Felsőkategóriás AMD Navi kártyák is várhatók

Szerző: xoki | 2019. August 01. | hír | 32 hozzászólás

Már lassan egy hónapja megjelentek az AMD első Navi GPU-i, és úgy tűnik, hamarosan újabb modelleket is kapunk majd. Egy befektetői kérdezz-felelek során az AMD vezérigazgatója, Lisa Su elárulta, hogy úton vannak a high-end Navi GPU-k is.

Az RX 5700-as széria már fel tudja venni a versenyt az RTX 2070 és RTX 2060 grafikus kártyákkal, de úgy néz ki, hogy az AMD itt nem áll meg, és hamarosan egy újabb szériával is előrukkolnak majd. Lisa Su állítása szerint a 7 nm-es Navi, valamint a 7 nm-es mobile CPU-k is úton vannak már, hiszen a 7 nm-es portfóliójukban sokkal több rejlik az eddig bejelentett termékeken felül.

Tehát a Radeon csapata már szinte biztosan a Navi egy erősebb verzióján dolgozik jelenleg, viszont mindenképpen fontos lesz a termékek időzítése, főleg ha az RTX 2080 és RTX 2080 Ti teljesítményével akarják felvenni a versenyt. Az Nvidia két említett kártyája már lassan egy éve piacon van, szóval a cég valószínűleg szintén dolgozik már egy új szérián. Mindenesetre úgy tűnik, hamarosan napvilágot lát majd az RX 5800 vagy az RX 5900-as széria is, amelyeknek köszönhetően remélhetőleg több alternatíva lesz majd a felsőkategóriás termékek között is.

Hozzászólások: 32
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Balu_kapitany avatar
Remélem hogy ezeknek a szériáknak is hasonlóan jó lesz az árazása mint az rx 5700-nek
0
0
0
0
enslaved avatar
Nem most kellene erőlködni amikor az embernek már a 2080 Ti van a gépében ( persze aki a csúcskategóriát célozta eddig is meg).
Árverseny csak akkor alakulhat ki ha szinte egyszerre jelennének meg a hasonló kártyák, addig viszont nem. Könnyen lehet hogy ha az AMD adta volna ugyanakkor a 2080 Ti szintű kártyáját 300 körül ( ami persze hőtermelés, zajszint terén is toppon lett volna) én sem egy Nvidiát veszek majd fél milláért. De nem adta, mivel nem is létezett.
0
0
0
0
💬 17
xCube avatar
@enslaved: Árverseny akkor alakul ki ha több termék jelenik meg egy árkategóriában. Függetlenül attól, hogy mikor jelent meg. A BMW kiad egy új sor 6 kabriót, a Mercedes pedig behúzza fülét farkát mert az ő V6 -juk csak egy év múlva jelenik meg?
0
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
@enslaved: Attól, hogy te már meg vetted a 2080 Ti-d nem változtat azon, hogy az AMD próbál versenyképes maradni.
0
0
0
0
MentaStrike avatar
@enslaved: Másik az, hogy vannak akik kb fél év múlva építenek gépet, és ha addigra kijön már a feltételezett 2080 Ti AMD versenytársa, sokkal kedvezőbb áron, akkor naná, hogy AMD karit vesz a gépbe. Árverseny a friss generációban bármikor kialakulhat.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@enslaved: Ezen mekkorat rohogtem 😆 hidd el aznVakkor sem csokkentette volna számottevően az árait ha a pl az AMD most adta volna ki az 5900 XT-t, ami megverné a 2080 Ti-t. Erre jo pelda a fostos 1650 ami gyengebb es dragabb az 570tol. Az nV részvényesei a mérhetetlenul tularazott reszvemyeikbol elnek, amelyek nagyresze a hatalmas árrés miatt van. A 2080 Ti legyártása kiadása jó ha 500 dollárba kerul az nV-nek. Az nV pedig azert nincs 7nm-en mert az draga lenne es 800 mm2 chipeket kb 2000 dollalert kellene adniuk, hogy meglegyen a hatalmas árrésük. Az AMD igenis megfogja jelentetni a 2080S ellenfelét 550 dollárért es a 2080 Ti ellenfelét is 800 dolcsiert. Es aki eddig nem akart 1200at kiadni annak tokeletes lesz.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Quadgame94: Örülök, ha meg tudtalak nevettetni😀 Egyébként meg adja csak ki az AMD a szuper kártyáit, szerintem mindenki lelkesen fogadná. Viszont addig..............
0
0
0
0
Apor avatar
@enslaved: Igazad van.

Vagy...legalább legyen erősebb 10-15%-al az 5900.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@Apor: Már az is elég ha 2080 Ti hozza erőbe és olcsóbb 200 dolcsival mint az Nvidia 😃
0
0
0
0
Apor avatar
@MaximumGame: Ez is elfogadható lenne. Az se baj, ha erősebb kicsit.

Egy olcsóbb, erős vidikarinak el tudom nézni a gigászi fogyasztást.
0
0
0
0
wiza avatar
@Apor: Nem lenne hülyeség kiszámolni!!!

Nvidia:
kezdeti vétel ár drágább ,de kevesebbet fogyaszt mondjuk 2 év mire le cseréled
AMD:
kezdeti vétel ár olcsóbb ,de többet fogyaszt itt is 2 éves idő
Kb azonos kártyákat össze vetni mennyibe kerül full áram fogyasztással számolva mind kettőt, mert nekem van egy olyan érzésem ár arányában ez azonos lesz. Nem számoltam csak tippelek. Szerintem ez így lenne igazságos egy kártya vásárlása egy-két évre való előre befektetés.😊
0
0
0
0
Puffin avatar
@wiza: Az a többlet áramfogyasztás elenyésző, hacsak nem 0-24-ben játszol.
0
0
0
0
wiza avatar
@Puffin: Azért írtam ,hogy fullba kéne mindent számolni. Mindkét esetben azonos időt megadni nem azt számolni ki mennyit ér rá csak a kártyákat figyelembe venni. Azért írom ezt mert könnyebben lehetne kártyát választani behatárolódna egy idő határ ,ha az alatt játszol naponta akkor AMD ha felette akkor Nvidia.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@Apor: Én pl sosem néztem a fogyasztást 😃 OC minden
0
0
0
0
Apor avatar
@MaximumGame: Nézd, ha erősebb a 2080 Ti-tól, akkor nem számít. Ha van teljesítmény, a fogyasztás másodlagos. Csak pörögjön az FPS számláló 😃
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@Apor: Főleg 170fps elég komoly kitolni 😃 2080Ti al menne is full hd ban 😃
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@enslaved: 2-3év és Felső Közép Kategória lesz a 2080 TI 😀
0
0
0
0
enslaved avatar
@MaximumGame: Az nem baj, jöjjenek csak az erősebb kártyák, csak készüljenek is rájuk olyan játékok amelyek ki is használják, mert eddig még nem nagyon találkoztam olyannal (Metro talán).
0
0
0
0
odinx avatar
Örülök, hogy próbálkoznak, remélem megközelítik a fenti Nvidia kártyákat teljesítményben.😀
0
0
0
0
RickyRock22 avatar
Azt a horpadást ott a tetején mégis mi indokolta? Design? Mert sztem k*rvára hülyén néz ki.
0
0
0
0
💬 6
Apor avatar
@RickyRock22: Csatlakozom 😆 😆
0
0
0
0
NiXiT01 avatar
@RickyRock22: Én is ezen gondolkoztam 😆
0
0
0
0
wiza avatar
@RickyRock22: Megolvadt...😂
0
0
0
0
xCube avatar
@RickyRock22: Design. És bár ízlésről nem szabad vitázni, szerintem nem néz ki hülyén, sőt. Nekem tetszik.

Ebből a szögből kicsit fura az tény.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@RickyRock22: Az +5 FPS, nem tudtad? A sima 5700at is úgy tudod OCzni, hogy belerúgsz 2-t és behorpad.
0
0
0
0
Puffin avatar
@RickyRock22: Leejtették véletlenül és nem volt másik darab a fotóhoz... 😆
0
0
0
0
Cyanosite avatar
Amíg nem lesz normális encoderük ami mondjuk be van építve néhány applikációba pl. obs addig nem lesz nagyon elterjedt pláne streamerek körében...
0
0
0
0
💬 4
Andor1997 avatar
@Cyanosite: Ez az OBS hibája.És hát nagyon nem jó azért az OBS sem.
0
0
0
0
Cyanosite avatar
@Andor1997: Miért lenne az obs hibája mikor tökéletes az nvenc encorderje? EposVox is mondta abban a videóban amit most gamers nexussal csinált, hogy az amd encoderje broken...
0
0
0
0
Ladis avatar
@Cyanosite: És attól az obs is tökéletes lesz? Mert valaki megoldotta, akkor az obs csapata miért nem tudta?
Spoiler!
https://obsproject.com/forum/resources/amd-advanced-media-framework-encoder-plugin-for-obs-studio.427/
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@Cyanosite: Attól ,hogy van benne ecoder az OBS koránt sem tökéletes.Attól,hogy működik így vagy úgy az ő programjuk,ők látnak bele,nekik kellene kisütni valamit ,hogy jó legyen.AMD saját szoftvere tökéletesen működteti.Sőt az AMD saját szoftvere jobb is ,csak hát ott nincs annyi opció és nem úgy ,de aki akar videózni és kicsit szán rá időt ugyan olyan jó lehet.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció