Steamen is elérhetővé válnak a Bethesda játékai

Szerző: xoki | 2019. March 26. | hír | 8 hozzászólás

Az utóbbi időben elég sok exkluzívot szerzett magának az Epic Games Store, de egyelőre rengeteg fejlesztő és kiadó döntött úgy, hogy inkább a Steamen publikálja játékait. Természetesen vannak olyanok is, akik mindkét helyen elérhetővé teszik játékaikat, illetve olyanok is, akik csak a saját áruházukban.

A Bethesda a Fallout 76 esetében úgy döntött, csak saját kliensén keresztül teszi elérhetővé a játékot, és ekkor úgy tűnt, hogy minden további játékuk is kizárólag itt lesz majd beszerezhető. Most azonban a cég bejelentette, hogy megváltozott a terv, és a közelgő AAA játékaik a Steamen is elérhetővé válnak majd.

A Bethesda Twitteren fedte fel, hogy a RAGE 2, a Wolfenstein: Youngblood, a Wolfenstein: Cyberpilot és a DOOM Eternal a Bethesda.net mellett a Steamen is elérhető válnak, ráadásul az év későbbi szakaszában a Fallout 76 is ellátogat majd a Valve platformjára. Azt, hogy a két platformra egyszerre érkeznek-e a játékok, egyelőre nem árulták el.

RAGE 2
RAGE 2
RAGE 2
Megjelenés: 2019. May 13. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: Avalanche Studios, id Software
Hozzászólások: 8
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
MentaStrike avatar
JÉ, mi történt? Úgy tudtam hogy a F76 totális siker volt, hibátlan indulás, milliós játékszám, minek ez a lépés? /s
0
0
0
0
Memento Mori avatar
Na! Sweeney letisztult a kábsziról végre? Még a végén újból elkezdenek tisztességes játékokat is csinálni.
0
0
0
0
wiza avatar
OOO átment a gagyi szűrön a Fallout 76 ....😂
0
0
0
0
💬 2
Mesterlovesz avatar
@wiza: 😃

Spoiler!
amúgy nem, csak a közelgő játékaikról van szó, a fallout tuti nem megy át a gagyi szűrőn.
0
0
0
0
susguy avatar
@Mesterlovesz:
a Fallout 76 is ellátogat majd a Valve platformjára
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció