Állítólag a Prey folytatásán dolgozik az Arkane

Szerző: xoki | 2021. December 03. | hír | 36 hozzászólás

A Prey 2017-es rebootja óta az Arkane több különböző projektbe is belevágott, viszont az említett játék folytatásáról eddig semmit sem lehetett hallani. Hamarosan visszatér a The Game Awards, és az eseményhez közeledve több pletyka is kering arról, hogy milyen bejelentésekre számíthatunk. Ezek között van a Prey folytatása is.

Egy állítólagos belső forrás szerint az Arkane Studios végre belevágott a 2017-es Prey reboot folytatásába, amely feltehetően a Prey 2: Neuroshock címet viseli. A projekt alapját állítólag egy belső versenyen bemutatott prototípus adta, és miután a Microsoft felvásárolta a Bethesdát, több erőforrást fektettek bele egy teljes értékű folytatás elkészítésébe.

Sajnos a közzétett információkban fellelhető néhány hamisnak tűnő sor is, emiatt a hivatalos bejelentésig csak óvatosan kezeljétek a leírtakat, hiszen könnyen csalódás érhet benneteket. A forrás szerint a játék elsősorban a Földön játszódik majd, amelyet Deus Ex-szerű felépítés fog jellemezni. Városi pályákra és a maroknyi túlélő által felkínált küldetésekre számíthatunk, illetve több ellenséges idegen fog felbukkanni benne, miközben kevesebb speciális képesség áll majd a játékos rendelkezésére.

A pletyka szerint egy CGI trailert fogunk látni a játék bejelentésekor, amely 1-2 évvel a Redfall megjelenése után érkezik majd.

no cover
no cover
Prey 2
Megjelenés: TBA
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: Arkane Studios
Hozzászólások: 35
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
P a i n avatar
Jó látni, hogy szokás szerint megy a rinya az új design miatt😆 Akkor lehet menni jelentkezni az oldalhoz weblap szerkesztőnek, ti biztos jobban meg csinálnátok.
1
0
0
3
💬 3
gigazte avatar
@P a i n: Ez a duma már jó pár éve lejárt szöveg... 😉 Ész érvek nincsenek csak csinálj jobbat, azt jóvanazúgy! Hibajelentés fórumban le lett vezetve, hogy kinek miért tetszik/nem tetszik, de te se oda írsz, hanem az egyik legfrissebb hírhez... 😆 Elkönyveltük már hogy javulni fog a napokban, hetekben, szóval igazán felesleges volt ez a szájtépés!
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@gigazte: Viszont hiába fog funkcionalitásában javulni, ha sokaknak az alap koncepció nem tetszik. :) Erre kellene megoldás, ami szerintem nem lesz.
0
0
2
0
P a i n avatar
@gigazte: "Ez a duma már jó pár éve lejárt szöveg... 😉"

Sok duma lejárt már, ha ismét találsz egy ilyet, ahhoz is írd oda, biztos sokakat fog "izgatni".

"Ész érvek nincsenek csak csinálj jobbat, azt jóvanazúgy!"

Mire kéne érvelnem ? Ha más nem tette lentebb akkor én miért tenném ? Nem értem. Más egy szóval fikázza a design-t, azzal nincs semmi baj, értem :'D

"Hibajelentés fórumban le lett vezetve, hogy kinek miért tetszik/nem tetszik, de te se oda írsz, hanem az egyik legfrissebb hírhez... 😆"

Azért ide írtam, mert nem érdekel az oldal fórum oldala, ilyen egyszerű. Ha fórumozni akarok, akkor fel
megyek a logout.hu lapcsaládra.
0
0
0
0
no avatar
Ah srácok eskü betojtam, hogy beadta a kulcsot a telom. Az utolsónak pont ilyen volt a képernyője aztan bumm. :-) egyébként bejon.
2
1
0
0
MC MaRcI avatar
Jó kis bioshock feeling
Jöhet a kövi
0
0
0
0
kellpenzgepre avatar
Amint alattam írja az úriember, csak a szokásos reakció nagyobb változásokra. Szerinten k*rva jó lett a design!

Persze lehetne még rajta simítani
2
0
0
5
💬 6
gigazte avatar
@kellpenzgepre: Végülis azért ide írja ezt mindenki, mert az aktív fórumtémákat nehezen lehet megtalálni... 😅 Amit eddig 5-10 másodperc volt megtalálni az most több mint fél percet vesz igénybe! Szóval nem divatból van szidva az egész... 12 éve vagyok az oldalon, de ennyire átláthatatlan még sosem volt mint most! A színektől meg kifolyik az ember szeme, szóval jelenlegi állapotában megérdemli a kritikát!
4
0
0
0
kellpenzgepre avatar
@gigazte: De basszus persze hogy a régebbin könnyebb eligazodni, mert az ismered évek óta. Mivel ez ÚJ ezért egyértelműen más dolgok máshol lesznek, hozzászokik az emberk és kényelmesebb lesz mint eddig..
3
0
0
2
X9K338DA avatar
@kellpenzgepre: Az előző oldalon letekerve külön voltak választva a frissen kommentelt hírek, játékadatlapok és fórumtémák. Most egybe van ömlesztve minden.
1
0
1
0
gigazte avatar
@X9K338DA: Hát ha ezt nem veszik észre akkor tényleg megérdemlik ezt új dizájnt. 😅
0
0
0
0
Mizushio avatar
@gigazte: Konkrétan félpercig kell mellé görgetni, mert minden egyes rész után advertisement is mellé. :x Az előző sokkal tisztább volt és legalább átlátható volt. ._.
0
1
0
0
gigazte avatar
@Mizushio: Nálam a profilomnál volt az, hogy a reklám nagyobb volt, mint a szöveg amit kiírtam a profilomra. 😆 Itt gépen szerencsére nincs ilyen gondom, mert a vírusírtó szűri az összes reklámot... 😛 Telefonon meg eddig is idegesítő volt, főleg a mozgó, meg görgethető reklámokkal volt tele a tököm.
1
0
0
0
Nemedik avatar
Szerintem csak a szokásos felfogás megy a kommentszekcióban, miszerint ha van valamilyen változtatás, az úgy is csak sz@r lehet. Szerintem qrva jó az új design. :D
3
0
0
3
💬 1
yugiohyugiohzebuyug avatar
@Nemedik: Nem. Az történt, hogy neked tetszik, sokaknak meg nem. Nem csak a dizájn, hanem funkció szempontjából sem.
Eddig is olyamatosan változtattak az oldalon. Ha összehasonlítod az ez előtti oldalt mondjuk a 10 évvel ez előttivel, akkor is fogsz látni különbséget. Mégis: mindkettő jó volt. Miért? Mert úgy tudott megújulni az oldal, hogy gépigény tudott maradni. Mindig csak több lett. De most konkrétan nem ez történt, teljesen más hatást kelt és visszalépésként hat, nem lett több, inkább kevesebb (olykor szó szerint is, lásd oldalsáv kuka).

Biztos, hogy meg lehet szokni ezt is, mint mindent. Részemről nem csak az van, hogy egyszerűen nem tetszik. Túlságosan megszoktam és szerettem a fogaskereket, télen a havas gépigény logót, az oldalsávot amihez sok emlék kötődött. Emlékszem, amikor még azt láttam: 11 ezer regisztrált tag. Mikor volt az már? : ) Jó volt látni, hogyan növekszik az oldal. És most ezek eltűntek. Nem akarom, hogy eltűnjenek.
0
0
4
0
TRACERHD avatar
Hát ja. Ez eléggé bántja a szemem. Nekem nem jön be.
3
0
0
0
💬 6
B-Dog66 avatar
@TRACERHD: Legalább lenne választási lehetöség az új meg a régi között, de ez ugy néz igy ki mintha a windowsban bekapcsoltad volna a magas kontrasztot 😂
2
0
0
0
X9K338DA avatar
@TRACERHD: Egyáltalán mi a franc szükség volt erre a "fejlesztésre"? Először azt hittem, valami elbäszott mobil verziót töltött be. Funkcionálisan semmit nem ad hozzá a régihez, csak nehezebben átlátható.

Nem egyszer hagytam már ott végleg oldalt, mert kitaláltak igy ilyen "modern" fos flat dizájnt.
3
0
0
0
TRACERHD avatar
@X9K338DA: Pontosan. Senki nem kérte. Az átláthatósága az oldalnak sokat romlott ezzel. Peticiót a régi visszaállítására!
0
0
0
0
gigazte avatar
@TRACERHD: Sajnos kérték, mivel az oldalt támogatók kérésére lett új dizájn. De gondolom ők se ilyenre számítottak. 😆 Amúgy minél többen jelezzétek a hibajelentés fórumtémában, és akkor csak lesz valami változtatás! Itt lehet nem is olvassa MoonW!
2
0
0
0
X9K338DA avatar
@gigazte: Az angol nyelvű anyaoldalon is ugyanez a dizájn van. Valószínűleg inkább ott kellene elég nagy balhét csapni, hogy csináljanak valami jobbat.

Viszont ahogy elnézem, az angol nyelvű oldal gyakorlatilag döglött. A fórumok nem aktívak néhány havonta egy-egy kósza komment, a cikkeken egy kóbor hozzászólás sincs.
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@gigazte: Igen, az angol - és a többi - nem aktív annyira, ha figyelmet akarsz kelteni, akkor azt itt kell, mert alapvetően - látogatottságban is - magyar az oldal.

S egyetértek, fórumba vele! : )
1
0
0
0
cabus26 avatar
De undorító ez az új dizájn...
6
0
0
2
💬 7
no avatar
@cabus26: Hát eléggé
1
0
0
0
Mizushio avatar
@cabus26: Még szépen is mondtad. Én úgy fogalmaztam volna, hogy egy hányadék. :p
0
0
0
0
cabus26 avatar
@Mizushio: Akkor törlik ezek a kommentet,mert megsértődnek xD
0
0
0
0
carl18x avatar
@cabus26: Modern Stylus :D
0
0
0
0
defalthek avatar
@cabus26: nekem bejön de ez a sok lila tényleg nem valami szép.
0
0
0
0
nfzX avatar
@cabus26: Nekem is nagyon idegesíti szememet.
0
0
0
0
X9K338DA avatar
Dolgozhatna végre valaki a 2006-os Prey folytatásán is. A 2017-es inkább volt a System Shock folytatása.
0
0
0
0
santakigyo avatar
Nagyon jó játék. Még folyamatban van a végigvitele, de kétségtelenül a minőségi (manapság) ritka játékok közé tartozik (Számomra)
0
0
0
0
💬 3
bassus16 avatar
@santakigyo: Nagyon tetszett nekem is. Nem tudtam végig vinni mert kicsit felidegesített és letöröltem de nagyon durva hangulata van. Újra felrakom és az elején jobban odafigyelek, hogy legyen nyersanyagom.
1
0
0
0
santakigyo avatar
@bassus16: Nekem az adta be majdnem a kulcsot, hogy csak dobálta befelé a küldiket. Persze olyan helyre mutatott, hogy még nem lehetett elérni. Ezzel nincs is baj csak később már azt se tudtam ki kivel van. Én könnyű módon játszom, nem a legkönnyebben de nem is nehezen. Odafigyelve szépen lehet haladni.
1
0
0
0
bassus16 avatar
@santakigyo: Ugyan ez volt a baj velem is. A végén annyi küldetés volt, hogy nem is tudtam néha hova tartok éppen. :"D De egy fantasztikus játék, csak én rontottam el az elején.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció