Az Nvidia júliusban megnöveli az RTX 3060 készleteket

Szerző: xoki | 2021. June 27. | hír | 5 hozzászólás

Jó hír érkezett a mainstream gamerek számára: úgy tűnik, az Nvidia hamarosan felgyorsítja majd a GeForce RTX 3060 szériás grafikus kártyák gyártását, ezzel megnövelve a kínálatot is.

Korábban olvashattátok, hogy az Nvidia a régebbi grafikus kártyák helyett inkább az RTX 3000-es szériára fog fókuszálni, a legfrissebb információk alapján pedig az RTX 3060 lesz az első, amelynél felfigyelhetünk a kínálat megnövekedésére. Ez a kártya a mainstream gaming szegmenshez készült, amelynek kiinduló ára 329 dollár.

A hatalmas kereslet miatt azonnal elkapkodták a megjelenéskor, ráadásul az árak hatalmasat ugrottak a bányászok és nyerészkedők miatt. Az ITHome jelentése szerint az Nvidia már júliusban megnöveli a piacra kerülő RTX 3060 mennyiségét azzal, hogy először az internetkávézókat szolgálják majd ki, és csak ezt követően következhetnek az kiskereskedelmek.

Miután Kína a legtöbb helyen betiltotta a bányászatot, a grafikus kártyák ára is visszaesett. Például az említett RTX 3060 májusban több mint 1100 dollárért volt kapható az említett ország területén, de azóta körülbelül 700 dollárra zuhant le. Egyébként az árak csökkenéséről a Tom's Hardware megosztott néhány érdekességet, ha esetleg kíváncsiak vagytok rá, pontosan milyen mértékben csökkennek az árak.

Remélhetőleg hamarosan Magyarország területén is érezhető lesz az árváltozás, viszont sajnos MSRP-hez közeli árakra egyelőre még semmiképpen sem számíthatunk.

Hozzászólások: 5
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Meglátjuk, meglátjuk... A vak ember is azt mondta... 😂
0
0
0
0
💬 4
carl18x avatar
@HeyJoe-PCRPG-HUN: Mire itt magyarba is érezhető ennek a hatása, az 3-6 hónap legalább 😃
0
0
0
0
no avatar
@carl18x: Szerintem jobban járunk, ha kivárjuk a következő szériát 😂
Végülis én így vagyok vele, majd jövőre újítok.
0
0
0
0
carl18x avatar
@arnold892: Igen, ez nagy igazság. Jövőre úgy is jön a RTX 4000/RDNA 3, így hát mire beáll a jeleglegi generáció MSRP közeli árazásra addigra már jön a Nextgen. Csak nehogy aztán abból legyen készlet hiány még 1-2 évig. Így mire beáll a RTX 4000 ára, jön a nextgen RTX 5000.
Szóval reméljük ez nem egy végtelen ciklus aminek soha nem lesz vége 😆
0
0
0
0
no avatar
@carl18x: Én pont ezért vettem most konzolt. rokonnak van egy jó pár ps játéka így arra nem kell költeni egy darabig. javarészt majd az exkluzív címeket fogom megvenni jó áron.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció