Megjelenés után 2-3 évvel számíthatunk a PlayStation címek PC-s átiratára

Szerző: xoki | 2023. May 23. | hír | 21 hozzászólás

A PlayStation 5 generációja alatt folyamatosan jönnek a jobbnál jobb PlayStation-exkluzív címek PC-s átiratai is. A legtöbbre nagyon sokat kellett várnunk, és úgy tűnik, a jövőbeli játékok PC-s változatai sem érkeznek azonnal: a Sony Interactive Entertainment elnöke és vezérigazgatója, Jim Ryan szerint a PC-s portok 2-3 évvel később jönnek majd a PS5-ös megjelenést követően.

Jim Ryan a japán piac fontosságáról, a Spider-Man 2 fejlesztéséről, a PlayStation VR2 jövőjéről, illetve a PC-s átiratokról is mesélt a japán Famitsu játékmagazinnak. Utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy proaktívak lesznek, de hozzátette, hogy a PS5-exkluzívok fontosságát is teljes mértékben megértik. Növelni fognak a PS5-exkluzívok számán, miközben a PC-s verziók megjelenését elcsúsztatják.

Ryan elmondása szerint sokszor lehetősége nyílik megkérdezni a játékrajongóktól az időbeli elcsúszásról alkotott véleményüket. Általában mindig pozitívan állnak ahhoz, hogy a PC-s verzió 2-3 évvel a PlayStation megjelenés után érkezzen.

Mindenképpen érdekes lesz majd látni, hogy a közeljövőbeli játékaik mikor fognak PC-re is megjelenni, hiszen tavaly még egy év várakozást emlegettek, illetve a live service címekkel kapcsolatban párhuzamos megjelenésről szóltak a hírek.

Hozzászólások: 21
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
justilaci avatar
ps jatek at iras, most ps fanok szenvedhetnek ha par ev es pc is megjelenik exkluziv jatek de mar van par steamen amit en latok par ev ps steam xbox lessz belole es ki fog nyerni xbox.
0
5
0
0
💬 14
no avatar
@justilaci: irni tanulj már meg elöször mielött valamihez hozzászólsz ;)
4
0
1
0
santakigyo avatar
@justilaci: Mióta világ a világ és vannak konzolok, páran a közeljövőben az egyik konzol megszűnését,visszaesését jósolják.
Közbe meg köszöni szépen jólvan mind azóta is.
1
0
0
0
Quadgame94 avatar
@santakigyo: Itt most kire gondolsz? Mert az Xbox nincs valami jól. Nagyon rosszak az eladásaik, alig jobb mint a One-nál ugyan ezen időszakban.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Quadgame94: Általánosan értettem.Most gyengélkedik,majd legközelebb lesz jobb.
Ha minden úgy alakul ahogy az internet népe jósolja , már egy konzol se lenne.
Egyébként ez csak személyes véleményem,nem vita meg semmi,de jelenleg platformtól függetlenül a gyengeség a játékokban van. Konzolok eladásait mindig is játékok határozták meg.
Megtörtént egy generáció váltás rá való tartalom nélkül.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@santakigyo: Persze egyetértek. Játékok nélkül fenntartani egy platformot nagyon nehéz. A gond még, hogy az olcsóbb Series S sokkal jobban megy mint az X. Most vettek tesómék is a gyerekeknek egyet mert nagyon olcsó. A mid vagy hardcore réteg ott hagyja a boxot és a casual vagy family réteg veszi a series s-t. Ha nincs a chip hiány a PS5 már most kb. 55-60 milliónál járna (+10-15) a series meg még ennél is kevesebbnél. Zárhatnák is be az egész divíziót. A generáció végére ha kiadnak 3-4 80+ metacritices játékot még lehet bennük valami... Most mindenki a Starfieldben bízik. Csak éppek Ők nem. Megy Gamepass-be rögtön... a saját címeik értékét devalválják ezzel.
0
0
0
0
X9K338DA avatar
@santakigyo: Én nem vennék rá mérget. A MS eléggé alapjaiban elbaltázott utat követ. Nyers erőből akarja életben tartani a konzolt, nem bármiféle játékosok számára kedvező feature-rel.
0
0
0
0
kismadar avatar
@justilaci: Égesd csak itt is magad, mint az összes ps-es hírnél. 😆
0
0
0
0
justilaci avatar
@kismadar: nem tehetek rola hogy szar a ps ,volt ps4 em de eladtam.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@justilaci: Miért szenvedne bárki is te agyoniskolázott? Akinek van PS5-je boldogan használja. Kit érdekel hogy két vagy három év múlva jön PC-re is a game. Addigra már rég kijátszottam a játékot ha akartam.

"par ev ps steam xbox lessz belőle" ehhez kérnék tolmácsot vagy valamilyen kódfejtőt.
0
0
0
0
justilaci avatar
@Quadgame94: ugy hivjak emulator
0
0
0
0
kismadar avatar
@justilaci: Ez ilyen Vass Gabika szintű válasz volt, hozzászólásaid alapján azon a szinten is vagy különben. 😆
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@justilaci: Remélem csak trollkodsz. Ha komolyan írod akkor vannak gondok a toronyban.
0
0
0
0
no avatar
@justilaci: Sírok gecc 😂 , ilyen helyesírást, meg hozzászólást a Radics Peti Facebook üzeneteim óta nem láttam.
0
1
0
0
kismadar avatar
@bazsy168: Ettől az embertől biztos elsétálna a haja. 😅
0
0
0
0
Aredarn avatar
Egy Gran Turismo jöhetne PC-re. Csak amiatt vettem a PS4-em is, meg annak a VR támogatása.
0
0
0
0
no avatar
Én már nagyon készülök a Ghost of Tsushima-ra. Csak legyen játszható állapotú.:)
2
0
0
0
Lathronos avatar
Remélem nem megjelenéskor aktuális csúcskategóriás hardverekre lesznek optimalizálva. Bár mostanában újra divat a játékfejlesztőknél felgyorsítani a hardverek elavulási idejét. Amin tavaly ultrán ment minden, ma már csak high-on, egy év múlva meg csak mediumon. 🙁 A 2-3 év még racionális időtartam. Hisz a Pc-s átiratok mellett még új játékokat is ki kell adni, ami nagyon megterheli a játékfejlesztőket.
2
0
0
0
💬 3
Quadgame94 avatar
@Lathronos: Ha megnézed a PS5 hardverét akkor az egy közép kategóriás PC. A gond, hogy PC-ben nincs 16 GB GDDR6 memória megosztva az összes többi hardverrel és ezért a 12 GB VRAM már minimum lesz nem sokára. De egy Ryzen 5 5600 + RX 6700 XT vagy 6800 elég lesz. NV oldalról meg min. egy RTX 3080, mert kell a + VRAM, de inkább RTX 4070.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Quadgame94: Egyetértek VGA fronton, viszont egy 10700(k) - s proci is bőven elég lesz, felesleges egy 5600 vagy 5700XT - re leváltani ezen kártyák mellé. Mondjuk a 3080 vagy a 4070 Ti mellé már talán, de akkor meg feljebb kell nézelődni.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Quadgame94: Ezért vettem anno 6800-at nem pedig 3070-et, már a megjelenéskor volt 1-2 cím ahol elvérzett a 3070 vramba de aztán nem is bántam meg mert sok esetben inkább a 3070Ti hez áll közelebb az RX6800, bár erősen játékfüggő
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció