Nem létezik a Half-Life 3
Egy névtelen Valve bennfentes állítása szerint nem létezik olyan, hogy Half-Life 3. A Game Informer tagja, Andrew Reiner tette közzé azt az interjút, amelyben ez a személy mesél a játék jelenlegi állásáról. Reiner óvatosan áll hozzá, mivel az interjút mindenféle megerősítés nélkül tette közzé, de bízik a forrásaiban.
Az említett forrás még olyanokat is említ, hogy a várva várt 3. epizód akár RTS vagy élőszereplős választásokkal teletűzdelt játék is lehetett volna.
A Half-Life 3-mal kapcsolatban az alábbi fontosabb információk olvashatóak az interjúban: „Kétlem, hogy elkészül még. Ha valakik a Valve-nál olyan ötlettel rukkolnak elő, amely izgalmas, akkor létrejöhet. Ez nagyon nehéz lesz a jelenlegi állás szerint. Amikor egy Half-Life projekttel kapcsolatos ötlet felbukkan, de hirtelen eltűnik, egyre nehezebb lesz egy újjal előrukkolni. A Half-Life 2-t egy harmadik epizóddal bővíteni szinte esélytelen. Talán valahol, valamikor egy különálló dologgal befoltozható lesz majd a rés. Pont ezért nem beszélnek róla egy ideje."
Persze ez csak egy kis részlet az interjúból, amelyből kiderül, hogy nem dolgoznak a játékon és nincsenek tervek sem. A teljes interjú elolvasható itt.



Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: Valve
Half-Life 3’s Development Progress!
The information about Half-Life 3’s development progress comes from Tyler McVicker . McVicker’s new Ask Me Anything video dives into a full-fledged discussion about Half-Life 3, discussing the game’s playtests, plot, development schedule, and more. Also, McVicker has stated that Half-Life 3 will not be a VR title.
Starting with its development progress, McVicker stated that the game is “the furthest it’s ever been,” adding that Half-Life 3 is ‘playable end-to-end’. Currently, the developers are “optimising” and “polishing the game,” and it is probably already “content locked, and if it’s not, then it’s mechanic locked.”
Half-Life 3 Procedural Generation Details:
McVicker stated earlier that Half-Life 3 is being “playtested so religiously and so widely” that some players will divulge all details. Starting with the ‘procedural generation’, it seems that this feature in Half-Life 3 will not be related to changing geometry, but changing ‘entity placement’. Doors, physics, props, enemies, items or NPCs can be considered entities. However, procedural generation will not build a brand-new level. This feature will not extend to the story of the game either.
McVicker also provided some details about Portal 3, stating that “Erik Wolpaw wants to do Portal 3 so ***ing bad”. Further into the video, he also noted that most of the team will retire after the release of Half-Life 3. Depending on who remains, Portal 3 might become “the next single player project for Valve.” Also, Chell from Portal might pop up in Half-Life
Jelen pillanatban megvan nekik ami a lényeg szóval felesleges feltevéseket kreálni na meg HL 3 várni.
Ha kiakarják adni akkor ki is fogják.
Mint mondtam, ha orbitális nagy bukás lenne, akkor kihatna a többi dolgaikra is, Steamre (store, market), és a jelenleg kiadott és akítv játékaikra. Többet vesztenének, nem csak anyagilag.
Ha kellene nekik a lóvé akkor is kiadnák ha az egy orbitális nagy bukás lenne.
Azt ők is tudják, hogy a játék mindenképpen jól adna el, a probléma az hogy a játék milyen lenne. Az első és második rész a korukhoz képest tudtak annyit és olyat mutatni amivel tényleg kitűntek, nem csak a saját műfajukon belül. Ma már ez azért jóval nehezebb olyan keretek közt kivitelezni, ami tényleg rendkívül egyedi, hű marad az előző részekhez (többek közt nem vált műfajt), és olyan gépigénye legyen hogy ne robbanjon fel mindenki gépe már attól hogy ránézünk a játék parancsikonjára. Ha nem felel meg a játék a ma már amúgy is embertelen elvárásoknak, hiába adott el jól a játék, elég csúnya visszhangja lenne, ami náluk kihatna a többi címeikre és a Steamre is.
Nem hiszem hogy a VALVe nagyon rászorulna egy kickstarterre 😃
Kívülállóként a legkönnyebb azt mondani, hogy mé' nem csinájják mán meg, ez a cikk pont azt magyarázza meg, hogy ez miért nem ilyen egyszerű.
Persze csinálhattak volna ők is CoD-ot a Half-Life-ból, de nem tették.
Ismerem a "mondást", ettől sem lesz több értelme, az irónia pedig nem ezt jelenti.
We use to make money, now we make more.
We used to make games, now we make free content, updates and improvements to our current games.
Attól még hogy kevetem a kettőt, nem lesz irónia, ez csak egyszerű hétköznapi logika, ugyanúgy dolgoznak.
Még mindig le van írva a cikkben, hogy miért nincs új rész 😀
Talán kivárnak...
Ha meg csinálnak egy sz.rt, akkor csak csorbítják a fényét a régi játéknak.
Régen nagyot szólt a Half Life, de most nem lenne egyszerű kiadni egy 3. részt.
(Lassan meg kifog kopni az a generáció, akik ismerik a sorozatot és/vagy igényt tartanak a befejező epizódra)
Spoiler!
Ez egy ironizált mondás manapság a HL/Valve-ről.
Aki figyelemmel kíséri a vele kapcsolatos híreket az ismeri.
Mert amúgy a játékfejlesztő cégek nem pénzért dogloznak általában. Legalább olvasnád el a cikket.
Unstoppable: Ezt is csak az mondja a CSGO-ról aki nem játszott vele 😀 Amúgy meg, Dota 2 2013-ban jelent meg, messze van még az a 7 évtől. Persze rajtad is látszik, hogy nem olvastad el a cikket.
Nem lépett még ember a Neptunuszra!
Imdoklás megegyezik a "hírben" foglaltakkal.
😆
Ettől függetlenül túl meglepő dolgot nem mond, ami magyarázat lehet az új rész hiányára; míg az első két résszel tudtak elég nagyot alkotni, ma már (főleg FPS-ek közt) nehéz olyat kitalálni ami nagyot robbanna, itt pedig a VALVeról van szó, csak minőségi játékot adnak ki. Ők tudják mikor kell megállni, nem úgy mint pár másik sorozat...
Várható megjelenés: 2025 x)
Egyébként meg úgy is azt mondhatnak, amit akarnak. Majd ha lesz (valóban) HL3, mondjuk kijön/kiszivárog az 1. előzetes róla, akkor szóljon valaki. Az már majd hírnek is fog számítani a HL3-al kapcsban. Addig viszont csak klikkbééét az összes