Dying Light 2: többet megtudhattunk a történetről, frakciókról és world eventekről

Szerző: Pafry | 2021. May 18. | hír | 6 hozzászólás

Úgy tűnik, most már folyamatosan érkezni fognak a friss információk a Dying Light 2-vel kapcsolatban, egy elég hosszú hallgatási időszak után a széria rajongói számára ez megváltásként hathat. A fejlesztők kiadták a második kérdezz-felelek videójukat a javában fejlesztés alatt álló, rendkívül ígéretes játékkal kapcsolatban, amelyben szó esik a történetről, az NPC-kről, frakciókról és még néhány további dologról. Ezeket pedig most többnyire a játék egyik társproducere, Julia Szynkaruk tolmácsolja felénk.

A producer szavai szerint a korábbi pletykáknak megfelelően valóban egy 15 éves ugrás történik előre az időben az első részhez képest. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne találkoznánk ismerős arcokkal a játék világán belül, valamint hogy az előző felvonás főszereplője, Kyle Crane erőfeszítéseinek nyomait ne őriznék meg valamilyen formában, így belefutunk majd visszautalásokba ezzel kapcsolatban.

A videóból jobban megismerkedhettünk két frakcióval, a Survivors és a Peacekeepers képében. Előbbiek célja egyszerűen csak túlélni a mostoha körülményeket, és a világ újjáépítésére, valamint az alkalmazkodásra fókuszálnak minden körülmények között. A Peacekeepers tagjai egy szigorú katonai protokollhoz tartják magukat, és azonnali hatállyal kivégeznek minden fertőzöttet, akivel csak találkoznak. Ehhez pedig nem ritka, hogy át kell lépniük néhány etikai határt, amelyet kíméletlenül meg is tesznek. Bármely frakcióhoz is csatlakozunk a másik ellenében, az a fejlesztők ígérete szerint drasztikusan megváltoztatja majd a játék és a történet menetét egyaránt.

Korábban is hallhattunk már arról, hogy döntéseink mennyire befolyásolják majd a játékmenetet, és a 2018-as E3 óta rengetegen várják a sok szempontból lényegesen továbbfejlesztett játékot. A Dying Light 2 a jelenlegi tervek szerint PC mellett a jelenlegi és az eggyel korábbi konzolgenerációra is érkezik valamikor a közeljövőben.

Dying Light 2 Stay Human
Dying Light 2 Stay Human
Dying Light 2 Stay Human
Megjelenés: 2022. February 04. (PC)
Műfaj: Akció, Szerepjáték, Túlélő-horror
Fejlesztő: Techland
Hozzászólások: 6
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
gigazte avatar
Amennyi negatívumot lehetett hallani a játékkal kapcsolatban úgy le is mondtam az előrendelésről! Az is 100%, hogy közel sem lesz olyan mint amilyennek láttuk a 2018-as E3-on... Az oldal cikkíróitól kérdezem, hogy miért van az, hogy egy negatív cikket se hoztak le a játékról? 😂 Pedig a balhéktól elkezdve elég sok minden volt.
0
0
0
0
💬 1
Unstoppable avatar
@gigazte: Gondolom mert a negatív cikkek 95%-ára nem volt bizonyíték, mindenféle magát hitelesnek mondó de igazolni nem tudó források fröcsögtek "dev hell"-ről meg crunch-ról meg arról hogy a project vezetője mekkora dilettáns, de bizonyítékokal nem tudtak szolgálni, kontextusból kiemelt email töredékek és félinformációk szivárogtak csak. Tény hogy a játék közel sem halad olyan ütemben mint kellene(hol van már 2018?), de tekintve hogy az elmúlt 1,5 évben semmilyen digitális tartalom gyártása nem halad szerintem ez még nem jelenti azonnal hogy baj lenne a játékkal. Nyilvánvalóan a pletykák fényében én sem rendelném elő, sőt sokan lemondták gondolom ahogy te is, de a végeredményt azért érdemes lenne megvárni, az első rész alapján ennyit azért megérdemelnek a lengyel arcok 😊
0
0
0
0
MrPAYER avatar
Az első rész hatalmas meglepetésként érkezett a felszín alatt anno és egy szempillantásra berobbant a köztudatba. Nem csoda, hiszen baromi jó játék lett és olyan szintű támogatást (mai napig jön ki rá valami DLC vagy update) fejlesztői oldalról még sehol máshol nem láttam. Csak nehogy az legyen mint a CDPR-el történt a Cyberpunkkal kapcsolatban, hogy a második nagyszabású játékukban beígért fű-fa félig működik meg nem is úgy ahogy kellene, reméljük nem lengyel népbetegség 😊 😆
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@MrPAYER: Remélem a második résznek is hasonló szintű támogatottsága lesz, egyik legvárósabb cím idén 😃
0
0
0
0
MrPAYER avatar
@LordSzalko: Ha hihetünk nekik, már pedig miért ne 😂 akkor ez nem egy egyszer végigjátszós sztori lesz az tuti már csak a választható frakciók miatt is, érdemes lesz 2-3x neki ülni majd. Mire megunod valszeg ez is kapni fog egy Enchaned kiadást benne még egy akkora DLC-vel mint maga az alapjáték. Meg maga a grafika mi egyben van már, nem feltétlen a textúrákra gondolok hanem a pálya designra, nagyon hozza a hangulatot, még egy kicsi Fallout beütése is van 😃

[LINK]
0
0
0
0
no avatar
@MrPAYER: Párszor végig lesz pörgetve valószínűleg, akár csak az első rész ismerősökkel 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció