Computex 2019: laptopokba érkeznek először az Intel 10 nm-es CPU-i

Szerző: xoki | 2019. May 28. | hír | 18 hozzászólás

Öt generációt követően az Intel végre 10 nm-re vált, és lassacskán végleg megválik a 14 nm-es gyártási technológiától, legalábbis a laptopok esetében. Az AMD mellett az Intel is felfedett néhány érdekességet az idei Computex alatt. Végre bemutatkoztak a cég régóta pletykált 10 nm-es Ice Lake chipje, amelyek még ebben az évben elérhetővé is válnak a gamer laptopokban.

A 10. generációs Intel Core processzorok tehát először a laptopokban válnak elérhetővé 9W, 15W és 28W modellek formájában, és maximum 4 maggal és 8 szállal rendelkeznek majd. A turbo órajel pedig a 4,1 GHz-et is elérheti. Az Intel azt állítja, hogy körülbelül 30 Ice Lake-kel rendelkező dizájn érkezik majd az ünnepi szezonban, mint például a Dell XPS 13 2-in-1.

Az Ice Lake 18%-kal jobb teljesítményt kínál, mint a Skylake magok, viszont utóbbi egy négyéves termék. Az egyszálas termék a Sunnycove-val szemben szintén jobbá vált, viszont ebben az esetben pedig egy közel ötéves termékkel hasonlították össze. Ezek után már annyira nem is lélegzetelállító a teljesítménynövekedés, de mivel új gyártási technológiáról van szó, így valószínűleg időbe telik, míg megérkeznek a legerősebb termékek, például az asztali modellek. Az integrált grafika viszont sokat javult, így az Ice Lake CPU-k képesek lesznek a 4K-s videók lejátszására és az AAA játékok futtatására is, ennek demonstráláshoz a Destiny 2-t használták.

Hozzászólások: 18
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Az Asztali gépekhez mikor jönnek ezek a processzorok?
0
0
0
0
💬 6
carl18x avatar
@botesz: 2021-ben talán.......
0
0
0
0
no avatar
@carl18x: Addigra túlságosan nagy előnyre tenne szert az AMD, szerintem addigra valamit csak ki adnak 😃
0
0
0
0
carl18x avatar
@botesz: A 14 nanométeres gyártó sor bővítése igen tetemes pénzösszegbe kerül, az intel nem akar veszteségesen kijöni belőle. Ezért is maradnak 2021-ig 14 nanométeren, a Rocket Lake még azon jelenik meg a friss úti terv szerint. Más felől 10 nanométeren nem menne magas órajelen. Talán a 10 nanométer +/++ már megfelelő lesz a váltásra, de ez 2021 vége/2022-ben reálisabb inkább.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@botesz: Igen lesz egy 10 mag / 20 szálas 14 nm++ coffee lake refresh majd jövőre. Asztali vonalra 2021...
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@botesz: Tekintve, hogy hány éve az intel van az élen, nem hiszem, hogy nagyon zavarná őket ha most egy "kicsit" az AMD, hogyha utána egy olyannal rukkolnak elő ami megint őket helyezi az élre hosszú időre. Persze ehhez tényleg olyat kell majd alkotni.
0
0
0
0
odinx avatar
Hát remélem a 2 mag 4 szálas procikat el is felejtik laptopba. Dög lassú. De, ha ennek a 4 mag 8 szálnak lejjebb megy az ára, használtan nem lesz rossz vétel.
0
0
0
0
💬 4
Quadgame94 avatar
@odinx: Hova megy le az ára? Ezek Mobil procik. Hogy veszed meg őket használtan? 😃
0
0
0
0
odinx avatar
@Quadgame94: Sok használt laptopot lehet találni, de ezek még újak, szóval kell nekik pár év mire jó áruk lesz, ha olyan 130.000 Ft-ra lemegy az áruk, az nem rossz.

[LINK]

Mondjuk ez nem mai darab.

De arra azért kíváncsi vagyok, hogy mennyi idő kell, hogy pl. ennek a laptopnak az ára lemenjen 170.000 Ft-ra.😃

Ez már 6 magos 12 szálas.

[LINK]

vagy ez

[url]https://www.ankermann.com/en/Notebooks/Gaming-Work-Laptop-Notebook-8GB-SSD240GB-i5-8400-GTX-1050Ti-W10~~109397.html[/url]

Ez azért már ütős, csak még horror áron lesz egy ideig.😀
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@odinx: Alapból soha nem vennék "Gamer" laptopot. Nekem.a két szó összesem jön. 170 volt bnőn Ryzen 5 2500U (4 mag 8 szál) VEGA APUs, SSD + 1 TB + 8GB ramos laptopja IPS kijelzővel tavaly. Ugyan ez Intelben (4mag/8szal proci stb) 200 feletr volt. Ezek a a 10 nm intel procik
meg semmivel sem jobbak a 14 nm++-os cuccoknál csakis fogyasztásban és iGPUban.
0
0
0
0
odinx avatar
@Quadgame94: 170-000 Ft-ért megérte. Hát ha esetleg lejjebb mennek az erős AMD laptop proci árak, az jó vétel lesz bárkinek, most még drágák. 😀
0
0
0
0
no avatar
IGPU-ra kíváncsi vagyok! Felér majd vajon egy ryzenessel?
0
0
0
0
💬 5
Rocky12 avatar
@Identity0: Szerintem van rá esély, de akkor ez tényleg nagyon ütős lenne, egy ilyen ,,budget'' laptopon szépen el lehetne játszogatni 😀
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Rocky12: Semmivel sem lesz ütősebb, mint a tavaly óta kint lévő Ryzen APU-k. Az Intel azt demózta, hogy pont olyan gyorsak lesznek ebben az iGPU-k mint a Ryzenben.
0
0
0
0
Rocky12 avatar
@Quadgame94: Akkor viszont drágább lesz ugyanazért a teljesítményért 😂
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Rocky12: Persze, hogy drágább lesz. Mármint a laptokok amiket adni fognak vele, nem véletlenül szerez az AMD minden nappal több és több részesedést a laptop piacon.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Identity0: Azt demózták, hogy pont olyan gyorsak, mint a tavalyi Vega 10-11 IGPU-k.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció