Idén új GRID játékot kapunk

Szerző: xoki | 2019. May 21. | hír | 17 hozzászólás

Az első GRID 2008-ban vált elérhetővé, amelyet a GRID 2 követett 2013-ban. Nem sokkal később, 2014-ben pedig megjelent a GRID Autosport. Sajnos az újabb részeknek nem igazán sikerült az első játékot felülmúlniuk, de most a Codemasters bejelentette, hogy még idén elérhetővé válik a széria negyedik játéka, amely remélhetőleg visszahozza majd a Race Driver: GRID hangulatát.

A következő rész egyszerűen csak a GRID nevet kapta, amelynek első trailerét is megtekinthetitek:

A GRID nem egy teljesen arcade, és nem is egy szimulátor versenyjáték, hanem a kettő között próbál elhelyezkedni. Az új részben több különböző versenytípusban vehetünk részt, illetve különböző autókat (például versenyautók, túraautók, izomautók) is irányíthatunk. Remélhetőleg hamarosan további információt is kapunk majd.

Az új GRID szeptember 13-án fog megjelenni PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.

GRID (2019)
GRID (2019)
GRID (2019)
Megjelenés: 2019. October 10. (PC)
Műfaj: Szimuláció, Sport, Verseny
Fejlesztő: Codemasters
Hozzászólások: 17
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Csiro38 avatar
Csak engem emlékeztet ez a trailer az NFS Shift2-re?? 😃
Amúgy eléggé várom! 😜 😀
0
0
0
0
Memento Mori avatar
Remélem nem véletlen, hogy az első játék "oktató pályáját" látjuk most is. Bízom benne, hogy ez is arra utal, hogy visszatérnek a gyökerekhez. Az első rész messze a széria legjobbja volt. Irányítást, fizikát és úgy magát a játék felépítését is beleértve. Az azt követő részek sajnos látványosan poposodtak. Nagyon elmentek az árkád felé.
Nem mintha azokat nem játszottam volna pépesre. 😀
0
0
0
0
MaximumGame avatar
Jól hangzik 😃 csak hosszúton kéne gondolkozniuk ezekben 😃
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
Alonso is segédkezett az elkészítésében elvileg. Készüljetek, minden autóban GP2 engine lesz. 😆 A karma-technológia pedig a dirty online játékosok kiszűrésére fog szolgálni.
0
0
0
0
no avatar
Na végre , hátha ez jó lesz végre,mert már nincs mivel játszanom.
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
Hm. Jó érzés fogott el a videót látva. Jobb, mint a borítóképet látva... A töréses képsorok jelenthetik azt, hogy visszakanyarodunk az első részhez. Ami azt illeti remélem, hogy látványban is visszakanyarodunk az első részhez, mert az ütött, ellenben a második és harmadik rész grafikájával. Most erre is van esély, bár nem gameplay-t látunk, de valamiért ezt érzem. Meg hát esély az így is úgy is van. 😜 Kíváncsi leszek.
0
0
0
0
no avatar
Pedig azt hittem már nem is lesz új GRID, örülök, hogy még idén megkapjuk. Remélem tényleg elmennek kicsit szim irányba és kapunk egy jó minőségű játékot bár Alonso nem hiszem, hogy a nevét adná hozzá ha nem lenne megfelelő 😂
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
Erre vártam mióta az első rész után olyan irányba ment mind a két "folytatás" amilyenbe...
Nagyon remélem, hogy végre visszahozzák azt a versenyjátékot, ami 2006-óta a Top1 nálam.
Tiszta libabőr lettem ettől a kis bemutatótól, elképesztően várom!!!
0
0
0
0
💬 3
xCube avatar
@AMDMonsteR: Én is örülök neki, lesz mi alatt dolgoznia a G29 -nek 😃 .

Amit a trailerhez írtál az ezembe juttatta azt, amit annak idején ez a GT6 trailer okozott nálam (na jó, még mindig libabőrözök tőle ha látom és hallom 😃 ).

0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@xCube: Igen, ez is hasonló élményt nyújt!

Nálam Thrustmaster T300 fog nagyon dolgozni 😃 Nem is tudom, hogy mióta nem játszom olyan sokat vele... De remélem nem sértődött meg a kihasználatlanság miatt, mert akkor lesz pár nehéz pillanata 😃
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@AMDMonsteR: Nekem akkor tetszett a sorozat, mikor még rendesen ToCA néven futott. Főleg a legelső rész. 97-es túraautó sorozat.
0
0
0
0
no avatar
Úgy láttam, hogy az első rész már nincs fent steamen. Arra lennék kíváncsi, hogyha g2a-n veszek GRID steam keyt, akkor azt be tudom aktiválni annak ellenére, hogy nincs fent steamen? Vagy honnan tudnám beszerezni?
0
0
0
0
💬 3
xheynor avatar
@LeverEnd: be tudod aktiválni!
0
0
0
0
woodbear avatar
@LeverEnd: Még két napig ingyen van steamen a GRID2

https://store.steampowered.com/app/44350/GRID_2/
0
0
0
0
woodbear avatar
Imádtam az összes részt, nem is tudom miért nem foglalkoztak ezzel a sorozattal eddig, pedig népszerű volt ez is a dirt mellett. Nagyon várom milyen lesz
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció