Rendkívül kedvezővé vált a GOG új pénzvisszatérítési rendszere

Szerző: xoki | 2020. March 02. | hír | 30 hozzászólás

A GOG frissítette a pénzvisszatérítésre vonatkozó irányelveit, amelynek köszönhetően a folyamat felgyorsult, és most már akkor is visszakaphatjuk a pénzünket, ha játszottunk az adott címmel, mindaddig, amíg a vásárlás óta kevesebb mint 30 nap telt el.

A GOG eddig például még a Steam rendszerétől is sokkal szigorúbb volt ilyen téren, mivel a pénzvisszafizetésre csak akkor voltak jogosultak a felhasználók, ha a játékot nem töltötték le és nem játszottak vele. Tehát abban az esetben, ha egy játék nem nyerte el a tetszéseteket, szintén nem volt lehetőség a pénz visszakérésére, de most már ezért sem kell aggódnotok.

Mostantól egyáltalán nem számít, mennyit játszottatok az adott játékkal, visszakérhetitek a pénzeteket. Mivel a legtöbb játék könnyen végigjátszható ez idő alatt, így a rendszer elsőre könnyen kihasználhatónak tűnhet, de a GOG rajta tartja ezen kéréseken a szemét, hogy erre ne kerülhessen sor.

A cég folyamatosan figyelemmel kíséri az új frissítés következményeit, hogy megbizonyosodjanak, senki sem károsítja meg a fejlesztőket, akik nagy odaadással és rengeteg idő ráfordításával készítették a játékokat. Ebből adódóan nincs kizárva, hogy néhány esetben nem hagyják majd jóvá a pénzvisszatérítési kérelmet. A GYIK-ban pedig néhány fontosabb, felmerülő kérdésre is megtalálhatjátok a választ.

Hozzászólások: 30
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
hekli96 avatar
Jó elképzelés mert 2 óra gyakorlatilag arra elég, hogy működik e a játék avagy sem. Nincs GOG-om de ha ott is követik a progress-t akkor a single játékoknál egyszerűen védhető a történet. Multi only játékkal már érdekesebb ott mindenképp a játékidő az egyetlen ami figyelhető.
0
0
0
0
💬 8
susguy avatar
@hekli96:
mert 2 óra gyakorlatilag arra elég, hogy működik e a játék avagy sem
Pont ez a lényege.
0
0
0
0
hekli96 avatar
@susguy: És ez benne a szomorú.
Nincsenek már demók mert ott a refund, de 2 óra egy komplexebb játéknál semmi. Nem ártott már valami nyitás azirányba, hogy kilehessen "próbálni" a játékot ne csak ellenörizni, hogy a tutorial alatt összeomlik-e.

Persze ott a torrent letöltöm kipróbálom, de jóval kisebb az esély, hogy utána meg is veszem ha a játék "végigtolod elfelejted" kategória. Ellenben ha megveszem és a játék 1/3-ánál úgy vagyok, hogy azért végigtolom akkor nem fogom visszakérni a pénzem.
0
0
0
0
no avatar
@hekli96: Mi számít nálad komplexebb játéknak ami nem fér bele 2 órába, hogy megnézd miként teljesít a gépeden? Mert az utóbbi nem tart tovább 10 percnél, előzetes megtekintésre meg ott a YT.
0
0
0
0
visor261 avatar
@LordSzalko: Nekem egy rpg beállítások 30p+karakter tervezés 1ó szal marad vagy 30p a tutorial megcsinálására.
Nekem ami bejött az talán a m&b volt hogy x napig(játékbeli) vagy 7-es szintig lehetett tolni utána kiírta hogy vége a demónak és ha szeretnéd folytatni vedd meg.
0
0
0
0
no avatar
@visor261: Az utóbbi dolgok szerintem ugyan úgy megtekinthetőek YT videó formájában is előzetesen. Demó verziókat nem tagadom jó dolgok voltak régen, elvétve egy két fejlesztő ad ki még demókat pl. RE2 Remake-nél, 3 Remake-hez szintén érkezik, de annyira nem hiányoznak a összességében 😀
0
0
0
0
hekli96 avatar
@LordSzalko: Ahogy visor261 is írta, rpg-k rts-ek és minden olyan játék ahol nem mész és ölsz.
YT-ről igyekszem minnél kevesebb infót összeszedni leginkább az offical videókra támaszkodom, mivel azért játszom egy játékkal, hogy én fedezzem fel, ellenkező esetben nézhetnék TV-t is. (story-val rendelkező játékokra értem)

Ha konkrét példát akarsz miért nem fér bele nem, hogy 10 percbe, de még 2 órába se nagyon a kompatibilitás teszt se... A cities skyline összeakadt az előző videókártyámmal a játék 3 óra után egyszercsak összeomlott. Mint kiderül az adott kártyákkal a játék random megdöglik. Nem tipikus hivával volt gond csak néhány szériát érint mindkét oldalról ezért nem találkozol ezzel kapcsolatos infóval ha csak nem keresel rá a konkrét problémára. A probléma két éve állt fent megoldás 0, fejlesztők részéről semmi reakció... tessék, és erre számoldn rá mennyibe fájnak a Paradoxos játékok ha aktualizálva akarod játszani. (segítek jelenleg 198,78 euró steamen) és nem ez volt az egyetlen játék aminél megoldatlan kompatibilitási gondokkal találkoztam nem sokkal az első két óra után.

Jó, hogy van a refund de jelen formába tényleg annyira elég, hogy elindul-e a játék, semmi másra.
0
0
0
0
no avatar
@hekli96: Nálam az RPG vagy RTS ugyan úgy kipróbálható 2 órában, mint az összes többi, ha a játék vásárlása után ennyire zavar ez a "kevés" két óra akkor nem tudom miért állsz le annyit foglalkozni a karakter tervezéssel és egyéb dolgokkal amik csak viszik az idődet. (nem igazán értem milyen spoilereket tartalmaz egy YT videó, ha csak a karakter tervezést nézed meg benne és az egyéb apróságokat, végül is csak időt nyernél vele spoiler mentesen) Ha neked nem elég, hát nem (nem mint ha lenéznélek, szimplán nem igazán értek egyet a YT-s dologgal). Sosem érdekelt annyira ez a refound téma, előzetesen utánanéztem a játéknak, ha ismeretlen volt számomra, spoiler nélkül.

Nyilván vannak kivételek, esetünkben a Cities Skyline (nem játszom), de nem hiszem, hogy az ilyen problémával rendelkező emberek jelentik az erősen túlnyomó többséget, ami miatt változtatni kellene a dolgon a Valve esetében, a legtöbb embernek untig elég, hogy kipróbálja a random címeket, ahogy nekem is.
0
0
0
0
susguy avatar
@hekli96: Abban egyetértek, hogy sajnos kevés játék ajánl demót, de ez már a refund előtt is gond volt, és a refund sem erre lett kitalálva.
0
0
0
0
xCube avatar
Kíváncsi leszek rá, hogy hogyan fogják tudni hatékonyan kezelni az egyes eseteket. Valamilyen játékidő korlátot muszáj lesz beépíteniük.
0
0
0
0
susguy avatar
1. Szigorúbban tervezik betartatni a szabályokat, és eseti alapon vizsgálni a refund kérelmeket, hogy ne csak demonak használják a rendszert stb. (Persze fontos hogy csak tervezik.)
2. Ez még változhat, mint ahogy a GYIK-ban is írják, jelenleg még figyelik a rendszert hogy milyen hatása lesz.
3. Ha egy játék GoG-os akkor 99.9% hogy van belőle elérhető torrent, mivel (majdnem) minden játékuk DRM mentes. Így nem látom túl sok értelmét csak azért költeni a platformon hogy ezt kihasználják, mikor van egy egyszerűbb és biztosabb opció is.
0
0
0
0
no avatar
Nem rossz ez a 30 napos refound, de már fölöslegesen sok, a Steam-es 2 óra is a legtöbb embernek untig elég szerintem. Eléggé erőforrás-igényes lesz ezeket ellenőrizgetnie a support-nak. Nem lennék meglepve, ha a napok száma minimum a felére redukálódna a későbbiekben.
0
0
0
0
💬 17
enslaved avatar
@LordSzalko: A legtöbb ember (a magyar meg pláne) mindent megpróbálnak majd hogy visszaéljenek ezzel, miattuk nem fog ez sokáig működni, nem is tudom hogy gondolta ezt a GOG.
0
0
0
0
susguy avatar
@enslaved: Azt hittem a mocskos büdös magyarok letorrenteznek mindent, mit akarnának refundolni? Ja, persze, A Magyar Mentalitás™-ra mindent rá lehet fogni 😆
0
0
0
0
santakigyo avatar
@susguy: Arról nem is beszélve, hogy unalmas már ez a magyarozás. Mindent ami rossz vagy törvénytelen azt csak a magyar követheti el magasabb arányban. Ő a világ ellensége, de nem csak ebben a témában, másban is. A külföldiek szentek és csillám pónival lovagolnak el a szivárványos naplementében.
Annyira unalmas már.
Ebben az esetben se fog kevesebb ember élni vele külföldön mint itthol.
0
0
0
0
xCube avatar
@santakigyo: Itt Németországban a lengyelek a tolvaj nemzet. A magyarokkal semmi bajuk nincs, a politikát leszámítva. Bár itt is találkoztam olyanokkal, akik szerint O. csinálja jól.

Igazság szerint a Magyarok maguk között a legborzasztóbbak. Egymást kizsákmányolni és tönkre tenni... . Az itteni közösségek, akik nem szakadtak el teljesen a mentalitástól belülről őrlik fel magukat.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@xCube: Hááát a Lengyeleket sehol se szeretik. Igénytelenek nagyon. Lakni különösen élvezet velük egy munkásszállón.
A magyarokkal meg pont ez a baj, hogy saját maguk ellen vannak. Különösen igaz ez ha külföldön dolgozol. Nem hiába van pl az osztrákoknak olyan véleménye amilyen.
Bár ők se különbek, mondhatni bagoly mondja verébnek.
A lényeg, hogy ha huncutságról van szó nem vagyunk mi jobban benne mint bárki más.
Sokfele olvasgatok elég vegyes témákról és gyakran olvasok olyan ökörségeket külföldről, hogy ha nem jártam volna már minimum 6 országban és nem laktam volna már legalább 10 városban bizonyos időt akkor el is hinném olyan magabiztosan írja amit. Közbe meg a saját nemzetét szidja azaz saját magát.
0
0
0
0
enslaved avatar
@xCube: Amennyiben az O. az akire gondolok, akkor valóban jól csinálja.
0
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
@susguy: Pedig azt hittem A Román Mentalitás™ még rosszabb 😆
0
0
0
0
enslaved avatar
@susguy: Amennyiben 30 napig eredetiben lehet nálad a game kockázat nélkül, az betehet a torrentezésnek is. Nagyon kevés mai játék nem vihető végig ennyi idő alatt.
0
0
0
0
susguy avatar
@enslaved: Pont ezaz, GoG-os játékoknál semmi kockázat nincs a torrentezésnél, mivel egy az egyben az eredeti telepítő megy fel torrentként. Egy bájtnyi különbség nem lenne egy eredeti és warez telepítés között. Nem hiszem hogy a refund ezen sokat változtatna.
0
0
0
0
enslaved avatar
@susguy: Mondjuk ez igaz, steam vagy uplay esetén többet számítana.
0
0
0
0
visor261 avatar
@susguy: Még mindig jobb mint floridában [LINK]
0
0
0
0
susguy avatar
@visor261: Florida Man a kedvenc pokémonom 😆
0
0
0
0
sudosu avatar
@enslaved: Már egy jó ideje idegesít a felsőbbrendűségi komplexusod, amióta megjelentél a fórumon. Jó értem te megteheted, hogy mindent megveszel, de már az elmúlt pár hónapban kezdem nagyon unni a mentalitásod folyamatos hirdetését. Én is megveszek mindent, nem hirdetem, nem írom oda a kalózkodóknak, hogy nekik a jó édes anyukájukat (semmit nem érsz el vele, csak flame wart) . Ha valaki odaírja, majd jól letorrentezem, nem jelent még meg virágüzletben vagy bárhol, akkor könyörögve kérlek ne indíts flame wart. Aki értelmesen hozzá akar szólni egy bizonyos témához, elretten attól amit lát és be is zárja a weboldalt.

A magyar mentalistásról ne beszéljünk, mert az Oroszoknál például azért vannak olyan alacsony árak Steam-en például, mert annyit lopnak, hogy nem éri meg magas áron adni a teméket.
0
0
0
0
enslaved avatar
@sudosu: Nincs ebben semmi felsőbbrendűség, ezek tények. Mindenhol szeretnek persze csalni, de azért nálunk hagyománya van már.
0
0
0
0
hekli96 avatar
@enslaved: Semmivel nincs nagyobb hagyománya mint máshol, ahol ennyi az átlagos fizetés, vagy ennél kevesebb. Egyszerűen az emberek jó része nem engedheti meg magának, hogy minden érdekesnek tűnő játékot megvegyen majd 3-4 óra után dobja. A többség ugyanúgy megvenne minden szart ha tehetné mint te.

2 óra játékidő meg semmire nem elég, csak arra, hogy technikailag működik e a játék.(bár néha még arra se)
0
0
0
0
enslaved avatar
@hekli96: Erre jó akkor a torrent, nem? Letöltöd, kipróbálod, tetszik, megveszed, nem tetszik, letörlöd. Két óra egy komplexebb játéknál valóban nem elég, de pl. egy DOOM kipróbálásához untig😀
0
0
0
0
ToMiHuN95 avatar
Ezzel nagyon sokan vissza fognak élni, ha tudnak!
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció