Akumajou Densetsu vs Castlevania III (NES)

Castlevania... Engem is utolért a sors... Egyszer csak elkezdtem Castlevaniával játszani, és onnantól kezdve nincs megállás. Kezdve a Symphony of the Nighttal, folytatva a Rondo of Blooddal, lassan fogyasztom a Konami nagyszerű sorozatának részeit. Nekivágtam az első résznek, majd a harmadiknak. De mi a helyzet a második résszel? Valamiért kicsit félek tőle. Talán túl sokat olvastam és hallottam róla. És persze ott van az a bizonyos, James Rolfe által megformált karakter is, aki nem nézte jó szemmel a játékot. De nem értek vele mindig egyet. Még az is lehet, adok neki esélyt...

Eljött az idő, hogy visszautazzunk az időbe, és Simon Belmont egyik elődjének Ralph Belmont... vagyis Trevor... na mindegy... Szóval az ő történetét meséli el a Castlevania III - Dracula's Curse illetve eredeti címén Akumajou Densetsu (Démon Kastély legendája). Ebben a tesztben az amerikai és japán változatról is szó esik.

-=A történet=-

Röviden: 1476-ban járunk. Drakula gróf elkezdte Európát elpusztítani szörnyeivel. A Wallachiából (Havasalföld) száműzött vámpír vadász Belmont családot küldetésbe hívta az egyház. Féltek a Belmontok hatalmas erejétől, de mivel Drakula sötétségbe kezdte borítani Európát, nem volt más választásuk, mint hívni Trevor Belmontot, a Vámpír Ölő ostor jelenlegi hordozóját...

A történet nagyjából megegyezik a két verzióban, mégis van némi különbség. Az amerikai változat nagyon igénytelenül van megfogalmazva, mintha egy 5 éves gyerek írta volna meg a történetet. Teli általános jelzőkkel. Gyenge megfogalmazás. Szegényesebbnek hat az eredetihez képest.
A japán verzió viszont igényesebb, több benne a helyszín megjelölés és valahogy hihetőbbnek hat az egész ezeknek köszönhetően.

Egyértelműen a japán verzió jobb történet szempontjából, még ha a lényege ugyanaz is nagyjából.*

-=Játékmenet=-

RPG elemek? Nincsenek. Szabad mászkálás? Nincs. Ami van, az a klasszikus, első részből ismert formula némi extrával.
A Castlevania sorozat visszatért a gyökerekhez. A Simon's Quest RPG kaland elemeitől megszabadult a Konami és a Castlevania első részét próbálták tovább fejleszteni. A pályák lineárisak, nincsenek alternatív titkos útvonalak a pályán belül, mint például a későbbi, Rondo of Blood (PC Engine CD / Virtual Console) esetén, de lehetőség van néhány pálya után kettő út közül választani, a háttér pedig nagyjából elárulja a helyszín jellegét. Az alternatív útvonalak nem csak azért jók, hogy esetleg egy nehezebb pálya esetén lehetőségünk legyen a könnyebbet választani a továbbhaladás érdekében. Egyes pályák végén leggyőzzük a főellenséget, és kapunk egy társat! Trevor nem az a magányos farkas típus, ha úgy akarjuk. Három karakter csatlakozhat hozzánk, de egyszerre csak egyet vihetünk magunkkal.
-Grant DaNasty a kalóz / akrobata, aki gyors, mozgékony, képes falakon és akár plafonon is mászni! Sebezhetőbb, mint Trevor, és a fegyvere is nagyon gyenge hatótávolság szempontjából (az amerikai kiadásban), de sok helyen segítségünkre lehet. Ő az egyetlen karakter, aki képes levegőben is irányt váltani. A japán verzió esetén dobókésünk van.
-Sypha Belnades (vagy Velnumdes ahogy a stáblistán szerepel) egy boszorkány nagy varázserővel. Tűz, villám és jég típusú mágiában jártas, ezek az ő másodlagos "fegyverei", nagyot sebeznek. A normál támadása gyors, gyenge és kis hatótávolságú. Trevorhoz képest gyengébb, többet sebződik.
-Adrian Fahrenheit Ţepeş azaz Alucard, egy damfír, Drakula fia. Igen, ez az az Alucard, aki a Symphony of the Night főhőse de közel sem olyan erős. Van egy alap, nagyon gyenge tűzgolyó (balls of destruction, nem igazán szolgál rá erre a megnevezésre) támadása, melyet Trevor ostorához hasonlóan lehet fejleszteni és ezen kívül képes repülni denevér formában.
Ezen karaktereket különböző helyzetekben érdemes használni, előnyre fordítani a képességeiket. Fontos megjegyezni, közös életerő csíkon osztozik Trevor és az adott társ. És ha az egyik társunkat ott hagyjuk egy másikért cserébe, akkor nem lehet már visszamenni a régiért. Lényegében ez jó húzás volt a fejlesztők részéről az újrajátszhatóságot illetően.

A pályák jól lettek megtervezve, teljesen passzolnak a korlátozott irányításhoz, de a mozgékonyabb karakterek számára jelenthetnek kihívást. Az ellenségek nincsenek őrült módon sűrűn pakolva és könnyen sebezhetőek, de ez fordítva is igaz. A bekapott találatok nem csak sebeznek, visszalökik a játékost kicsit, sok esetben amiatt esünk egy verembe és... tudjuk a többit. Az amerikai verzió sebzés terén sokkal kegyetlenebb, mint az elsőnek megjelent japán változat. A játék eleve nehéz, de ha az amerikai megoldást nézzük, az egyenesen kegyetlen. Ahelyett, hogy minden ellenségnek meglenne a maga sebzése, itt pályáról pályára többet sebeznek az ellenségeink. A japán változatban ellenség típusonként változik a sebzés. Én inkább ez utóbbit preferálom, az amerikai verzió megoldása bullsh*t! Nem fair és logikátlan.
Egyébként a pályák legtöbbször egyszerű platformokból tevődnek össze, néhány helyen vannak mozgó platformok, forgó platformok (NES-hez képest szépen oldották meg), és persze a lépcsők. A gyertyák nem dekorációk, fegyvert és muníciót lehet szerezni belőlük, valamint más egyéb fejlesztéseket. Életerőt a sorozat védjegyévé vált falból kibányászható ízletes sertés szelet adja. (Uuuh... Inkább akkor valamit rendelek a Taco Belmontból... Úgy tűnik, Drakulának nincsenek nagy igényei a húst illetően.)

A főellenségek változatosak, nem lehet őket legyőzni csak úgy, hogy csapkodunk vaktában (igen, a Super Castlevania IV-re céloztam), minden főellenség ellen stratégia kell, és sok ügyesség. És egy csipetnyi szerencse. Sok ismerős szörnnyel meg kell küzdeni, mint Frankentein szörnyével, múmiákkal, csontvázakkal, hidrával, medúzával, sőt, saját magunkkal is! És persze ott van maga Drakula és még sokan mások. Az átlag ellenségeink is tipikus horror klisének felelnek meg. Csontvázak, denevérek, varjak, pókok, szellemek, stb... És persze... medúza fejek! Biztos imádták matekórán a szinusz görbéket, mert ezek a bestiák annak vonalát követve lökik le az áldozatukat a kastély sötét mélységeibe!

-=Irányítás=-

Erről némileg már esett szó. Trevor képes ugrani, és egy adott sebességgel mozogni. Nincs gyorsulás, lassulás, semmi Super Marioból megszokott dinamika. Nagyon egyszerű, de ehhez a játékhoz tökéletes. Ugrásunk nem befolyásolható, tudunk egyenesen felfelé ugrani valamint a séta tempóval megegyezően előre, emberi mértékkel nézve magasra. Ez így elsőre rosszul hangozhat, de a pályák tervezői számoltak ezzel. Ennek ellenére azért okozhat időnként fejfájást. Egyedül Grant az, aki messze jobban irányítható, rá más szabályok vonatkoznak. Megszerzett al-fegyvereket a Fel+B gombbal lehet használni. Ezen felül tudunk guggolni és közben támadni is.

A lépcsőzés viszont mindenkivel kicsit problémás.
Alapvetően nem lenne ezzel gond, de szokni kell, hogy a lépcsőre való fellépéshez nyomni kell a fel vagy le gombokat, különben egyszerűen leesünk mellettük. Ami megint csak mínusz egy élet sok esetben és egy nagy adag frusztráció. Ezen felül lépcsőn nem lehet ugrani, és kicsit nehézkes az alfegyvereket használni, hiszen ahhoz is kell nyomni felfelé az irány gombot. Ez utóbbit nehéz lett volna jobban megoldani, hiszen az NES kontrollernek nem volt sok gombja, egy külön gomb a másodlagos támadáshoz jó lett volna. Ezt a Super Castlevania IV-ben orvosolták.

-=Grafika=-

Grafikailag a játék NES-hez / Famicomhoz képest szép, a karakterek jól kidolgozottak, a főellenségek változatosak. Szépen dolgoztak a fejlesztők a rendkívül limitált színpalettával. Minden jól kivehető, semmi nem olvad bele a háttérbe.
A hátterek szépek, és nem valami véletlenszerűen odavágott kép, valóban láthatjuk, ahogy közelítünk egy adott helyhez pályáról pályára. Láthatjuk a háttérben a kastély különböző tornyait, a hegyeket, erdős részeket, stb... Legtöbb esetben ezek csak fekete sziluettek, de az éjszakai környezethez nagyon passzolnak és hangulatosak. A térben közelebb eső háttérelemeknél szép az árnyékolás és a színhasználat.
Ezen felül a fejlesztők nagyon odafigyeltek arra, hogy a platformok és a háttérelemek könnyen megkülönböztethetőek legyenek. A játék ezen része nagyon rendben van.

Negatívum, hogy a játék helyenként hajlamos belassulni, sajna ez is egy azon játékok közül, mely kicsit túl szárnyalta a konzol képességeit, de valamit valamiért, a végeredmény nagyon jó lett!

-=Hangok és Zene=-

Összességében elmondható, hogy a játék szinte minden területen erős, de a zenei része igazán kiemelkedő. A Famicom verzió megkapta a Konami VRC6 memória vezérlő chipjét (összesen kettő másik játékban volt használva), mely három extra hang csatornával áldotta meg a játékot. Az amerikai konzol ehhez képest csak az MMC5-öt kapta meg (technikailag kivitelezhetetlen volt a VRC6 az NES esetén), mely grafikailag adott hozzá valamint a VRC6-hoz hasonlóan, de a három extra hang csatorna kimaradt, így zeneileg szegényebb a játék, de így is eléggé jó.
A hangok terén minimális az eltérén, picit jobb az Akumajou Densetsu ilyen téren, mint a Castlevania III, de nincs drasztikus különbség. A hangeffektek jók, külön tetszik, hogy a főellenségek digitalizált hangot kaptak az üvöltésükhöz a DMC csatornán. Nem a legjobb minőség, de megteszi.
Rengeteg jó zene kapott helyet a játékban, melyek passzolnak a különböző pályákhoz. A Castlevania sosem volt az az atmoszférikus hangulatú játék zene terén (kivéve a Super Castlevania IV-et), és bár vannak hangulat felelős, kísérteties témák, inkább a ritmusosabb zene a jellemző. Összességében átlagon felüli a soundtrack, hiszen a VRC6 sokat hozzátesz a minőséghez, de az amerikai megfelelője sem szégyenkezhet ilyen téren.

-=Akumajou Densetsu vs Castlevania III - Dracula's Curse=-

Ugyan már menetközben próbáltam kitérni pár különbségre a japán és a nemzetközi kiadást illetően, van még pár említésre méltó dolog. Az amerikai változatban pár grafikai elem ki lett cenzúrázva, a női szobrok mellei ki vannak takarva, a medúza nőies felsőteste férfiassá lett alakítva. Vallási jelképeket módosítgatták, beleértve fegyverek neveit.
A nehézségi szint mindkettő játéknál magas, de a japán verzió könnyebb, kevesebbet sebeznek bizonyos ellenségek, a lövedékek lassabbak, boss harcoknál pár blokk máshogy van elhelyezve. Grafika változtatás még, hogy pár színpalettát megcseréltek a háttereknél, valamint az amerikai és európai kiadás egy stílusosabb betűkészletet kapott. A hunchback nevű ellenségek inkább koboldok a japán verzióban, csak a grafika más, egyébként ugyanúgy mozognak.
Néhány karakter neve is különbözik, például Japánban Ralph Belmondo, Amerikában Trevor Belmont a főhős neve.

Az Akumajou Densetsu / Dracula's Curse méltó lezárása a Castlevania NES korszakának. A frusztráló nehézségét leszámítva egy kiváló játék, minden egyes újítás és javítás csak jót tett neki. A több irányítható karakter, választható útvonalak, több befejezés, mind komoly fejlődés az első játékhoz képest. Remek döntés volt visszatérni a gyökerekhez a Simon's Quest után. A játék minden Castlevania rajongónak kötelező darab, de olyanoknak is ajánlom, akik csak egy kihívásokkal teli, hangulatos minőségi platformert szeretnének. A játék abszolút jó újrajátszhatóság terén is.

-=Értékelés számokban=-

Amerikai/európai verzió:

Grafika: 8.5/10 - MMC5 chip valamelyest kibővítette a NES repertoárját, így a fejlesztőknek több terük volt a grafika szebbé tételére. Éltek vele, és egy NES játékhoz képest jó grafikával rendelkezik a játék. Azért ennél magasabb pontszámot nem lett volna fair adni neki... vannak nála szebbek is, mint például a Batman - Return of Joker.
Hangok: 7/10 - Minden hang a helyén van, megfelelő visszajelzést ad arról, mit találtunk el.
Zene: 8/10 - Átlagon felüli soundtrack, minden pályára jutott egy-egy, témához illő zene. A VRC chip azért picit hiányzik...
Irányítás: 7/10 - Egyszerű, de nagyszerű, viszont a lépcsőzés időnként rémálomszerű tud lenni.
Nehézség: 8/10 - Csak hogy idézzek valakit: "What were they THINKING?!" Minél előbb járunk a játékban, annál többet sebez minden! Kegyetlen, amit az amerikai verzióval csináltak ilyen téren, nagyon sokat lök a nehézségi szinten ez a megoldás. Végtelen folytatási lehetőség és jelszó rendszer, valamint egy HELP ME kód próbál segíteni a frusztráció csökkentésén, de nem a legjobb megoldás ez.
Újrajátszhatóság: 8/10 - Több karakter, több útvonal, több befejezés. Ha Alucardot akarjuk megszerezni, egy csomó alternatív pályán kell végig verekednünk magunkat. Remek húzás volt a Konami részéről ez a fejlesztés, mely némileg emlékeztet a később megjelent Rondo of Blood megoldására.

Japán verzió:

Grafika: 8.5/10 - Minimális különbségek a nemzetközi kiadáshoz képest. Nem mondanám rosszabbnak, vagy jobbnak.
Hangok: 7.25/10 - Picivel több a hang hatás, amiben a már sokat említett chip segít.
Zene: 9/10 - Sokkal több hangsáv, jobb hangzás? Igen, ha fejlesztő tud vele élni és itt ez történt. Messze jobban szól, mint a többi változata a játéknak.
Irányítás: 7/10 - Nincs különbség.
Nehézség: 6.5/10 - Fair kihívás, minden ellenség adott mennyiségűt sebez. HELP ME kód? Nincs, de összességében könnyebb a játék, így nem is szükséges. Jelszó rendszer, végtelen folytatás itt is megvan.
Újrajátszhatóság: 8/10 - Nincs különbség.