CES 2020: ekkor lesz élőben követhető az AMD sajtótájékoztatója

Szerző: xoki | 2020. January 03. | hír | 10 hozzászólás

Az AMD hivatalosan is megerősítette, hogy természetesen jelen lesznek az idei CES-en, illetve azt is felfedték, hogy pontosan mikortól követhetjük majd a sajtótájékoztatójukat.

A show helyszíne Las Vegas lesz, és hivatalosan január 7-én tárja ki kapuit a nagyközönség számára. Mielőtt erre sor kerülne, több nagyobb cég, köztük az AMD is számos újdonságról rántja majd le a leplet a nyitányt megelőző nap folyamán.

Az AMD sajtótájékoztatója január 6-án esedékes, és a cég szerint nem csak egy egyszerű előadásról van szó. Twitteren és Facebookon is leírták, hogy ismét a határokat feszegetik majd annak érdekében, hogy 2020 a nagy teljesítményű számítástechnika kiemelkedő éve lehessen.

A prezentációt természetesen a cég vezérigazgatója, Dr. Lisa Su fogja tartani, és az idei előadásában a fogyasztókra fókuszál majd elsősorban, tehát sokkal kisebb figyelmet szentelnek például az adatközpontokba szánt termékekre. CPU-k terén valószínűleg látható lesz a Ryzen 4000 mobile, azaz a Renoir APU széria. A Zen 2 még újnak számít, ezért várhatóan nem merülnek bele túl mélyen a Zen 3 leleplezésébe, de mindenképpen várható néhány új információ ezekről is, amelyet egy tajvani újságban például meg is erősítettek.

Hozzászólások: 10
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
carl18x avatar
Kiváncsi vagyok milyen újdonságot hoznak 😃 Intel fejlesztése (+)
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 5
no avatar
Hát ez a mostani is egy nagy kaka sajnos. A legjobb az benne, hogy írja a processzorom nevét, tehát Six-core fx 6300 és alatta meg az van hogy ez egy 3 magos proci. Lmao AMD
0
0
0
0
Yezi_ avatar
@Zsolt17: Ezer éve fel lett már vázolva, hogy az FX-ek modulos felépítése miatt van ez. 3 modul, modulonként 2 maggal. Ha jól rémlik a Windows feladatkezelő is 3 magosnak/6 szálasnak látja, de ott van például a Cinebench is, aztán még sorolhatnám.
0
0
0
0
Geravor avatar
@Zsolt17: Clustered multithreading, neked 6 integerre jut 3 FPU, plusz az L1-es és L2-es cache-en is párosával osztoznak az integer clusterek.
Tudni kéne hogy egyáltalán mi van az IHS alatt mielőtt indokolatlan hisztibe kezdesz az interneten.
0
0
0
0
no avatar
@Geravor: Köszönöm szépen a kioktatást de azt hiszem nem voltam világos és félre értettek egy kicsit. Tudom pontosan milyen processzorom van, tisztában vagyok vele, hogy nem valódi 6 mag van benne. Én csak azt mondom, hogy legalább azt megtehették volna, hogy nem ilyen idétlenül jelenítik meg ebben a csodálatos programban. De köszi még egyszer az ingyen órát és internet használati útmutatót.
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@Zsolt17: de az AMD szerint 6 mag azért van a nevében hogy six core 😃
mai napig bírósági tárgyalás megy az AMD FX magszámokat illetően, merthogy félrevezető-e vagy igenis nevezhető 4-6-8 magnak.
0
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
RX 5800 és 5900 incoming? 😆
0
0
0
0
💬 3
odinx avatar
@TheMenkuPocok: Én is erre gondoltam jó lenne, mert akkor beruháznék egy RX 5700-ra-😃
0
0
0
0
gaborw avatar
@odinx: Hogy függ össze a két dolog? Attól nem lesz olcsóbb az 5700-as. Visszatérve valószinű egy erősebb kàrtya jöhet akàr. Tavaly ugyan ilyenkor jött a Vega VII-is. Utàna el is mondtàk 2019-ben nem is lesz erősebb kàrtya. Így is lett.
0
0
0
0
odinx avatar
@gaborw: Hát azért AMD-ben bízom, hogy lejjebb viszik majd az árakat. Nvidia-nál ez már kérdéses. Ha mondjuk, beesne az RX 5700 ára olyan 120.000 Ft-ra az nem lenne rossz.😀
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció