Kiszivárogtak az Intel Core i9-10900K, i7-10700K és az i5-10600K prezentációs képei

Szerző: xoki | 2020. April 07. | hír | 41 hozzászólás

A VideoCardz közzétett néhány új prezentációs képet, amelyek az Intel következő asztali szériájába tartozó három flagship CPU-t ábrázolják. Kiderült, hogy az Intel 10. generációs Comet Lake-S asztali processzorait már április végén leleplezik, de már azt is tudjuk, pontosan mikor kerülnek ezek a termékek a boltok polcaira.

A prezentációs anyagok a Core i9, i7 és i5 család egy-egy flagship modelljéről tartalmaznak néhány alapadatot. Első helyen áll a Core i9-10900K, amely egy 10 magos és 20 szálas CPU lesz, a maximális boost sebessége pedig 5,3 GHz. A cég szerint ezt a sebességet a Thermal Velocity Boost (Intel TVB) technológiának köszönhetően érhetjük el. Egy 10. generációs Comet Lake-S processzorról van szó, amelyet még mindig 14 nm-es gyártási technológiával készítenek. A „K” megjelölés pedig azt mutatja, hogy overclockolás is lehetséges, és a cég külön kiemelte, hogy erre a célra rendelkezésünkre áll majd néhány új eszköz is.

Az i9-es modell után a Core i7-10700K következik, amely egy 8 magos és 16 szálas CPU lesz. Boost sebessége 5,1 GHz, és TVB helyett a Turbo Boost 3.0 technológiával rendelkezik majd.

Végül, de nem utolsósorban itt van még a 6 magos és 12 szálas i5-10600K, amelynek a maximális boost órajele 4,8 GHz lesz.

Mindhárom fenti chip egy UHD 630 iGPU-val érkezik majd, de lesznek KF megjelölésű GPU nélküli verziók is. A VideoCardz állítása szerint több forrásuk is megerősítette, hogy ezek a CPU-k egy hónappal a bejelentésük után, május 27-én válnak majd elérhetővé.

Hozzászólások: 39
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Comet Lake Desktop CPUs reportedly run hot, 80~90 Degrees C
[LINK]
0
0
0
0
💬 2
xoki avatar
@LordSzalko: Na ez egy jó kis cikk lesz mára szerintem 😎 😊
0
0
0
0
Maros avatar
Itt csak az ár a kérdés.
0
0
0
0
💬 1
Puffin avatar
@Maros: Én inkább a hőtermelésre vagyok kíváncsi.
0
0
0
0
cabus26 avatar
Valamit nagyon jól csinálnak,mivel a Ryzen 3000es szériánál még mindig több FPS-t tud kicsikarni az erősebb kártyáknál,még az újabb alkalmazásokban is. Valszeg az új generációs játékoknál jelentősen megfordulhat ez az erősorrend,mivel rengeteg program,játék még a régi engine-t,fejlesztési környezetet használja,ami az Intelnek kedvez.Az,hogy olcsóbb,az meg megint egy másik kérdés.
0
0
0
0
💬 11
no avatar
@cabus26:
Ryzen 3000es szériánál még mindig több FPS-t tud kicsikarni az erősebb kártyáknál,még az újabb alkalmazásokban is.

Nem feltétlen, pláne SMT nélkül.
0
0
0
0
cabus26 avatar
@LordSzalko: Egy 6 magos ryzen 300-es esetén néha ugyancsak visszaesik az FPS minimuma.
0
0
0
0
no avatar
@cabus26: Teljes szériát említettél, szimplán cáfoltam 😊
0
0
0
0
cabus26 avatar
@LordSzalko: Hát ha viszonyítani kell az ryzen 3,5,7,9-et meg az i3,i5,i7,i9-et egymáshoz,akkor az állításom a legtöbb esetben megállja a helyét.
Egy i9 jobb játékra egy ryzen 9 el szemben,ha több FPS-t akarsz egy csúcs VGA-val. Főleg egy 144Hz v afeletti monitornál igaz ez,hogy jól jön az extra FPS.
0
0
0
0
no avatar
@cabus26:
Egy i9 jobb játékra egy ryzen 9 el szemben,ha több FPS-t akarsz egy csúcs VGA-val.

0
0
0
0
cabus26 avatar
@LordSzalko: Saját tapasztalatom nem ezt mutatja sajnos,pedig nincsen egy erős VGA-m,mégis valamikor ki sem hajtja rendesen. Persze nem azt jelenti,hogy a 100 FPS,ből 40 lesz,csak mondjuk többször leesik a minimum FPS. Valahol brutálisabban,pl az Unreal Engine 4-es játékoknál jellemző,valahol kevésbé,valahol meg teljesen jó,tehát egyenletes a kihajtás. Ezek a teszteredmények számomra már régen tájékoztató jellegűek,mert tudnék olyan tesztet beszúrni,ahol az ellenkezője van.
0
0
0
0
no avatar
@cabus26: Erre én is írhatom, hogy saját tapasztalatom szerint meg reális értékekről beszélünk. Mondjuk ezen nem vitatkozok mert fölösleges igazából, VRAM/RT témában hasonló állításokat tettél amiknek ugyancsak az ellentettje lett a végeredmény, szerintem itt mindenről beszélünk a te esetedben, csak saját tapasztalatokról nem, sajnos.
0
0
0
0
cabus26 avatar
@LordSzalko:
Mondjuk ezen nem vitatkozok mert fölösleges igazából, VRAM/RT témában hasonló állításokat tettél amiknek ugyancsak az ellentettje lett a végeredmény, szerintem itt mindenről beszélünk a te esetedben, csak saját tapasztalatokról nem, sajnos.

Te már csak tudod,hogy mit próbálok ki,mit tapasztalok. igazad van!
Akkor a jövőben ne reagálj a hozzászólásaimra,mert te mindent jobban tudsz és csak xaros videókat szúrsz be. Ennyi erővel akkor neked sincsen saját tapasztalatod,csak ,magasztalsz egy terméket/technológiát.
0
0
0
0
no avatar
@cabus26: Rendben mester 😶 Azért reagálok majd a későbbiekben is, ha már magadat félre vezeted legalább másokat ne 😆 Ha lettek volna saját tapasztalataid, RT témában sem állítottad volna azt amit, de ahogy érzed.

https://media.giphy.com/media/dC9DTdqPmRnlS/giphy.gif
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@LordSzalko: Ti még számolgatjátok az fps-t? Én megelégszem azzal is, ha működik szépen az, amit akarok 😆
0
0
0
0
no avatar
@SuperPuma: 144 körül meglegyek annyi a lényeg 😆
0
0
0
0
pinkyke avatar
Az amd-és embereknek tényleg igaza volt az intel sehova sem fejlődik még mindig csak a 14nm-nél van le ragadva és ahelyett hogy újra cimkézi a procikat neki is haladni kéne a korral és nem lejárt sza.rokat kéne árulnia magas áron.
elég rég óta inteles vagyok a kövi gépem az már biztos hogy nem intel lesz.
0
0
0
0
carl18x avatar
Az ár-érték arány javult valamivel, de semmi újat nem hoztak! 😞 Csak azt amit a pletykákba irtak. Hát lassan itt a 4000 széria is, az ellen kevés lesz már szerintem. Kiváncsi vagyok lesz a 4000 Ryzen szériába 4/8 szál jó árasitva? Csak mert lesz I3-10100 4 mag 8 szállal. Igy a AMD is le akarja fedni ezt a kategóriát, jó volna APU 4/8 procival Zen 2 procival és erős Navis GPU-val. 😀
0
0
0
0
no avatar
Annyira nem rosszak, bár mindre van alternatíva, gaming-en kívül meg szimplán combosabb CPU-k. Reális árazás mellett (ami felejtős részükről) lehetne létjogosultságuk Zen 3-ig.

BREAKING THE 300W BARRIER 😶
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@LordSzalko: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
no avatar
Na ja elég combos fogyasztás, bár állítólag többet is bekajál full load mellett. Vicces amúgy mert a 3970X 32 maggal eszik 280W-ot, de hát ilyen ez a popszakma.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
Az az 5,3Ghz tartva is lesz 1 másodpercig.

Én is tudok biciklivel menni 120-al 1 másodpercig. Csak oldalról telibe kell kapnia egy tehervonatnak.
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
10600K ra benevezek, bár 8700K val olcsóbban kijönnék 😃
0
0
0
0
AttiS avatar
Erre az AMD-nél meg ott a 3900X / 3950X ami eleve jobb alternatíva, és 7nm. Gondolom ellenük szánják. Arról nem is beszélve hogy eközben úton a 4th gen ryzen? 😃 Gondolom az új flagship i9 5.3Ghz mellé csomagolnak egy custom loopot is 😂
0
0
0
0
19ati93 avatar
Már csak értelmes ár kéne melléjük.😎
0
0
0
0
💬 7
odinx avatar
@19ati93: i5-10600K szerintem 70.000 Ft biztos lesz, vagy több. Meglepődnék, ha olcsóbban adná az Intel.
0
0
0
0
Apor avatar
@odinx: 10600K 80ezer felett lesz kapható. 70-et felejtsd el barátom 😃

A 4/8-as i3-ak fogják most megérni, nem a közép és felső kategóriások.

A 10600K egy átcímkézett i7 8700K...esetleg butított 8086K.
0
0
0
0
odinx avatar
@Apor: Igen, mondjuk én majd 3600-ra fogok cserélni, szóval engem nem érint.😆
0
0
0
0
Apor avatar
@odinx: 😃

A 4000-es AMD-re leszek kíváncsi, vajon ott is a Ryzen 3 4200-as 4/8-as magot kap-e 😀
0
0
0
0
odinx avatar
@Apor: A 3000-es széria is brutális lett, bele sem merek gondolni mire lesz majd képes a 4000-es széria. Lehet emelni fogják, szerintem olcsó áron 4 mag 8 szál nem lenne rossz. 😀
0
0
0
0
Apor avatar
@odinx: Az szúrná zacskón keményen az intelt, ha a Ryzen 3 4200 erősebb lenne mint a i3 10100.
0
0
0
0
odinx avatar
@Apor: Igen, nem is értettem miért nem adtak ki egy 4 mag 8 szálast a 3000-es sorozatban.
0
0
0
0
Mystream_HBL avatar
*Bekapcsolom a Laptopot és felmegy a processzor 5,3 Ghz - re , erre elkezd füstőlni.
Intel : This is new innovation
0
0
0
0
RaggaBone avatar
Hurrá az intel "új" cpu-i.......nem lesz baja az én i5 3470-emnek még most se.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
10600K = 8600K
10700K = 9900K
10900K = 9900K + 2 mag + TVB hogy ne olvadjon a socketbe a processzor.

Körmömet lerágom, olyan izgalmas. Gondolom aranyárban adják majd ezeket az átcimkézett termékeket. Kérdés, hogy ez a TVB mennyire lesz hatékony az 5.3 Ghz lehűtésében, mivel ez az egyetlen újdonság az előző generációhoz képest. A reviewerek biztos ráugranak majd. Én nekem vannak kételyeim.
0
0
0
0
odinx avatar
Biztos erősek lesznek, de nagyon borsos áron.😜
0
0
0
0
bukta2 avatar
Rossznak nem rosszak de az áruk ugyis jó magas lesz és itt buknak majd el sajnos. Bár a 14nm már azert vitatható... de ha jól áraznák még eladhatóak lennének.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció