Fél év után az Intel végre új vezérigazgatót választott

Szerző: xoki | 2019. February 01. | hír | 10 hozzászólás

Az Intel már több mint fél éve vezérigazgató nélkül tevékenykedett, ugyanis ez idő alatt csak ideiglenesen töltötték be ezt a pozíciót a cégnél. Most viszont az Intel felfedte, hogy az egykori pénzügyi vezető, Robert „Bob” Swan lesz a cég következő vezérigazgatója.

Bob Swan kilenc évig az eBay pénzügyi vezetője volt, ezért valószínűleg a legtöbben ehhez kötik a nevét. Az Intelhez 2016-ban csatlakozott, ahol szintén az említett pozíciót töltötte be addig, amíg felkérést nem kapott a vezérigazgatói poszt ideiglenes betöltésére, hogy lecserélje Brian Krzanich-et, miután fény derült egy alkalmazottal való kapcsolatára.

Swan tavaly még nem akarta elvállalni az állást, de úgy tűnik, meggondolta magát. Egy nyílt levelet is írt, amelyből kiderül, mit is tervez véghezvinni új pozíciójában. Állítása szerint a cég központi stratégiája nem fog megváltozni, viszont ettől függetlenül a kivitelezésnek mindenféleképpen javulnia kell. Ez mindenképpen egy jó gondolat a részéről, hiszen az utóbbi évek során semmi korszakalkotó nem került ki a kezükből, ráadásul a rivális cég, az AMD már egyre jobban kezdi megszorongatni őket.

Hozzászólások: 10
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Megszorongatás még azért messze van játék téren 😃
0
0
0
0
💬 8
NE0NFACE avatar
@rhPhoto: Majd a Zen 2.
Az már veszélyes lesz az Intelre nézve!
16 mag 5Ghz.
Idén már váltanék valami több magos irányba, de csak az AMD-nek lesz normális alternaívája.
Intelnek bele kell húznia!
0
0
0
0
no avatar
@NE0NFACE: Csak legyen ami hűti 😆
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@rhPhoto: Az a baj, hogy az Intelemet sem tudom hűteni! 😆
0
0
0
0
no avatar
@NE0NFACE: Játék vízzel pedig jónak kell lenni, ha jó helyen van 😆
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@rhPhoto: A vízhűtés az nagyon frankó, csak a 8700k all core-ban van húzva, de pl.: BF5, AC Odyssey az nagyon megtekeri. Van, hogy 100%-ba is beleszalad. Ezért is akarok cserélni.
0
0
0
0
no avatar
@NE0NFACE: Szia
Kérdezhetek?
ASUS Xonar AE 7.1 vélemények , eladtam a D1-et és utódját keresném
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@dadic666: Sajnos nincs róla komolyabb teszt!
Azért vettem, mert "modern" 7.1 kártyára volt szükségem az analóg Tiamat 7.1-hez.
Szinte csak az ASUS-nak van ilyenje. A Strix kártyákat mindenhol rosszul értékelik.
Csak puffognak. Nem szólnak normálisan.
Ez zenére meg játékra is nagyon jó. Vannak előre beállított profilok is.
Amúgy mindent lehet rajta állítani külön-külön.
Nagyon kellemesen csalódtam benne!!!
Win 10-nél nincs gond a kompatibilitással
Viszont régi Wint-t nem támogat, ha jól láttam a honlapon. Most néztem, hogy megy Win 7-8-10-el.
Van a hátulján egy zavarszűrő backplate.
[LINK]
0
0
0
0
no avatar
@NE0NFACE: Szia köszönöm a véleményed
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció