Hibrid architektúrával készülnek az Intel Alder Lake asztali CPU-k

Szerző: xoki | 2020. July 17. | hír | 21 hozzászólás

Az Intel következő generációs Alder Lake-S processzorai állítólag a cég első 10 nm-es mainstream asztali CPU-i lesznek, amelyekről már különböző dokumentumok is felbukkantak, ráadásul az Intel saját weboldalán is látható volt néhány érdekesség. Ezekhez már biztosan az LGA1700-as socket fog társulni, amely minimum három generációt támogat majd.

Az Alder Lake-S lesz az Intel első olyan szériája, amelyre az ARM big.LITTLE technológiája lesz jellemző. Ezek feltehetően PCIe 4.0 és DDR5 memória-támogatással érkeznek majd. A korábbi szivárgásokat megerősítve, elég komoly jelek bukkantak fel azzal kapcsolatban, hogy az Intel a big.LITTLE hibrid dizájn bejelentésére készül.

Az Intel Lakefield processzorok már rendelkeznek egy hasonló funkcióval. Ezek nagyon energiatakarékos processzorok, amelyek vékony, kompakt eszközökhöz készültek. Feltehetően az Alder Lake-S CPU-k is hasonló technológiával készülnek, azaz 8 „kis maggal” és 8 „nagy maggal”, tehát összesen 16 magosak lennének. Az ARM big.LITTLE technológiájánál a „LITTLE” magokat úgy alakították ki, hogy a lehető legkevesebbet fogyasszon a termék, míg a „big” magok a maximális számítási sebességért felelnek.

A kínai Zhihu oldalán kiszivárgott, majd a VideoCardz oldalán közzétett információk alapján az új technológia lehetővé tenné, hogy a kis és nagy magokra megegyező utasításkészlet legyen jellemző, de néhány instrukcióra kihatással lenne az is, hogy épp melyik mag aktív. A kiszivárgott képeken látszik, hogy az AVX-512, TSX-NI és az FP16 utasításkészletek kizárólag a bekapcsolt nagy magok esetében elérhetők.

Egyelőre nagyon kevés információ áll a rendelkezésünkre, hogy pontosan hogyan is működik majd ez a technológia az asztali CPU-k esetében, hiszen az alacsony fogyasztás miatt elsősorban mobil eszközöknél volt jelen elsősorban. Érdekes lesz majd látni, hogy az Intel mit hoz össze, és remélhetőleg hamarosan a hivatalos bejelentésre is sor kerül. Az Intel hibrid technológiájáról bővebben a cég hivatalosan is közzétett PDF fájljában olvashattok.

Hozzászólások: 20
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
carl18x avatar
Ennek asztali fronton nincs túl sok értelme, hordozható eszközökben viszont valóban fontos a fogyasztás.
Már a 4. generációs Haswell óta képes vissza venni az üresjárati órajelet akkár 800 mhz-ig.
8 erős és 8 gyenge mag, de van még itt pár kérdés. 3950X ellen mennyire verseny képes igy ? 😃
0
0
0
0
💬 4
Quadgame94 avatar
@carl18x: Vicces, mert addigra valszen ZEN 4 is.majdnem kint lesz. Ez ev vgen jon elvileg a Rocket Lake-S amely 1200-as foglalatba jó lesz és végre nem.Skylake magokkal jön, de cserébe 14 nm++++. Alder Lake majd csak jövőre jön, talan Q4. Szóval az nem a Zen 2-es 3950X ellen hanem a ZEN 4-es procikkal versenyez majd 2022-ben. Sztem esélytelenül.
0
0
0
0
carl18x avatar
@Quadgame94: Hát majd meglátjuk élesben mi lesz a végeredmény! 😀 Golden Cove magok 50% IPC emelést igértek, nem hangzik rosszul. A Baj mire ez piacon addigra már a Zen 4 ellen kell versenyképesnek maradniúk.
Zen 3 még idén elrajtol, ha hozza a 15% IPC emelkedést már az is hatalmas sebbeség ugrást hozhat.
A 4700X már verheti a 10700K-t, minden téren.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@carl18x: A Zen 2-nek alapból nagyobb IPC-je van, csak a skylake magasabb órajelen jár. Játekokban a CCX-ek közötto késleltetés volt a hátrány eddig, de az is a felére csökken a ZEN 3-ra. 4700X = 15% + 5% órakel emelkedés + késleltetésa felére csökken + Infinity Fabric magasabb óranelen járva. Uhh na az mészárlás lesz.
0
0
0
0
carl18x avatar
@Quadgame94: Igen én is kiváncsi vagyok már rájuk, legalább emelkedik az IPC is. Igen a Skylake jelenleg még magasabb órajelen jár, de a következő generációnál ők is hozzák a Willov Cove magokat.
Zen 3 minden esetre jobban fogja őket földbe döngölni. A 4700X már verheti játékok alatt is a 9900K-t.
0
0
0
0
Maros avatar
Kíváncsian várom, hogy mi lesz ebből! 😃
0
0
0
0
💬 1
carl18x avatar
@Maros: Nagy durranás! 😃 Mi más ? 😃 Nyilván egy notebook processzor, mert másra már nem futja 😃
0
0
0
0
no avatar
Asztali szegmensben a kutyának sincs szüksége a "kis" magokra 😶 +2-4 "nagy" maggal a 8 "kicsi" helyett sokkal jobban festene a dolog, persze akkor nem lenne mit felmutatni mint fölösleges újítás.
0
0
0
0
💬 5
Quadgame94 avatar
@LordSzalko: Gondolom fogyasztás miatt nem.tudnam 16 magot rá tenni... vagy csak rettentően alacsony órajel mellett.
0
0
0
0
no avatar
@Quadgame94: Azért 2-4 rendes értékű mag szerintem elfért volna a kis magok helyett. Ennek a vegyítésnek több értelmét látnám mobil szegmensben mintsem asztalin.

Mondjuk még olyan lapot nem láttam ahol el lennének ragadtatva ettől a megoldásról, sorra fölöslegesnek tartják.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@LordSzalko: Én is igy gondolom. Ugye jön a Rocket Lake, anank is meg ennek is lesz IPC növekedése. Sztem a 8 willow cove magos Alder lake erős lesz, de +8 gyengebb maggal semmire nem.fog menni még egy 3950X ellen sem, nem.hogy Zen 3 vagy Zen 4 ellen. De ez a hianyossága a Ring Bus felépítesnek. Chipletek felé kellene menniük...na meg a 10 nm is egy fos. Talan majd az Oceam Cove...7 nm-en.
0
0
0
0
no avatar
@Quadgame94: Na igen, bár az Intel maga is nyilatkozta hogy ne várjunk sokat a 10nm-től mondhatni csak ugródeszkának használják, ettől függetlenül többet is ki lehetett volna hozni belőle mintsem budget magokkal tele pakolni, na mindegy 😃
0
0
0
0
MentaStrike avatar
@LordSzalko: Egyrészt, másrészt, 2022 még odébb van (2021-22-re ígérik az Aldert, közbe iGPU-t is villantott 32 GPU Execution unittal és 256 Shader unittal: [LINK]. Lehet a Xe Gen12-ővel próbálgatják őket.)
Valószínűsítem, hogy az S széria a mainstream gépekbe megy, a P a AIO/Laptop szegmensbe, az M pedig a Tablet szegmensbe kerül
0
0
0
0
odinx avatar
"LGA1700-as socket fog társulni, amely minimum három generációt támogat majd."

Mi van? Intelnél be vannak rúgva?

😆
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
Alacsony fogyasztású gépekbe okes, de mire megy majd sok magot hasznaló program a 8 erős mag mellett 6 v 8 gyengével? Kinek kell amúgy ez? Asztali vonalon ez gyenge... ja es ez új foglalat ismét...
0
0
0
0
💬 3
MaximumGame avatar
@Quadgame94: Nah buziság ez 😃 már csak ezért sem veszek intelt 😃
0
0
0
0
carl18x avatar
@Quadgame94: Marketing szempontjából jó lehet mert most már nekik is lesz 16 magos procijuk 😃 Egyenlőre még jönnön elsőnek a Rocket Lake-S 11. generáció .d
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@carl18x: De a Rocket Lake -S vissza megy majd max 8 magig 😆 az lesz a top. De vegre nem skylake magok lesznek benne. Mondjuk Zen 3 ellen eselytelen lesz.
0
0
0
0
no avatar
Mesterlovesz mit mondasz erre?
0
0
0
0
💬 1
Mesterlovesz avatar
@ELERY: Feltalálták a melegvizet. 3 éves kb a telefonom és ilyen technológiájú proci van benne. Ott van értelme a fogyasztás csökkentése érdekében, és nagyon jól ki is lehet használni. Desktopon senkinek nem kell a kis fogyasztású gyenge mag. Valami parasztvakítás kellett, mert továbbra sem tudnak versenyképes terméket kiállítani a ZEN3 ellen.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció