Nem fogjátok elhinni, de megint elhalasztották a Skull and Bonest

Szerző: xoki | 2022. September 28. | hír | 11 hozzászólás

Alig két hónap választ el bennünket a Skull and Bones november 8-ára tervezett megjelenésétől, de a Ubisoft úgy döntött, ismételten elhalasztja a játékot, amely most már csak 2023-ban fog elérhetővé válni.

A Ubisoft közleménye szerint a Skull and Bones fejlesztése „befejeződött”, de a fejlesztőknek további időre van szükségük, hogy a játékosok visszajelzései alapján elvégezzék a szükséges változtatásokat/javításokat, illetve kiegyensúlyozzák a játékot. A cég szerint ez volt a legjobb döntés a játékosok szemszögéből, valamint a hosszú távú siker kulcsa is egyben.

A Skull and Bones fejlesztése már a kezdetektől fogva nagyon nehezen haladt előre. Több mint öt éve jelentették be, és az eredetileg 2018-ra tervezett megjelenést folyamatosan elcsúsztatták. Emiatt sokan úgy gondolták, már sohasem fog megjelenni, de idén júliusban újra bemutatták a játékot. Sajnos korai volt az öröm, ugyanis a Ubisoft ezúttal sem tudja betartani a megjelenési dátummal kapcsolatos ígéretét.

A Skull and Bones új megjelenési dátuma 2023. március 9-e lett.

Skull and Bones
Skull and Bones
Skull and Bones
Megjelenés: 2024. February 16. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland
Fejlesztő: Ubisoft Singapore
Hozzászólások: 8
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
cabus26 avatar
Ukorkafos
Mit vár tőle az ember 🤣🤣🤣😂😂😂
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Lehet rajottek, hogy kellene bele 1 nyomoronc kampany legalabb, + 1 hangyafaxnyit tobb interakcio a hajokon + a szarazfoldon 1arant... Voltakeppen ez az egesz a jopar eves AC: Black Flaghez kepest 1 lepkefing, eros visszalepes szerintem abban a formaban ahogyan az eddigi bemutatoi alapjan szeretnek a nagykozonseg ele tarni, atnyujtani... :)))
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@HeyJoe-PCRPG-HUN: Törölt hozzászólás
0
1
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Marmint negativ, v. pozitiv iranyban? :D

A fentebbi kommentemet nem igazan lehetett volna pozitivabban megirni, a jatekot viszont onnan ahol jelenleg van, mar csak pozitiv iranyba vihetik szerintem...:)
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@mortou4: Hat ja, vhogy nekem sem esett nehezemre...! XD :D
1
0
0
0
kmetovics avatar
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
0
0
0
0
Payphoner avatar
Ilyenkor szokott az lenni hogy jövőre végre megjelenik a játék és egy optimalizálatlan bugos game lesz :D A CP óta minden játék amivel ezzel jöttek borzalmasan futott
0
1
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció