Először 6 nm-es chipek érkeznek majd a TSMC-től

Szerző: xoki | 2019. April 19. | hír | 6 hozzászólás

Az Apple hamarosan piacra kerülő iPhone modelljei A13 processzorral rendelkeznek majd, amelyek a TSMC 7 nm-es folyamatának frissített változatával (N7 Pro) készülnek. A TSMC elárulta, hogy az Apple 2020-ban érkező termékeibe a 6 nm-es technológiájával készülő chipjeik kerülnek majd.

A 6 nm bejelentése elég érdekes, hiszen a cég remekül halad az 5 nm-es chipekkel is. Már készülnek az első valódi 5 nm-es példányok, amelyek esetében több hiba is előfordulhat, de ettől függetlenül már elérhetőek. Az első 6 nm-es termékek gyártására viszont 2020 első negyedévében kerül majd csak sor. Ezek után felmerül a kérdés, hogy vajon mi értelme van a 6 nm-nek, és miért nem váltanak rögtön 5 nm-re?

A TSMC jövőbeli A-szériás chipjei 5 nm-es technológiával fognak készülni, de először a 6 nm-es gyártási folyamat debütál majd. Az első lehetséges oka ennek az, hogy a TSMC 6 nm-es folyamata nem igényel új felszerelést, ugyanis a folyamat alapja az N7 dizájn marad. A 6 nm 18%-kal növeli a chipek sűrűségét, amely lehetővé teszi, hogy több tranzisztor kerüljön ugyanakkora helyre, és ennek köszönhetően a fogyasztás csökkenni, a teljesítmény pedig növekedni fog. Ez a fogyasztók számára mindenképpen jó hír, és úgy tűnik, a TSMC célja egy aránylag olcsó, fejlettebb 7 nm-es technológia létrehozása. Tehát akár a 7 nm++ (N7++) megnevezést is használhatták volna, de például marketing szempontjából a 6 nm sokkal jobban hangzik.

Az Apple egy jó ideig még biztosan nem fogja piacra dobni az új iPhone-okat, tehát még hónapokba telhet, mire új, hivatalos információkat kapunk ezzel kapcsolatban. Annyi viszont biztos, hogy a TSMC 6 nm-es chipjei jelen lesznek az új generációs GPU-knál, a mesterséges intelligenciánál és az 5G-s infrastruktúra esetében is.

Hozzászólások: 6
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Andor1997 avatar
Vajon mi lesz a legkisebb gyártási technológia ,ami még működőképes lesz? 5-4? Mert utána már kb csak azt tudják csiszolgatni ,teljesítményt pedig csak cache és magszámmal tudnak növelni majd kb.
0
0
0
0
💬 2
xCube avatar
@Andor1997: Akkor jönnek majd a chipletek, az MCM és a 3D megoldások.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@Andor1997: Asszem 4 alá nem tudnak menni 😀 majd utána jön a Bió Tech es cucc 😀 Élő dolgokkal fogják számolni 😀 Kvantum Számítógépek 😃 De az messze van még ! Azért is halad lassan az Intel pl.. mert gyorsan elérnék a saját határaikat..
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Visszagondolva, hogy 15-20 éve a Pentium 4 volt 90-130nm
0
0
0
0
💬 2
Killer980210 avatar
@SuperPuma: Igy igy! Bár az sem most volt 😃
0
0
0
0
Rocky12 avatar
@SuperPuma: Nekem meg most esett le, hogy a ,,mostani,, procim is 32 nm... Ez van, fejlődik a gyártási technika (és még sok minden más is)
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció