű, de hatalmas odafigyelésre van ehhez szükség.

Azonban a már leírtak szükség volt a fizikai stabilitásra is. Hiszen minden bizonnyal mindenkinek van olyan játékélménye, amelyben sok gondot nem maga az adott cím okozott, hanem annak stabilitása. Az Unravel two-ra ebből a szempontból sok rossz szavunk nem lehet. Habár nálam háromszor fagyott ki random módon, bár itt megjegyezném, hogy nem vagyok abban biztos, hogy nem az Origin kliens volt a ludas, amely olykor szeret önálló életet élni. Ezektől eltekintve semmilyen más anomáliát nem tapasztaltam, habár megjelenés után második napon a játék kapott egy nagyobb frissítést.
Irányítás téren sem volt okom panaszra. Vannak játékok, amelyeknél preferálom a billentyűzet & egér kombinációt, valamelyiknél pedig a kontrollert. Habár személyiség kérdése is, hogy kinek mi a könnyű számára. Nálam élvonalban vezetett a kontroller az Unravel two-nál, hiszen olykor olyan szinten kellett odafigyelni, hogy tényleg nem tudtam volna billentyűzeten végrehajtani az adott mozdulatokat. A két játékos módnál egyértelmű, hogy rendelkezni kell a klaviatúra mellett egy kontrollerrel is. Én egy PC-hez is kapcsolható XBOX 360 kontrollerrel vittem végig a játékot, s azt kell mondanom, hogy egy szavam nem lehet az irányítás téren, hiszen precízen és pontosan reagáltak a figuráim a gombnyomásra. Bár mint említettem nálam leginkább a kapkodás volt az, amelynek köszönhetően az irányítás nem úgy sült el, mint ahogy szerettem volna.

A bevezetőben említettem, hogy az első rész mennyire is erős volt zeneileg. Egyszerűen imádtam, s vannak olyan számok, amelyeket nem tudok megunni, s muszáj naponta egyszer meghallgatnom. Sajnos ebből a szempontból kissé alul teljesített nálam az Unravel two, habár visszaköszöntek az első rész jelentősebb muzsikái kicsit átkomponálva. Azonban megragadnám a szót, hogy az én ízlésemnek nem volt megfelelő, de önmagában véve nagyon jól komponált darabokról van szó, amelyek minden egyes szinthez illetek, s nem valóban kifejezték minden egyes pálya erősségét. Az esős, borongós szintekhez sokkal depresszívebb zenéket írtak, míg az erdős, parkos, kertes részekhez kissé vidámabbat. A veszélyes részekhez pedig pörgősebb dallamok kerültek.

Nagyon sok vizuális tartalommal az a probléma, hogy ha az ember megnéz egy előzetest, akkor rögtön tetőfokára ugrik az elvárási szintje, s amikor magáénak tudhatja, akkor pedig pofára esik elég keményen. Számomra kérdés lesz örökké, hogy vajon mennyire is lopta volna be magát az Unravel two abban az esetben, ha a fejlesztés közben tették volna közzé az előzetest, s nem bejelentéskor rögtön a játékot. Azt gondolom rendkívül jó ötlet volt azonnal közzé tenni, hiszen így a várokozási faktor nem volt, így hatalmas nagy elvárásokat sem tudott senki ébreszteni vele szemben. Maradt egyedül az első részhez való hasonlítás, melynek mindenképpen pozitív a végkimenetele. Ugyan kurta 5 órányi a játékidő, de bónusz pályákkal, és gyűjtögetéssel a többszörösére bővíthető. Ebből a szempontból jelenleg hatezerbe forintba kerülő játék viszonylag olcsónak is mondható.

Azt gondolom minőségi játékot kaptunk, amely nem az első rész árnyékában fog majd a feledés homályába merülni, hanem az első rész mellett fog majd tündökölni pozitív példaként, hogy lehet minőségi mércét bőven emelni a játékbeli negatívumok ellenére is. Nem hiszem, hogy kérdéses lenne egy harmadik rész, azonban az kérdéses, hogy egy esetleges folytatásnál mit tudnának még a készítők mutatni nekünk?