Xbox Series X-es játékok bemutatására készül a Microsoft

Szerző: xoki | 2020. May 01. | hír | 11 hozzászólás

Az Xbox hivatalos tweetjéből megtudtuk, hogy a Microsoft jövő héten bemutatja majd az első Xbox Series X játékokat az Inside Xbox livestream keretein belül.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mire számíthatunk, de annyi biztos, hogy a játékok nagy része - vagy akár az összes - PC-re is meg fog jelenni, kiindulva a cég eddigi üzletpolitikájából. A rajongók természetesen olyan nagy címeket szeretnének látni, mint a Halo Infinite, de a Microsoft különböző stúdiói rengeteg különböző játékon dolgoznak, amelyekre szintén sokan kíváncsiak.

Ez lesz az első alkalom, amikor valószínűleg felfedik majd, hogy mire is képes a következő Xbox, és ahogy említettem, a Microsoft úgy döntött, játékaik mostantól csak konzol-exkluzívak lesznek. Ez pedig azt jelenti, hogy a PC-seknek is érdemes lesz majd figyelemmel kísérni a cég bemutatóján felbukkanó bejelentéseket, illetve nemrégiben az is kiderült, hogy az Assassin's Creed Valhalla játékmenete is itt debütál majd.

Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla
Megjelenés: 2020. November 10. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland, Szerepjáték
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Hozzászólások: 8
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
NP_Nani avatar
Most mivan, nem értem??
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mire számíthatunk, de annyi biztos, hogy a játékok nagy része - vagy akár az összes - PC-re is meg fog jelenni, kiindulva a cég eddigi üzletpolitikájából.

Lentebb meg a következő szerepel:
... és ahogy említettem, a Microsoft úgy döntött, játékaik mostantól csak konzol-exkluzívak lesznek. Ez pedig azt jelenti, hogy a PC-seknek is érdemes lesz majd figyelemmel kísérni a cég bemutatóján

Most akkor konzol exkluzívok lesznek vagy nem? Nem hallotam erről sehol, hogy Microsoft az exkluzivitás mellet döntött volna
0
0
0
0
💬 2
xoki avatar
@NP_Nani: Azt jelenti, hogy Xbox + PC és PS4-re nem jön egyik se, bár azt aláírom, hogy egy kicsit furán fogalmaztam meg 😊
0
0
0
0
NP_Nani avatar
@xoki: PS4-re nem is várta szerintem senki, azt hittem a második résznél lemaradt egy "nem" szócska, mind1 mindenesetre, csak én úgy vettem le, hogy csak only XBOX se PC se semmi más 😆
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
Csak legyen elég nyitócímük. Mert szép jó meg minden, hogy futni fognak az X360 játékok és az eddig megjelent One játékok az új masinán. De nyilván az ember nem azért fog venni ilyen konzolt elsősorban, hogy a "régi" játékokkal játsszon. 😆
0
0
0
0
xCube avatar
Gondolom az XBOne eladások miatt dönthettek így. Kár, mert az új címek amúgy is csak abszolút high-end PC -ken futnak rendesen, igaz ott nincsen hardverbevételük.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@xCube: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
xCube avatar
A megjelenéskor minden konzol veszteséges, de nem az egész termékciklusra tervezik veszteségesnek.
0
0
0
0
tivike avatar
Csak a hellblade 2 ne legyen exkluzív.
0
0
0
0
💬 1
susguy avatar
@tivike:
"It’s being made exclusively for Xbox and PC."

[url]https://twitter.com/aarongreenberg/status/1207161071510835200?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1207161071510835200&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.fxp.co.il%2Fshowthread.php%3Ft%3D20027096[/url]
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció