Hivatalos: készül a Warcraft III remaster

Szerző: xoki | 2018. November 03. | hír | 22 hozzászólás

Elrajtolt az idei BlizzCon, és az esemény egyik nagy bejelentése a Warcraft III: Reforged volt, amely a klasszikus RTS, vagyis a Warcraft III remaster verziója lesz.

A Warcraft III: Reforged valamikor 2019-ben válik majd elérhetővé, amelyben rengeteg újdonságra is számíthatnak a rajongók a felújított grafika és animációk, valamint új felbontások mellett. Az új funkciók közé tartozik a hősök nemének kiválasztása, valamint különböző kinézetekkel megváltoztathatjuk a külsejüket is.

Íme a Warcraft III: Reforged első trailere:

A Reforged magába foglalja a Reign of Chaost, illetve a The Frozen Throne kiegészítőt, valamint a pályaszerkesztőt is, amely segítségével létrehozhatjátok majd saját pályáitokat, illetve új játékmódokat is. Az új verzióban a pályák egy részét is átdolgozták, például a The Culling of Stratholme elrendezettsége teljes más lesz. A játék teljes hanganyagát újra rögzítik majd, illetve a bejátszásokat szintén az alapoktól kezdve építik újra. A játék multiplayer módjánál pedig csak apróbb változásokra kell számítani.

Korábban már felbukkant néhány információ, amelyek alapján sejteni lehetett, hogy hamarosan új köntösben láthatjuk a játékot. Ennek valóságtartalmát a klasszikus Warcraft III-hoz érkező patch-ek is növelték, mivel nem megszokott egy ilyen régi játékhoz frissítéseket kiadni. Most pedig kiderült, miért is jelentek meg ezek a frissítések. A Warcraft III: Reforged birtokosai együtt játszhatnak majd az eredeti Warcraft III-mal rendelkező játékosokkal.

A Warcraft III: Reforged első gameplay trailere szintén megtekinthető, íme:

További információt pedig a játék hivatalos oldalán találhattok.

Warcraft III: Reforged
Warcraft III: Reforged
Warcraft III: Reforged
Megjelenés: 2020. January 28. (PC)
Műfaj: Stratégia, RTS
Fejlesztő: Blizzard Entertainment
Hozzászólások: 22
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Warcraft 1-el kellett volna kezdeni, remasterelni sc2 grafikára és elhagyni a kijelölés limitet. Majd utána jöhetett volna a Warcraft 2 és kiegje szintén sc2 grafikával, bár tény, hogy annak egy klasszikusabb remastere még ma is megállná a helyét, annyira jól meg voltak rajzolva az egységek, épületek. Hja és a zene. És csak ezek után a WC3-at elővenni.

Ez így simán 6 év két évente megjelenéssel és kb garantált bevétel valamint vissza került volna a blizz neve a fantasy rts készítők közé is.
0
0
0
0
💬 5
no avatar
@Palanova: A WC1 és az SC2 grafikája között fényév van, remaster kereteken belül nagyon felejtős megcsinálni. Abból már inkább WC4 lett volna unalmas sztoryval.
0
0
0
0
no avatar
@LordSzalko: Szerintem megoldható.
A WC1-ből számomra a lore az ami érdekes. Nem a 4 kijelölős limit. H meg a sztori ennyire gáz lenne, össze kell vonni a WC1-2-t és máris nem egy 8 órás aaa címet kapunk.
0
0
0
0
kaland21 avatar
@Palanova: Teljesen egyetértek veled amit írtál!!!! Annyira jó lenne egy WC1 és WC2 rengeteget játszottam vele régen!!!
0
0
0
0
no avatar
@kaland21: Igazából szerintem már csak a történetük miatt is érdemes lenne remasterelni őket. Ha még jó is lesz, mint amilyen a wc2 tengeri csaták voltak, az már csak hab a tortán.
0
0
0
0
kaland21 avatar
@Palanova: Ebböl csak az a baj hogy nem fogják megcsinálni pedig amit leírtál első kommentedbe kurvára jó piaci dolog lenne nekik is!!
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
Remaster + Rebalance 😃
és akinek az OG RoC + TFT van meg az is tud a Reforged esekkel játszani 😃
WC4 jobb lett volna igazábo lde ez se rossz
0
0
0
0
no avatar
Na ennek a hirnek örültem,kedvenc stratégia 😀
0
0
0
0
gerikember avatar
Diablo 2-re is jöhetne remaster verzió 😜
0
0
0
0
💬 1
P a i n avatar
Emlékszek annó kisgyerek fejemmel mennyit játszottam a Warcraft ll-vel. Azóta kétszer kipróbáltam a 3-at, de nem nagyon volt rá időm. Viszont ha ez elkészűl, akkor tuti hogy ki fogom játszani. 😃
0
0
0
0
susguy avatar
Diablo died for this.
0
0
0
0
💬 4
vyne avatar
@susguy: Diablo died long time ago mate.
0
0
0
0
susguy avatar
@vyne: Kiadtak egy Necromancer DLC-t, csak hogy reviveolja a játékot és újra meghaljon 😆
Egyébként én is azt hittem hogy már rég földet vetettek rá,de Blizzardnak most csak azért is sikerült bebizonyítania hogy még van hova süllyedni, szegény címet élve temették el és még forgott a sírjában.
Na de a PoE mellett nem is nagyon számít már ez.
0
0
0
0
vyne avatar
@susguy: Hat nekem a diablo mar a 2. resz utan meghalt, ezert is mondom, hogy szamomra mar reg halott szegeny jatek..😃 Lehetett volna jot alkotni, illetve fent tartani a jot csak epp ez pont azert nem sikerult amiert a wownal sem, miota a jatekosbazis "irja" a jatekokat azota ilyen otvarok. Erdekes mod mig nem szoltak bele addig a diablo is es a wow is tokeletes,korszak alkoto jatekok voltak..Ami most megy azt inkabb mar nem jellemeznem. 😃
0
0
0
0
ichigo23619 avatar
@susguy: hát a 3 nem is lett az a hűde híres az előző két részhez képest.
na meg a pc seknél a logika hogy ne lehessen feltörni.
'ha nincsen neted ne is játsz hülyegyerek.'
0
0
0
0
P Mark avatar
Oh. Akkor ezért villogott a Warcraft III jele, amikor hozzáadtam a Destiny 2-t.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
Na ez a játék gyerekek, nem a sok fos assasins creed! Azért elképesztő, hogy a Blizzard milyen cinematicokat tud csinálni, picit epic. Már ha azt nézzük, hogy a Trónok harca utcsó évad végét úgy ahogy van a WOTLK cinematicból másolták, az is sokat elmond. Én biztos kipróbálom, ha megjelenik.
0
0
0
0
pcboy avatar
Ez nagyon állat lesz! nem szeretek remasterhez hozzá nyulni mert nem nagy durranás amit újraszoktak csinálni ráadásul néha szarul is mint a codnál is de EZ anno ütős stratégi volt és mindig is nyerő volt. Csak ezután jött a wow de az teljesen más után folytatódott a történet. Ez isteni lesz főleg úgy hogy nem csak 4k felráncolt grafival hanem még raknak is bele újdonságot. Már várom csak ne legyen 60 euro.
0
0
0
0
💬 2
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@pcboy: Mert lehet előrendelni, nem 60. 😉
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@pcboy: * MÁR lehet előrendelni, nem 60. 😉 (Picit elírtam korábban, bocs)
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció