Hamarosan nem lesz többé lehetőség a Forza Horizon 3 megvásárlására

Szerző: xoki | 2020. August 13. | hír | 26 hozzászólás

A versenyjátékoknál sajnos sokszor elég gyorsan lejárnak a cégekkel kötött licencek, ezért néhány évvel a megjelenés után már nem is lehet beszerezni az adott játékot. A Forza Horizon hivatalos Twitter fiókján bejelentették, hogy sajnos ez a sors vár a Forza Horizon 3-ra is, amelynek köszönhetően az alapjáték és a DLC-k sem lesznek már megvásárolhatók a Microsoft áruházából.

A Forza Horizon 3 már az idén, szeptember 27-én lekerül a digitális áruházból, de a multiplayer és a különböző online szolgáltatások továbbra is elérhetők lesznek azok számára, akik megvásárolták a játékot. A fejlesztők nem árulták el a konkrét okot, de szinte biztosan a zenék és autók licence fog lejárni, ezért nem tudjuk majd megvásárolni a későbbiekben.

Ebből adódóan most lehetőséget kaptunk a játék kedvezményes beszerzésére is, vagyis egészen szeptember 27-éig 70%-os kedvezmény mellett, 7 195 forintért tudjátok megvásárolni az Ultimate Editiont, a Standard Edition pedig mindössze 3 295 forintba kerül.

Forza Horizon 3
Forza Horizon 3
Forza Horizon 3
Megjelenés: 2016. September 27. (PC)
Műfaj: Verseny
Fejlesztő: Playground Games
Hozzászólások: 26
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
pinkyke avatar
kicsit fura ezzel még nem játszottam egyből a néggyel kezdtem el játszani de,biztos ez jó lehet.
Ha bár elég volt 1x kiadni érte 10 ezret még 1x tuti nem venném meg.
0
0
0
0
BiGame avatar
Kicsit vicces ezt hallani, egy ekkora cégénél, egy EKKORA autós szériánál, főleg hogy a Microsoft saját játéka... Bezzeg a b*zi NFS-ről nem hallok ilyen hireket, meg másnál se nagyon, azt meg ne mondjátok, h az EA-nak ennyivel több pénze lenne, a Microsoft-nál... 😃
0
0
0
0
Maros avatar
G2A-n és Enebán még biztosan lesz belőle egy ideig.
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
Nekem már megvan egy ideje, kár hogy ilyen későn lett jóárasítva.
0
0
0
0
💬 7
Maros avatar
@wgeorge85: Én még G2A-ról vásároltam meg jó áron! 😃
A grafikája az nagyon ott van, még ma is nagyon szép!
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
@Maros: Szerintem is nagyon helyén van, tegnap beszereztem a FH4-et féláron,
szerintem ő jobban is optimalizált. 😃
0
0
0
0
Maros avatar
@wgeorge85: Hát az lehet. 😃
0
0
0
0
ben_aloha avatar
@wgeorge85: Jobban optimalizált, a nekem a 3 hangulata jobban bejön 😃
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
@ben_aloha: A 3-nál van egy esti drift-es rész, ott pl. nem tudtam teljesíteni az előírt pontszámot. 😃
De amúgy fekszik nekem is a FH3. 😆
0
0
0
0
ben_aloha avatar
@wgeorge85: Egy horizon 5 hawaii/japánnak rohadtul tudnék örülni 😃
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
@ben_aloha: Egész jól hangzik. 😆
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Most egyben ki kell fizessek 18 ezer forintot csak a dlc-ért hogy szopnának le. Barátom megkapja tőlem a születésnapjára a játékot az is lesz 7 ezer. Köszi microsoft....
0
0
0
0
Maros avatar
Jó játék, aki ki szeretné próbálni és szereti is ezt a műfajt, az ne várjon! Nem fogja megbánni! 😃
0
0
0
0
Andor1997 avatar
A pénz soha nem elég...még nekik sem...szégyenteljes üzletpolitika.
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
Ilyenkor gondolkodok el azon, hogy a lemezes játékok csak érnek még valamit. 😆 PS4-en is ott a Driveclub szintén levették az áruházból és már csak lemezesen tudom beszerezni , ha eljutok odáig , hogy kipörgessem azt is.
0
0
0
0
💬 1
BiGame avatar
@Arthur Morgan: Azzal is az a baj, hogy a tényleg élvezni akarod a játékot, megKELL venned a dlc-ket, mert amúgy nem is tudom... Kb a játék 15%-át tudod kihasználni akkor? 😃 Ezért is adtam el, pedig eskű bejött, a negativitások ellenére is.
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Na, akkor a spórolt pénz a DLC-k megvásárlására fog elmenni.
0
0
0
0
💬 5
Ayistion avatar
@TRACERHD: 3000 forint a DLC pakk 😉
0
0
0
0
bassus16 avatar
@Ayistion: Ez nagyon jó hír.
Köszi az infót meglesem 😃
0
0
0
0
TRACERHD avatar
@Ayistion: Hát ja de van még 3 autós pakk ami darabonként 2000 Ft....
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@Ayistion: A havas kieget is tartalmazza ?
0
0
0
0
vyne avatar
Jaj de szomoru. 😃
0
0
0
0
💬 3
Rocky12 avatar
@vyne: 😂 valahogy úgy
0
0
0
0
ben_aloha avatar
@vyne: reméljük a cybertrash is így jár idő előtt 😃
0
0
0
0
vyne avatar
@ben_aloha: Az tuti nem fog.. 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció