Bejelentették a Crysis Remastered Trilogyt

Szerző: Pafry | 2021. June 01. | hír | 37 hozzászólás

A Crytek a tavalyi felemás fogadtatású Crysis Remastered, valamint az alig egy hete pletykált második rész remasterének híre után úgy döntött, leleplezi a teljes Crysis trilógia felújított változatát, amely ráadásul még idén ősszel elérhetővé válik együttes megvásárlásra, de akár külön-külön is beszerezhetjük majd őket. Pontos megjelenési dátumot egyelőre még nem közöltek.

Egy rövid teaser kíséretében fedték fel a csomagot, amelynek sok rajongó örül, ám többen már most elkezdtek kritikát megfogalmazni. A negatív hangok többsége nem érti, miért kell alig tíz-, valamint nyolcéves játékokat felújítani, amelyek ráadásul valamennyire meg is előzték saját korukat a látványt illetően, tehát grafikai ráncfelvarrásra aligha lenne szükség.

A hangsúly itt inkább az új konzolokra való megjelentetésen van, a fejlesztők szeretnék átvinni az élményt az új PS5, valamint Xbox Series X/S konzolokra, hogy az új generáció is megtapasztalhassa a „Crysis-élményt”. Sokan pedig ezt a lépést a Crysis 4 egyfajta felvezetésének tartják, amely ha valóban fejlesztés alatt áll, már szintén nem lehet messze a bejelentése.

Crysis Remastered
Crysis Remastered
Crysis Remastered
Megjelenés: 2020. September 18. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: Crytek
Hozzászólások: 37
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
gyuri191 avatar
Fölösleges ez az egész inkább medal of honor alied assault remastert a népnek
0
0
0
0
Ketjenblack avatar
Régen cryZENx által készitett modokat szedtem le hát azok komolyabbak voltak 😃
0
0
0
0
Booker avatar
A 2-t még megértem de a 3-on mit kell felújítani
Szép az úgy ahogy van😀
0
0
0
0
Dency avatar
inkább hoznák vissza a crysis 2 multiját.
0
0
0
0
Rocky12 avatar
Lesz érdemi változás a 2. és 3. részében? Mondjuk ha a Crysis 3 kapna egy kis ray tracing-et, jobb textúrákat, fényeket, modelleket, shadert, az mindent vinne nálam 😃
0
0
0
0
no avatar
Covid19 remastered mikor jön?
0
0
0
0
💬 1
Arthur Morgan avatar
majd ha 6,99 Euróért dobálják akcióba akkor jó lesz könyvtárba 😆 Kár, hogy a multiplayer nem támogatott már.
0
0
0
0
Szabcsiadi avatar
Ez szimpla pénz lehúzás. A Crysis 1 Remasteredben minden is világított mert szerintük az volt a Remastered, A Crysis 2-3 meg szerintem annyira lesz az mint a Mafia 2-é volt, max beadnak hozzá egy RTX-et és ennyi. Konzol porton kívűl sok értelme ennek nincs, és nem is lesz. Nem várok ettől sokat, nem is akarok se megvenni se virágbolti kiadással tolni hamár az egyel megtettem. Csak reménykedek benne, hogy ezt a Crytech azért csinálja, hogy megalapozzon egy Crysis rebootot mert ha nem akkor nem csak engem de csomó játékost csalódottá tesznek. Szép és jó ez a remastered de a világon 2 féle remastered létezik.

Egy Crash Bandicoot 1+2+3 ahol a grafika elavultvól ezért valami zseniális grafikai reworkot kapott, szemmel láthatóan nagy volt a különbség és PCre is megjelent.

és egy Crysis 1+2+3 ahol max az 1. részre mondhatjuk azt hogy ráférne egy ránc felvarrás (de arra se nagyon), de a másik kettőre végképp nem. Az 1. rész remasterede rosszabb mint az eredeti, a maradék kettőben pedig szerintem szemmel nem lehet lesz majd észrevenni, hogy mi változott.
0
0
0
0
💬 4
xCube avatar
@Szabcsiadi: Pärszor már leírtam, de megteszem most is, ha már a cikket sem olvastad végig rendesen:

Ezek a címek elsősorban a konzolos közönségnek készülnek az új generációkra. Az, hogy PC -n is megjelenik, az egy másodlagos téma. Ha nem jelenne meg, akkor azon lenne kiakadva mindenki.
0
0
0
0
Szabcsiadi avatar
@xCube: Igazából inkább az aggaszt PC téren, hogy teljes árasként jelenik meg
0
0
0
0
five-0 avatar
@Szabcsiadi: Ugyanazt lehet erre is mondani, mint ami xCube mondott. Mivel konzolon annyi az ára, ezért pc-n túl sokat nem tudnak elengedni! Abból megint csak a probléma lenne.
0
0
0
0
Szabcsiadi avatar
@five-0: PS4-en sem kellene 20K-t kérni egy 12 éves játékért akár konzol port akár nem.
0
0
0
0
Ayistion avatar
Trilógia alatt gondolom az 1-2-3 részre gondolnak, de jól láttam hogy ebben a videóban a Warheadból is vannak jelenetek? Vagy más részben is voltak ilyen "csókolom a csápod hogy alakulnál fossá/ azt a proteinen hizlalt k*rva anyját" lények? 😃 Én csak a Warhead-el játszottam.
0
0
0
0
💬 1
yugiohyugiohzebuyug avatar
@Ayistion: Ilyen "robotos" "űrlények" szerintem mindegyikben voltak. Csápos volt az 1.-ben is. (én a 2.-al nem játszottam sokat, de sztem onnét sem hagyták ki)
0
0
0
0
no avatar
Mikor megláttam a cikk címét hirtelen azt hittem újra remasterelik megint az első részt is 😆
Nem lepődnék meg, és biztos lenne aki meg is venné 😃
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
Poénból megveszem Nintendo Switchre. 😆 Több értelme úgyse lesz ennek. 😆
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
Valószínűleg itt se lesz akkora hű meg ha eltérés. Már csak azért sem, mert csak remasterről beszélünk. Meg mert Crysis. 😀
Mindenesetre remélem aránylag jól fognak fogyni, mert én várnék egy 4. részt. (Amit asszem pedzegettek is, hogy kb. annak a függvénye lesz, hogy teljesít a remaster vagy most már remasterek.) Nem tudom persze, hogy a jelenlegi Crytek mennyire van felnőve egy 4. rész feladatához, mert azért a Crysishoz hozzáfonódott a technikai villantás.
0
0
0
0
💬 11
Apor avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Nem negyedik rész lesz, hanem egy többjátosalapú f2p battleroyal.
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@Apor: Remélem ez valami trollkodás szerűség volt és nem komoly. 😜 (mármint a hozzászólás tartalma)
0
0
0
0
no avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Nem, a korábban kiszivárgott dokumentumokban ez volt mint jövőbeli tervek egyike. C2-3 Remastered, Crysis Next (BR), mellette pedig külön VR kiadás, a szérián kívül pedig két új játék Ryse, Robinson.
Igazából ugyan úgy a vágyakozás megy csak a 4. rész körül, már gyakorlatilag a 3. rész megjelenése óta, ha tervben lenne akkor az már a 2020-as dokumentumokban régen szerepelt volna, még akkor is ha ebben az évtizedben szeretnék kiadni.
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@LordSzalko: Igen így ez a Next, mint név már ismerős. Mintha olvastam volna valami interjút vagy valamit a remaster környékén, hogy megkérdezték őket a folytatásról és mintha valami olyasmit mondtak volna, hogy annak a függvénye, hogy hogyan teljesít a remaster. Na mindegy azért remélem előbb-utóbb felkerül ez is a tervek közé. BR-el kicsit megcsúsztak szerintem, akkor kellett volna amikor nagyon felkapott volt. Lehet picit kirángatta volna őket a sárból, ha jobb BR játékról van szó.
0
0
0
0
no avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Nem biztos, hogy korábban volt rá keretük belevágni egy ilyen akcióba, mert túl nagy rizikó lett volna, így is majdnem totál csőd volt. Egy Crysis 4 pedig hatalmas volumenű projekt lenne, meg persze a csapat sem a régi már + lényegesen kevesebben vannak a feladatra, nem tartom olyan biztosnak hogy kellene erőltetni egy újabb részt, még ha vannak is olyan szálak amin keresztül lehetne egy spin-off.
BR-el különösebben nincs bajom, ha nem a basic dolgokon fog alapulni, hanem mer újítani akkor felőlem jöhet, még ha nagyon el se tudom képzelni hogy jól állna neki.
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@LordSzalko: Igen, ezért hogyha lenne, előtte nem ártana nekik pár siker. (már ha ez elegendő, nem biztos)
Talán még az sincs kizárva, hogy valamelyik nagyobb hal megveszi őket és rak alájuk annyi pénzt és embert, amivel kivitelezhető a dolog (mostanában úgy is szeretnek vásárolgatni).
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@LordSzalko: Itt a válaszomban a Microsoftra céloztam egyébként. És úgy látszik meg is valósulhat ez a forgatókönyv. : P
0
0
0
0
no avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Ja olvastam a héten, meglátjuk mit hoz a jövő a széria szempontjából, mindenesetre amit eddig leírtak abból nem tudtam folytatásra asszociálni csak hogy foglalkoznak vele meg gondolom a korábban említett tervekre most már lesz tőkéjük.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Nem tudom miképp lehetne folytatni, elvégre le lett zárva a harmadik részben a történet
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@SuperPuma: Annyira nem vágom a történetét, de Nomad elvileg életben van, találni róla valami feljegyzést a harmadik részben. Ha jól emlékszem ez az egyik ilyen "elmélet", hogy az ő történetét járnánk körül.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Konkrétan csak egy kérdőjel volt a neve mellett az egyik note-ban, illetve párszor megemlítették. Mondjuk egy warhead szintű résznek örülnék. Ott elég életszagú volt a legtöbb reakció
0
0
0
0
Apor avatar
Fhuu b+...
Crysis 3 remastered...rtx 3090 4K 37 FPS 😆
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@Apor: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
Apor avatar
Sajnos ismerjük 😕

De attól még szeressük' 😆
0
0
0
0
no avatar
@Apor: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
TikoTime avatar
Q9400, gt9800 1gb. Régi szép idők.
0
0
0
0
no avatar
@Apor: Kb. ilyen Hot Pursuit Remastered szintű változásokra lehet majd számítani benne, mondjuk a felújításokat is csak az új generációs konzolok miatt csinálják, költséghatékony formában akkor már kiadják PC-re is, pár hardcore fan behúzza mert miért ne.
0
0
0
0
andrewsield avatar
@Apor: Emlékszem mikor még évekig alap teszt játék volt, minden oldalon/újságnál a Crysis, mert akkora gépigénye volt, hogy évekig nem tudták rendesen futtatni. 😃 Szép emlékek. 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció