Nehéz lesz Coffee Lake processzort beszerezni

Szerző: xoki | 2017. October 06. | hír | 16 hozzászólás

A tegnapi nap folyamán az Intel hivatalosan is elérhetővé tette az új processzorait a kiskereskedésekben, viszont a rendelkezésre álló mennyiség elég kevés, néhol pedig már mindegyik elkelt. Szerencsére a Z370-es alaplapok esetében nincs ilyen jellegű probléma.

Európa-szerte fogyóban van mindegyik modell, és például az USA kínálatából mondhatni elfogyott a 8700K, viszont itt-ott még rá lehet bukkanni néhányra. Ez persze nagy kihatással van az árra is, egy 5.1GHz-es modellért akár 900 eurót is elkérhetnek.

A hiány oka ismeretlen, a Coffee Lake processzorok elkészítése is például szintén a 14nm technológián alapul, mint a Kaby Lake-nél. Ráadásul erre senki nem is számított, főleg nem az Intel esetében.

Néhány kiszivárgó információ szerint a cég először a Kaby Lake tartalékokat szeretné kiszállítani, és ezt követően tervezi nagyobb mennyiségben elérhetővé tenni a Coffee Lake szériát.

Hozzászólások: 16
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Egy weboldal már most is forgalmazza a összeset. 8700K 140E 😃
[LINK]
0
0
0
0
xCube avatar
Várható volt, hogy nem árasztják el a piacot hirtelen. Aki türelmes és vár, annak pár hónapon belül lesz egy jó kis hat magos intel procija.
0
0
0
0
MrApollo avatar
Mi akkor nemis vagyuk már európaiak? mert tudtommal még lap sincs...nemh proci itthon😃
Viszont az értesüléseim akkor még rosszak is mert úgy tudtam lap sincs...de egyáltalán..csak Computex és más bemutatókon 1-1darab.
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
X299, aztán a határ a csillagos ég...
Ennyiből az is megvan.
Ott valszeg nem kell lapot cserélni mostanában.
0
0
0
0
💬 2
YoRHa 2B avatar
@NE0NFACE: hát amennyibe kerül ne is kelljen 😃
másfelől az is csak olyan alkalmazásokban jobb ami használ sok amgot, játszani még a 7700k is jobb.
nem beszélve arról hogy rettenet amit megeszik és mekkora hőt termel. az az új FX most 😂
0
0
0
0
no avatar
@NE0NFACE: Munkára lehet, játékra fordítva.
0
0
0
0
no avatar
Megjelent, de venni nem lehet! 😃 ezért megéri kiadni...
0
0
0
0
💬 9
bukta2 avatar
@carl18: Hát megint a pénz pénz pénz... eladni amennyit lehet a régiből és utána többet gyártani az újból... sajnos ilyen világot élünk...arról nem is beszélve hogy megi t új lap kell ezekhez is...szánalmas.
0
0
0
0
EowynTheHunter avatar
@bukta2: A jót meg kell fizetni!!! 😀 Akinek nincs rá pénz ne vegye! Megint csak mondom, hogy a minőséget meg kell fizetni!! 😀 Én majd 1-2 hónap múlva egy jó kis 8600K -t fogok venni.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@EowynTheHunter: Nem is azzal van a baj,énis vehetnék i7 8700k-t új lappal meg gtx 1080ti vel nem azzal van a baj,csak nem használnám ki...akkor meg minek,engem nem vonz a 4k full hd ra meg a jelenlegi gépem egyenlőre tökéletes. Csak gondolkodtam hogy a jövőre nézve beruházok egyre de mint mobdtam megvártam a teszteket,és kb semmivel nem hoz többet mint egy 7700k sőt... (játékokról beszélek) progranokba 40-50%-os növekedést mobdanak ami nagyon jó... csak én nem verem ilyen 3dmark okra meg hasonlóra programozni sem programozok. Tehát maraf majd az i7 7700 de azt is majd később ha már a pentium nem lesz elég a max beállításokhoz full hd ban
És ha 6700k d van akkor neked sem érdemes váltani de persze te tudod csak egy megjegyzés 😉
0
0
0
0
no avatar
@bukta2: Egyet értek 😀 Nekem is volna pénzem 8700K-ra meg stb. De nem használnám én se ki, nettezni filmet nézni elég az I5 is. Majd egy GTX 1050 tervezek venni, annyit nem kockulok mint régen. GTX 1050 mellé meg elég lesz az i5-3470 is. Az I7-2600 is GTX 660Ti mellet alig volt kihasználva némelyik játék alatt, gondolok itt Saint Rows 3-ra vagy az Alan Wake-re.
Esetleg ha cserélek akkor jövőre a G4560 utodjára, az is csak a garancia végett nem a teljesítmény miatt. Talán nyárok újítok egy kicsit a gépemen .d
0
0
0
0
EowynTheHunter avatar
@bukta2: Sokan vesznek is ha kell félévente évente,mert megveszik mert hülyék.Én egyszer akarok egy jót venni a 8600k t és utána biztosan nem fogok váltani 5 évig az biztos.Nekem is csak játékra lesz.Meg mégis csak 6 mag.Én sem programozok nem benchmarkozok.Csak szeretnék egy jó processzort AMD processzorjaim voltak mindben csalódtam Ryzent meg azért sem veszek.Amúgy i5 3570K m van az csak terv lett volna a 6700k vagy a 7700k.De jobban megéri a 8600K ra váltani mint mostmár a 6700K ra vagy 7700K ra. Én kihasználom,mert itthon dolgozok én osztom be az időmet és szeretek játszani.. 😀
0
0
0
0
no avatar
@EowynTheHunter: Nincs is azzal baj, hát más ha időtálló konfigot akarsz építeni! Azért úgy én is vennék 8700K-t. Inkább az a gondom hogy én nem is számítógépen dolgozok, meg sem most sem a jövőben nem igazán használnám ki a tudását. De még ez mindig jobb szenvedély mint mondjuk a dohányzás, alkoholizmus, vagy a drog. 😜
0
0
0
0
xheynor avatar
@EowynTheHunter: azzal nincs is baj, hogy a minőséget meg kell fizetni, csak ne kéne minden alkalommal új alaplapot is venni, ez az ami már szánalmas, de tők mind1, engemet ez szerencsére nem érint, és még jó ideig nem is fog.
0
0
0
0
no avatar
@xheynor: Alaplappal nincsen különösebb bajom, hogy cserélni kell, nem egy horribilis áron mennek. A minőségibb lapok nyilván, de nem kötelező azt venni, aki sajnálja rá a pénzt.
0
0
0
0
xCube avatar
@xheynor: Nekem sem szimpatikus az, ha a platformváltás komolyabb technológiai váltás nélkül szükséges. Itt viszont az intel valószínűleg nem ért volna el ekkora teljesítményjavulást, ha megmarad a régi platformon. A hat mag miatt változik a lábak bekötése. Az AMD a Phenom idején csinált hat magos procit, ami a platform miatt gyakorlatilag semmi újat nem tudott nyújtani.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció