Sokkal hasznosabbá vált a Windows 11 PC Health Check app

Szerző: xoki | 2021. September 22. | hír | 29 hozzászólás

A Windows 11 hivatalos megjelenéséhez közeledve a Microsoft a PC Health Check appot is frissítette, hogy az pontosan meg tudja mondani, a számítógépünk miért nem megfelelő a Windows 11-hez.

A program első verziója júniusban vált elérhetővé, és ekkor egy egyszerű üzenetben tudatta velünk, hogy a PC nem kompatibilis az új operációs rendszerrel. Nem kaptunk részleteket a probléma okáról, és nem meglepő módon sokakat frusztrált a kevés információ, hiszen sok esetben ezeket könnyen orvosolni is lehet. A legtöbb esetben a PC a TPM 2.0 hiánya miatt volt inkompatibilis, miközben azt könnyen aktiválhatjuk egy hardver chipen keresztül vagy a BIOS-ban.

Szerencsére a Microsoft most orvosolta ezt a problémát, és a program legújabb verziója pontosan megmutatja, mire van szükség, ha fel akarjuk telepíteni a Windows 11-et. Az applikáció egy ellenőrzőlistával adja tudtunkra a hiányosságokat. Ezek mellett pedig linket is biztosítottak, amely a szükséges lépésekhez kapcsolódó utasításhoz vezet.

Tehát ha nincs aktiválva a TPM 2.0, vagy a rendszer nem támogatja a technológiát, az új PC Health Check applikáció egy olyan oldalra vezet, ahol megtaláljátok a bekapcsolásához szükséges instrukciókat.

Hozzászólások: 29
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Gezu123 avatar
Sziasztok valaki feltudna villágositani,hogy hogyan is tudom bekapcsolni ezt a TPM-et?? :D Nekem valahogy nem akar össze jönni ! Mivel azt tudom,hogy a Biosban kell ezért leirom,hogy egy Aourus B450-M es alaplapom van .
0
0
0
0
💬 1
zole54 avatar
Végre sikerült bekapcsolni a TPM-et. :D
https://kepkuldes.com/images/c2e27dd5c7b3cff18ed2efeb1e77459f.jpg
0
0
0
0
KrisztianRikardo avatar
Érdemes átfrissiteni a Windows 10ről Windows 11re? Ahogy olvastam elvileg kompatibilis a gépem el ha bekapcsolom a TPM-et igaz azt se tudom mit jelent ez a TPM, ha bekapcsolom a BIOS-ba akkor lesz e változás úgy értve hogy jobb lesz a gép vagy rosszabb?
0
0
0
0
💬 2
zole54 avatar
@KrisztianRikardo: Üdv. Ezt a beállítást kell átállítani enable-re és kész is a tpm probléma.
https://kepkuldes.com/images/100c148f2171ceea947162122750d5a8.jpg
0
0
0
0
KrisztianRikardo avatar
@zole54: Már meg csináltam köszi. De nekem valahogy nem jön be.
0
0
0
0
no avatar
Nah majd 7végén feldobjuk. Van egy nem használt 120 GB SSD, tesztnek jó lesz.
0
0
0
0
no avatar
Sziasztok! Olyan kérdésem lenne hogy akkor most nekem a processzorom miatt fel-e fogom tudni tenni a windows 11-et? Előre is köszönöm a választ! :D
0
0
0
0
💬 4
nordesz avatar
@Benihun55: ha jól látom 6 gen-es a procid. Még a 7. ik sem támogatja
0
0
0
0
no avatar
@nordesz: Köszi a választ. Amúgy ez jó nagy ***ság sztm
0
0
0
0
no avatar
@nordesz: Szinte már 3 hónapja használom Win 10-ről frisstettem Win 11-re legalább is amikor ki adták az első DEV verziót azóta használom nem is volt semmi baj és hiba eddig vele I7-7700k.😀
0
0
0
0
nordesz avatar
@Gadam97: Csak lehet hogy későbbi frissítéseknél fog gond akadni.Mert telepíteni lehet, de semmilyen felelősséget nem vállal a Microsoft a lehetséges későbbi gond esetén. Mert ezt telepítés előtt fel is dobja.
0
0
0
0
BenjaminHun avatar
Az lehetséges hogy az enyémre azt írja hogy fel mehet a 11?
0
0
0
0
visor261 avatar
WOW 3 hónap alatt megcsináltak valamit amit valaki 3 nap alatt összedob...
1
0
0
0
💬 10
Arthur Morgan avatar
@visor261: Akkor mit várjunk majd magától a rendszertől? 😂 Igaz nekem felejtős mert a program szerint az én 1600X processzorom nem kompatibilis vele. Érted 6 mag 12 szálas már elavult neki.... vicc kategória amit ezek csinálnak 😂
0
0
0
0
Larten avatar
@Arthur Morgan: Ahogy az i5 6600K is :D érdekes, a win 10-nek semmi baja nem volt vele, de a 11 már akkora kihívás lesz, amit 4 mag nem tud leküzdeni annak ellenére, hogy be van kapcsolva a tpm a biosban :D
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@Larten: Ismerős körben ha szóba kerül a Win 11 akkor nem úgy ja igen az ***a operációs rendszer várjuk, hanem "ja igen az fo.s" Ne legyen igazam de ez is hasonló sorsra fog jutni mint a Sima Win8 🤣
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@Arthur Morgan: Kedves Arthur! Nem a proci korával van a baj, főleg nem a teljesítményével. Egyszerűen nem támogat egy technológiát amit az oprendszer megkövetel.
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@Memento Mori: Tisztelt Uram! 😎

Igen addig értem de ennél nagyobb idióta bagázst nem pipáltam aki ezt meghatározta az M$-nél.

Kitalálnak egy kompatibilitási listát de igazából ők sem tudják megmagyarázni hogy pl egy 1700x-et miért ne tudna támogatni a rendszer. Jönnek itt a különböző halandzsa dumával így meg úgy biztonsági rés stb... És rajtam kívül nem egy ember van hasonló helyzetben. Persze ha nem akar működni akkor marad a Win 10 aztán egyszer majd talán újítok gépet egyszer.
De pusztán azért cserélni processzort mert, hogy futtatni tudjak egy operációs rendszert ? Na húzzanak a pömpölőbe.
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@Arthur Morgan: Hát, ha szépen is fogalmazok, nettó g3ciség azokra nézve, akik tényleg nem rég adtak ki egy zsák pénzt a hardverre. Teljesen meg tudom érteni amúgy. A tervezett elavulást kissé agresszívabban kivitelezik mostanában a gyártók, mint pár éve. (És én már arra is húzogattam az orrom.)
Hozzáteszem, én sem váltanék emiatt ha nem lenne kompatibilis a hardver vele.
0
0
0
0
visor261 avatar
@Memento Mori: A windows10 2025-ig támogatva lesz, addig sok víz lefolyik a dunán. Meg ha hozni akarják a statisztikákat mint a win7->win10 esetén akkor még engedni fognak belőle, sőt majd "kényszerítenek" hogy feltedd.

De azon én is elgondolkoztam hogy komolyan gondolták azt hogy "There’s never been a better time to purchase a new PC". És arra jutottam hogy vagy az ie hozza a formályát vagy a picipuha annyira el akarja hozni a jövőt hogy náluk már 2024 van és minden occó.
0
0
0
0
visor261 avatar
@Memento Mori: "Egyszerűen nem támogat egy technológiát amit az oprendszer megkövetel."

"A windows11 feltelepíthető lesz nem támogatott rendszerekre de nem kapnak frissítést."
0
0
0
0
DavidHUN avatar
@visor261: Feltelepízhető és kap frissítést is, csak tiszta telepitést kell csinálni, nem lehet 10ről átmenni.
0
0
0
0
Torba10 avatar
Tegnap bekapcsoltam a TPM-et és frissítettem is. Eddig szuper. :)
0
0
0
0
💬 3
Memento Mori avatar
@Torba10: Magyar nyelvi csomi van hozzá? (Céges gépre feltolnám tesztelgetni, de az alkalmazottak nem english kompatibilisek. :D)
0
0
0
0
no avatar
@Memento Mori: Van hozzá 😀
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@Gadam97: Nagyon jó! Köszi szépen! 🤗
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció