Az Amazon nem adja fel a játékfejlesztést

Szerző: Pafry | 2021. February 07. | hír | 2 hozzászólás

Az elmúlt napokban komoly mozgás történt az Amazon vezetőségének háza táján, ugyanis a gigacég feje, Jeff Bezos leköszönt a vezérigazgatói pozícióból, helyét idén nyártól átadva utódjának, Andy Jassynek. A leendő új igazgató emailt küldött körbe az Amazon Game Studios alkalmazottai számára, melyben kifejti, mennyire hisz abban, hogy sikerülni fog nekik egy igazán jó játékot alkotni.

Az Amazon játékfejlesztő részlegének gyakorlatilag végtelen pénz, és ezáltal végtelen erőforrás is a rendelkezésére állhat, bármekkora játékba is kezdene bele. Eddig azonban nem túl meggyőző az összkép, amely egy összecsapott, és később végleg leállított Crucible, és egy idáig többszörösen elhalasztott New World által mutatkozott meg. A hiba talán az eddigi hozzáállásukban keresendő. A Bloomberg cikke szerint a fejlesztőstúdió feje, Mike Frazzini például a részleg alapításáig bezárólag még sosem dolgozott videojátékon, és hiába szerződtettek több, nevesebb cégtől programozókat, designereket, ha az egész valahogy képtelen volt összeállni egy koherens egésszé.

Hogy változik-e valami az új vezérigazgató színrelépésével, abban csak reménykedni tudunk, és bízzunk abban, hogy az általuk belefektetett idő és tapasztalás végül meghozza majd a gyümölcsét.

Hozzászólások: 2
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@Mizushio: Mert akinek van 1 csöpp esze, az több lábon szeret állni. A videójátékokban most nagyob az üzlet, mint valaha. Naná, hogy ők is akarnak 1 szeletet belőle.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció