Egy hónapig ingyenesen beszerezhető a Tell Me Why mindhárom epizódja

Szerző: Pafry | 2021. June 01. | hír | 39 hozzászólás

Június 1-től kezdődően ingyenesen behúzható a leginkább a Life is Strange szériáról ismert Dontnod tavalyi játéka, a Tell Me Why. A játék a fejlesztőcsapatra jellemzően epizódokból áll, szám szerint háromból, melyek közül az első eddig is ingyenes volt, ám most a komplett kaland végigjátszható bárki számára.

A Dontnod az időzítéssel, valamint a játék témájával indokolta ezt a lépést. Ugyanis június a Pride hónapja, amikor az LGBTQIA+ emberek ünneplik saját identitásukat. A Tell Me Why egyik főszereplője pedig éppen egy transznemű karakter, aki saját maga is számos nehézségen ment keresztül emiatt, de a játék történetének kezdetekor már megbékélt saját magával, valamint a környezete reakcióival is. A fejlesztők a játék képében ismét egy remek narratív központú kalandot tettek le az asztalra, így érdemes lehet neki bizalmat szavazni.

A Tell Me Why Xbox Series X/S, Xbox One, valamint PC platformokra lett ingyenes, egészen június 30-ig. PC-n a Microsoft Áruházból és a Steamről lehet beszerezni. Aki pedig ez alatt az idő alatt beszerzi, örökre meg is tarthatja a játékot, június végét követően is.

Tell Me Why
Tell Me Why
Tell Me Why
Megjelenés: 2020. August 27. (PC)
Műfaj: Kaland
Fejlesztő: DONTNOD Entertainment
Hozzászólások: 39
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Cannahun avatar
Ez most komoly? Ne menjünk már el ebbe az irányba....
0
0
0
0
hellblazer17 avatar
Valószínűleg nem fogok játszani vele, de "Ingyen még a só is édes".
0
0
0
0
pinkyke avatar
Hát Kösz de,kösz nem ezt inkább kihagyom.
0
0
0
0
Morfium95 avatar
Nincs bajon a szivárványosokkal, de mi értelme van ennek a játéknak? Haterókat akarnak langyikká változtatni?
0
1
0
0
💬 4
Jammokus avatar
@Morfium95: Olyan ostobaságot írtál hogy csak süvít. Aki hetero azt nem lehet "langyivá" változtatni.
0
0
0
0
Cannahun avatar
@Jammokus: Meséld el... nálad ez hogy történt?
0
0
0
0
no avatar
@Morfium95: ha innen nézzük akkor pl a fortnitenak mi értelme van?a last of usnak mi értelme van?a controlnak mi értelme van? a beyong two soulsnak mi értelme van? soroljam még? nem is játszottál még vele csak hallottál valamit és arról beszéled itt a hülyeségeidet és biztos a metacriticen is csak véletlenül kapott 83 pontot biztos azért mert szar a játék.😂😂
0
0
0
0
Cannahun avatar
@Cobra05: Neked való! Játsszál vele sokat! 😂😂
0
0
0
0
no avatar
Valahogy nem érdekelnek a PC dolgok a PC játékoknál. Köszönöm még ingyen sem.
Játszanak vele azok akik szerint 85 féle nem létezik a világon.
És most jöhettek utálni a válaszokban, de nagyon sértődékeny vagyok mert ma banános eperturmixnak vallom magam 😃
0
0
0
0
RigbyTheMad avatar
Mindenki nagyon lázad, de a szexizmusról nem negatív a vélemény. Ha két nő lenne benne végig az bezzeg tetszene mindenkinek... 😠
0
0
0
0
💬 3
gigazte avatar
@RigbyTheMad: Megsütött a nap?
0
0
0
0
no avatar
@RigbyTheMad: Nem azért volt jó a Life is Strange 1 mert női főszereplő volt és egy másik nő körül forgott az egész.
És szerintem nem azért volt rossz a Before the Storm, mert nem volt benne fehér heteró férfi.

Hanem a körítés miatt volt az egyik kiváló játék, a másik meg felejthető.

Ettől meg a trailer alapján teljesen mást vártam mint amit kaptam és emiatt lett nálam csalódás az egész. Az hogy a nemváltás okozta problémákat az arcomba tolta, kb kéretlenül, mert sem a fülszöveg sem a trailer nem utalt semmi ilyesmire, az már csak tetézte ezt.
Megértem a dontnod-ot hogy segíteni akarnak elfogadni, de így nem fog menni, hanem éppen ellenkező hatást érik el. Kb mint a netflix az erőltetett és a kötelezően szerepeltetett klisékkel:

- a gonosz gazdag európai
- a szegény megtört , megtévedt afroamerikai
- a badass női főhős
- a muszlim sidekick
- a gyáva francia
- a kötelező afroamerikai lány
- a meleg pár másik fele
- a szakállas zsoldos vezér
- a kötelező kínai társ
- az őrült tudós
0
0
0
0
no avatar
Pride hónapra adhatnának még valamit ingyen.
Egy Fenyx Rising-ot, RE Village-t, CoD, Biomutant, stb.
😜
0
0
0
0
five-0 avatar
Ain't nothin' but a heartache
0
0
0
0
💬 1
Apor avatar
@five-0: Here goes nothin'.
I mean here goes someone's "here"...
0
0
0
0
Apor avatar
Ez az a játék ami bemutatja a saját nemükhöz vonzódó embereket?
0
0
0
0
💬 19
gigazte avatar
@Apor: Pride hónap ingyenes játéka, szóval elég valószínű. Jó kis propaganda játék... 😆
0
0
0
0
Apor avatar
@gigazte: Nincs bajom a homárokkal, nekik is joguk van az élethez, csak ne reklámozzák premierplánban a dolgaikat, és ne csináljanak játékot róluk.

Köszönöm a figyelmet, befejeztem.
0
0
0
0
MateLUL avatar
@Apor: Spoiler alert: csak az első epizódban van előtérben a melegség, az utolsó 2 epizódban egyáltalán nem. Nem propaganda játék, illetve nem róluk csinálták a játékot. Attól hogy még a főszereplő transz, szerintem hülyeség beállítani a játékot reklámnak. Egészen jó lett a játék, nyilván nem egy Life is Strange 1, és nem is akar az lenni, de ezt leszámítva szerintem mindenképp megéri egyszer kivinni.
0
0
0
0
Apor avatar
@MateLUL: Minden reklám, reklám.
A negatív reklám is reklám.
0
0
0
0
MateLUL avatar
@Apor: Ha valami folytán kijön a számon egy k*rva isten, akkor az a kurtizánoknak, vagy istennek reklám? 😃
Mindegy, nem vitatkozok, ha szerinted reklám, akkor reklám, szerintem pedig nagyon távol áll tőle.
0
0
0
0
Apor avatar
@MateLUL: Mindegy, nem írok erre semmit.
Majd idővel úgyis rágyössz' a dógok' menetéjre'. 😃
0
0
0
0
gigazte avatar
@MateLUL: Nekem pont elég, hogy a sorozatok, és a filmek után már a játékokban is az arcunkba tolják a másságot! Alapból úgy van amúgy hangoztatva, hogy azért ingyenes, mert Pride hónap van, szóval ez már alapjáraton propagandának minősül. 😆
0
0
0
0
Apor avatar
@gigazte: +1

Így van.
0
0
0
0
Apor avatar
@LordSzalko: Hasonlít rám. 😃
0
0
0
0
gigazte avatar
@Rodney5832: Tehát ő a Bomberman? 😆
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@Apor: Van egy régi lego tie interceptor szettem, jól is néz ki, de manapság tényleg nem adnak ki csak sima fightert meg landspeedereket 😀
0
0
0
0
Apor avatar
@Warlordcommander: Ezt a kirekesztést! 😃
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@Apor: Így van, tie interceptor a legjobb 😉
0
0
0
0
Jammokus avatar
Köszönöm bezsebeltem
0
0
0
0
VPetya avatar
Szerintem megvagyok enélkül, köszi!
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció