GeForce GTX 1630 kiadására készülhet az Nvidia

Szerző: xoki | 2022. May 18. | hír | 42 hozzászólás

Friss értesülések alapján a GeForce GTX 1630 bemutatására készül az Nvidia, hogy felvegye a versenyt az AMD belépő szintű termékével. Amennyiben erre tényleg sor fog kerülni, akkor az említett kártya lesz az első x30-as modell a GTX szérián belül.

Ugyebár ott van például a GT 730 vagy a GT 1030, de ezek már nagyon régi kártyák, ahogy az Nvidia legújabb Turing-alapú GTX modellje is, a GTX 1650. A folyamatosan emelkedő GPU árak miatt a cég látszólag elhagyta a low-end piacot. Idén januárban vált elérhetővé az RTX 3050 asztali változata, azaz 14 hónappal az első Ampere kártyák debütálása után, de a termék 249 dolláros MSRP, illetve 330 dolláros kiskereskedelmi ára rengeteg játékos számára még mindig megfizethetetlennek számít.

Az AMD tisztában van vele, hogy az Nvidia nem igazán uralja a low-end piacot, és emiatt egy kampányt is indítottak, hogy demonstrálják az RX 6000 értékét a GeForce RTX 30, GTX 16/10 száriához viszonyítva. Az alsó kategóriában pedig tényleg látható különbségek vannak a két cég árai között.

A VideoCardz információi szerint a GTX 1630 a GTX 1050 Ti-t fogja leváltani, szóval körülbelül 190 dolláros árcédulával érkezhet majd. A GTX 1630 specifikációi egyelőre nem ismertek, de előreláthatóan TU117 GPU, 75 W és fejlesztett GDDR6 memória fogja jellemezni.

Hozzászólások: 42
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kody avatar
meggymagköpködő... a normálisabb kártyák lennének elérhetőbb árakon...
1
0
0
0
💬 9
no avatar
@Kody: A szemetet is gyártani kell, nincs elég hulladék a bolygón. Nincs eléggé szétcseszve 🤣🤣🤣😋
0
0
1
0
no avatar
@Kody: 100 ezerért fogják dobálni. De még külföldön is 70 ezernek megfelelő dollárt kérnek érte. A 1050ti volt 45 ezer xdxdxd.
0
1
0
0
kaland21 avatar
@Kody: a lényeg hogy chip hiány van de azért ilyenekre van chip innen látszik hogy mennyire átverik a világot!
0
0
0
1
BLACKPINK avatar
@kaland21: És szerinted a 1650 el ami nem felelt meg mit csinálnak ? pontosan 1630 at.
letiltják a rossz részeket eladják olcsóbb kártyának, ez nem uj dolog egyáltalán.
Ez pont a chiphiány miatt jó nekik mert nem igényel uj GPU-t hanem a "hibás" at is eltudják adni.
1
0
0
0
kaland21 avatar
@BLACKPINK: hát erre azt mondom hogy menjenek a.... tudod hova! nevetséges amúgy amit csinálnak na meg amiket lehet hallani a 4000-es szériáról is mint árak csak fogom a fejemet!!
1
0
0
0
kovb677 avatar
@kaland21: igen horror árak vannak. Lehet világvége lesz???
1
0
0
0
kaland21 avatar
@kovb677: ha világvége nem is lesz! maga a pc dolog luxus cikk lesz!
2
0
0
0
kovb677 avatar
@kaland21: Úgy látszik az AMD is ad ki egy olcsó semmire se jó kártyát! friss hír.
1
0
0
0
kaland21 avatar
@kovb677: nagyon jó nem baj majd mondom felvesszük a személyi kölcsönt ha új gépet akarunk összerakni 😂🤣🤣🤣
1
0
0
0
cabus26 avatar
😂😂😂😂🤣🤣🤣🤣😂😂😂😂😂😂😂😂
0
2
0
0
💬 5
no avatar
@cabus26: Ezen már sírni kéne nem nevetni, ennyi idióta a világon nincsen.
0
0
0
1
kovb677 avatar
@Kings Bounty fan: AMD is erre készül hogy olcsó kártyát ad ki elég friss hír.
1
0
0
0
no avatar
@kovb677: A 6400-500 is egy vicc kategória, de igen 6300-as fost is kiakarnak adni. Pár hete volt infó róla.
0
0
0
0
kovb677 avatar
@Kings Bounty fan: gyártsák a szemetet
0
0
0
0
no avatar
@kovb677: Jaja, így is lesz aki megveszi horror áron a nagy semmit :D:D Az új amd-s procik integrált kártyái lemossák a pályáról.
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
what? És a 2060 12gb helyett fog ez menni, vagy az alig kapható 1650S? Vagy mivan?
0
0
0
0
💬 17
no avatar
@YourMomIsNotMale: Ezt már csak viccként csinálják, hogy legyen minél több balek aki megvegye, és rinyáljon amiért nem fut vele semmi. Egyszerűen értelmezhetetlen amit művelnek az emberek pénzével. Nem sül le a bőr a pofájukról ennyi szemetet kiadni.
0
0
0
0
kovb677 avatar
@Kings Bounty fan: Azért régi gt720m-ről is azt mondják nem fut rajta semmi mégis az alapjátékok elmennek. Jó, nem mindenki teheti meg hogy százezreket adjon ki egy kártyára de az igaz hogy nem kellene gyengébb kártyákat kiadni hanem az erősebbeket kellene olcsóvá tenni.
0
0
0
0
no avatar
@kovb677: Igen pontosan, régen mikor kijött ez a 2060-as is milyen jó volt, hogy garival mindennel együtt oc-zottan 3 ventiset kaptál 150-ért, most meg dupla annyi. 3060 is kerülne ennyibe akkor senki nem mondaná hogy drága, és be tudna újítani értelmes áron.
0
0
0
0
BLACKPINK avatar
@Kings Bounty fan: Azért szerencsére már nem ott tartunk, 3070 van 300 ért ami drága de ja.
3060 190k
0
0
0
0
no avatar
@BLACKPINK: Na jah egy kicsit gondolkodni kéne a fejlesztőknek amúgy. Hogy ne csak annyiba merüljön ki hogy ad képet azt kalap kabát, akkor már integrált kari is bőven megteszi.
0
0
0
0
BLACKPINK avatar
@Kings Bounty fan: Főleg hogy mostmár az Intel Xe Graphics cuccok is még egész használhatóak :D
régebbi gépekbe vagy media PC be jó a dedikált low end kártya de nagy kereslet kétlem hogy van rá.
0
0
0
0
no avatar
@BLACKPINK: Ennyiért szerintem senkinek nem kell, 100-ért már lehet olyan procit kapni ami ezt kenterbe veri.
0
0
0
0
BLACKPINK avatar
@Kings Bounty fan: Igen, de akinek nincs lapja meg ramja hozzá, az nem fog csak azért új gépet építeni
0
0
0
0
no avatar
@BLACKPINK: Windows 11-re muszáj lesz nekik meg mindenkinek, ha 3 év múlva lejár a 10.
0
0
0
0
BLACKPINK avatar
@Kings Bounty fan: nekem AM3 as Phenom II es géppel is ment a win11, nincs ezzel gond, csak egy PowerShell script és települ is, nameg attol hogy vége a supportnak a rendszer nem szűnik meg létezni :D
0
0
0
0
no avatar
@BLACKPINK: Igen fel lehet, csak nem használod ki amire szánták. Nem dísznek van kitéve a gépigénye. Csak át fognak állni a játékok is rá, ami már alapból brutális gépigényekkel fognak lenni. Itt a régi gépek meghalnak. Ezt a 11 et meg kifejezetten gameknak szánják, azért is nőtt ekkorát.
0
0
0
0
BLACKPINK avatar
@Kings Bounty fan: hát egy 13 éves géppel amugy is lehet nem játszani akarnék :D

De msot van egy 8600k,GTX 970,16GB RAM kell egy jobb vidikari és én elégedett vagyok :D
0
0
0
0
no avatar
@BLACKPINK: Jaja egy vga csere rtx-es azt teljesen korrekt lesz. Év végén jönnek az amd-től a jó karik.
0
0
0
0
kovb677 avatar
@Kings Bounty fan: 11 erőltetése teljesen fölösleges szinte semmi újat nem tud a rendszer és 5 évig még tuti támogatva lesz 10 szóval nem kell erőltetni ezt a 11-nek csúfolt szemetet
0
0
0
0
no avatar
@kovb677: 2025- október 14-ig lesz támogatva, 29 januárjáig csak a cégeknek. Így kénytelen leszünk váltani. Főleg ha win 11 exlúzívak kezdenek jönni amire 2023-ban várok az első gamera.
0
0
0
0
kovb677 avatar
@Kings Bounty fan: Igen, lesz új gépem szóval ez nem probléma de arra tuti 10-et rakok először.
0
0
0
0
no avatar
@kovb677: Most még nincs is értelme, de ha most veszel gépet, úgy vegyed hogy kompatibilis legyen vele is.
0
0
0
0
kovb677 avatar
A gtx1650 erősebb az 1630-nál nem?
0
0
0
0
💬 7
Payphoner avatar
@kovb677: először is még nem is létezik a 1630, másrészt mivel elvileg a 1050 ti lesz egy szinten ebből fakadóan a 1650 rommá veri majd.
0
0
0
0
kovb677 avatar
@Payphoner: Köszi. Laptopokban most az olcsóbb kategóriában csak 1650 van ami értelmes remélhetőleg következő honapokban nagyobb lesz a kinálat.
0
0
0
0
redbull6969 avatar
@Payphoner: Esetleg a gtx 1060 6gb veri ell a gtx 1050ti.t. gtx 1650 az kicsivel erősebb mint 1050ti. a gtx 1650 mondhatni 1050ti v2 max. azaz használhatatlanok mind ketten. 1630 meg még szarabb lesz.
0
0
0
0
kovb677 avatar
@redbull6969: és az 1650 super?
0
0
0
0
BLACKPINK avatar
@redbull6969: Azért azt a ~20-30% különbséget nem nevezném kicsinek :D
És igen a 1060/970 meg mégjobb :D
1
0
0
0
xCube avatar
@Payphoner: Viszont architektúrában előrébb lesz a 1050 Ti -nél.
0
0
0
0
BLACKPINK avatar
@kovb677: Majd igen, az RX6400 ellenfele lesz elvileg.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció