Ilyen teljesítményre képes az AMD RYZEN CPU

Szerző: xoki | 2016. December 14. | hír | 34 hozzászólás

A New Horizon esemény alatt az AMD megmutatta, mire is képesek az új asztali processzorai.
Ahogy az már korábban kiszivárgott, ezek a CPU-k a RYZEN nevet kapták, ezért ez nem volt túl nagy meglepetés, de a cég ezen kívül teljesítményanalízist is bemutatott, amelyben versenybe száll a Core i7 6900k ellen, ráadásul kiderült némi információ az AMD SenseMI technológiával kapcsolatban is.

A 8 magos 16 szálas Ryzen alap órajele 3.4GHz 95W TDP mellett még az AMD által várt és híresztelt 40%-os teljesítménynövekedést is felülmúlja. A teljesítményt a Blender és a Handbrake segítségével demonstrálták. Megmutatták, hogy a Ryzen az Intel 6900k-val szemben milyen teljesítményre is képes, ha renderről vagy átkódolásról van szó. A tesztek azt mutatják, hogy az AMD terméke nyer mindkét program esetében, körülbelül 5 másodperccel. A játékok alatt körülbelül ugyanazt a teljesítményt figyelhetjük meg. A Ryzen ugyanazt a teljesítményt nyújtja, mint az i7 6900K, olyan címek esetében, mint például a Battlefield 1.

Az AMD új processzorai nem merülnek ki ennyiben. Nem csak a teljesítmény az amit kínál, ugyanis kifejlesztették az úgynevezett SenseMI technológiát. Nagy vonalakban arról van szó, hogy ezek a CPU-k képesek saját magukat optimalizálni ahhoz az applikációhoz, amelyet futtatni szeretnénk, ráadásul a Ryzen felhúzott órajele automatikusan a hűtéshez fog igazodni. A rengeteg beépített szenzor lehetővé teszi, hogy a legmagasabb de legoptimálisabb órajelre növelje azt.

Ezekhez majd az AMD új AM4 platformjára lesz szükség. Több, mint valószínű, hogy a CPU leleplezése után hamarosan új alaplapokat is láthatunk majd a gyártóktól.

A teljes leleplezés és bemutató megtekinthető itt:

Hozzászólások: 34
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
hashimoto avatar
En is rajottem,hagyom is a fenebe :'D
0
0
0
0
FoLey avatar
bszilvagyi Sosem volt észjárású ebben a témában kár is neki elmagyarázni. 😆
0
0
0
0
TheXperia avatar
Fantasztikus ... Most happy vagyok
0
0
0
0
hashimoto avatar
TheXperia: Ha ezen "csak a GTA 3 megy", akkor az intel igp-n még az 1-el sem játszol.
GTA V Last Gen konzol szinten megy:

A legújabb DOOM se megy rosszul:

BF4 is last gen konzolszint:

Crysis 3(!!) se megy rosszul: [LINK]

És még egy rakat, inkább "gamer" laptopoknak szánt játék, szépen elmegy rajta, úgy, hogy 15W-ot zabál a proci.
0
0
0
0
Puffin avatar
TheXperia: fejezd már be! Aki Dota 2-őt, LOL-t vagy hasonló játékokkal játszik az miért vegyen erőgépet?
0
0
0
0
TheXperia avatar
Fantasztikusak futtathatod vele a GTA 3-at 😃
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Egy AMD APU olcsóbb mint manapság egy olcsónak számító VGA.
Aztán azért ezekben az APU-kban is van azért egy GT730nak megfelelő iGP már.
0
0
0
0
hashimoto avatar
TheXperia: Bocs főnök... 😆
0
0
0
0
TheXperia avatar
Persze Lego Racer stb... Aki ilyet vesz abba már nagyon nagy részébe van normális kártya is.
0
0
0
0
Puffin avatar
Ha valaki kisebb gépigényű játékokkal játszik, és nem akar sokat költeni, annak jó választás.
0
0
0
0
TheXperia avatar
Hagyjuk.. Sose fogod megérteni.. Ha üzleti laptop akkor meg minek kell játék teszt..nem játszani fognak vele. Feleslegesen kötöszködsz.. Nem lesz igazad.
0
0
0
0
hashimoto avatar
Nezd mar vegig a videot,nincs egyikben sem dedikalt kartya,az elitebook uzleti cucc,nem kell bele igp-nel tobb.
Tehat nem hulyeseg.
0
0
0
0
TheXperia avatar
Teljesem hülyeség... Ezekbe mind ott van a APU mellett normalis vga akkor meg minek van ez a teljesen hülyeség teszt. Ez olyan mintha 2 villanyautó versenyezne de mindegyikbe ott van a benzin motor azért...
0
0
0
0
Matthew1994 avatar
TheXperia: Szerintem abszolút nem hülyeség ilyen összehasonlítást csinálni, mert ez például egy olyan kategória ahol az Intel kind of meg sem tud szólalni. Mint ahogy jelenleg az AMD sem a csúcs kategóriában (most így a Zen előtt).
0
0
0
0
TheXperia avatar
De kivesz olyat amibe APU van.. semmi értelme sincsen még lapiba se. Amibe egy ilyen FX8800P van abba ott egy normális kártya azért. APU meg kiváló lesz netezni vagy ha olyan akkor összedolgozik a dedikált kártyával. Teljesen hülyeség ez az AMD-Intel APU hasonlat.
0
0
0
0
hashimoto avatar
TheXperia: Lehet a tiedet alázza, de az APU-k erősebbek az intel igp-nél. Még laptopban is.
0
0
0
0
Thomaz avatar
Intel 6700k vs 7700k

6700k - 60 fps

60-at elosztod százzal kijön 0,6 majd azt megszorzod 3-al aztán felkerekítesz = 1.8 fps nővekedés (ez aztán nagyérték)

7700k - 61.8 fps

Ez a 3% teljesítmény növekedés
Megint megéri váltani egy generációt 😆
csak vicceltem még nem tudjuk mennyi lesz valójában...
0
0
0
0
Puffin avatar
Danikika94: Igen támogatja a Type C-t, a DDR4-et.
az intelnek most jön a Cabylake a 7-ik generációval ami mégnagyobb teljesítmény növekedéssel kecsektet

Igen 3% az hatalmas...
0
0
0
0
TheXperia avatar
Azert az AMD behozott pár év lemaradást de attól még az Intel a csúcs 😀 Lapikba is egy i3 alázza a kis AMD netezni való lapimba a CPU-t. Asztaliba meg a i5 4690 amim van meg tökéletesen megfelel nekem AMD vga kártyával pariban 😀
0
0
0
0
Danikika94 avatar
Támogatja már a DDR4-et az USB Type C-t vagy valami? Sztem még mindig nem ért el oda az AMD...le van maradva...most behoztak egy kis lemaradást de nagyon le vannak maradva még mindig az intelhez képest és le is fog maradni mert az intelnek most jön a Cabylake a 7-ik generációval ami mégnagyobb teljesítmény növekedéssel kecsektet. Sose szerettem az AMD-t...most se hoztak semmi olyat ami miatt szeretném! 😃
0
0
0
0
sanyi236 avatar
Ígéretes, várom a piacra dobást és a teszteket. Kíváncsi vagyok mit hoztak ossze! 😃
0
0
0
0
no avatar
Egész jó lesz! Most már lesz végre alternativa intel helyet 😀 én majd a Zen Apukra leszek kiváncsi 😀 A 4 magos 8 szálas lesz 150 $ ha igaz a pletyka😀 inkább azt venném mint a i3 6100 hehe. Vagy a 6/12 zen 250$ i5 helyett jó alternativa....i5-6500 is jelenleg 62,000ft 4 fizikai mag ami erős de pár játék van aminek lassan kevés lesz ha kell a 60 fps.
0
0
0
0
BUZZLGHTYR avatar
deadplayit: milyen árakat ígértek az új generációs amdre?????
0
0
0
0
hashimoto avatar
TheXperia: Nem márka alapján vásárolunk... 😃
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
Azért várjuk meg a Skylake-X procikat is.Gondolom az Intel sem véletlenül időzítette így az új cpu-k bejelentését.
Persze jó lenne valami alternatíva az Intel áraira...
0
0
0
0
TheXperia avatar
Nekem nagyon tetszik az új AMD de azért az Intel azért Intel csak 😀
0
0
0
0
Funes avatar
"gengszter"
Hehe én is nagyot nevetek az ilyeneken... Az a stream 4k-ban ment csillagom ! 😊
0
0
0
0
hashimoto avatar
AMD back in the game. 😀
0
0
0
0
no avatar
Srácok... Én ezt tényleg elhittem és örültem neki (hogy végre van valami ami lenyomhatja az intel árakart), de mikor azt mutatták hogy egy i7 6700K 4.5 GHz-n nem tud Dota 2-t streamleni akkor hangosan nevettem 😆 és hirtelen minden mást is megkérdőjeleztem amit eddig láttam. Szoval most arra gondolok, hogy mint eddig lesznek megint címek amiket pénzel az AMD és azokban majd jól megverink az intelt ahogy eddig is előfordult néha amugymeg megy majd az APi-k meg a windows hibáztatása, meg hogy minden optimalizálatlan
0
0
0
0
HGabe avatar
DeadPlayIt - Nem, nem néztem meg.
De a cikk alapján a videóban nem 6700K van, hanem 6900K, amin tényleg hajlamosak néha "laggolni" a játékok. legalábbis némelyik.
Éppen ezért érdekelne egy 6700K-s összehasonlítás. ha játék, akkor az reálisabb lenne.
A 6900K meg, akárhogyan is nézem, 325.000Ft körül mocorog, amihez képest a 7700K mindenképpen "olcsóbb" lesz.
0
0
0
0
DeadPlayIt avatar
HGabe Láttom nem nézted meg a videót. Játéknál live közben a 6700k laggolt, a Ryzen pedig nem.
Szóval annál sokkal jobb lett.
A 7700k pedig alapból túl lesz árazva és a 6900k hoz képes 5-8% lesz gyorsabb.
És az áráról még nem is beszéltünk. Az AMD ha most tényleg ezt fogja hozni amit be mutattak akkor nagyon oda fog *** az intelnek főleg árban, mivel fele annyi se lesz. (már ha tárják a szavukat!)
0
0
0
0
HGabe avatar
Tudom, amatőr vagyok, és nem is értek hozzá, de ebben csak annyi a fura számomra, hogy a 6900K remekül teljesít, ha "munkáról" van szó, de játékok alatt a 6700k viszonylag sok FPS-t ver rá, ami azért nem egy elhanyagolandó kérdés. Szóval engem inkább egy Ryzen vs 6700K érdekelne. (Vagy, a már itt vagyunk, akkor 7700k.)
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció