Menu
Kiszivárgott a Ryzen 9 3900
Szerző: xoki, 2019. szeptember 27., hír

Az AMD nemrég elhalasztotta a sokak által várt, 16 magos Ryzen 9 3950X megjelenését, így most már novemberben érkezik a harmadik generációs Ryzen Threadripper processzorokkal egyetemben.

A legújabb információk alapján az új Threadripper és a 16 magos és 32 szálas csúcsprocesszor mellett egy kisebb fogyasztású CPU-t is bemutatnak majd egy hamarosan induló esemény során. Az AMD Ryzen 9 3900-ról van szó, amely a hét elején bukkant fel egy alaplapgyártó dokumentációjában, amelyre momomo_us figyelt fel. Korábban az EEC dokumentumokban is látható volt, illetve titokzatos Geekbench bejegyzések is utaltak rá, tehát most már egyre biztosabb, hogy készül az említett processzor is.

A Ryzen 9 3900 állítólag egy 12 magos és 24 szálas CPU, amelynek alapórajele 3,1 GHz lesz, a boost pedig 4,2 GHz. Ezeknek az órajeleknek köszönhetően a TDP pedig mindössze 65W lesz a Ryzen 9 3900X 105W-jához képest. Konkrét árat nem tudunk, de ez a modell az 500, illetve a 400 dolláros CPU között helyezkedik el, tehát így már nem nehéz kitalálni, hogy körülbelül milyen árkategóriában válik majd elérhetővé.

Az eddig ismert CPU-kat, illetve azok alapadatait az alábbi ábrán megtekinthetitek.

Ajánló
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 13
odinx avatar
21 napja | 2019. 09. 28. 00:21:52
#
Durva, munkára kiváló választás. Gratula AMD.:)
tivike avatar
21 napja | 2019. 09. 27. 23:10:13
#
Elég a 3600 is bőven. Ez már vadállat lesz.
Mesterlovesz avatar
21 napja | 2019. 09. 27. 23:28:06
#
@tivike: Ez igazából annak jó, aki kis fogyasztású content creator gépet akar szoros költségvetésből. Játékban 6/12 es proci felett már nem számít a magszám, csak az IPC meg az órajel. 3600 nál biztosan nem lesz jobb játékban, max egyenrangú.
zelcsi avatar
18 napja | 2019. 09. 30. 17:42:47
#
@tivike: simán elég játékra, én már észrevettem a 2600 után, ég és föld a kettő! :)
tivike avatar
18 napja | 2019. 09. 30. 18:38:26
#
@zelcsi: Nekem is 2600 volt előtte, de én bem tapasztaltam túl nagy ugrást. Mindenesetre, ha már meglett a 3-as akkor nyilván maradt. :)
zelcsi avatar
18 napja | 2019. 09. 30. 19:08:25
#
@tivike: én játékokban vettem észre! pláne a proci igényesebb játékokban!
LordSzalko avatar
21 napja | 2019. 09. 27. 23:04:22
#
@FoLey: XD
Mesterlovesz avatar
21 napja | 2019. 09. 27. 23:22:21
#
@FoLey: ez hatalmas :D
odinx avatar
20 napja | 2019. 09. 28. 18:27:19
#
@FoLey: Hát ez kész.XD
HunSanyiX avatar
20 napja | 2019. 09. 28. 18:57:30
#
@FoLey: XDXDXD
19ati93 avatar
21 napja | 2019. 09. 27. 22:19:13
#
65w? az combos
JASON89 avatar
21 napja | 2019. 09. 27. 21:26:35
#
Nem is kérdés, ha az ember most akar építeni játékos gépet csak Ryzen-re érdemes. Inteles userként már én is azt ajánlom ismerősöknek. Árban tökéletes és teljesítményben is nagyon odaver egy ryzenes konfig.


Lite versions: