Elhalasztották a Kena: Bridge of Spirits megjelenését

Szerző: Pafry | 2021. July 29. | hír | 11 hozzászólás

A Kena: Bridge of Spirits egy ígéretesnek tűnő, és nem mellesleg gyönyörű mesés grafikával rendelkező alkotás az animációk terén tapasztalt, ám a játékiparban még újoncnak számító Ember Lab fejlesztésében.

A játék még tavaly mutatkozott be a Sony első State of Play eseményén, és hamar sokak kívánságlistájára felkerült, hiszen tetszetős volt, amit akkor mutattak belőle. Már a megjelenési dátumát is tudtuk, azonban sajnos augusztus 24-e helyett - a fejlesztők friss bejelentése alapján - még egy kicsit várnunk kell a kalandra.

Az új dátum ezúttal szeptember 21. lett, tehát nagyjából egy hónapot késik a játék, talán ez nem olyan nagy ár annak érdekében, hogy a lehető legjobb élményt kaphassuk. A csapat a közlemény szerint szeretné még egy kicsit tovább finomítani a különböző platformokra készülő változatokat, így feltehetőleg a portolással akadt némi problémájuk.

A Kena PS5-re és PS4-re egyaránt érkezni fog, valamint PC-re is, ahol egyelőre csak az Epic Store-ban lesz elérhető.

Kena: Bridge of Spirits
Kena: Bridge of Spirits
Kena: Bridge of Spirits
Megjelenés: 2021. September 21. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland
Fejlesztő: Ember Lab
Hozzászólások: 11
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Reméltem hogy nem komolyabb halasztásról van szó, patent kis játéknak ígérkezik eddig látottak alapján 😄
0
0
0
0
gigazte avatar
1 hónap nem a világ.
3
0
0
0
💬 9
Legendrush27 avatar
@gigazte: Nem, de nem egy jó előjel. Az elmúlt években nem tett jót a késes a játékoknak.
1
0
0
0
gigazte avatar
@Legendrush27: Én bizok benne, hogy egy ilyen impozáns játékot nem rontanak el.
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
@gigazte: Legjobban várt játék idén számomra. GT7 kiesett sajnos 2021-ről, így csak ez maradt nekem.
0
0
0
0
gigazte avatar
@NTSC Jani: Igazából engem is már csak ez a játék érdekel idén.
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
@gigazte: Mikor először megláttam a 2020-as júniusi PS show keretein belül, nem akartam elhinni, hogy egy ilyen kis csapat létre tud hozni ilyet, ráadásul első játékuk lesz. Persze megvárom a megjelenést, s az értékelésekre is várok. Digitális lesz csak, szóval így nincs értelme vakon előrendelni. Ha megjelenés után pár nappal lesz meg a játék, akkor sincs világ vége. ennyi előnye van a digitális játéknak, hogy nem fogy el. De a hátránya az, ha megbánod, s kicsúszol az időből, akkor a nyakadon marad.

Remélem nem fog csalódást okozni ez a játék. Csak a GT7 miatt vettem PS5-öt, de miután elcsúsztatták, így eladtam egyelőre. Majd ha biztosan tudom, hogy megjelenik, akkor megveszem. Addig marad a GT2.
0
0
0
0
gigazte avatar
@NTSC Jani: Egyenlőre nincs is sok értelme a PS5-nek. Nekem is még csak tervben van a vétele, mert jelenleg nem tudnám sok játéknál kihasználni azt a többletet amit nyújt. A legtöbb exkluzív meg csak jövőre jön. Rá értek volna simán idén kiadni az új generációs konzolokat!

A Kena nekem is első látásra áll leejtős volt, szerintem hasonlóképpen én is várni fogok vele az első gameplayekig, mert eddig túl szép, túl jó egy átlagos "amatőr" csapat első játékaihoz viszonyítva. Az biztos, hogy ha olyan lesz amilyennek ígérkezik, akkor fogunk még a fejlesztőcsapatról hallani a jövőben.
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
@gigazte: Bízom benne, hogy jó lesz. Nem lesz hosszú, bár nem is baj, mert a hosszú játékok legtöbbször nem azért hosszúak, mert annyira sok variáció van a gameplay terén. Főleg az RPG-k szoktak hosszúak lenni, s azzal megy sok idő, hogy level up-ozik az ember, s kis millió csatát kell megnyerni, s sok hosszú óra megy el vele, plusz a mellékküldetések olyanok, mint a főküldetések, csak lerövidítve. Hozd el ezt, öld meg azt, ments meg azt stb. Elvileg egy hétvége alatt végigtolható, szóval szerintem 10-15 órás játékról lesz szó. Nem lesz open world, de azért nem egérlyuk kategória lesz.

Kíváncsian várom, jó lenne valami olyannal játszani, ami megfog. Most egyébként ami megfogott, az a Chicken Police játék. Magyar fejlesztésű, kicsit hasonlít az L.A. noire játékra, nagyon jó zenék vannak benne, s nagyon jó humora van. 14 óra alatt végigvittem, s szerintem pont ez a jó játékhossz, mert erre látok esélyt, hogy többször végig fogom játszani. Azért nem szabad elfelejteni, hogy nincs végtelen időnk, már nem vagyunk gyerekek.
0
0
0
0
gigazte avatar
@NTSC Jani: Bőven elég lesz ez a játékidő, és szerintem a gyűjtögetni való tárgyakkal úgy is még kibővítik a játékot, szóval pont elég lesz.

Azt a játékot még nem próbáltam ki, de ami késik az nem múlik. Megy az idő, de azért próbál az ember valamennyit játékra is áldozni.
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
@gigazte: Most már csak úgy veszek játékot, hogy tudom nem egyszer fogom végigjátszani. Tehát a simán jó játék nem elég nekem. Most már csak nagyon jó címeket veszek, inkább minőség, mint mennyiség.
1
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció