Középkori túlélőtúra
A Medieval Dynasty egy középkori túlélőtúra sok-sok gyaloglással, látnivalóval és kihívással. Minden céges összekovácsolást tervező manager álma lenne élőben, de szerencsére nem az, hanem egy nagyon szórakoztató játék.
Előre szeretném bocsátani, hogy ez nem egy teszt, hanem egy vélemény, avagy élménybeszámoló. Ha már itt tartunk, még csak végig sem játszottam, bár mentségemre szóljon, hogy ha minden igaz, nincs is vége. Ennek ellenére akkor szeretek írni egy játékról, ha végigvittem és itt nem ez a helyzet, mert 30 óra alatt még alig-alig jutottam előre. Azonban ez már eleve sok mindent elmond a tartalomról. És még egy fontos dolog: A játék, mikor ezt írom, még korai hozzáférésben érhető el.
A játékban amúgy van egy történetszál, amit nem fogok elspoilerezni, viszont az írásomba biztos kerül be olyan, amit tippnek lehetne nevezni. Ez egy túlélő játéknál nem mindenkinek tetszik. Szóval aki szeret szenvedni egyedül, annak nem javaslom a további olvasást.
Szeretem a játékok ismertetését úgy kezdeni, hogy írok egy keveset a kiadóról, vagy fejlesztőről, hiszen az elég sokat elmond egy játékról, főleg, ha az egy sorozat része. Namost a fejlesztő a Render Cube, míg a kiadó a Toplitz Productions. Őszintén szólva ezekről túl sok mindent nem tudok. Annyit tudok a fejelsztőkről, hogy lengyelek és állítólag dolgoztak a Witcher-en is. Azt mondjuk nem tudom, hogy melyiken, bár az eredményt látva mindegy is. A hozzáállásuk szerintem pont annyira jó, amennyire a CD Projekté.
A kiadó viszont más kérdés, azt már kicsit jobban ismerem és hát nem a kedvenceim. Maga a játék egy Dynasty című sorozat, vagy franchise része. Ez nem indult nálam túl jól, mivel nekem meg van a Lumberjack's Dynasty és a Farmer's Dynasty, amiket már korai hozzáférésben vettem meg (mentségemül szolgál, hogy jó a koncepció és nem is drága játékokról van szó, főleg akciósan) és amik közül utóbbi már készen van álíltólag. Nekem azért kicsit más a fogalmam a készről, mint a kiadónak, de hagyjuk!
Szóval kicsit elgondolkodtam, hogy érdemes-e belevágni ám az ár itt sem volt magas és reményre adott okot, hogy itt más a fejlesztő, van tehát arra esély, hogy dolgok működni fognak a játékban, ellentétben a fent említett két társával, amik belső fejlesztések voltak és amikben szinte semmi nem működött az elején és később, mikor már működött, akkor sem volt bent sok köszönet.
De térjünk vissza a mi játékunkra. A fejlesztők az Unreal Engine-t használták, ami nem meglepő ezekben a körökben, hiszen egész jó, ingyen van és csak az eladások után kell érte fizetni. Ideális platform a kisebb (= nincs annyi pénzük, mint kellene) fejlesztőknek.
Az első indítás élménye.
Szóval a fenti tapasztalatok alapján, nem számítottam semmi jóra. Ez amúgy jó alap, mert innen csak felfelé van út, kizárólag kellemes csalódás érhet. Na így is történt. Elindítottam a játékot, ami nem ismerte fel rendesen a gépemben lévő muzeális VGA-t (R9 380), tehát beállt ultra beállításokra, ami egy nagyon szép, részletes, igényesen kidolgozott képregényhez vezetett. Viszont már magas beállításokkal el tudtam érni egy számomra kielégítő 30 fpst 1080p-ben. (Kipróbáltam: a 60fps ezen a felbontáson nálam esélytelen, bármilyen beállítás mellett)
Maga a játék alapvetően szép. Én nem láttam bent kivetnivalót.
És innen jöttek a nagy meglepetések: a játék működött! A funkciók mindegyike hozta azt, amit hozni kellett és csak a karakter fejlődésnél láttam olyat, ami nem működik, de ott meg oda van írva a skill-hez, hogy fejlesztés alatt. Megdöbbentő: a fejlesztők odafigyeltek, megcsinálták és amit nem sikerült időre, arra meg figyelmeztetnek a játékon belül, ha mód van rá, hogy az majd csak később lesz jó! Ráadásul gondoskodnak a játékról. Nemhogy minden nap frissítik, de volt olyan, hogy napon belül három frissítést is kiadtak. Még egyszer: ez egy korai hozzáférés! Ezt minden fejlesztőnek ajánlanám. Játszottam én már nem is egy ennél rosszabb készültségi fokú játékkal, amit késznek hazudtak korai hozzáférés helyett.
Nem tudom, hogy mi az, ami hiányzó funkció a skilleken túl, amikre egyrészt figyelmeztet a játék, másrészt annyira nem is hiányoznak, - talán csak a lovaglás, ami láthatóan majd lesz és ami nagyon kell a játékhoz, mert gyalogolni kell benne végtelenül sokat - ami miatt ez korai hozzáférés és nem kész játék.
Ilyen kezdés után már nem tudta lelombozni a kedvemet az se, hogy a karakteranimáció nem túl jó. Pontosabban hozzáállás kérdése. Meg kell nézni a kapáló embert, akit hasgörcs csikar, de nem mer elmenni a bokorba, illetve a farkast, ami a prédának választott szarvast szép lassan, ütemesen, gondos precizitással lefejeli. Lehet erre úgy is tekinteni, mint fejlesztői poén.
Kidolgozott harcrendszerekhez szokott gamerként viszont idegesítő, hogy mész az erdőben, egyszer csak halasz valami neszt, majd bepirosodik a kép széle és lemegy a hp-d. Gyorsan körbe fordulsz és azt látod, hogy egy farkas ütemes precizitással fejelgeti a térded. Nekiállsz kalimpálni a kezedben lévő baltával, de fogalmad sincs, hogy eltaláltad-e a bestiát, vagy csak keresztüllendítetted rajt a szerszámot. A végén lesz egy halott, csak nem lehet előre tudni, hogy melyikőtök lesz az és miért. De hát végül is ez csak egy korai hozzáférés. Láttunk már ennél rosszabbat nagy kiadó “kész” játékánál is. Egyébként baltával vagy épp dárdával a kézben lehet mosakodni is, ami élőben elég öngerjesztő folyamat lenne, ám itt azzal ér véget, hogy tiszta leszel. (Gondolom egy jó baltával még meg is borotválkozhatsz; a dárdás verzió után meg úgysem látod, hogy koszos maradtál...)
Valamilyen érdekes okból azonban ezen a vidéken úgy tűnik, hogy már létezett a típusterv fogalma (lásd még: kádár-kocka). Van három háztípus, azt építi mindenki mindenhol és mindenki műhelye egy és ugyanaz. Itt még lenne hova fejlődni, de annyira azért nem zavaró a dolog.
Egy kis játékmenet
A játékot úgy jellemzik, hogy RPG, kaland és középkori szimuláció. Szerintem legfőképp túlélő játék. Ennek megfelelően tud szivatni rendesen, de hát pont ez lenne a lényeg: a gondos egyensúly megtalálása a szivatás és a szórakoztatás között. Előre bocsájtom, hogy szerintem sikerült. Bármennyit is fogok panaszkodni később, attól még a játék nagyon jó, én nagyon élveztem a vele töltött időt.
Jelenleg nagyjából 30 órám van a játékban, ami azt jelenti, hogy valamivel több, mint 5 évet éltem a játékon belül. (Jöjjön egy kis matek. Egy játékon belüli nap 24 valós perc. Egy évszak három napból áll, egy év meg nagy meglepetésre négy évszakból. Ha matekozol, kijön az 5 év, főleg ha leveszed belőle azt az időt, amikor a menüben vagy, vagy épp szidod azt a mocskot, aki ilyen nehéz játékot talált ki ennyire kevés segítséggel.)
Persze lehet, csak én vagyok szerencsétlen, de eddig már meghaltam medve, bölény, vaddisznó és valami ismeretlen mérgezés által.
Pro tipp: F5 a gyorsmentés. Nyomkodd, mint egy Bethesda játéknál, csak itt nem azért, mert kifagy és összeomlik, hanem azért mert meg fogsz halni valamitől, mert a “természet lágy öléből”, csak az öl van még meg a szó gyilkos értelmében, míg a többi betű csak idővel csapódik hozzá, hogy mára a városi ember abba a tévhitbe tudja ringatni magát, hogy a természet az nem valami gyilkos dolog. De az! A játék fejlesztői is tudják ezt.
A játék elsőre úgy tűnik, mintha fogná a kezedet, de később rá kell jönnöd, ez csak a látszat. Például senki és semmi nem figyelmeztet arra, - hogy a játék egy későbbi szakaszában, mikor a sztori alapján megépítetted a kis faludat és azon belül az emberek ellátására szolgáló épületeket, - hogy az épületben a láda nem csak arra szolgál, hogy majd a lakók oda gyűjtik a begyűjteni valót, hanem neked oda be kell tenni a hozzá szükséges szerszámokat is. Minderre ugye ott az internet. Csakhogy a játékot úgy hívják, hogy “középkori dinasztia”. El sem tudjátok képzelni, hány cikket ajánl fel a Google arról, hogy milyen királyi családok miket műveltek a középkorban errefelé… Még jó, hogy a Google tanul, így mára már relevánsabb a találati lista nálam. Szóval bejelentkezve használjátok a keresőt!
Mondjuk abban sincs sok köszönet, amikor fogja a kezed a játék. Az első házad megépítésekor azt javasolja, hogy keress valami szép tágas területet, ahol felépíted a házad, hogy mikor faluvá nő a hely, akkor legyen hová terjeszkedni. Aha! Az, meg a jó… Felépíted a házad, amihez fa kell, de sok ám. Viszont te csak 35 kilót bírsz el. A farönk meg nehéz, így a közeli erdőből négy-öt fával a “zsebedben” kell elsétálnod az épületig. Minél több fa van nálad, annál lassabban mész. Az erdő széle viszont egyre távolabb kerül, ahogy irtod az erdőt, tehát egyre távolabbról kell a fákat behordani. Ha azonban az erdő közepére teszed a kis faludat, akkor pont jó helyen vagy: ahogy vágod ki a töménytelen fát, máris lesz helyed az épületeknek.
A meghatározó élménye a játéknak, hogy gyalogolsz. Sokat. Nagyon sokat. Idővel ez a sok gyaloglás azért kezd unalmassá válni. Tényleg tiszta középkor. Ha be akarsz menni egy faluba küldetés miatt, vagy csak kereskedni, arra jobb, ha rászánod a napot. Délen vannak fejlettebb települések, ahol tudsz fémből szerszámokat venni, de oda el kell menni. Gyorsutazás meg nincs, ne is reménykedj benne. A térkép úgy 4-5 kilométeres lehet. Na pont annyi idő legyalogolni, mint élőben. Ja, és arrafelé medvék is élnek, és ahogy a székely mondás tartja: a medve nem játék!
Amúgy bármelyik kereskedő bármit meg vesz tőled, de csak pár, rá jellemző terméket fog eladni neked. Bár akit meglep egy ilyen játékban, hogy a varrónő ruhát, a kocsmáros kaját, míg a kovács szerszámot ad, attól én kérek elnézést.
Mindemellett a napjaidat jórészt azzal töltöd, hogy építkezel, vadászol, hogy legyen mit enni, meg elmész küldetésekre, mert kell a fejlődéshez. Közben meg arról álmodozol, hogy lesz új ruhád télire, mielőtt megfagynál, csakhogy az drága, ráadásul időd sincs elmenni a faluba megvenni, mert fel kell készülni a télre. Mert bizony az évszakok komolyan befolyásolják a lehetőségeket. Nem lehet bármikor vetni, bármikor aratni, még az erdőben is más gombák nőnek évszaktól függően, miközben télen csak megfagyni lehet vadászat közben.
RPG elemek
Szóval RPG = karakterfejlődés. Legalábbis a játékfejlesztők egy része ezt érti alatta. Játékunk azért ennél több. Enni, inni kell, ahogy azt kell. Van mire figyelj, mert van éhség, szomjúság, fáradtság, életerő. Ezeken túl az olyan meglepetések, mint a hideg, a mérgezés és az, ha megbüdösödsz, mert nem mosakodtál. Ez utóbbi megnehezíti a beszélgetést, mert bizony lehet beszélgetni, bár ez eléggé korlátozott. Mondjuk egy középkori földművesnek nem hiszem, hogy túl kifinomult lett volna a szókincse és a témaválasztása sem lehetett annyira sokrétű.
Lehet csajozni! Állítólag lehet nősülni is, meg gyermeked is születhet, akivel tovább játszhatsz a karaktered halála után, ha az már addigra felnőtt, de bevallom a játékban nem sikerült egyelőre sokra vinnem ezen a területen, mert eddig mindig szűzen haltam meg. Építkezni is szabadon építkezhetsz, kerítésekkel díszítheted a falut.
Valamint adott a nyílt világ, amit ezerszer átkozol el, mikor már századszor mész végig a térképen. Egyszer például bementem a legnagyobb településre fém baltáért, mert a fém jobb, mint a kő és ugye főként fát vág az ember a játék kezdetén. Reggel indultam, ahogy kell. Vittem magammal egy rakás bőrt, meg szőrmét, gondosan kicentizve a súlyt, hogy a lehető legtöbbet vigyem magammal, de még ne lassítson le. Beértem a faluba, eladtam, amit lehetett, majd megvettem a szerszámokat. Hazafelé megmenekültem egy medve és egy farkasfalka elől. Estére némi vérző sebbel, éhesen és szomjasan meg is érkeztem a kis házamhoz, ahol elkezdtem kipakolni: lapát, csákány, egy szép új kalap, és … b*** a fejsze a #!*&#@#**… azt elfelejtettem. Jut eszembe: az okos ember - nem én, hanem azok a mások - a közeli faluban adja el a cuccokat és a távolabbi faluba úgy megy, hogy csak pénz és fegyver van nála a vadállatok ellen.
Na de jöjjön az a karakterfejlődés. Azt kell, hogy mondjam: okos. Van a klasszikus, hogy mindenért kapsz XP-t, amit elköltesz különböző tulajdonságokra. Itt ez annyiban fejlettebb, hogy külön vannak szedve a főbb tulajdonság-csoportok és csak azokon belül költhetsz. Például, ha beszélgetsz, akkor kapsz a beszélgetésért pontokat, amiket kizárólag a beszélgetéshez kapcsolódó tulajdonságokra költhetsz el. De ugyanígy van a földműveléshez kapcsolódóan is. Magyarul attól, mer sokat beszélsz róla, még nem leszel jó földműves, ám ha álló nap kapálsz, akkor igen, csak a beszélgetésnél ki fog lógni a kapa a szádból.
Ám van bent még egy csavar. Ha például építkezel, vagy vadászol, akkor nem csak a saját személyes tulajdonságodra gyűlnek pontok, hanem egy afféle közös tudásbázis is épül: technológiai tudásra is kapsz pontokat. Ezek oldják fel idővel a különböző épületeket. Gondolom ennek ott van jelentősége, hogy ha a karaktered meghal, de van örökös, akkor nem száll sírba minden tudás, csak a személyes tapasztalat és rutin, de ami átadható, tanítható, mint például az épületek, szerszámok “tervrajza”, az mind megmarad.
A játékélmény
Szóval valahogy úgy kezdődik az egész, hogy némi előtörténet után, ami elmagyarázza, hogy miért is vagy ekkora bajban, elindulsz segítséget kérni egy rokontól, tarisznyádban némi kajával, meg egy kevés pénzzel. A rokon teljesen életszerű: konkrét segítségre ne is számíts, de ötletekkel ellát, hogy te mi mindent csinálhatnál, ha nem akarsz meghalni. Persze te azért segíthetnél neki pár dologban, ha már úgy is ráérsz, hiszen neki van háza, étele, pénze, neked meg úgy sincs, tehát ezen anyagi javak gondja nem nyomja a vállad.
Te persze elindulsz és felépíted első házadat, megszerzed a kaját, pénzt csinálsz vadászatból, meg hasonlókból és persze segítesz neki is, ha már ennyire jó volt hozzád és végtelen bölcsességével megtámogatott. (Nem, nem jó ötlet mindjárt az elején kinyírni. Hidd el! Tapasztalatból beszélek, mivel kipróbáltam.)
Mindenesetre háromfajta küldetés van. Egy főküldetés, ami fejezetekre van osztva és segít a falu felépítésében. Ezt tekinthetjük tuttoriálnak is, ha a kifejezést a végtelenbe tágítva értelmezzük. E mellett van sztori küldetés, amit fent nevezett - és végtelen toleranciád bizonyítékául életben hagyott - rokonod, meg pár másik falubeli ad. Ezek jelentős jutalommal járnak. És ha elsőre nem is tűnik nagy durranásnak egy pár meleg cipő, akkor majd télen visszagondolva más szemmel fogod nézni, hogy mi is a jelentős jutalom. Ezen kívül segíthetsz még a környék lakóinak is. Ez első sorban az irántad való tiszteletet növeli, meg kisebb ajándékokkal (pl.: egy tál leves) jár, ám erre is szükség lesz később.
Amúgy a fő vonulat igazán eltalált középkori élmény, ami elsősorban arról szól, hogy túlélj. El kell kerülni, hogy meghalj mérgezéstől, állatok támadásától, télen a hidegtől és a szinte kötelező éhezéstől. Egész nap dolgozol, hogy legyen hol lakni, legyen mit enni és legyen mibe öltözni. Ha jól csinálod, marad még időd arra is, hogy beszélgess, ismerkedj, megnősülj és rávegyél még pár embert, hogy beköltözzön az általad felépített faluba, hátha könnyebb lesz az életed attól, hogy már nem egyedül küzdesz az elemekkel.
Ha sikerül beköltöztetni még pár jelentkezőt a faluba, amit építettél, kibővül a problémáid köre, mert innentől már bejön a képbe egy jó adag stratégia és menedzsment is. Mert nem lehet ám szépen egyesével költöztetni a népeket. Ugyanis az első beköltözőnél szembesülsz azzal, hogy étel kell neki. Erre ráállítod, hogy menjen szépen vadászni, csakhogy akkor meg azért sír, mert fa kell neki, ráadásul a vadászatból csak hús van, a levesbe meg kell hagyma is, nosza menjünk kapálni. És mint mondtam a játék nem fogja a kezedet túlzottan. Kiírja, hogy költöztess be pár embert, csakhogy “elfelejt” figyelmeztetni, hogy ez mivel jár. Tehát az első beköltöző fogadása már gondosan kimunkált stratégiát követel, amire csak többszöri próbálkozással találsz rá. A többszöri próbálkozást viszont nehezíti, hogy mire ide eljutsz, már belevertél pár tucat valós órát a játékodba. Persze van mentés, visszatöltés, de egy hibás döntés következménye néha sokkal, de sokkal később jön elő, mintsem megtörtént, így néha a visszatöltés is jó hosszú időt jelent.
Ez a próbálkozás, tanulás az egész játékra jellemző. Már ahhoz is, több újrakezdés kell, hogy rájöjj, hova érdemes a falut felhúzni, hogy érdemes vadászni, milyen taktika kifizetődő a túlélésben, mennyire kell önellátónak lenni és mennyiben érdemes a kereskedelemre támaszkodni.
A játéknak célja nem több, mint az emberiségnek úgy általában: túl kell élni, és bízni abban, hogy lesz örökös és az örökös örököl is valamit. Ha igazán jól csinálod, akkor jól élsz, ha nem akkor nyomorogsz.
Maga a játék korai hozzáférésű, de itt ebben az esetben ez ne tartson senkit vissza a vásárlástól, mert tulajdonképpen kész van, legalább is amennyit én láttam belőle, az mind működik.
Egy alapvetően szép, jól kigondolt és néhány funkcióttól eltekintve jól kidolgozott játékot kapunk, amit láthatóan gondos szeretettel javítanak és bővítenek a fejlesztői.
Műfaj: ,
Fejlesztő: Render Cube
Spoiler!