Hivatalosan is bemutatkoztak a GeForce RTX SUPER videokártyák

Szerző: xoki | 2019. July 02. | hír | 63 hozzászólás

A mai napon az Nvidia hivatalosan is leleplezte a GeForce RTX SUPER videokártyákat, amelynek köszönhetően megtudtuk azok specifikációit, árazását, illetve, hogy mikor válnak majd elérhetővé.

Az RTX 2060 SUPER és az RTX 2070 SUPER július 9-én érkezik, míg az RTX 2080 SUPER július 23-án jelenik majd meg. Overclockolt modellek nem várhatók, de a Founders Edition mindegyik modell esetében elérhetővé válik a megjelenés napján.

Az RTX széria legjobbja továbbra is a 2080 Ti marad, vagyis nem várható RTX 2080 Ti SUPER. A belépőszintű kártya pedig a 2060 marad, tehát az új modellek ezek között helyezkednek el. Az Nvidia közleménye alapján az alábbiakra számíthatunk:

• Az RTX 2060 SUPER 22%-kal lesz gyorsabb, mint az RTX 2060, és 6 GB helyett 8 GB memóriával rendelkezik. Gyorsabb, mint a GTX 1080, és körülbelül az RTX 2070 szintjén van. A kártya 399 dollárba kerül majd, és július 9-én érkezik.

• Az RTX 2070 SUPER 24%-kal gyorsabb az RTX 2070-nél, illetve a GTX 1080 Ti-t is lekörözi. A kártya 499 dollárba kerül majd, és szintén július 9-én várható.

• Az RTX 2080 SUPER gyorsabb memóriával (15,5 Gbps) érkezik, amely körülbelül 10-15%-kal gyorsabb, mint az RTX 2080, illetve gyorsabb, mint a Titan Xp. A kártyáért 699 dollárt kérnek, és július 23-án válik majd elérhetővé.

Július 9-étől kezdve minden új SUPER kártyához és asztali PC mellé egy Control, illetve egy Wolfenstein: Youngblood is jár majd. A kártyákról bővebb információt a hivatalos oldalon találhattok.

Hozzászólások: 63
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Könyörgöm!!!A jó játékokat kellene ilyen tempóban fejleszteni, mert hiába a jó grafika, ha sz@r a játék!
0
0
0
0
no avatar
Komolyan mondom agyrém ami jelenleg a videókártya piacon van, pláne amit az Nvidia művel kínjában...500 féle verzió minden kártyából. Ember legyen a talpán aki kevésbé hozzáértőként évek múltával esetleg most akar új gépet összerakatni vagy új videókarit venni és szeretné megtalálni a jó ár érték arányú kártyát, eligazodni nem egyszerű. Új RTX-ek..GTX 16-os széria, még a régi 10-es is piacon van...és akkor most a AMD től való para miatt jönnek az RTX Super változatok...KÁOSZ!
0
0
0
0
💬 2
Apor avatar
@kolosszus87: A sima RTX-eket nem fogják forgalmazni, maradnak a "super"-ek.

Egyébként pedig igazad van, az nvidia most pofátlan volt, elég lett volna lentebb vinni a sima rtx kártyák árát.
0
0
0
0
no avatar
@kolosszus87: Majd a penztarcad meghatarozza mit vehetsz mert tuti meregdraga lesz 😃
0
0
0
0
wolf0914 avatar
mint ha valami üzemanyag reklámot látnék 😃 95 super
0
0
0
0
Moaa avatar
én a 1080TI-om sem fogom még egy jó darabig cserélni. Ahogy többen is írtátok kiforratlan még ez az RTX dolog, kevés játék támogatja plusz jövőre jönnek az új konzolok is aztán majd akkor ténylegesen beindul a dolog. Addig meg ezzel a szerény konfigal eldöcögök még pár évet 😃
0
0
0
0
💬 8
Apor avatar
@Moaa: Most hogy jönnek ki az új kártyák meg procik, elkapott a szorongás hogy szaggatni fog a DOOM ETERNAL.
0
0
0
0
Moaa avatar
@Apor: Azon a Paks 2-őn csúnya lenne ha nem futna fullon 😃
0
0
0
0
Apor avatar
@Moaa: Ááhh, elavult gagyi, a ryzen 5 3600 lassan már a Ryzen 7 3800X-et is elveri... a kártyám meg egy szimpla 2060 super, szóval így jártam 😆 😆 😆
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@Apor: Az semmi, a legújabb szivárgások szerint a ryzen 3600 saját magánál is erősebb !!! 😃

0
0
0
0
Apor avatar
@Mesterlovesz: Lassan Májk Tájszontól is erősebb 😆 😆
0
0
0
0
bassus16 avatar
@Mesterlovesz: Édes jó istenem.. :"D
0
0
0
0
carl18x avatar
@Mesterlovesz: Saját magánál is erősebb, de nem sokkal. Nem jó , de nem is tragikus 😃
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@carl18x: A sima Cinebench kiakadt, az a verziónk, ami 1millió pontig mér hibás és nem indul el, Chuck Norrisnál van egy harmadik benchmark, azzal próbáljuk majd megmérni az erejét.
0
0
0
0
NightWolF33 avatar
Elég jó kártyáknak tűnnek. Ez az RTX 2060 SUPER ígéretes egy kártya. 😀
0
0
0
0
💬 5
Apor avatar
@NightWolF33: Nekem is az van, megérte a 174 000 forintot 😆 😆 😆 😆
0
0
0
0
Rocky12 avatar
@NightWolF33: Én azt mondom aki most vesz újonnan RTX-et az most jár a legjobban 😀 Én hülye májusban vettem meg a ,,sima" 2060-at de nagyon ütős kártya lett az is. Ha 140K körül kapni lehet majd az akkor is egy best deal lesz, mert kb egy szinten van egy 1080 Ti-al 😃
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@Rocky12: A 1070 Ti-al van egy szinten, nem a 1080Ti-al.

Amúgy májusban még jó döntésnek számított a 2060, hibát max azzal követtél el, hogy nem vártad meg a Navi megjelenést, pedig azt tudni lehetett, hogy jön és hoz némi árcsökkenést.
0
0
0
0
Rocky12 avatar
@Mesterlovesz: Igen a sima 2060 kb egy szinten van az 1070 Ti-al.

De én ezt a 2060 SUPER kártyára értettem 😀

https://m.youtube.com/watch?v=l2L7Jq_pqds

Sok esetben közel jár az 1080 Ti teljesítményéhez. Ha lehet hinni ennek a tesztnek.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@Rocky12: Egyrészt ezt a kártyát irreális 4k ban tesztelni, annyira alacsony az FPS, hogy elmosódnak picit a különbségek. 1440p ben nagyobb FPS eket kapunk, így pontosabb az összehasonlítás, illetve CPU bottleneckről sem lehet szó ezen kártyák esetén a 1440p miatt. Másfelől így is látszik egy átlag 10-15% os lemaradás.
A 1080TI a 2070 és a 2070 SUPER között van, kicsit közelebb a 2070SUPER hez.
0
0
0
0
odinx avatar
Úgy érzem, hogy érdekes verseny lesz még itt az AMD vs Nvidia között.😀
0
0
0
0
💬 5
Mesterlovesz avatar
@odinx: Az AMD jól ***ta a lehetőségét, végre van egy egész jó szériájuk, amit el lehetne adni. 350$-ért úgy ment volna mint a cukor, csomó piaci részesedést nyerhettek volna az Nvidia jelen árazása mellett. Nvidia árban a kutyának nem fog kelleni a kártyájuk, noname, többet eszik és nincs rtx továbbra sem. A 2070 Super jobb értéket képvisel. Azért valljuk be elég szomorú, amikor egy Nvidia kártya képviseli az értéket az AMD vel szemben, na ott már gondok vannak.
0
0
0
0
no avatar
@Mesterlovesz: Az RTX nem sok embernek mozgatja a fantáziáját jelenleg, mert még gyerek cipőben van az optimalizáció terén. Az AMD és NV között egy jó ideje nincs verseny, csak az alsóbb kategóriákban.

Azért az 580-as RX-ek budget kártyának még mindig sok helyen ajánlott vétel 😀
0
0
0
0
planktone avatar
@LordSzalko: Pláne akinek freesync monitora van... Amúgy ez az rtx dolog is majd 1-2 generáció múlva lesz érdekes, mikor már kint lesznek az új konzolok, illetve játék támogatottsága is lesz, addig kár csak azért venni rtx kártyát, mert kell az rtx feature.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@LordSzalko: Nem az RTX re akartam kihegyezni a dolgot, hanem, hogy kis márkaként akkor tudsz sikeres lenni, ha érezhetően olcsóbban adsz ugyanolyan terméket, mint a nagy gyártó. A túlárazott szar RTX ek mellé berakták a Navit, Nvidiának annyi dolga volt, hogy egy hangya***t emelt a teljesítményen (SUPER) és máris értelmét vesztette az egész AMD hajcihő. ha kidaják ezt a két Navi kártyát 280-350$-os árban, hatalmas siker lett volna, Nvidia vakarhatta volna a fejét, és mindenki vette volna, mint a cukrot.
0
0
0
0
odinx avatar
@Mesterlovesz: Hát igen, elszámoltak rendesen magukat, alacsonyabb árat kellett volna kiszabni. Mondjuk nekem csak egy erős kártya kell, amit tudok használni jó pár évig, + monitor jobb. Utána nem nyúlok hozzá pár évig a géphez.😀
0
0
0
0
Zoli73 avatar
Hát én biztos hogy egy jó darabig nem cserélem le az RTX 2080 Oc-t! 😀
0
0
0
0
kimi100 avatar
Remélem ez lenyomja a GTX 1080 árát :'D
0
0
0
0
Apor avatar
Marad a 2070, itt rohad meg a gépben amíg nem veszek 2 darab RTX TITAN-t a francba má' .

1080 Ti erejét húzva tudja ... 😆
0
0
0
0
ors11 avatar
Szeretem, mert megvettem az 1070Ti-t tavaly óktóberben 140k-ért és azóta kiadtak egy fél tucat olyan alternatívát ami talán sokkal jobb ár/érték arányban...fml
0
0
0
0
💬 8
Quadgame94 avatar
@ors11: A 2060Super lesz 140K, ami kb 15% gyorsabb mint egy 1070 Ti. Jobb esetben os 20%. Ez azért nem nagy előre lépés.
0
0
0
0
no avatar
@Quadgame94: Nem véletlenül hívják csak refresh-nek.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@LordSzalko: A 20 széria is egy refresh. A Super meg refresh 2.0
0
0
0
0
no avatar
@Quadgame94: A gen váltás és a refresh között nagy a különbség, de ahogy érzed. 😊
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@LordSzalko: Hiába valtottak generációt, az árak semmit sem változtak. A 2060 volt az egyedüli, amely egyáltalan megért a 20-as szériából. Aki 1080-at vett 500 dollárból anno mi ertelme lezz vna 2070et vennie 550-ért tavaly? Azért a mac. 10%-ért? A 2060 Super (ami egy 2070 kb) most lesz 400 dollár...2016 óta jutottunk el ide, hogy egy 3 éves kártya teljesítményét 100 dollárral olcsóbban az az nVidia. Persze megtehették, mert a sok fanboy úgy is veszi az 1650et 8s, mikor az 570 olcsóbb es gyorsabb is 😃
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@ors11: Mondjuk tavaly októberben én annyiért 1080Ti-t vettem, igaz gari nélkül 😃
0
0
0
0
ors11 avatar
@_AsheXp: Én újonnan vettem volt 😃 Pontosan ezt: [LINK]
Újonnan vettem a gépet, szóval nem akartam használt alkatrészt belecsempészni, meg amúgy is a mostani procim nem hiszem, hogy 100%-ba kihajtotta volna. + a Képernyőm is FULL HD 144Hz és egyenlőre ez a konfig is megbírkozik vele úgy ahogy.
0
0
0
0
Bronson avatar
@ors11: Üdv a klubban 😆 😢
0
0
0
0
Tyberseptim avatar
Reméltem, hogy a 2070 Super túlszárnyalja a jelenlegi kártyám teljesítményét de ha ez a különbség tényleg igaz akkor biztos váltás lesz. 😀
0
0
0
0
💬 3
Rocky12 avatar
@Tyberseptim: Nem kötekedésből, de tényleg csak ezért leváltanád a kártyádat ami már amúgy is egy 2070? Szerintem nagyon nem éri meg. Esetleg csak a következő szériára váltanék, az Nvidia 3xxx vagy ki tudja milyen neve lesz. Én nem cserélem le a 2060-amat az tuti.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@Tyberseptim: Ha leváltanád többet buknál rajta.Bőven jó az és jó is lesz még sokáig neked.
0
0
0
0
kaland21 avatar
@Tyberseptim: Segitek neked a döntésben keress rá erre a yt csatornára független tesztelő és sírni fogsz majd hogy mi jár a kis buksidban!! itt a youtube csatorna (nem reklámozom): Benchmark PC Tech
0
0
0
0
Balu_kapitany avatar
Az rtx 2060 super jónak tűnik
0
0
0
0
gamerINSANEdad avatar
Azt hiszem, hogy a tervezett 2070 helyett, akkor behúzok 1 GeForce® RTX 2080 SUPER™-t. 😜
0
0
0
0
💬 4
Quadgame94 avatar
@gamerINSANEdad: Az összefüggést nem értem 😃 a 2070-et akartál, most meg 2080 Super lesz? A két kartya között elég sok a különbség árban.
0
0
0
0
gamerINSANEdad avatar
@Quadgame94: Nincs összefüggés. Dübörög a gazdaság, bátyja!
0
0
0
0
gamerINSANEdad avatar
@Quadgame94: Ha jól számoltam akkor a 2080 super ára pár ezerrel lesz több, mint amennyiért a sima 2070-es white-ot vettem volna. A 2070-es super lesz kicsivel 150K alatt. Akkor inkább rádobom azt a pár ezer forintot a már eleve belőtt árra és megveszem a 2080-as supert.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@gamerINSANEdad: Nem tudom hol szamoltad, de a kulonbseg ugyan annyi lesz. 499 USD a 2070 Super, 699 USD a 2080 Super. A ket kartya kozott legalabb 50, de inkabb 60 ezer ft lesz az árkulonbseg. A 2070 Super biztosan nem lesz 150K alatt. Ezt honnan vetted? Nekunk ezek az árak euróban értendőek, tehát 500 EUR, azaz 160 ezer + ÁFA meg haszon = 185-200 ezer Ft a 2080 S meg kb 230-250 korul lesz. A 2060S lesz 150k korul, de annyiert kapsz majd 5700 XT-t, ami gyorsabb lesz. A 2060 meg marad ugyanennyi, vagyis 110-120K
0
0
0
0
tivike avatar
Jó nekem a 1660ti is. Vesz az ember egy kártyát, azt egy hét múlva már cserélheti is, ha szinten akar maradni...
0
0
0
0
💬 3
enslaved avatar
@tivike: FHD - ra jó is az, hiszen kicsit az 1070 - nél is erősebb. Mondjuk az egy hét azért enyhe túlzás, írhattál volna két hetet legalább😆
0
0
0
0
19ati93 avatar
@tivike: nálam ez 1 hó 😆 de örülök annak ami van, visz szépen mindent és ez a lényeg
légy te is így vele
0
0
0
0
carl18x avatar
@tivike: Van ez 2-3 év is valós esetbe, de a 2000 évek környékén sokkal de sokkal gyorsabban avultak el a hardvereket.
0
0
0
0
carl18x avatar
Szerintem a 2060 Super fogja megérni a legjobban. Ár csökkentés nem lesz mert az AMD se csökkent árat, Nyilván a Navinak válaszoltak a super szériával 😃
0
0
0
0
💬 1
Quadgame94 avatar
@carl18x: Hivatalosan nem lesz, de hidd el, hogy 5700 már 330 USD lesz (380 helyett) 1 hónap múlva! A 2060 Super meg 11%-algyorsabb és 18%-al tőbbe is kerül (2060 már van 330 USD körül = 110K).
0
0
0
0
no avatar
Nem lett volna egyszerűbb levinni a sima RTX-ek árát?
0
0
0
0
💬 3
carl18x avatar
@avatarHU: Ha ennyiért is veszik, nem fognak árat csökkenteni. Profit orientált cég, nem szeretet szolgálat.
0
0
0
0
wiza avatar
@carl18x: Ma olvastam nem lesz árcsökkentés csak simán kivonják őket a forgalomból...

https://pcworld.hu/pcwpro/megvannak-a-geforce-rtx-20-super-szerias-videokartyak-arai-265273.html
0
0
0
0
carl18x avatar
@wiza: Az igen az kemény, pedig a sima 2060 elférne a piacon. Még is csak meg lesz a felár a RTX 2060 Superen.
Csak így meg lesz egy jokora rés GTX 1660I és RTX 2060 Super között.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Ez mind szép és jó, de mikor kártalanítják azokat, akik megvették a memóriahibás példányokat? Az oké, hogy a harmadik meghibásodásra többnyire cserélik/levásárolhatják az árát, csak azért mégis az emberek idejéből fél évet elvesznek ezzel, amit mondjuk gariztatás helyett lehetett volna tölteni játékidővel is.
0
0
0
0
💬 1
enslaved avatar
@SuperPuma: Nekem annyiban szerencsém volt hogy az első két 2080 Ti még időben bedöglött, így élt a 14 napos elállás, most ez a 3. már problémamentes. Mindenesetre kicsit mérges vagyok hogy 2080 Ti Super nem jön, ha valami hát az nagyon kellett volna a 4K miatt. A többi csak felesleges sallang.
0
0
0
0
kaland21 avatar
Hát én biztos nem cserélem le a 2080-omat láttam tényleg hivatalsok teszteket már youtubon mert már pl a Benchmark PC Tech csatorna sok kártyával összehasonlította és alig van különbség a 2080 és a 2080 S között talán +10fps a 2080 S részére ami nagyon kevés!!! Nekem ez a véleményem. 😀
0
0
0
0
💬 2
Rocky12 avatar
@kaland21: Én sem tervezem egy jó ideig lecserélni a 2060-amat, legyen akármilyen szuper meg hiper meg isten tudja milyen változata még... Szerintem nem gondolják komolyan hogy aki megvett egy kártyát mondjuk egy fél éve az csak ezért lecseréli. Hát a legtöbb ember szerintem nem.
0
0
0
0
kaland21 avatar
@Rocky12: Sajnos de mivel az emberek egy idióták!!! Azért a +10fps-ért (az összes kártyára igaz ez nem csak a 2080 vs 2080S-re ) kifogják érte dobni azt a +50 ezret (ez csak spekuláció) mivel hogy az erősebb!!!
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció