Menu

Megvan az Aliens: Fireteam megjelenési dátuma

Szerző: Pafry, 2021. június 23., hír

Nemrégiben derült csak ki, hogy az Aliens: Fireteam nevet változtat, és immáron Aliens: Fireteam Elite néven kell majd keresni megjelenéskor, de a boltokba kerüléséről egyelőre csak annyit tudtunk, hogy valamikor a nyáron esedékes.

Most azonban az amerikai Best Buy oldala tehette fel egy kissé korán kínálatába a játékot, amely mellett ott díszeleg a pontos megjelenési dátum, nem sokkal később pedig a fejlesztők is megerősítették azt.

A játék augusztus 24-én érkezik majd PC mellett PS5-re, PS4-re, Xbox Series X/S-re, valamint Xbox One konzolokra. A csapatnak volt ideje kikalapálni a játékot, így reméljük, közel hibátlan állapotban képesek lesznek majd piacra dobni. Az Aliens: Fireteam Elite egy vérbeli co-op lövölde szeretne lenni, amely majd tökéletesen visszaadja az Alien filmek hangulatát, és egy gondtalan űrlény-darálásra invitál bennünket augusztus végén.

Támogasd a Gépigény.hu-t, hogy tovább fejlődhessen!
TÁMOGATÁS
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 16
santakigyo avatar
Nem igazán értem miért kell ezt csinálni szegény alienekkel.
Ott van az AvP 1 és a 2. Nagyon régi játék, de ott a tengerész kampánynak olyan brutális hangulata van mint az Alien filmeknek.
Adott egy nagyon jó univerzum, erre ezek készítenek egy online lövöldét....
Nem is törekednek, jó nekik egy átlagos is.
0
0
0
0
gyuri191 avatar
hhhhhmmmm online fos persze aki imád multizni annak jó lesz de én nagy ivbe kerülöm ezt 😃
0
0
0
0
MaTpr0F avatar
"majd tökéletesen visszaadja az Alien filmek hangulatát, és egy gondtalan űrlény-darálásra invitál bennünket augusztus végén."

Nem tudom latták-e már a filmeket, de ezek szerint nem. Az minden volt csak nem gondtalan űrlény darálás. Én egy Colonial marines fiaskó megismétlődésére számítok. Nem lesz benne semmi félelem faktor, csak ész nélküli hentelés, idióta AI-val ellátott alienek ellen.

Ami hozná a filmek hangulatát az egy Alien Isolation szintű horroba ültetett coop fps lenne. Isolationos Alien AI-val. Na az ***a játék lenne.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Furcsa, hogy külön predator játék nem igen volt még. Talán pár éve egy.
0
0
0
0
DarkPlanet avatar
Videó alapján ezt kár is lesz kiadni 😕 Marine 2.0
0
0
0
0
💬 3
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@DarkPlanet: Meg az is megeshet majd vele! 😂 Elorendelni tuti ezt nem fogom! 😂

2 jatek van, amire viszont befizetek, mert tuti fogom nyuzni oket akar meg bug-tengeresen is: ELEX 2, + a Bethesda űr/sci-fi skyrimje, a Starfield! 😆 😎
0
0
0
0
DarkPlanet avatar
@HeyJoe-PCRPG-HUN: itt látszik hogy elég gyenge lesz ez a textura 😃

https://i.imgur.com/HPlI3kF.png
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@DarkPlanet: Hát a textúrákat éppen nem 1 YouTube-os videóból fogom megállípítani hogy milyen, de textúráktól függetlenül még lehet nagyon jó, vagy nagyon rossz is majd a játék, meglátjuk! 😀
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Remeljuk jo lesz, en remekul el lennek olykor 1 ilyen zombik helyett alien-invazivoal ellatott tyutyerkaval, par haverral! 😆 😎
0
0
0
0
cabus26 avatar
Érkezik,de minek?
Ezer másik ilyen van,v az Alien névvel akarják eladni a terméket?
Hát biztosan megvezetnek sok hülyét,mint szokás szerint.
Mondjuk a világ is kiröhögte már ezt a játékot...
0
0
0
0
💬 6
TYREXLORD avatar
@cabus26: Neked van olyan játék is ami tetszik? Kb mindenhol csak a fikázást látni tőled. Ennyire xar lenne az élet haver?
0
0
0
0
cabus26 avatar
@TYREXLORD: Ez egy játékokkal foglalkozó oldal és nem egy személyeskedő fórum.De köszönöm az érdeklődést,minden a legnagyobb rendben van.Attól,mert te nem látod a fától az erdőt,attól,aki látja,nem kéne beszólogatni,mert te nem látod,hogy egy adott termékben mi a hiba.De már szépen bemutatkoztál,ha nem mutatod magad,azt sem tudom,hogy létezel egyáltalán...
De látni rajtad messziről,hogy neked még az a bizonyos is jó...
A jövőben az ilyen kommentedre,amit felém irányítasz nem reagálok többet!
Sajnálom a lelki világodat,hogy ilyen sértődékeny...
0
0
0
0
TYREXLORD avatar
@cabus26: Reagálva a hülyeségedre, mert kb az. Értem én, hogy menteni akarsz minket, értem azt is, hogy van kritériumod, de miért nem adsz neki esélyt?
A lelki világom meg köszi, nagyon is jól van. Én csak ezt a folyamatos fikázódást, óvodás szintet nem értem, hogy kb minden topic alatt ezt írod. Kell a feltűnés haver? Játékokról szól ez igaz, de nem a folyamatos önsajnálat és fikázódás tárháza. Az ember feljön és kb, ha végig pörget a fórumon a te siránkozásod olvasni mindenhol. Szerinted ez rád milyen fényt vet? Értem, hogy megírod a tuti frankót, mert te vagy az Atya úristen, ja nem. Bizonyos is jó. 😃 Pont, hogy nem. Én is fikázok sok mindent, de ami élből nem érdekel nem szólok hozzá. Kell a szint és a pont, meg a feltűnés és a foglalkozás.
Sértődékeny, az te vagy. Remélem erre is reagálsz. Úgyse tudod megálni. 😀
0
0
0
0
five-0 avatar
@cabus26:
De már szépen bemutatkoztál


De még te mennyire! Mr. Negative Man 😂

A jövőben az ilyen kommentedre,amit felém irányítasz nem reagálok többet!


Sok ilyen kommentet kapsz, szóval most már észrevehetnéd magad, hogy nem a többséggel van a baj, hanem ezzel a sok negatív töltéssel, amit szinte minden kommented sugároz!
0
0
0
0
Larten avatar
@TYREXLORD: Nem az ő hibája, hogy hulladék játékokat csinálnak.
0
0
0
0


Lite versions:
Vírusírtó balVírusírtó jobb