Az Nvidia nem tartja megfelelőnek az időt az izgalmas bejelentésekre

Szerző: xoki | 2020. March 18. | hír | 37 hozzászólás

Az Nvidia több izgalmas bejelentéssel készült az idei GTC-re (Graphics Technology Conference), viszont a koronavírus miatt ez az esemény elmarad. A cég emiatt úgy döntött, online ejti meg a fontosabb leleplezéseit, de most sajnos kiderült, hogy erre sem fog sor kerülni.

Az Nvidia rengeteg izgalmas terméket és újdonságot tartogat a rajongók számára. A hivatalos oldalon közzétett bejegyzésből megtudtuk, hogy ha eljön a megfelelő idő, akkor mindenféleképpen sor kerül majd ezekre a bejelentésekre, de most inkább arra próbálják ösztönözni a rajongókat, vásárlókat, fogyasztókat, alkalmazottjaikat, partnereiket és a médiát, hogy tegyenek meg mindent a biztonságuk érdekében, és a vírus megfékezésére koncentráljanak. A cég tagjai otthonról fognak dolgozni, és azok is megkapják a fizetésüket, akiknek jelenleg nem kell elvégezniük a feladataikat.

A GTC elhalasztását követően a fontosabb információkat március 24-én tervezték leleplezni, de erre már biztosan nem kerül sor. Ettől függetlenül néhány apróságról mindenképpen lerántják majd a leplet a különböző livestreamek során, illetve a kutatók és fejlesztők is mesélnek majd néhány témáról, mint például AI vagy a ray tracing.

Hozzászólások: 36
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 1
no avatar
Az eddigi kósza hírek alapján Augusztus végén lesznek bemutatva az új kártyák. Computex-en pedig már találkozhatunk egyedi hűtéssel szerelt modellekkel is. Várós, bár engem csak a 3080 érdekel a felhozatalból 😜
0
0
0
0
Moon_Breaker avatar
Hiába adnák ki az új kártyákat, ez ép eszű emberek szerintem inkább tartalékolják a pénzüket vagy kajára\csekk befizetésre költik. 😀
0
0
0
0
💬 12
YoRHa 2B avatar
@Moon_Breaker: Viszont van olyan ember is aki 2080 Ti SLI vel várja h jöjjön az új generáció 😃
0
0
0
0
no avatar
@Moon_Breaker: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
Moon_Breaker avatar
Na na na, a PS5 más tészta, azért én is képes lennék bármire. 😃
0
0
0
0
nagylajos19982 avatar
Tudod van aki a vírustól függetlenül ugyanúgy dolgozik 😃
0
0
0
0
Maros avatar
@nagylajos19982: Például én! 😂
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@Moon_Breaker: És mi van azokkal akik épeszűek és befizették már a csekkeket és vettek kaját, de nem az utolsó forintjaikból tették ezt, ezért még videókártyát is tudnak venni? 😀
0
0
0
0
Moon_Breaker avatar
@_AsheXp: Azokon látszik hogy nem igazán épeszűek mert akkor gondolnának arra is hogy hiába fizetik be akár 3 honapra is előre a csekkeket ha mondjuk a 4. hónapban ne adj Isten a gáz \ áram \ internet is megszűnik.

És ugye akkor már a pénznek sem lesz szinte semmi értéke, hiába lobogtatod a húszezrest a boltban ha a kigyúrt mexikói leüt és megveszi\elveszi előled a kaját\gyógyszert...
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@Moon_Breaker: Ennyi erővel soha ne vegyünk semmit, mert ki tudja mi lesz, sőt soha ne is csináljunk semmit, meg igazából meg is halhatunk ahogy megszületünk mert egyszer igyis ugyis megfogunk, és akkor legalább nem fogjuk megélni, hogy elmegy az áram, vagy leütnek 😀
0
0
0
0
Moon_Breaker avatar
@_AsheXp: Hát azért eddig nem volt semmi gond, de nézd a tv -ben az olaszoknál mi van és rádöbbensz hogy azért annyira sajnos nem állunk a helyzet magaslatán mi sem.
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@Moon_Breaker: Majd elmúlik, és ahogy mindennek, ennek is lesznek nyertesei meg vesztesei

Amúgy inkább a neten nézném, nem tvzek 😀
0
0
0
0
Moon_Breaker avatar
@_AsheXp: Úgy legyen. 😀
0
0
0
0
PotykaPal avatar
@Moon_Breaker: Én downgradeltem a PC-met Ryzen 9 3900x-ről és RTX 2080 Superről, Ryzen 5 3600x-re és RTX 2060 Superre és még így is nagyon jól elvagyok 2560x1080-ban, Ray Tracing-gel meg DLSS-sel. Bár kicsit magamat tuningolom, jó ez így, mert épp, hogy anyagiak miatt kellett meglépnem ezt a downgradet, körülbelül spóroltam 250.000 Ft-ot, amihez nem nyúlok, félreraktam.
0
0
0
0
cabus26 avatar
"Az Nvidia nem tartja megfelelőnek az időt az izgalmas bejelentésekre"
Azaz ebben az évben nem lesz új generáció.
Maradhatok a gtx1080ti vga-nál 😞😞
0
0
0
0
💬 19
pinkyke avatar
@cabus26: azért nincs új kártya mert az amd-re várnak hogy megint be jelentsék az új kártyájukat utána lesz Nvidia is 😊
0
0
0
0
cabus26 avatar
@pinkyke: Miért várnának az AMD-re?
Eddig sem vártak,hanem kiadták az erősebb darabokat.
nyugodj bele,a járvány miatt van ez,nem tudnák eladni olyan szinten,ahogy ők gondolják.
0
0
0
0
pinkyke avatar
@cabus26: de,mire véget ér a járvány olyan sok ember sem lesz akiknek eladják magas áron.
elég nagy számban hullanak az emberek az Eu-ban.
még én is 2x is meg gondolom hogy hova megyek el.
Főleg hogy egyre több magyar is van aki már beteg
0
0
0
0
cabus26 avatar
@pinkyke: Inkább drágább lesz,már csak azért is sztem...
0
0
0
0
pinkyke avatar
@cabus26: hát akkor oda dugják fel maguknak ahol nem süt a nap.
a 1060-asommal úgy is el vagyok még de, ha meg kevés lesz akkor veszek 1 RTX 2060S-t az újabb 5-10 év ig jó lesz.
0
0
0
0
Rocky12 avatar
@pinkyke: Igaz, a 20-as szériát sokan fikázták, nagyon pozitívan álltak a következő generációhoz, de a jövő most nem olyan rózsás... és lehet ennél csak rosszabb lesz (még több halasztás, még drágább kártyák), ez szinte biztos. Lehet, hogy kevesebb ember fogja megvenni, de így is megéri nekik ha annyival drágábban adják.
0
0
0
0
no avatar
@pinkyke: Elég kevés 60-80 éves várja az új gen.-t, meg úgy épít PC-t összességében. 😊
0
0
0
0
pinkyke avatar
@LordSzalko: hát csak az a baj hogy nem csak azok esnek el hanem a fiatalabbak is 😕
0
0
0
0
no avatar
@pinkyke: Ők már eleve krónikus (tüdőbetegség COPD pl.) betegség mellé kapták be a koronát, de az utóbbi nagyon elenyésző szám. Szimplán csak az idősekre és a fentebb említett fiatal korosztályra jelent veszélyt a korona, az idősekből is is inkább a 70-80 éves korosztály jelenti a túlnyomó többséget, többin átmegy enyhe vagy tünetmentes formában, túlnyomó többség nagyon túlreagálja ezt a vírust.

WC papír helyett vehetnének 1-2 gyógyszert immunerősítés gyanánt, többre mennének vele 😀
0
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
@LordSzalko: Ez jó volt 😃
0
0
0
0
pinkyke avatar
@LordSzalko: igen és azért vannak korlátozva az emberek mert csak enyhe tüneteket produkál ugye?
ha ennyire semmiség lenne akkor csak az öregeket korlátoznák.
0
0
0
0
no avatar
@pinkyke: A terjedés miatt vannak korlátozások, nem azért mert világvége van kibontakozóban.
0
0
0
0
szilver avatar
@cabus26: Hát igen, a haszonlesők..
0
0
0
0
botmunpls avatar
@cabus26: Mindjárt könnyeket hullajtok, sajnálom hogy egy 1080ti-vel kell beérnie ma egy gamernek 😃
0
0
0
0
cabus26 avatar
@botmunpls: Ha ezt te komolynak veszed,amit írtam,akkor nagy... szval az vagy!
Átvitt értelemben említettem meg.
Elvagyok avval a kártyával,de ha van rá módom,akkor erősebbet veszek,érted?
Általában így vannak evvel az emberek,ha valamit megtehetnek,azt meg is teszik.
0
0
0
0
botmunpls avatar
@cabus26: Tudod mire valók a mondat végi szmájlik? Ne gyöpösödj be a karanténban básty
0
0
0
0
cabus26 avatar
@botmunpls: Ne magadból indulj ki...
Meló meló hátán
0
0
0
0
botmunpls avatar
@cabus26: Ne aggódj, nálunk is, ha meló melóval, akkor pedig azért
0
0
0
0
cabus26 avatar
@botmunpls: Még ha kijárási tilalom lesz,akkor sem állnak le 😆
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
Azért kíváncsi lennék már az új kártyákra.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció