Age of Empires 4: rengeteg új információ és gameplay előzetes is érkezett

Szerző: Pafry | 2021. April 11. | hír | 13 hozzászólás

A 2019-es bejelentése óta nem sokat hallhattunk az Age of Empires 4-ről, néhány sejtelmes videón, és nem túl sokat mutató játékmeneten kívül csak találgatni tudtunk, milyenné is formálja a Relic Entertainment a számozott folytatást. Most azonban betekintést nyerhettünk a gameplay egy jelentős részébe, a lentebb látható játékmenet-előzetesnek köszönhetően.

A negyedik rész nem a felemás fogadtatású harmadik részt fejleszti tovább, sokkal inkább a legnagyobb sikert elkönyvelő második felvonáshoz nyúltak vissza, mikor lefekették a játékmenet alapjait. Ennek megfelelően ismét a középkorba térünk majd vissza, és a korszakok is ismerősek lehetnek: Dark Age, Feudal Age, Castle Age, Imperial Age. Az élményt igyekeztek a második rész által nyújtottakhoz igazítani, kibővítve azt rengeteg újdonsággal, mint például a várfalakra küldhető egységekkel és az erdőben elrejthető csapatokkal, ezáltal biztosítva minden eddiginél nagyobb stratégiai szabadságot.

Érkezett továbbá több kisebb videó, amelyek egy-egy civilizációra, valamint a kampány egyes részleteibe engednek betekintést. A kampány ezen része ismerős lehet a második rész, azon belül is a Conquerors kiegészítő játékosainak, ugyanis ebben a normannokat irányíthatjuk majd Hódító Vilmos útját végigkövetve. Külön bemutatót pedig két civilizáció, a Delhi Szultanátus, valamint a kínaiak kaptak. A játék indulásakor összesen 8 néppel lehet majd játszani, ám ez később valószínűleg bővülni fog.

Az Age of Empires 4 a jelenlegi tervek szerint 2021 őszén érkezhet valamikor, pontos megjelenési dátum továbbra sincs megnevezve, platformjai viszont már biztosan a Microsoft Store, valamint a Steam lesznek.

Age of Empires IV
Age of Empires IV
Age of Empires IV
Megjelenés: 2021. October 28. (PC)
Műfaj: Stratégia, RTS
Fejlesztő: Relic Entertainment, World's Edge
Hozzászólások: 13
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Gagyi felülnézetes időrabló játék
0
0
0
0
MaximumGame avatar
Megint nem kapunk sok korszakot... 😕 I-IV ig megint... vagy V-ig...
Jó lesz ez így is... gondolom majd DLC-be, beleraknak pár Országot még azt csá !
0
0
0
0
carl18x avatar
na végre! 😃 A játékot elnézve az a második részre hajaz! 😃 De természetes hiszen az volt a széria legsikeresebb része! 😃
0
0
0
0
bukta2 avatar
Mi a rák van a The Settlers-el... 2019 re kellett volna megjelennie aztán tolták 20 ra, aztán 21 re... és most kuss van, furcsa... nagyon furcsa...
Ez pedig AoE! Rossz nem lehet! 😉 várom! Kellene már nagyon egy jó kis stratégia! Bár engem az zavar hogy ezekhez le kell ülni rendesen! Amivel még nincs is baj de jólenne már egy olyan stratégiai játék is ami egyszerű és nagyon jó! Mint anno a Tribal Trouble! De imádtam azt a játékot... de csak a demója volt meg sajna, egyszer utána kerestem és nem találtam sehol teljes verziót... lehet nem is létezett soha, nem tudom! 😞
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@bukta2: Settlerst a felénél elcseszte a BB, új alapokra akarták tenni, de állítólag azon kevesek akik látták elküldték őket a f*szba hogy az már nem settlers, így azt kukázták és kezdték újra.

A kikukázott darabokat végül összefoltozák és lett belőle a Champions of Anteria...settlerssel meg azóta sem boldogulnak, de azért egy Anno 1800-at kiadtak azóta...
0
0
0
0
Chris1979 avatar
Nekem tetszett, én a facebookon találkoztam ezzel a videóval. Tetszettek az újítások, pl. a nomád népek vándorolhatnak a falujukkal. Kíváncsi vagyok mire elkészül milyen lesz.
0
0
0
0
xCube avatar
Részemről kimondottan várós. A grafika szerintem rendben van, ha szerencsénk van legalább a gépigény sem lesz orbitális. Más részről ennél jobb egy gyors ütemű RTS -nél nem is feltétlen kell, úgysem akar az ember szájszagig bezoomolni.
0
0
0
0
FoLey avatar
Legalább lesz élvezetes stratégiai játék. A grafika meg rendben van.
0
0
0
0
no avatar
Ah végre valami hír a játékról, egész korrektnek tűnik a vidi alapján, instant get.
0
0
0
0
odinx avatar
Elsőre nem néz ki rosszul, csak aztán ne kaszálják el.😃😃
0
0
0
0
💬 3
foley951 avatar
@odinx: Nekem pedig pont az ellenkezője jött le. Olyan, mint egy mobil játék, ami legalább is a grafikát illeti...
0
0
0
0
odinx avatar
@foley951: Lehet lesz még jobb is, ez csak az első gameplay videó.
0
0
0
0
IkariuS avatar
@foley951: Jaja nekem is tisztára úgy néz ki, kíváncsi vagyok mi kell majd alá..
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció