Bemutatkozott a Nintendo Switch OLED modell

Szerző: xoki | 2021. July 06. | hír | 10 hozzászólás

Az idei E3 előtt sokan úgy gondolták, ezen az eseményen lepleződik majd le a következő generációs Nintendo Switch. Sajnos az E3-on és az azt követő hetek során sem kaptunk semmilyen információt ezzel kapcsolatban, egészen mostanáig.

A Nintendo Switch (OLED Model) sajnos nem az a Switch Pro, amiről korábban pletykáltak. Ahogy a megjelölésből is kivehető, az új modell egy fejlettebb OLED kijelzőt (7 hüvelyk) kapott, illetve a dizájnon is változtattak ezt-azt. Új chip viszont nem került bele, így ne számítsatok jobb grafikai beállításokra vagy magasabb fps-re.

Bár erősebb nem lett, de azért a konzolon belül is történt néhány változtatás, például a tárhelyet 64 GB-ra növelték, és jobb hangszórók is kerültek bele. A tartóállvány szélesebb, és több helyen állíthatóvá vált, így sokkal könnyebben találhatjátok meg a legkényelmesebb szöget a képernyő nézésére.

A Nintendo Switch OLED modell október 8-án válik majd elérhetővé, amely 350 dollártól lesz kapható.

Hozzászólások: 10
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Tegnap mikor kirakták a videót azt hittem, hogy végre megjelent a Pro 😆 Arra szívesen lecserélném a jelenlegi Switch-et, remélem annak már nem lesz olyan gyenge startja mint a v1-nek 😜
0
0
0
0
ichigo23619 avatar
ez csak annak fogja megérni akinek még nincs switch je és venni akar egyet.
ezt pár minimális változtatást már a v2 vel is megléphették volna ahelyett hogy csak a hardveres sebezhetőségen javítottak meg a cpu fogyasztássán hogy 1órával tovább bírja handheld módban.

max ha esetleg idővel lehet majd használni rajta chip nélkül atmosphere nx et akkor még megfontolom hogy leváltom a v1 es switch emet, bár valszeg kivárom hátha lesz switch pro is.
0
0
0
0
nerwarin avatar
Tipikus gyökér Nintendo húzás... Mondom ezt úgy, hogy van itthon Switch, és Switch Light is.
0
0
0
0
Mystream_HBL avatar
És ettől jobban fog kinézni az új zelda , ja nem ahhoz erősebb hardver kell 😆 Spoiler!
Nintendo Spicc
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
Nintendo megint hozta a formáját. 😆
0
0
0
0
Unstoppable avatar
Nem azért de a PS Vita már 2011-ben OLED volt, oké hogy csak 5" és 900p felbontás de akkor is 😊
4 év alatt ennyit sikerült fejleszteni? Egy 10+ éves kijelző technológia, jobb hangszórók meg egy kis extra tárhely? Szerintem ezek mind megvalósíthatók lettek volna már 2017-ben is...
Itthoni árazással ráadásul legalább 150ezer lesz az a 350 dollár. Vicc 😆
Ha már Witcher 3 meg Doom és hasonló portok kerülnek kiadásra Switchre, illett volna a hardvert tápolni, nem rókabőrözni kedves Nintendo...😕
0
0
0
0
💬 3
Rocky12 avatar
@Unstoppable: meg az a 64 GB tárhely sem egy nagy eresztés.. az alap modellben lévő 32 GB meg egyenesen nevetséges. mondjuk az új xbox és ps tárhelykapacitása is 1 vicc kb, egyre több a 100+ gigás AAA játék, na de ez már nem ide tartozik.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Rocky12: 4 hónapja van PS5-m. Teljesen elg a 660 GB. Oké hogy tobb game van 100 gb felett az atlag megis 40 nekem. Most is fent van 5 jatek es 257 szabad van még. Minek.több? Nem kell vmi ugy torlom telepiteni meg max 20p.
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
@Rocky12: Nincs is annyi újgenerációs játék hogy beteljen a tárhely. 😆
0
0
0
0
MentaStrike avatar
Wooo, Oled, megvenni 3x árért!
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció