Isten Ostora Total War módra

Mielőtt a közepébe vágnék, le kell szögeznem, hogy nagy rajongója vagyok a sorozatnak, így akik hozzám hasonlóan már nem egy résszel játszottak, sok minden nem lesz újdonság, de nekik is szeretném megmutatni a legnagyobb változásokat, miközben azért megismertetném a játékot az “újoncokkal” is...
A Total War: ATTILA is követi a sorozat hagyományait. Kapunk egy történelmi hátteret - ami nem keverendő a történelem órával - és egy történelmi pillanat képet, amit azután szabadon formálhatunk. Természetesen itt is próbálták a készítők a történelem néha kiegyensúlyozatlan erőviszonyait úgy alakítani, hogy ne legyen eleve lejátszva a meccs, minden néppel győzelemre esélyesek lehessünk.
Ahogy a népvándorlással sok minden megváltozott Európában, úgy az új Total War-al is komoly változások következtek be a sorozat életében. Ez elsőre nem is látszik, de ahogy egyre több dolgot próbáltam ki, ahogy haladtam előre egyre több újdonság, apró részlet jött szembe.
De kezdjük az elején: Telepítés, várakozás, tűkön ülés, Steam aktiválás és beszabadulás a játék világába. Na ez nekem olyan volt, mint amikor egy kisgyereket beengednek a játékkiállításra: hatalmas mosollyal csodálkoztam rá mindenre, aztán hol ezt, hol azt kaptam fel és semmit sem tudtam végigpróbálni, mert ott volt más is amit sürgősen ki kellett próbálnom. Elindítottam egy játékot a hunokkal, azután Rómával, majd a Frankokkal, később pedig megnéztem, milyen az élet az Újperzsa Birodalomban. És csak miután mindent kipróbáltam, kezdtem el komolyabban is megnézni a játékot, mert ezalatt világossá vált, hogy tényleg sok apró változás történt, ami miatt szinte nem is egy játékot kapunk, hanem legalább négyet. Hogy miért négyet? Mert míg az eddigiekkel szinte minden frakcióval ugyan azok a lehetőségek álltak az ember előtt, addig most teljesen más a két római birodalommal, a barbárokkal vagy éppen a nomád népekkel játszani. A célok is mások és a lehetőségek, a taktika is más. Ha valaki már játszott a Shogun 2: Total War-al, akkor az tudja, hogy milyen az egyik véglet. Ott teljesen mindegy volt, kivel játszol, mert ugyanazok az egységek álltak rendelkezésedre, ugyanazokat az épületeket fejlesztetted és húztad fel. Na ennek az ellentéte az új Total War.
De haladjunk szépen lépésről lépésre!

A Total War lelke és lényege

Szerencsére a fejlesztők nem felejtették el, hogy a sorozatuk miért sikeres és miért vesszük meg újra és újra az épp megjelenő játékukat. Ami jó volt, azt megtartották és nem vettek el belőle, csak hozzátettek. Most is megkapjuk a megszokott térképet, ahol körökre osztott menedzselős stratégiát játszunk, azután, ha harcra kerül a sor, akkor jön a valós idejű csata, amit persze azért megállíthatunk, vagy belebújhatunk egy-egy egység bőrébe és onnan is nézhetjük a harcot, vagy épp magunk lőhetünk a katapulttal, ha úri kedvünk úgy hozza.
Most is van lehetőség csupán csatákat játszani és van bent többjátékos mód is, ami jó, mert az AI most sem lett okosabb, így mások ellen is érdemes kipróbálni a bennünk lakó titkos generalissimus képességeit.
Technikailag is fejlődött a játék a háttérben. Míg a Rome II a nyolc magos processzorból csak négy magot használt, azt is egyenetlenül, addig az új résszel már mind a nyolc magunk ki van használva és a terhelés is egyenletesebben oszlik meg a magok között. Viszont a köröket elég lassan számolja, de ez az elődnél is így volt, amit egy javítással orvosoltak, remélem ez most sem lesz másként. Ami érdekes, hogy a Rome II-höz hasonlóan kampány térképen beszaggat néha a játék, pedig csaták alatt ilyet nem tapasztaltam, holott az ember épp fordítva gondolná, de anno ez is javításra került idővel. Szóval a fejlesztők azért még nem ülhetnek a babérokon, lesz itt még kódolás és éjszakai műszak energia itallal felturbózva.

Grafika

Szebb is, jobb is, mint az elődök, de nagy durranást ne várjunk. Részletesebb lett a stratégiai térkép, szebbek, részletesebbek a városok, terepek. Szerencsére a “klónhadsereg” sem tért vissza, így a harcosok sem egyformák. Persze azért azt senki ne higgye, hogy minden harcos egy RPG főszereplőjének részletességével lett kidolgozva és nem fog két egyforma embert találni a seregében.
A grafikáról nem is gondolok többet írni, mert messze nem ez a játék lényege. Persze az elején én is ráközelítek egy-egy tereptárgyra és megnézem közelről a seregemet, mint büszke tábornok, majd elgondolkodom, hogy ha a nyeregkápa átüti a lovas medencecsontját és kijön a derekánál, akkor miért nem esik le a lóról fájdalmában; de lássuk be: idővel madártávlatból szemlélünk mindent és madártávlatból hibátlan a látvány.

Stratégiai térkép

A játék veleje most is a nagy kampány, ami főleg a stratégiai térképen zajlik. Első érzésem ezzel kapcsolatban a sima létbizonytalanság volt. Akkora lett, hogy azt sem tudtam hol vagyok, ki vagyok és miért. Ráadásul a készítők elég jól leképezték a kor történelmi viszonyait, amit induló pozícióként és állapotként kapunk, így egy új kampány indulásakor elég sok időt vetsz el, hogy végignézzük, hogy a választott népünk most akkor pontosan hol is van a térképen, kikkel áll szövetségben, kivel van megnemtámadási szerződése és kereskedik-e egyáltalán valakikkel. Szóval a térképünk szép részletes, stratégiai térképhez viszonyítva gyönyörűen kidolgozott és nagy.
A hagyományokhoz híven, ha vannak városaink, akkor azok mérete a térképen is tükröződik. A városon látszik, hogy milyen épületek vannak benne, de persze ez csak másodlagos információ, hiszen a várospanelt megnyitva láthatjuk pontosan, hogy milyen épületeink vannak. Ismét régiókra van bontva a világ, ahol egy-egy régió két vagy három várost ölel fel, amik termelése összeadódik. Egy régión belül van egy főváros, ami falakkal védett és más épületek építésére ad lehetőséget, mint a kisebb települések a régióban.
A termelés most is épület függő. Van épület, ami boldogságot, van ami élelmet, van ami különböző egységeket termel. Az épületek most is kettős hatásúak. Ami sereget termel, az élelmet és boldogságot fogyaszt, tehát vannak fenntartási költségeik. Ezek épülettől és kultúrától is függenek. Például az Újperzsa Birodalomban nem csak a seregek, de néhány épület fenntartásához is pénz kell. Újdonság, hogy van olyan épület is, ami tisztaságot (sanitation) termel. Ezt nehéz lefordítani, talán leginkább egy közegészségügyi érték, amit a kutak és csatornák növelnek és a többi épület csökkent. Én mindenesetre innentől, mint tisztaság fogok erre hivatkozni. Ha ez negatív, akkor ott bizony járvány fog kitörni, ami megtizedeli a lakosságot és a sereget is, ha ott állomásozik.
A termelés is megoszlik a birodalmunk és a régiók között. Pénz, tudomány és élelem termelése globálisan az egész birodalmunkra hat; míg a boldogság, a vallási elkötelezettség csak a régióra. Az előbb említett tisztaság meg alapvetően csak a városra, azonban azok közül, amik ezen javítanak, típustól függően olyat is építhetünk, amik nem csak az adott városra, de a régió egészére fejtik ki pozitív hatásukat.
A stratégiai térképen seregünket szintén a játék hagyományait követve egy a városnál nagyobb ember, a tábornok jeleníti meg. Ahogy a városra, úgy a tábornokra kattintva is megnyílik a hadsereg panel, ami hasznos információkkal lát el minket a sereggel kapcsolatban. Itt látható, hogy milyen egységeink vannak, milyen a sereg morálja, összetartása és még sok minden más is.
Ami nem tetszett, az az, hogy a várospanelen az épületek most nem egy piktogramként vannak megjelenítve, hanem - amúgy nagyon szép, festményszerű - képként. Ugyan most is megkapjuk a Rome II-ben már megszokott színezést a kép keretében, tehát lesz sárga városközpont, lila vallási, zöld mezőgazdasági, szürke ipari, piros hadi és kék tisztasági épület. Sőt a keret lehet megosztott és például egy félig zöld, félig piros keretet kapunk az állattenyésztő telepünk képe köré, ha az lovasságot is tud adni élelmiszereken kívül. Viszont ezeknek a szép képeknek az a hátránya, hogy ahogy nő a birodalmunk, ahogy egyre több régiónk lesz, átláthatatlanná válik a dolog, mert ahogy pörgetjük a régiókat, egyáltalán nem látszik, hogy az adott sárga épületünk most egy piac, vagy egy könyvtár. Viszont ugyanez a seregeknél kifejezetten előnyös, bár lehet, hogy csak engem zavart a Rome II alatt, hogy nem egy harcos képe, csak egy korabeli stílusú rajzocska jelezte az adott egységet.

Horda és birodalom

A legnagyobb újítás, hogy most már nem csak egy városlakó birodalmat igazgathatunk, hanem olyan birodalmat is, ami épp vándorol. Ezeket a seregeket a játék hordaként nevezi meg. A fő különbség, hogy ha olyan néppel játszunk, ami még nem telepedett le, akkor nem a városokban fejlesztjük az épületet, hanem az adott egység alatt, de csak akkor, ha seregünk sátrat vert és táborozik. Ilyenkor nő a népesség is. Ahogy a városoknál, úgy a hordánál is a népesség növekedésével érhetünk el újabb területet, ahol a városban új épületnek, a hordában pedig új sátraknak lesz hely. A hordánk népessége azért is fontos, mert új sereget csak akkor hozhatunk létre, ha elért egy bizonyos szintet a népesség. Ekkor kettéválhat a csapat és új horda alakul.
Nem szeretném lelőni a poént, de ez teljesen új lehetőségeket és színt visz a játékba, teljesen új stratégiákat tesz lehetővé hódító elképzeléseink megvalósításában.
Ha a hordánkkal elfoglalunk egy várost, akkor letelepedik a népünk és vége a nomád életnek, a vándorlásnak, jöhet az eltunyulás és a dekadencia, amíg meg nem érkezik egy még vándorló nomád nép és fel nem égeti városainkat. (lásd még: tatárjárás...)

Stratégia, politika és diplomácia

Itt ismét sok apró újdonság van, amit nehéz számba venni főleg úgy, hogy át ne menjen a bemutató egy “tippek-trükkök” leírásba.
Ismét van például családfa, ahol számtalan lehetőségünk van, mint például kijelölhetjük az uralkodó örökösét.
A diplomácia nem sokban változott abban az értelemben, hogy a többi birodalommal üzletelhetünk vagy épp különböző szintű szövetségeket köthetünk. Csupán annyival egészült ki, hogy politikai házasságokkal is erősíthetjük szövetségesünk lojalitását.
Ám a belső politikai harc sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, mint az előző részek bármelyikében. Míg a Rome II-t simán végig lehetett játszani anélkül, hogy különösebb hangsúlyt fektettünk volna a belső hatalmi viszonyokra, itt ha ezt elhanyagoljuk, csúnya meglepetések érhetnek. Nemeseinket ugyanis kinevezhetjük egy-egy régió élére, vagy adhatunk nekik tábornoki pozíciót a sereg élén. A régió vezetése közben a családtagunk, vagy a kinevezett nemes fejlődik és ahogy erősödik, úgy egyre inkább a saját malmára kezdi hajtani a vizet. Ha csökken a lojalitás, mert nem foglalkoztunk a belső intrikákkal, könnyen azt vehetjük észre, hogy egyik városunk már nem is a mienk, hanem az ottani nemes simán kilépett a birodalmunk ölelő karjaiból. Persze elküldhetjük hadseregünket, hogy elbeszélgessen az ottaniakkal, mennyire is jó dolog a függetlenség, de ugye ez elég nagy gondot tud okozni, ha épp egy másik birodalom megszállásán dolgozunk egy távoli vidéken.
Van egy másik változás is az elődökhöz képest, ami nagyban megváltoztathatja a stratégiánkat: egy várost már nem csak kirabolhatunk, vagy megszállhatunk, hanem földig is rombolhatjuk szó szerint. Ilyenkor a város megszűnik és csak a romok mutatják, hogy hol is volt régebben a település. Ha seregünkkel egy ilyen mások-, vagy magunk által korábban lerombolt város romjaihoz érünk, akkor ott új várost alapíthatunk, ami azzal jár, hogy seregünk egy része letelepszik.

Taktikai térkép

A játék másik fő szelete a taktikai térképen zajlik. Ha két sereg összecsap, akkor eldönthetjük, hogy a gép egyszerűen számolja ki, hogy ki nyer, de magunk is levezényelhetjük a harcot. Ha utóbbi mellett döntünk, akkor egyrészt megússzuk a meglepődést, hogy a gép milyen furán számol, másrészt a játék belép a taktikai térképre, ami az adott területre jellemző terepviszonyokat mutat. Ez a terep is szebb és részletesebb lett, nagyobb a térkép, szebbek a tereptárgyak. Változatosabb viszont nem igazán lett, csak a nagyobb városoknál és előre beállított csatáknál kapunk részletesen kidolgozott terepviszonyokat.
A városok megszállása meglepő új mókát is biztosít: le lehet égetni az egészet. Szinte minden kezdő seregben van katapult, ami képes robbanó tüzes lövedékeket kilőni. Így az első csatáim egyikeként meg is támadtam egy fallal körülvett várost. Mielőtt elindultam volna a falak felé létrákat cipelve, a katapultosoknak kiadtam, hogy robbanó lövedékkel szedjék le a tornyokat, hogy ezzel is kíméljem szegény harcosaim életét. Miközben a katapult dolgozott, én kezdtem előkészíteni a megszállást, mire visszanéztem a városra, már egy egész negyed égett a mellément lövedékektől. Azután egy tábort vert sereget támadtam hasonlóan és nem csak a torony dőlt le, hanem a tábort körülvevő fából készült kerítés is a lángok martalékává vált. Amúgy a városok körül vannak már civilek, akik fejvesztve menekülnek seregeink és az általunk okozott tüzek elől.
Az AI továbbra sem lett egy taktikai zseni. Képes beküldeni az egységeit egy városfalon keletkezett szűkületbe, hogy katapultunkkal hatalmas pusztítást végezhessünk közöttük, vagy épp továbbra is értelmetlenül taktikázik néha, mikor seregünket több kisebb sereggel támadja meg. Ekkor hajlamos a kis seregeket egyesével halálba küldeni szépen sorban, ahelyett, hogy összevárnák egymást, pedig együttes erővel akár nyerhetnének is.
A lovasságot kezeli egyedül aránylag értelmesen, megpróbál hátba támadni, de összességében az egész olyan, mintha egy részeg tábornok irányítaná az ellenfelet, aki a sátra előtt iszogatva elüvölti magát, hogy “előre” és a szerencsétlen katonák elindulnak előre a parancs szerint, aztán ha beleütköznek valakibe, akkor kaszabolni kezdik, de egy-két értelmes lovassági tiszt felülbírálja a parancsot és saját egységével nem a dárdások hada felé veszi az irányt, hanem megkerüli az ellenséget, hogy legalább legyen valaki, aki elmesélheti, hogy miért is veszítettek.
Jut eszembe: dárdások. Ismét a kő-papír-olló a harcrendszer lényege. Lovas üti kardost, dárdás üti lovast, stb. Na ebben semmi újdonságot nem mutatott fel az Attila sem. No nem, mintha nekem lenne sokkal jobb ötletem…

Végszó

Összességében a játék hozza azt, amit szeretünk a Total War-ban, de új színt is visz a játékba azzal, hogy nem vagyunk helyhez kötve, birodalmat alapíthatunk ott, ahol akarunk és ahol kardunk ereje megengedi.
A játék szebb lett és a gépet sem terheli le jobban, mint az előző rész, úgyhogy ez egy jó pont a fejlesztőknek.
Nagyobb hangsúlyt kaptak a belső intrikák, ami azoknak kedvez, akik amúgy is szeretik a menedzselős szöszölést. És mivel a csatát a gép is lejátssza helyettünk, azoknak is jó választás, akik nem szeretik a taktikát, csak a menedzselést, mert már ez az oldal is elég erős a játékban ahhoz, hogy önállóan is megállja a helyét. Persze én személyesen nem értem, hogy miért is a géppel vezényeltessünk csatákat, amikor a mi tábornoki géniuszunk ebben is jobb, de ez már egy másik kérdés.
Természetesen van sok olyan dolog, amiről nem szóltam, de mégsem írhatok regényt, ráadásul a játék is elég új, arról nem is beszélve, hogy ha ennél többet írok a játékról, akkor már nem teszt lesz, hanem spoiler-gyűjtemény.
Végül azt mondhatom, megéri megvenni mindenkinek, aki szereti a stílust, vagy épp ráunt a zombik hentelésére, vagy az FPS-ekre és egy kis változatosságra vágyik. Annak is jó vétel, akinek meg van a Rome II, mert ugyan a korszak hasonló, így a hadseregek, a felhasznált haditechnika, a technológia és az épületek is hasonlóak, de elég sok újdonságot kapunk ahhoz, hogy megérje a befektetésünk.