Kiderült, mikor érkezik a GeForce GTX 1650

Szerző: xoki | 2019. April 02. | hír | 32 hozzászólás

Annak ellenére, hogy a hivatalos bejelentés még nem történt meg, szinte biztos, hogy a GTX 1650 lesz az Nvidia következő kártyája az 1600-as szériában. A GTX 1660 Ti és GTX 1660 kártyák specifikációi már megtalálhatók a hivatalos oldalon, viszont a GTX 1650 esetében egyelőre csak néhány teszteredmény alapján tudjuk belőni, hogy milyen teljesítményt nyújt majd.

A GTX 1600-as széria az RTX kártyákkal ellentétben RT és Tensor magok nélkül készülnek. Úgy tűnik, az eddig bejelentetlen modellen 4 GB GDDR5 memória kapott helyet, a kártya alapórajele pedig 1395 MHz lesz. A jelenlegi információk alapján 179 dolláros kiinduló áron válik majd elérhetővé, és mint kiderült, erre április 22-én fog sor kerülni.

A Final Fantasy XV benchmarkjai között is felbukkant a kártya, amely alapján az AMD Radeon RX 580 szintjét fogja súrolni, 1920x1080-as felbontás és magas beállítások mellett.

Meglepő módon 1440p esetében már alulmaradt az RX 580, az RX 570 és a GTX 1060 kártyákkal szemben. A GTX 1650 itt az AMD Radeon HD 7900, illetve a GTX 1050 Ti eredményeit súrolja. Ebből következik, hogy ezt a kártyát valószínűleg azoknak szánják, akik 1080p-ben szeretnének újabb játékokkal játszani, tehát nagyobb felbontás és minőség mellett hasonló teljesítmény eléréséhez elengedhetetlen lesz egy jobb kártya.

Hozzászólások: 32
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
bybeni avatar
És ez a szörnyszülött mi?
0
0
0
0
kaland21 avatar
Ennek a kártyának semmi de TÉNBYLEG SEMMI értelme nicnsen így ha igaz ez a hír sőt ilyen árért ott van az 580 ami még túl is lő a 1060 szintjén vagy használtan lehet venni nagyon jó 1060 1070-et!!!
0
0
0
0
Andor1997 avatar
Járatosabbaktól kérdezném:1670 és 1680 mikorra várható körülbelül? Csak mert úgy tudom lesz az is.
1650-ről véleményem:Ki sem kellett volna adni,sőt remélem ,hogy 1630 nem is lesz.Aki gyengébbet akar ,annak ott a 1050Ti és 1060-as garnitúra ,ami bőven elég.Már csak normális árkülönbséggel kellene adni,bár ilyen meg nem igen lesz.
0
0
0
0
💬 3
Unstoppable avatar
@Andor1997: 70 és 80 nem lesz. A 1*** sorozat a 1660, 1660ti, 1650 és 1650ti-ból fog állni egyenlőre. Az 1660ti-t szánták a középházba, "felsőkategória" pedig már a 2060-tól indul. Az úgymond leggyengébb tag a jelenlegi sorozatból az 1650 lesz, a legerősebb pedig a 2080ti. Pletykák voltak 2030-as meg 1630-as kártyákról de eddig erről semmi biztos info nem érkezett.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@Unstoppable: Sajnos én is így gondoltam,de úgy voltam vele ,hátha rosszul tudom.Egy kérdést azért megért bőven,kár ,hogy mindenféleképpen meg kell venni az RTX-et "IS" ha jót akar az ember,nyilván anélkül el sem adnák őket ,mert nem kell mindenkinek.Köszönöm a választ! 😀
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@Unstoppable: Rendesen belekeveredik az ember már ezekbe a számozásokba
0
0
0
0
carl18x avatar
Hát ez nem lesz a helyzet magaslatán, ahogy én tudtam a GTX 1050TI fölé megy De a GTX 1060 alá. De úgy látszik még attól is gyengébb lesz mint amit elvárt az ember. Szerintem egy GTX 1060 szintjét ilyen árért már tudnia kellene minden képen, más különben nem fogja megérni. Bár minden igaz 2 verzió lesz, egy sima GTX 1650 meg egy GTX 1650TI DDR6 rammal. Minden esetre a Sima ddr5 128 bites GTX 1650 sávszélesség miatt tuti nem lesz nagy dúr
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@carl18x: Ilyen árért ott van az 580 ami még túl is lő a 1060 szintjén. 😀 Egy ilyen gyenge kártyának meg oly mindegy, hogy GDDR5 vagy GDDR6 memóriával jön, tekintve, hogy a 1070 is "csak" GDDR5-ös memóriával van szerelve, teljesítményben pedig mégis teljesen más liga. 😀
0
0
0
0
carl18x avatar
@SuperNova: GTX 1070 DDR5 ram mellé 256 bites ezért van mellette teljesítmény. 256 giga annak a sávszélessége ami elég jó. Azért DDR6 mellet lényegesebb jobb volna a sáv szélesség, az mindenkép kell ha GTX 1060-at be akarják érni. De majd meglátjuk mit akar az Nvidia, nyilván olcsón akarja legyártani,azért remélhetőleg ha ddr5 lesz rajta nem szál el az árazás.
0
0
0
0
no avatar
@carl18x: Igen, de miért ne lehetne 256 bites? Vagy a 1060 192-jével mi a probléma? Szerintem lényegtelen hogy GDDR5 vagy 6 lesz, főleg ha a sávszélt amúgy sem tudja kihasználni, inkább legyen jóval olcsóbb a kártya, mint, hogy brahiból GDDR6 legyen rajta.
0
0
0
0
no avatar
Láttam a kártya specifikációit, azok alapján , illetve az elméleti számítási teljesítménye alapján a 1650 minimálisan lesz erősebb a kártya, mint most a 1050 Ti. Várjuk meg a független teszteket, több játékkal, mert az FFXV kökeményen nvidia kártáykra optimalizált, hagyományosan jobban teljesítenek ennél a game-nél a zöldek kártyái, így ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni!
0
0
0
0
no avatar
Messzemenő következtetéseket egyetlen tesztből ugyan nem lehet levonni, de ez egyelőre még viccnek is rossz. Ha 1080p-ben ténylegesen képes lesz hozni egy 570-et akkor 100-120 dollárért éppen még elfogadható lenne, tekintve, hogy egy 570-et már most 150$-ért lazán meg lehet venni. De ilyen árazással ez enyhén szólva is vicc kategória.
0
0
0
0
💬 1
Rocky12 avatar
@SuperNova: Hát nem tudom, mivel valószínűleg egy GTX 1050 Ti szintjét súrolja ezért én eléggé kételkedem. De igen, majd kiderül
Úgy értem érdekes mert alacsonyabb felbontásokon azért elég jól teljesít a tesztek alapján.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Akkor ilyent se veszünk 😊
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
khm.. a 2048SP-s RX580 lényegében egy RX570 OC-zva mivel egy rendes RX480/580/590 ben 2304 SP van míg az RX470/570 ben 2048.
A lényeg az hogy 1080p ben is elmarad az RX580 tól, meg 1 teszt nem mond semmit főleg ha FF XV ről van szó 😂
0
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
Ilyen árba? Nem hinném, hogy ez korrekt húzás. És most mi lett az igazi budget kártyákkal? Régen lehetett kapni 100-200 lej (6-12k huf) között mondom budget kártyát. A teljesítménye is olyan volt de legalább meg tudta venni az ember.
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@TheMenkuPocok: Azért ez egy kicsit ferdítés. Régen is 20-25-től kezdődött a belépő szintű, játékra alkalmas (budget) videokártya, mint amilyen most a GT1030 vagy RX550. 😀 Amit régen annyiért vettél meg, az most is kopp ugyan az mintha, most a GT710-et vagy R7 240-et vennéd meg.
0
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
@SuperNova: Lehetséges, de én annó 140 lejért (azaz kb 10k forintért) vettem meg egy 512MB-os nvidia 8400GS-t (specifikációk nem voltak valami jók, de a játékok el futottak vele évekig, minimumon de mentek). Akkoriban ez jelentette az entry level kártyát.
0
0
0
0
NightWolF33 avatar
Hát ez nagyon budget gamer kategória lesz.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@NightWolF33: Budget gamer teljesítmény, alsó-közép kategóriás áron. 😀 (Eléggé túlárazva)
0
0
0
0
Fatotem avatar
Ilyen teljesítménnyel akár egy új GT kártyának is kiadhatnák 😂
0
0
0
0
zole54 avatar
Senki se fogja megvenni 😃
0
0
0
0
Unstoppable avatar
Egy 980M közel 1000pontot ver rá? 😂 Gyengébb mint egy 1050ti? 😲 Tulajdonképpen ki az istennek szánják ezt a kártyát? Akik 2020-ban is még mindig 720p-ben játszanak medium grafikával? Ha ez a kártya ténylegesen ennyire gyöszös lesz akkor felejtős, inkább spóroljon még egy kicsit aki akar és vegyen egy 1660-at vagy használtan egy 1060/1070-et...😆
0
0
0
0
💬 2
Rocky12 avatar
@Unstoppable: Fogalmam sincs mi értelme van ennek a kártyának ha úgy ahogy mondod és a tesztből is látszik, hogy gyengébb mint a GTX 1050 Ti... Én azért egy 970 szintet már elvártam volna, de ők tudják...
0
0
0
0
no avatar
@Unstoppable: Már most 50 alatt megveszed az rx570 elég komoly teljesítménnyel az árához képest. Használtan meg egy 1050 ti teljesítményű kártyát már 25-ért hozzád vágnak. Vagy 35 körül használt 570/970/1060-at 😃
0
0
0
0
no avatar
Szerintem ezt ilyen áron nem éri meg megvenni, a GTX 1050 TI ára is olyan 50-60 ezer forint (kb. 190-210$) között mozog. Nekem 1050 TI om van, és a legújabb játékokat is elviszi 60 fps el 1080p medium-highon. Inkább megvárom az 1650 TI -t, reményeim szerint abba több teljesítmény lesz 😀
0
0
0
0
💬 6
Wihay avatar
@Melak2002: Nem tudom akkor te milyen GTX 1050 Ti-t használsz hogy minden 60 fps-el megy Medium-High beálitásokon - miközben második panaszkodnak a teljesitményére..
0
0
0
0
kaland21 avatar
@Melak2002: Hveromnak is 1050ti-ja van és ő is sokat panaszkodik de lefogja cserélni egy 1660-ra mert már tele van a töke a 1050ti-vel!!!!
0
0
0
0
Inestier avatar
@Melak2002: Nekem is 1050 Ti-om van, amikor vettem akkor még jó volt, de a mai játékokhoz már nem jó ( szerintem ). Le is fogom váltani a közeljövőben.
0
0
0
0
ghosthun06 avatar
@Inestier: Én is 1050 Ti tulaj vagyok 2 éve és teljes mértékben megvagyok elégedve a teljesítményével. Mondjuk engem soha nem hoznak lázba az új játékok, hanem mindig tartósan játszok 1 játékkal, ez jelen esetben a pubg. Egyébként a kártya bőven elég az alábbi játékokhoz: Far Cry 5, Fortnite, GTA V, Rainbow Six: Siege és még sorolhatnék rengeteg játékot. Viszont a mai játékokhoz már el kell ismerni, hogy nem a legjobb választás ez a kártya. Én ezt a kártyát azoknak tudom ajánlani akik általában a fentebb felsorolt játékokkal terveznek játszani, vagy hasonlókkal. (Azt hozzátenném, hogy ez a kártya nem a full ultra grafikát fogja hozni de általában a kompetitív játékokat nem is azon szokták játszani az emberek nagy zöme, bár a grafika sem érdekelt sose engem speciel.)
0
0
0
0
Inestier avatar
@ghosthun06: Egyetértek!
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@Melak2002: 1050 Ti 50 ért van kb de 53-55 körül már kapni 1060 3GB-t vagy RX570 4GB-t szóval az manapság nagyon nem éri meg, használtban ugyanez csak alacsonyabb árakkal, az RX470 emet vettem 30 ért.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció