Az RTX 4080 ellenfeleként érkezik az AMD RX 7900 XTX

Szerző: xoki | 2022. November 08. | hír | 7 hozzászólás

Az AMD vajon miért nem hasonlította össze az új RX 7900-as GPU-it az Nvidia GeForce RTX 40 GPU-kkal? Ha bennetek is hiányérzet alakult ki emiatt, akkor nem vagytok egyedül, ugyanis pontosan ez volt az RDNA 3 bemutatót követő leggyakoribb kérdések egyike. Szerencsére Frank Azor erre is megadta a választ a PCWorld interjúja során.

Frank Azor kifejtette, hogy az RX 7900-as széria az RTX 4080-nal fogja felvenni a versenyt, de mivel ez a kártya még nem jelent meg, így benchmarkokhoz sem jutottak hozzá. Továbbá kiemelte, hogy egy 999 dolláros termékről beszélünk, tehát semmiképpen sem az RTX 4090 ellen szánják, hiszen az 60%-kal többe kerül.

A PCWorld az FSR3-ról is többet szeretett volna kideríteni, amely az AMD következő generációs felskálázási technológiája. A bemutatón kiderült, hogy 2023-ban számíthatunk rá, de a pontos időzítésről, illetve a támogatott GPU-król semmi konkrétumot nem árultak el. Emiatt a közösség másik égető kérdése az volt, hogy vajon az FSR3-at az RDNA3-on kívül más architektúra is támogatni fogja-e?

Frank Azor ezzel kapcsolatban is megosztott néhány fontos részletet. Állítása szerint az AMD FSR3 nem egy gyors reakció volt a DLSS3-ra, mivel már régóta dolgoztak rajta. Ugyebár az FSR az RDNA2, RDNA1, az AMD régebbi kártyáit, illetve még a konkurencia grafikus kártyáit is támogatta. Ebből kiindulva az Nvidiához képest sokkal nehezebb dolguk van, hiszen ők csak egy architektúrára (DLSS3 + RTX 4000) fejlesztenek. Bár egyelőre semmi sem biztos, az AMD mindent megtesz annak érdekében, hogy betartsák korábbi ígéretüket, és a lehető legtöbb GPU-n elérhető legyen a technológia.

Hozzászólások: 7
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Attilamester avatar
Sziasztok én is kíváncsi leszek most erre a szériára, személy szerint egy 3090Ti amin jelenleg gondolkozom.... - vagy egy jó teljesítményű közelgő AMD RX szériás kártyában. De ez változhat, nem vagyok nvidia sem amd fanboy próbálom megtalálni mindig a számomra ideális arany középutat, azaz ár/érték + teljesítmény arányban. Mindig is jobbra balra mentem a processzoroknál is és a videókártyáknál is, ami jobban testreszabható számomra mindig azt veszem meg. volt AMD + Nvidia szettem aztán Intel+ AMD jelenleg ismét AMD processzor mellé került egyenlőre egy GTX 1660Ti mivel a legutobbi 2-3 évben vicc kategória volt az egész PC-piaci árazása, főként ami a Videókártyáknál volt tapasztalható, és sokáig a Processzoroknál is. Idekint élek Angliában, de itt is elgondolkodok néha hogy mennyiért is lenne érdemes beszerezni egy-egy komponenst a legutobbi Alaplap+CPU+RAM+420 AIO kombót is sikerült jó áron beszerezni 470 Fontot fizettem összesen mindezekért (Outletes kiárúsítás keretén belül kivéve a ramokat mert az Ebay-en sikerült 70 font+postaköltségért beszerezni egy PC-s üzlettől licitálva 6 hónap garanciával.) Idekint már lehet 730-800 Font körül szerezni egy egy 3090Ti -t ha szerencséje van az embernek. (RX 6900XT meg már jó eséllyel 540-620 Font között beszerezhető ugyanúgy az Ebay-en "Néha egész korrekt eladóktól garanciálisan.") Szóval várom mi lesz ennek a vége hogy végre elérhető legyen a 4k gaming viszonlyag jó áron.
0
0
0
0
💬 5
downuser avatar
@Attilamester: 800 fontért egy 3090 Ti gyakorlatilag ajándék.
0
0
0
0
redbull6969 avatar
@Attilamester: Ha jelenleg gondolkozol a 3090ti-on akkor jobban jársz ha vagy kivárod a 7900XT/XTX- et vagy 4080, esetleg használtan garis 3080/TI. Mert a 3090ti sokkat fogyaszt és felesleges volt a kiadása. De ha neked feltétlen kell az összes FPS akkor 4090 vaskos áron..
0
0
0
0
bukta2 avatar
@redbull6969: 3090ti-helyett alsó hangon 4000 es kártyát vennék már csak a dlss 3.0 miatt is, pláne ha 4k gaming a cél, ezen nem is gondolkodnék.
0
0
0
0
redbull6969 avatar
@bukta2: Igen most már felesleges 3000 széria felső része,mert 4000 sokkal jobban sikerült remélhetöleg az alsó kategoria is jó lesz. 3090ti meg nagyon rossz kártya már csak az ára meg a megjelenését nézve (fél ével a 4000 megjelenése elött) azért az AMD se mondható rossznak mert már a FSR is tök jó lett és még jön a 3.0 is belöle.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@redbull6969: nagyon rossznak azért nem mondanám, azért elég brutál kártya az is, csak a 4000 széria köröket ver rá, ahogyan az új radeonok is majd. és igen, az FSR 3.0 is brutál jó lesz ha igaznak bizonyulnak az állítások, most az hogy mi hogy működik engem nem érdekel (eddig sem érdekelt) csak tegye azt amire kitalálták, azt meg remekül csinálja!
0
0
0
0
downuser avatar
Ha olcsóbb lesz itthon a 4080-tól, az tök jó lenne.
Jelenleg a 3080-3080 Ti-4070 háromszögben őrlődöm.
Régen nem volt már "ATI-kártyám", megvárom a részletesebb a teszteket,
aztán az árak döntenek.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció