RTX 3060: az Nvidia véletlenül feloldotta a bányászok elleni korlátozást

Szerző: xoki | 2021. March 18. | hír | 67 hozzászólás

Az RTX 3060 volt az első olyan GPU, amelynél az Nvidia előállt egy hash-arány lecsökkentő megoldással annak érdekében, hogy a bányászok ne kapkodják el a teljes készletet a gamerek elől. Sajnos a készlethiány a chipgyártók túlterheltsége miatt sem javul még egy ideig, de a cég reménykedik benne, hogy így többen hozzájuthatnak majd az újabb kártyákhoz.

Az RTX 3060 drivere 50%-kal csökkenti le az Ethereum bányászat hash-arányát, amelyet az Nvidia korábban feltörhetetlen védelemként állított be, viszont egy megbízható leaker, @I_Leak_VN megerősítette, hogy három hét után sikeresen megkerülték azt. Most pedig kiderült, hogy maga az Nvidia is eltávolította a hash-arány limitálót, szóval még csak annak feltörésére sincs már szükség.

Az Nvidia megerősítette, hogy az egyik fejlesztői driver - amelyet azóta már eltávolítottak - olyan, belső fejlesztésnél használt kódsorokat tartalmazott, amely nem tartalmazza a hash-arány limitáló részt. Sajnos a béta driver egyszer már kikerült az internetre, így hiába távolították el a hivatalos forrásokból, most már könnyen hozzájuthatnak a bányászok az újbóli feltöltéseknek köszönhetően.

Mindez azt jelenti, hogy emiatt sajnos több RTX 3060 fog kikötni bányászgépekben, és valószínűleg a gamerek ismét hoppon maradnak. Remélhetőleg az Nvidia az újabb modelleknél már nem követi el ezt a hibát.

Hozzászólások: 67
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
zsiroslangos avatar
Talán az nvidia elfelejtette,hogy főként a játékosoknak köszönhetik,azt ahol most vannak ? Rövidtávon lehet,hogy nagyobb bevételt hoz az,hogy a bányászok felvásárolják a készletüket,de hosszútávon bizony a gamerek fogják hozni a bevételt.
0
0
0
0
Morfium95 avatar
Persze ‘véletlenül’. A bányászok gyorsabban felvásárolják a készletüket, így magasról lesz*rják hogy nem jut kártya a gamereknek.
0
0
0
0
Apor avatar
Azt a néhány évet kibírjuk míg meg nem jelenik az rtx 4000, rx 7000 széria, ahol hardveresen tiltva lesz a vájárkodás.

Óó, várjunk csak?!
Vagy mégsem...
0
0
0
0
no avatar
Valahogy így képzelem el a dolgot:
-Te figyelj "véletlenül" feloldottuk a bányászat lehetőségét, szólj már az összes hírportálnak, nehogy szegény bányászok ne tudják meg. "
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@hikadam: Most jutott eszembe ez a részlet 😂 https://coub.com/view/2du62q
0
0
0
0
odinx avatar
@kedveslehel21: Ez mekkora film.😆
0
0
0
0
no avatar
A véletlen jelentése és használata bizonyos körökben felér a jackpottal.
0
0
0
0
cabus26 avatar
Véletlenül?Miért nem vallják be ezek a mocskok,hogy régen nem a gamerek a prioritás,hanem ezek a semmirevaló bányászok?
mire ez a képmutatás az AMD részéről az RX 6700 XT esetén is,hogy nekik az a céljuk,hogy mindenkinek jusson a termékből...
479 dollár helyett v 1500 dollárért...ja
Nekik már a bányászok a prio,nem mi játékosok.
És addig lesz ilyen rossz a helyzet,amíg így marad minnden!
0
0
0
0
💬 10
no avatar
@cabus26: Számukra nem igazán létezik prioritás ilyen szempontból, nekik csak annyi a lényeg, hogy ami legördül a gyártósorról az el legyen adva, hogy ki veszi meg azaz ő szempontjukból már mellékes. Bár ez mindenhol is így működik cégtől függetlenül.

Hogy ez negatív visszhangot vált ki az tény, de ők ebből csak annyit érzékelnek, hogy jókora százalékkal nőtt meg a bevételük a tavalyi záráshoz képest.
0
0
0
0
Jammokus avatar
@LordSzalko: Ez nekik hatalmas bevételt jelent, bolondok lennének szoftveresen kivédeni a dolgot.
0
0
0
0
RaggaBone avatar
@Jammokus: Más kérdés hogy egyszer a bányászláznak vége lesz....remélem.
0
0
0
0
Jammokus avatar
@RaggaBone: Amíg a bányászok ilyen gazdagok addig sajna nem
0
0
0
0
RaggaBone avatar
@Jammokus: Lehet hülyeséget írok, de tudtommal a bitcoin nem végtelen.....amúgymeg ez az egész helyzet most tökéletes arra hogy beruházzak egy ps4-re.
0
0
0
0
Puffin avatar
@RaggaBone: De kártyákkal nem is bitcoint bányásznak.
0
0
0
0
Payton avatar
@RaggaBone: Tervezik az ETH 2.0 -t 2022 év vége felé bevezetni ezzel "kevésbé" lesz már jó a GPU-val barmolkodás . Viszont nem csak egy típus létezik...hanem már 50-60 féle és fajta ilyen kripto hányást csináltak a nyomorékok.
Így gyanítható,hogy ha a bitcoin láz az ETH 2.0-val tegyük fel csökken (véget nem fog érni!!!) akkor átnyergelnek másik kriptovalutára mind a befektetők mind a bányászok. Mert azt gondolom mindenki belátja,hogy nem fogják kidobni a bányászfarmba belerakott sok százezer vagy millió darab videokarit.

A hab a tortán majd az lesz,hogy ha az ETH 2.0-t mondjuk a cpu és ram párossal fogja megérni a legjobban tovább bányászni. És akkor nem lesz se proci,se ram, se alaplap csak csillagászati árakon. ÉÉÉÉS emellé másik kriptoszar mondjuk fellendül,hogy videokártyás bányászat is legyen ezzel egyidőben. 😊
Jó persze ez a legrosszabb forgatókönyv,de látva mi megy itt a bányász szarakodással...nem is olyan hihetetlen. Na ez a szép új jövőkép... PC hamarosan halott lesz mint platform.

Senki nem szab gátat ezeknek a barom bányászoknak, senki nem lép fel ellenük...sőt egyre több multi áll be mögéjük és egyre többen farmolják. Véget nem érő folyamat, ez nem fog bezuhanni mert akkora pénzek és nagyhatalmak vannak már mögötte,hogy nem tud. Ki lehet nevetni de majd mikor 2024-be is itt járunk ,hogy nincs kártya senkinek ne adj isten ahogy írtam semmi akkor nevessetek.
0
0
0
0
no avatar
@LordSzalko: Nem teljesen mindegy, mert rövid távon ugyan a számok megvannak, de hosszú távon visszavetik őket a fejlesztésekben és a bevételekben. (Most kiveszem az üzleti/ipari ágat, szerver komponenseket mert az más terület cégeken belül is).
Ugyan az amd-re még lehet mondani, hogy némileg így se jár rosszul, ha a jövőben a gaming, streaming konzolra tevődik át, mert ahhoz is ők gyártanak, de a többieknek nem mindegy (intel, nv).
Ugyanis rengeteg pénzt öltek a szoftver, játék fejlesztő cégekkel való kooperálásba és ennek köszönhetik, hogy már lassan évente újabb hardware-eket adhatnak el minimális teljesítmény különbségekkel is elég nyereségesen.
Mert a bányászathoz kell teljesítmény ugyan, de annak az ágazatnak nincs szüksége minden évben új eszközre pár százalék fejlődésért, ráadásul ők nem fektetnek a gyártókba milliárdokat, nem hajtják a K+F-et. Csak a hasznot amíg van.
0
0
0
0
cabus26 avatar
@LordSzalko: Hát hidd el,hogy a semmire nem szoktak legyártani semmit sem.
Ha legyártasz vmiből 1 milliót v legyárthatsz és látod,hogy csak 300 ezret tudsz eladni,nem fogsz akkor 1 milliót,mert akkor veszteséges a vállalatod.Valamint adatokból is támaszkodnak,hogy mire és kik veszik meg,milyen csoportok úgymond.Most ez nekik "win situation" mert akármennyit legyártanak,megveszik,szval nyereséges ahhoz képest,amit legyárt.Mennyiségtől függetlenül.Az másik kérdés,hogy több nyereséget szeretne és nem tud többet legyártani.
0
0
0
0
no avatar
@cabus26: Igen, de szerintem a fő vásárló erő 2019-2020 körül a gamer réteg volt. Berobbant a bitcoin, jött a vga gen váltás, konzol gen váltás 2020 végén.

Gamer réteg meg itt van és új kártya helyett max a t*két szorongathatja, mert a két oldal eleve kevés termékkel indított, amiről tudták hogy kevés lesz a konzolgen váltás miatt. Erre jött a miner réteg ami felvásárolja amin lehet csákányozni, majd a nyerészkedő réteg, aki kihasználja a két oldal balf*szságait. Persze, a fentiek közül mindenkinek win-win a szitu, csak a gamernek nem, ő le van sajnálva. Ő hátán mentek a fenti cégek eddig, és ennyit ér a szemükben.

Ez már annyira win a két oldalnak hogy ha átcímkéznek egy régebbi szériát azt is vinné a nép másfélszeres áron...
0
0
0
0
hekli96 avatar
Amíg nem hardveres a védelem addig ló***t nem ér az egész. "Véletlen" feloldás ide vagy oda.
0
0
0
0
💬 1
Rocky12 avatar
@hekli96: Szerintem ezzel az Nvidia is tisztában van. A többi válaszolóval hasonlóan én is azt gondolom, náluk már rég nem az átlag gamerek számítanak 😞 Sajnos, szerintem ez csak egy ilyen látszatintézkedés volt.
0
0
0
0
Apor avatar
Őrjöngeni jöttem.
0
0
0
0
💬 7
Apor avatar
@RaggaBone: *őrjöngés*
0
0
0
0
RaggaBone avatar
@Apor: Csapjál az asztalra!!! Ezaz ne hagyd magad!
0
0
0
0
Apor avatar
@RaggaBone: Megfájdult a tenyerem 😕
0
0
0
0
RaggaBone avatar
@Apor: A profi őrjöngőt ilyen semmiségek nem tántoríthatják el!
0
0
0
0
Apor avatar
@RaggaBone: Ez bizony tény. Folytatom tovább.

*őrjöngés* au...
0
0
0
0
RaggaBone avatar
@Apor: Helyes! A lényeg hogy fájjo....akarom mondani NE add fel!
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Mondanák azt, hogy mi eladni akarjuk, a bányászok pedig megveszik
0
0
0
0
💬 4
Puffin avatar
@SuperPuma: Szegény gémerek szerinted nem vennék meg? De egyszerűen nem jutnak hozzá, amikor gyár nagyságú bányásztelepekre felvásárolják a készleteket pillanatok alatt.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@Puffin: Amennyiért most megy, nem venném meg
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@SuperPuma: Alapból nem érné meg. 5700 es az 5700 XT között van és árban is annyi (329 USD) mint a két kártya, csak azok már 2.5 éve piacon vannak.
0
0
0
0
Deathati avatar
Készlet hiány a f@xomat, pénzéhesség.........
Feltörhetetlen, aha:
[LINK]
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@Deathati: Ez azert durva, cpy.
0
0
0
0
xCube avatar
@Deathati: Hallottál már arról, hogy befektetési megtérülés?
0
0
0
0
19ati93 avatar
persze véletlenül 😆😆 whoops
0
0
0
0
no avatar
Igazából már a feloldás előtt voltak hírek arról, hogy feltörték, vagy szimplán fogták és bányásztak mást vele aminek még van értéke. Szóval a bányászok amúgy is vették őket, nem változtat ez semmin sem.
0
0
0
0
Memento Mori avatar
"Feltörhetetlen védelem." Ha-ha-ha.
Feltörhetetlen szoftver, zár, autó nem létezik.
0
0
0
0
💬 2
Scorn Face avatar
@Memento Mori: Pontosan.
Jól hangzik hogy feltörhetetlen, de amit ez eljut ahhoz a bizonyos réteghez, már rá is állnak hogy bebizonyítsák az ellenkezőjét.
Gyakorlatilag egy felkérés volt ez, egy táncra. 😃
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@Scorn Face: A meghívót meg mellékelték a windows insidereseknek driverbe. 😂
0
0
0
0
no avatar
"véletlenül feloldotta" hahahahaha,gamerek nem veszik 3x-os áron,hát akkor menjen a bányába.
0
0
0
0
💬 2
hekli96 avatar
@king2190: Majdnem biztos, hogy ez van a háttérben.
0
0
0
0
santakigyo avatar
Vicc kategória ami megy.
Sajnálom azt aki most akar gépet építeni.
0
0
0
0
💬 3
SuperPuma avatar
@santakigyo: Amilyen játékok és ahogyan megjelennek, nyugodtan mehetnek bányába, legalább van valami hasznuk.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@SuperPuma: Tudom,én is így gondolom.Nekem már annyit ér az egész,hogy veszek egy konzolt és használtan pár darab ezresért hozzá azt a kevés játékot ami érdekel,de ugye nem vagyunk egyformák.Sokaknak tökéletesek ezek a játékok és olyan hévvel építenek hozzá gépet mint én tettem pl 10 éve.De ilyen árak mellett ez nettó kicseszés,és ugye ez csak egy darab videokártya.Hol van még a többi folyamosan ilyen-olyan indokkal emelt árú alkatrész?
0
0
0
0
RaggaBone avatar
@santakigyo: Nem vagy egyedül.....szeretem a pc-t de nettó hülyeség beleállni ebbe az egészbe....én is azt tervezem hogy beruházok egy ps4-be használtan veszek hozzá pár játékot ezeket a túlárazott szarokat meg kenjék a hajukra.
0
0
0
0
no avatar
Véletlen.


- A világon nincsen egy olyan élő nyelv sem amiben a kettős helyeslés tagadást jelentene!
- Aham. Persze.


Aham. Persze.
0
0
0
0
💬 1
xCube avatar
@Palanova: Gondolom a szarkazmus itt nem volt figyelembe véve.

De azért jót röhögtewm itt magamban 😃 .
0
0
0
0
Thespartan avatar
Akárki akármit mond,nem érdekel. De ott r*thadjon meg az összes önző bányászretek ahol van,mert nekik köszönhető,hogy készlet hiány van és ha akad is egy néhány már lassan tripla áron lehet hozzájuk jutni! Kösz szépen f*szfejek! 😀
0
0
0
0
💬 2
Memento Mori avatar
@Thespartan:
nekik köszönhető, hogy készlet hiány van

Ennyi kártya amit legyártanak és szétszórnak sajnos a bányászok nélkül sem lenne elég.
0
0
0
0
Thespartan avatar
@Memento Mori: És hova szórják szét?.. 😀
Elviekben ugyanannyinak kellene lennie időarányosan a legyártott mennyiségnek,mint régebben a korábbi szériáknak. Ezt már egyszer kitárgyaltam itt valakivel és megoszlottak a vélemények,de nekem az,hogy az idő előrehaladtával,exponenciálisan növekvő bevétel mellett ildomos lenne a gyártósorokat fejleszteni és bővíteni 😀
Szóval,ha kapacitás problémával küzdenek oldják meg,ezekre folyamatosan már régóta fel lehetett volna készülni..
Viszont ennek ellenére én azon csodálkozok,mikor a 10** szériák jöttek ki,akkor bárhol-bármikor be lehetett őket szerezni.. ez az érdekes.
0
0
0
0
D4G4D3K avatar
Nem vagyok fanja az nvidiának, (nevem is ezt tükrözi) és szerintem nem is leszek, de félek hogy az AMD ugyan úgy valamit a képünkbe hazudik.
0
0
0
0
💬 1
Jammokus avatar
@D4G4D3K: Szerintem a nvidia jobb de kinek mi.
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
Bolond egy világ van.
0
0
0
0
💬 5
misota31 avatar
Ahogy látom igyekszik mindenhol értesíteni a bányászokat hogy mi a megoldás a látszat gát ellen. Tetvek.
0
0
0
0
odinx avatar
Persze, véletlenül, majd el is hiszem. Fulladjanak bele a bányászlázba.😆
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció