Windows Store: Phil Spencer szerint is sok munkát igényel még

Szerző: xoki | 2018. November 13. | hír | 13 hozzászólás

Valószínűleg senkinek sem mondok újat azzal, hogy sok probléma van a Windows Áruházzal, vagyis a Microsoft saját digitális áruházával. Az áruházban lehetőség van a játékok feltelepítésére mindössze egy kattintást követően, ellenben ha az folyamatosan megszakad, akkor már nem igazán olyan gyors és megbízható, mint ahogy azt beállították.

A Microsoft szeretné, ha sokan használnák a Windows Store nyújtotta előnyöket, mint amilyen az Xbox Game Pass előfizetés, illetve az exkluzív játékokkal szintén ezt próbálják elérni. Sajnos eddig nem sikerült előrukkolniuk azzal a stabil és megbízható rendszerrel, amellyel a cég, illetve a játékosok is egyaránt elégedettek lehetnek. A Windows Áruház tehát több sebből vérzik és az Xbox fejese, Phil Spencer az X018 eseményen ezt szintén beismerte és elmondta, hogy rengeteg munka vár még a Microsoftra, hogy minden problémát kiküszöböljenek.

A cég azt tervezi, hogy nagyobb figyelmet fordít majd a PC-re mint platformra, és ez azt is jelenti, hogy szeretnék, ha a Windows Áruház is jobbá válna. Phil Spencer elárulta, hogy nagyobb vezetői szerepet tölt majd be a Windows Áruházzal kapcsolatos munkáknál, és így a gamerek érdekeit szem előtt tartva a lehető legjobb platformot faraghatják belőle.

Hozzászólások: 13
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
SuperPuma avatar
Mondjuk szerintem az sem tetszik az embereknek, hogy lassan 8-10 kliens kell a játékaikhoz.
0
0
0
0
💬 1
Neo1989 avatar
@SuperPuma: Eltaláltad, és ezért fogják leszedni a játéknak azt a verzióját amelyikbe ezek nincsenek benne.
Pl Forza Horizon 3 Codex 😀 Ha nekik ez jó.
0
0
0
0
Bokorfelugyelo avatar
Ha használnám is akkor is max a forza miatt. 😆
0
0
0
0
💬 1
Belchior10 avatar
@Bokorfelugyelo: Én is csak az miatt használom, különben messze elkerülném.
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
Foza Motorsport 6 Apex +Premium kilőve, Forza Horizon 3 nem megy a 2GB VRAM miatt normálisan,
Forza Motorsport 7 meg többször is fagy...😕
Le van a gond a Windows Áruházról.😀
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@wgeorge85: Akkor cserélj videókártyát érdekes nekem semmi bajom sincs az áruházzal nekem megy minden flottul egyik játékom se fagy le és régóta használom.
0
0
0
0
djsiegfried avatar
@tomiks82: Nekem sem volt még problémám a játékokkal. Ezeket játszottam végig: Gears1, Gears4, Quantum Break, Forza 3 demo, Forza 4 demo. Killer Instinct.
0
0
0
0
no avatar
@djsiegfried: Én is sok mindennel és frissít is mindig de sose akad meg meg semmi baja szerintem nekik vagy a net vagy a gép miatt van.
0
0
0
0
djsiegfried avatar
@tomiks82: Nálam az aktív időszak alatt sosem frissít...
Engem csak az zavar, hogy gép újratelepítéskor kuka az 500gb UWP játék. Újra le kell szedni mindent.
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Muszáj használni a Forza miatt.
0
0
0
0
Rocky12 avatar
Hát tényleg dolgozhatnának rajta. Maga a dizájn és a felépítés tök jó szerintem, de a sebességgel tényleg gondok vannak.
Nem azért, de szerintem elég jó internetsebességgel rendelkezek, legalábbis átlag fölöttivel. A Steam könyvtárba a letöltési sebességem átlagosan 9-12 MB/s között mozog és be is tudok fejezni egy letöltést elég hamar. Ezzel ellentétben amikor Forza Horizon 4-et töltöttem a Windows Store-ból, ( 😢 ) sokszor megakadt a letöltés, drasztikusan csökkent a sebesség, stb.
A probléma az én részemről igazából ennyi lenne.
0
0
0
0
djsiegfried avatar
Még mindig egy katyvasz, pedig egyre jobb játékok vannak rajta. Nem bánnám, ha a telefonos/tabletes hülyeségeket le lehetne tiltani valahogy. Mondjuk így:
Mi érdekel?
-PC
-Xbox

Mi nem érdekel?
-telefon
-tablet
0
0
0
0
💬 1
Rocky12 avatar
@djsiegfried: De tényleg, néha ez is zavaró, mondjuk ki vesz egy GTX 1080-at csak arra hogy mobilos játékokkal játszon? Vagy akkor az igazi PC játékokat akkor gyűjtsék egy helyre inkább.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció