A Walmart eltávolítja az erőszakos játékokat ábrázoló hirdetéseket

Szerző: xoki | 2019. August 10. | hír | 56 hozzászólás

Nemrég El Paso (Texas állam) és Dayton (Ohio állam) is több halálos áldozattal járó lövöldözés helyszíne volt az Amerikai Egyesült Államokban.

Több amerikai politikus, köztük a jelenlegi elnök, Donald Trump is az erőszakos videojátékokhoz kapcsolta a történteket. Az Entertainment Software Association, valamint több pszichológus és szakértő szerint a játékok nem állnak kapcsolatban a lövöldözésekkel, de úgy tűnik, Trump kijelentése ettől függetlenül mégis sokakra hatással volt. A Walmart például úgy döntött, hogy eltávolíttatja az erőszakos játékokkal, filmekkel és a vadászszezonnal kapcsolatos hirdetéseket.

A Walmart felszólította alkalmazottait az erőszakos tartalmak eltávolítására. Erről Twitteren is megosztottak már egy képet, amelyet később több dolgozó is megerősített. Az alkalmazottaknak többek között ki kell kapcsolniuk minden olyan konzolt, amelyen erőszakos játékokat mutatnak be, viszont ami a legszomorúbb az egészben, hogy az áruházban található fegyverek árusítása továbbra is teljesen rendben van, és a későbbiekben sem tervezik eltávolítani őket.

Frissítés:

A Walmart közben kiadott egy közleményt, amelyben leírták, hogy kínálatuk nem fog megváltozni, és olyan utasítást pedig szintén nem adtak, hogy teljes egészében távolítsák el az erőszakos játékokat az üzletekből. Ezzel a lépéssel mindössze ki szerették volna mutatni tiszteletüket a nemrég történt lövöldözések áldozatai felé.

Hozzászólások: 56
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Lassan kezdődik a suli:
https://i.redd.it/w55cqff7c9g31.jpg
0
0
0
0
leifina avatar
Hát akkor a TV-t is kapcsolja le mindenki...
Ugyanis szerintem a probléma az, hogy ha egy filmben nézel erőszakos jelenetet, felgyűlik benned a feszkó, és nem tudsz rá reagálni, tehát a feszkót nem tudod levezetni. Míg egy játékban igen, hiszen ott te irányítasz, így ha mondjuk visszalősz, akkor már le is adtad a keletkezett feszültséget...
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
A Huddersfield Egyetem kutató pszichológusai (wow, végre több részlet annál mint hogy brit tudósok😆😉 kutatásai alapján meg szinte semmilyen hatása nincs a tudatra egy erőszakos játéknak. Összehasonlították egy lövöldözős játék és egy autós játék emberekre gyakorolt hatásait. A versenyzős játék nagyobb kihatással volt az emóciókra.
Ez a téma mindig visszajön az USA-ban, és mindig politikusoktól. Carmack-ékat is meghurcolták anno. Valamire mutogatni kell, hiszen nem mondhatják azt hogy a kezükben tartott média hatására nevelődik ki egyre több empátiát nyomokban sem tartalmazó pszichopata. És ott sem feltétlen az akciófilmek miatt, hanem úgy alles zusammen az egész mocskos butítás miatt ami onnan folyik, és változtatta meg az emberiség befolyasolhatóbb részének (90%) TELJES viselkedését, életszemléletét, illetve tolta ki mindennek a határát.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@kolbaszkarika: Ezt sehogy sem tudtam volna jobban megírni. Hatalmas pacsi.
0
0
0
0
no avatar
Másik oldalon felmerült az alábbi javaslat:
Gyerekek, korlátozzátok a játékidőtöket, különös tekintettel az erőszakos játékokra. Nem szeretnénk ha mindegyikőtökből vérengző tömegmészáros lenne. Tudjátok az erőszakos elektronikus játékok elterjedése előtt nem voltak se háborúk, se gyilkosságok.
0
0
0
0
WeKing avatar
Amíg mindenki erre figyel, addig a háttérben szépen csendben eltűnik Mr. Epstein ügye és munkássága.. meghalt és ezzel a téma kb le is zárult. A figyelem középpontjában más van és ezt Trump most elég jól ki is használja.. just sayin
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@WeKing: Nem a cikkhez tartozik. Mindig lesz újabb és újabb hírek amint lehet rágódni-csámcsogni.
Persze érdekes lenne, ha kiderülne, hogy a lövöldözést ezért "rendezték", jó könyv-film is készülhetne belőle.

De már az ókori Rómában is rájöttek:
"Kenyeret és cirkuszt a népnek"

Ebből a szempontból semmi sem változott 2000 év alatt. Csak a média lett befolyásosabb sokkal.
0
0
0
0
susguy avatar
Még egy érdekes és itt még nem említett szempont (lehet csak én vagyok vak) az az elmebeteg amcsi féle cenzúra a médiában. Isten ments hogy egy mellbimbóból csak egy pixel is látszódjon, de ha géppuskák bömbölnek ezerrel és belek repkednek akkor minden rendben van. Kedvenc példám erre egy Hannibal epizód, ahol két ember hátukat teljesen felvágva kapott szárnyakkal imádkoztak kilátszó bordákkal és gerinccel, de úristen meztelenek voltak, ezért a két farpofájuk közé egy kis vért kellett tenniük, és így már minden rendben volt. Egy későbbi epizódban pedig a Botticelli Primavera című festménye összesen 20 pixeles verzióját kellett cenzúrázni (ajánlom megnézni a festményt, az ég világon semmi nincs rajta amit cenzúrázni kéne, de kellett). Az teljesen mindegy hogy az egész sorozat mennyire vizuális a szaftosabb részekkel, de ezekre még nekik is figyelni kellett.
0
0
0
0
💬 7
Rocky12 avatar
@susguy: Na ez tényleg egy olyan dolog amit én is enyhén szólva furcsállok a nyugati filmiparban...
0
0
0
0
no avatar
@susguy: És még sorolni lehetne, hogyan változtak a filmek:
Tango & Cash, Die Hard, stb...van benne minden.
Ma meg már azt sem lehet mutatni, ha cigarettázik az egyik szereplő, hacsak nem korabeli film.

De a cenzúra nem csak ekkor ennyire látványos.
Ha egy örül lövöldöz, egyből felkapja a média.
Ha egy örültet aki lövöldözni/rabolni akar, fegyveres civilek terítenek le, arról meg kuss van vagy nagyon nyomozni kell hogy volt- ilyen esemény az elmúlt fél évben.
Pedig lássuk be, egy olyan országban, ahol ennyi lőfegyver van a civileknél, viselési engedéllyel is, nem csak vásároltan, óhatatlan hogy ne legyen évente számos eset amikor a bekattantat egy civil teríti le, mielőtt nagyobb bajt okozna. Bolti rablás közben, iskolai lövöldözés alatt, stb...
Hírekben még sincs annyira felkapva. Persze rossz fényt vet a rendőrségre, de valahol a kedélyeket is nyugtatná és az őrületre hajlamosakat is elrettentené talán, hogy mi van ha előkapja a micsodáját és lóbálni kezdi de egyből kap egy .32-essel az oldalába hogy lenyugodjon. Más kérdés hogy őrületre hajlamost lehet nem állít meg, de az esztelen fegyvervásárlásnak lehet véget venne. Mert ugye ebből az látszik:

Month Mass Shootings Total number killed Total number wounded Occurred at a school Occurred at a place of worship
January 28 48 86 0 0
February 22 38 68 0 0
March 21 13 89 0 0
April 34 23 136 1 1
May 43 40 181 1 0
June 48 34 217 0 0
July 52 50 202 0 0
August
September
October
November
December
Total 248 246 979 2 1
hogy eddig 248 db lövöldözés volt, amiben 246-an meghaltak és 979-en megsebesültek, vagyis nincs biztonságban a civil, hacsak nem vesz magának fegyvert. Ami jó a ...dobpergés... Spoiler!
fegyveriparnak.
0
0
0
0
susguy avatar
@Palanova: Az ilyen hírek inkább a manipulálásról és a nézettség növeléséről szól, de jogos, az is a cenzúra egy formája. A gond nem csak a fegyverrel rendelkező civilek száma vagy annak a könnyű elérhetősége, ebben nincsenek egyedül, az egyetlen különbség az hogy ilyen esetek szinte mindig náluk történnek.

Amcsi rendőrséget sem kell sajnálni, azért ők is tudnak ám érdekes dolgokat produkálni. Nem rég volt egy hír arról hogy Gipsz Jakab közrendőr a 9 óráig hűtőben hagyott McChickenjében (hol máshol enne egy amerikai) talált harapás nyomot, ezért visszament a McDonaldsba kideríteni melyik mocsok harapott bele csak azért mert ő rendőr. Később eszébe jutott hogy ő harapott bele mielőtt eltette.
Persze ott van az is hogy szinte heti szinten lőnek le ártatlanokat a bőrszínük miatt.

Mindenesetre vicces hogy egy ekkora országról csak egy ilyen röpke hír alatt mennyi borzasztót el lehet mondani.
0
0
0
0
no avatar
@susguy:
az egyetlen különbség az hogy ilyen esetek szinte mindig náluk történnek.
- azért nem mindegy hogy mennyire nehéz fegyverhez jutni.

Egy időben Magyarországon jóformán csak az ügyvédek és bírók juthattak fegyverhez - ha a pletyka igaz. Ez azóta változott, de korán sem olcsó mulatság (150-450e+ körüli összeg is lehet), és persze alkalmasnak is kell rá lenni, és ez az összeg azért pöttyet több és a procedúra is bonyolultabb, mint a Walmart féle bemész és ~100.000.- (385$)-ért veszel egy sörétes.

Rendőri "túlkapás" nagyon sok helyen van, és média függő hogy és hol mennyire jut el a hírek a világ többi részére. Média majd mindenütt befolyásolva/cenzúrázva van. Ahogy a játéktesztek is 😃
0
0
0
0
susguy avatar
@Palanova: Az hogy ilyen könnyű hozzáférni egyértelműen nem segít, én annyit mondtam hogy a gond alapvetően nem ebből ered.

Persze hogy vannak máshol is rendőri túlkapások, ahogy lövöldözések is, viszont az arányok még mindig mások, ahogy az iskolai lövöldözéseknél is. Nem mondom hogy nem teszi azt a média amit mondasz, de pont az ilyen eseteket szeretik eltusolni vagy legalábbis "szebben" leközölni, normálisan mindig egy "harmadik fél" oldalról kell értesülni. Nem hiszem hogy jelenleg valahol máshol ügyesebben titkolóznának az ilyenekkel.

A beszélgetésnek örültem és köszönöm, de elértem azt a szintet mikor már csak magamat ingerlem politikával és azt nem itt akarom 😆 Ha szeretnél válaszolni akkor nyugodtan, szívesen elolvasom, de én már kiveséztem amit tudtam.
0
0
0
0
no avatar
@susguy: Oroszország sem éppen az átlátható és pártatlan médiájáról híres.

A politikával az a baj, hogy mivel mindenbe belenyúl, abba is amibe nem kellene, értelemszerűen elő fog kerülni, akármilyen "semleges" témában, pont abból adódóan hogy mindenbe beleavatkozik.

😃
0
0
0
0
xoki avatar
Hamarosan frissül majd a cikk az alábbival:
A Walmart közben kiadott egy közleményt, amelyben leírták, hogy kínálatuk nem fog megváltozni és olyan utasítást pedig szintén nem adtak, hogy teljes egészében távolítsák el az erőszakos játékokat az üzletekből. Ezzel a lépéssel mindössze kiszerették volna mutatni tiszteletüket a nemrégiben történt lövöldözések áldozatai felé.
0
0
0
0
💬 1
susguy avatar
@xoki: Csodálkozom hogy nem leárazzák őket tisztelet nyilvánítás címszó alatt. Elvégre ez az az ország ahol a háborús veteránokról szóló napból egy Black Friday 2.0-át csináltak. Kit érdekel hogy zéró támogatást kapnak és évenként több ezren végeznek magukkal, a lényeg hogy ingyen "hazafias" palacsintát osztogatnak az IHOP-ban.

Hogy egy kis pozitívum is legyen a kommentek között, köszönjük a cikk frissítését 😆
0
0
0
0
kimi100 avatar
Itt megint nagy a katyvasz. Ha Amerika annyira oda van a fegyverekért, akkor birtokolják csak ám legyen. De valamilyen komolyabb szigorúbb pszihológiai vizsgálatot kellene folytatni azokon az embereken aki egy ***ott gépfegyvert akar megvenni. Vajon minek kell neki? áá csak galambokra fog lövöldözni. Pénz van? van. itt a fegyver viheted.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@kimi100: Az is picit fura hogy míg a rendőrnél pisztoly, legfeljebb shotgun az ami alapból náluk van, addig AR-15-ösöket vásárolhat a civil "önvédelem" gyanánt.

Mondjuk ebből a szempontból Svájc is érdekes, igaz ott nem "önvédelem" miatt van a SIG550 náluk hanem mert a milícia tagja, vagyis katonai szolgálatban van.
[LINK]
0
0
0
0
Zero-One avatar
Ez az ! Az "erőszakos" játékokat eltávolítatja ! De a félautomata gépkarabélyokat az továbbra is értékesíti,a hozzávaló lőszerrel együtt. Képmutató idióták .
0
0
0
0
💬 3
SuperPuma avatar
@Zero-One: Azért amerikában, főleg Texasban máshogy állnak hozzá a fegyverekhez. Ott radikális korlátozások bevezetésével simán lehet választást elbukni.
0
0
0
0
no avatar
@SuperPuma: "radikális változások bevezetésével simán lehet választást elbukni" - Mindenhol.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@Palanova: Itt azért valahogy sikerült harmadszorra is nyernie a jelenlegi kormánynak. Ahol meg nincs demokrácia, ott megint más a leányzó fekvése. (Olyan helyeket meg ne is említsünk, ahol 40 éve masszívan polgárháború zajlik)
0
0
0
0
Andris18 avatar
Imádom amikor egy befolyásos pozícióban, sajtó mellett valaki olyan dologról formál véleményt aminke nem nézett utána, de még csak nem is érintett a témában.
Lehetne inkább azon gondolkozni hogy a környezetet, hogy óvjuk meg. Legalább otthoni szinten. Mert azért azt mindenki érzi hogy az időjárás megváltozott, amikor kimegy az utcára. Ehhez nem kell szakértőnek lenni.

Cikkhez bővebben:
Angliában nagyjából egyenes arányos a lövöldözős játékok eladása népességre nézve. Aztán a lövöldözés mégis kevesebb.

Spoiler!
Egyébként jó látni, hogy a gepigényes hírekre értelmes hozzászólások érkeznek. Ilyenkor mindig örülök, hogy még vannak itthon nem birka mentalitású emberek akik szeretnek gondolkodni.
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@Andris18: Ok akkor nézzük a környezetvédelmet. Hol is kellene kezdeni.

Hulladékkezelés megfelelő lehet. A csomagolóipar pont nem foglalkozik a kérdéssel és a fogyasztó lett démonizálva az által hogy eldobja a szemetet. Nem a 100+ év alatt lebomló műanyagot gyártó cég, hanem az idióta aki nem a kukába dobja.

És persze megy a szelektív szemét gyűjtési kampány, - én is szelektíven gyűjtöm, mert van rá lehetőség - de nem érzem magam jobban tőle, se azt hogy igen, tettem valamit a Földért. Nem ezen a szinten kellene a hulladék ellen küzdeni, hanem politikai szinten és nem a fogyasztót okolni a helyzetért, hanem az előállító ipart. De persze a fogyasztó nem tud lobbizni olyan hatékonyan.

Ólommentes üzemanyag esete kb ugyanez, csak éppen 30 év!! kellett hozzá hogy a kezelhető szintet elérje. Szintén a gyártók lobbiereje és a gyenge politikusok miatt. És még lehetne sorolni...
0
0
0
0
Andris18 avatar
@Palanova: Persze, hogy az országok vezetőinek kéne tenni valamit együtt, félredobva a gazdasági mutatókat. A globális problémákat, elég egyértelműen, globálisan kéne kezelni, és nem úgy ha egy ország vétót mondd, akkor semmi változás. És igen szomorú hogy legtöbbször a pénz beszél. Én csak arra gondoltam, hogy a legalsóbb szinttől kezdve tesznek az ügyért az emberek akkor az is beivódhatna a köztudatba.
Sokan még a föld óráját sem képesek megtartani.
0
0
0
0
no avatar
@Andris18: A polgár hiába tesz bármit, ha a politikus nem találkozik a polgárral, soha nem fog eljutni hozzá a változás, és emiatt nem is lesz semmiféle változás. Teljesen más világban élnek. Fogadóórákon jó ha 1-4 óra áll rendelkezésre...havonta, az összes bejelentkezőre. Kb. 20 perc alatt milyen világmegváltó/lokális megoldást kínáló gondolatokat lehet átadni, ami gyökeret ver és lesz eredménye?

Amit felvázoltál az max generációnként történhetne meg szerintem, hogy gyerekként megszokja, így ha politikus lesz, talán tesz is érte, de lehet hogy pont nem fogja érdekelni, mert mint tudjuk az első ciklus arról szól, hogy legyen második ciklus.

Ez kb majd minden országra igaz ahol demokrácia van.
De ez már egy másik történet.
0
0
0
0
xoki avatar
@Andris18: Spoiler!
ez meglepett engem is, gondolkodtam is rajta, hogy mennyire érdemes kirakni egy ilyen hírt, de mivel most elég felkapott lett így csak erre esett a választás. Szerencsére eddig csak normális kommentek érkeztek
0
0
0
0
wiza avatar
Amerika az erőszak egyik minta példája és a videó játékok megjelenése előtt is ölték egymást. A különbség az ,hogy manapság egy hír egy perc alatt bejárja a világot . Elég csak megnézni Amerika történelmét ,a II világháború óta meg a világmegmentő szerep mögé bújva éli ki agresszív hajlamát.

Csak 250 év háborúi a barátságos Amerikából lételemük az erőszak. Amerika 96 háborúban ,megszállásban ,konfliktusban vett részt.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@wiza: https://www.dhresource.com/0x0s/f2-albu-g9-M00-56-57-rBVaWFxSukqAB0CvAAKS5fcMs0I681.jpg/us-army-world-tour-t-shirt-funny-military-war-tee-present-gift-music-band-parodyfunny-free-shipping-unisex-casual.jpg

Valamivel indokolniuk kell az állandó hadiipar meglétét és kiadásokat.
0
0
0
0
no avatar
Vannak tényleg durva játékok, hentelős, trancsírozós, aki akarja megtalálja őket, de már a 90-es évek végén is ez volt a mantra hogy a játék miatt gyilkolászik az ember. Akkor azért lett egyfajta konklúzió, hogy igen a játék is befolyással van a viselkedésre, de messze nem elegendő egy helyes nevelés "felülírására". De tény, hogy a játék meghúzhat egy ravaszt és az ember bekattanhat tőle, ahogy akár egy filmtől, vagy egy hosszú sorban állástól az adott hivatalban.

A helytelen nevelés nagyobb kockázat. Hogy is volt amikor a srác 4 embert gázolt halálra majd felmentették hogy nem büntethető, mert a gazdag szülei annyira sem nevelték hogy egy alapfogalma legyen az élet értékéről és a tettei következményéről...és nem Carmagedonozott előtte.
0
0
0
0
💬 12
susguy avatar
@Palanova: A könyveket se felejtsd el, amik valóban és nem egyszer szoktak sorozat gyilkosokat inspirálni. Persze ott sem lehet mindent a könyvre kenni, de érdekes hogy ez teljesen figyelmen kívül marad ilyen eseteknél. Bár ha a fegyverek már külön polcot kapnak a tejtermékek mellett akkor nem annyira meglepő.
0
0
0
0
no avatar
@susguy: Hirtelen kb 3-4 könyv jutott az eszembe, de abból kb 2-3 vallási könyv és nem éppen szépirodalmi...
0
0
0
0
planktone avatar
@Palanova: A könyveket nem veszik ide, mert úgy vannak vele, hogy a buta amerikaiak úgy se olvasnak el egy darabot se, így nem jelent túl nagy fenyegetettséget 😃
0
0
0
0
susguy avatar
@Palanova: Catcher In The Rye - J.D. Salinger,
Rage – Stephen King,
The Collector – John Fowles,
A Clockwork Orange – Anthony Burgess,
American Psycho – Bret Easton Ellis,
Stranger in a strange land – Robert A. Heinlein

...és még lehetne sorolni. Nem azt mondom hogy napi szinten kerülnek elő az emberek akik őrült mészárlásba kezdtek egy micimackó után, de volt jó pár eset, és egyáltalán nem kellett hogy vallási alapú legyen az adott könyv.
Mint mondtam, ezeknél az eseteknél sem a könyv szólította fel az olvasót hogy kövesse el amit, de a videójátékkal szemben itt konkrét példák is vannak ahol összeköthetőek az esetek, mégsem esik szó róluk ilyenkor. Ugyanúgy indokolatlan lenne a könyvekre fogni a cikkben lévő és a hozzá hasonló eseteket, de logika alapján érthetőbb lenne.
Ha esetleg a "sorozat gyilkos" zavart, nem kell kizárólag rájuk gondolni a könyvekhez kötött eseteknél. Elég kevesebbet is tenni egy bűntényhez.
0
0
0
0
no avatar
@susguy: Direkt nem írtam könyvcímeket nehogy ezen a fórumon olvasottak vezessenek valakit egy olyan könyvhöz amitől bekattan.

Könyv esetében érdekes kérdés ez: ugyanis a könyvet azonnal le lehet tenni és így kb azonnal ki lehet lépni a hatása alól. Más kérdés persze hogy ha nagyon jól van megírva/fogékony rá az olvasó, akkor utána is még percekig akár órákig kattog az olvasottakon az ember agya.
0
0
0
0
susguy avatar
@Palanova: Várjunk, nem pont erről van szó most is? Ez most olyan mintha nem akarnám a Call of Duty-t felhozni az eltávolított játékok közül példaként, mert nehogy a végén valaki játszon vele és bekattanjon.
Nem azzal a céllal lettek írva a könyvek hogy őrültekké konvertáljanak mindenkit, nem hibáztathatóak az esetekért, ugyanúgy ahogy a játékok sem hibáztathatóak a cikkben említett két esetért. Az egyetlen különbség hogy az elkövetett eseteket lehetett kötni a könyvekhez az elkövetés módjában, esetleg találtak egy könyvet amihez a cselekvő egyérteműen kötődött és kapcsolódott az ügyhöz. Viszont ha valaki azon a szinten van hogy el is követi az adott bűncselekményt, ott közel sem a könyv volt az egyetlen vagy fő motiváció.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Palanova: A helytelen nevelés valóban nagy kockázat, viszont nálunk ez nincs jelen, odafigyelek nagyon a gyerekekre, de pl. egy ártalmatlannak tűnő Duck game miatt olyan szinten idegesítették fel magukat hogy azt látni kellett volna. Töröltem is. Van akiben benne van hogy képtelen veszíteni, persze ez bennem is megvolt mindig, egyszerűen örökölték. Ha megnézzük, a rajzfilmek többsége is az erőszakról szól, Tom és Jerry, Kengyelfutó Gyalogkakukk, stb. mind-mind azok. A zene is ilyen, az általam oly kedvelt metal zene szövegeiben is vannak olyasmik hogy öld meg a szüleidet (Deicide), és egy ilyen koncert után volt aki meg is tette. Egy közeli ismerősöm nagy Slayer rajongó volt, szolid, jámbor gyerek, majd feldarabolta a húgát. Ami biztos viszont, hogy az eleve elhanyagolt, lelkileg sérült emberek sokkal hamarabb követnek el bármit valaminek a hatására mint akik normális családi háttérrel nőnek fel.
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Van játék ami engem is idegesít, tudom melyek, nem játszom velük, mert az már nem játék és nem is kikapcsolódás. Horror filmet sem nézek, mert nem tetszenek.

A példáidban nem 100% emberek vannak, akik előbb utóbb amúgy is bekattantak volna szerintem, csak az adott szituáció (zene, könyv, film, játék) volt az ami megadta a végső lökést. Ha ennyire ártalmasak lennének ezek a dolgok akkor minden hasonló koncert után vérfürdő lenne és a koncerten résztvevők követnék el, nem kívülálló.

Egy Tom & Jerryt is lehet a helyén kezelni, ahogy egy Hófehérkét is. Ne felejtsük el hogy a Disney és az alapjait képező Grimm mesék eredetileg mintha horror történetek lettek volna. Jancsi és Juliska nem gyengén tartalmaz nem éppen klasszikus mesébe illő jeleneteket. És mégsem állt neki egy generáció a Tom & Jerry után baltával felaprítani azt akivel nézeteltérése van.
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: A lehető legkényelmesebb megoldás a játékokat bűnbaknak használni,mert addig se kell beismerni,hogy a modern társadalmi rendszereknek vannak hibáik.
Szerintem nem kell játék,ahhoz hogy valaki bekattanjon,elég ha egész életében szartak a fejére,vagy kihasználták,vagy átvágták az illetőt,vagy csak szimplán gúnyt űztek belőle.Sok esetben ezek az emberek így vezetik le azt a temérdek haragot,ami az évek alatt felgyülemlett bennük.Mindezt azért mert nem volt lehetőségük másként megvédeni magukat,vagy visszavágniuk.
Nem védeni akarom a tömeggyilkosokat,de ezeket az embereket a társadalom nevelte ilyenné,azzal hogy nem lépett közbe,amikor ők voltak az áldozatok.
0
0
0
0
no avatar
@Adamsfamily: Amcsi film a témában 1993-ból:
Összeomlás
[LINK]

A társadalmat ezért nem hiszem hogy hibáztatni kellene, az kb olyan mint a kollektív bűnösség elve. Mindenki aki tagja, bűnös. Az is aki soha semmit nem tett az adott személy ellen. Ez azért meredek. Persze mint írtad kényelmesebb megoldás, mint egyénenként feltárni a problémát és megpróbálni megszüntetni.
A bekattanásnak a társadalmi rendszerek és életmód lehetséges oka, de legalább annyira hibás ha már hibáztatásnál tartunk az érintett nevelése is, de nem csak kizárólag ez vagy az az oka ennek. Számos lövöldöző van aki stabil háttérrel családdal rendelkezik és mégis megteszi amit megtesz.

Megoldást nem fogunk rá találni, de továbbra is fenntartom: kevesebb fegyverrel kevesebb lövöldözés lehetséges. És ha mégis bekattan és mégis csak nekiesik a környezetének baseball ütővel, akkor legalább nem öl meg percek! alatt 4-20! embert és lefegyverezni is könnyebben lehet.
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Társadalom vétkességét pont erre értettem,amit írtál.A nevelés fontossága ilyen esetben tényleg vitathatatlan.De sajnos a világon szinte mindenhol a gyámügyi rendszer elég inkompetens,ahogy a pedagógusok is általában inkább félre néznek,ha nevelni kellene,vagy tenni valamit a gyerekek védelmében.Rengeteg olyan gyerek van, akit olyan szülő nevelt,akire egy csótányt se szabadna rábízni,nem hogy egy gyereket.A törvények,pedig lassan több jogot biztosítanak a bűnösöknek.
Abban egyetértek,hogy az USA végre kinőhetné a vadnyugati eszméit és bevezethetné a pszichológiai alkalmassághoz kötött fegyvertartási engedélyt.
Az Összeomlást ismertem.
0
0
0
0
no avatar
@Adamsfamily: Ma már eljutottam oda hogy a pedagógust nem hibáztatom. Annyira nevetségesen keveset keresnek, hogy talán ami egyetlen motivációjuk maradt hogy túlélni a napot anélkül hogy egy gyerek egy vagy két szülőjét magára haragítaná, és hogy a felettesei se tudjanak a munkájába túlságosan belekötni. Emellett elvárni hogy szívét lelkét kitegye a rábízott 18-24 gyerekért akik mind különböző helyzetű családból érkezett, szerintem irreális.

Tény hogy ha a gyerek az iskolában tölti az ébrenléti idejének felét akkor a fele nevelést is ott kellene kapnia, hiszen
tíz perc szülői szigor nem ér fel az egész napos agymosással
.
De ehhez a szülőnek és a tanárnak egy oldalon kellene állnia, közel azonos jogokkal és kötelességekkel a gyerek nevelését illetően. Ma már ott tartunk hogy a tanár közellenség és a gyerek szent és sérthetetlen. És ez rossz irány. Ha a gyerek nem tanulja meg hogy a tetteinek rá és másokra nézve következményei lesznek akkor felnőttként is így fog viselkedni. És ugye odaát ezért még csak nem is büntethető...
0
0
0
0
Unstoppable avatar
Persze 2 hétig leszedik, aztán amikor már lecsendesednek a dolgok, majd visszakerül szépen minden. Elég olcsó képmutatás filmeket és játékokat hibáztatni, már 30 éve is jelen volt mind2 mégsem ment senki halomra lőni egy közért vásárlóit csak mert látta a Terminátort 2-t, vagy nyomott pár óra Wolfenstein 3d-t(ha igen akkor az is Amerikában történt..) Aki hajlamos ilyesmire az játékok nélkül is hajlamos rá. Ha valakinek bomlott az elméje vagy vallási fanatikus annak mindegy mennyit gta-zik. A fegyvertartási törvények nevetségesek, bárki szerezhet magának fegyvert, néhány államban még állampolgárság sem szükséges hozzá. Legalább is ami a pisztolyokat puskákat és nem sorozatlövő karabélyokat illeti. Automata fegyvert ha jól tudom nem adnak ki olyan könnyen és sokkal szigorúbb előírásai vannak. Persze a lényegen ez sem igazán változtat...
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@Unstoppable:
Automata fegyvert ha jól tudom nem adnak ki olyan könnyen és sokkal szigorúbb előírásai vannak. Persze a lényegen ez sem igazán változtat...
- Las Vegasi lövöldözés során szembesültek vele hogy otthon sufniban simán átalakítható hatékonyabb gyilkolóeszközzé egy AR, mint ahogy azt az ATF előzőleg hitte/remélte.

De ne feledjük el azt sem mi volt az első kb 10 tárgy egyike amit az első 3D nyomtatóval készítettek...
[LINK]

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/12/DD_Liberator.png
0
0
0
0
Spazzz avatar
Amerika is csak a sajat szemeben a legjobb orszag.
0
0
0
0
💬 1
TRACERHD avatar
@Spazzz: Nagyon korrupt az biztos.
0
0
0
0
Tyrion Lannister avatar
Ez az egész végtelenül abszurd, mondjuk a logika már régóta hiányzik az amerikai közéletből. Az pedig elképesztően bosszant, hogy megint mindenért a videojátékokra kell mutogatni, és ezt rengetegen el is fogadják, mert "ami a híradóban van, az igaz". Olyan politikusok foglalnak véleményt minden utánajárás nélkül, akik 20 évvel ezelőtt ragadtak, de ez nem zavarja a sok birkát, hogy mindezt teljesen elfogadja. De legalább kevesebb lesz a bandaháború, ahol a GTA dobozos kiadását használják, nem szuper?
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@Tyrion Lannister:
Olyan politikusok foglalnak véleményt minden utánajárás nélkül, akik 20 évvel ezelőtt ragadtak, de ez nem zavarja a sok birkát, hogy mindezt teljesen elfogadja.
- ez kb mindenhol érvényes, nem csak a tengerentúlon.
0
0
0
0
Rocky12 avatar
@Tyrion Lannister: Teljesen egyetértek ezzel a kijelentéseddel
0
0
0
0
Andris18 avatar
@Tyrion Lannister: "gta dobozos verzió" 😂
0
0
0
0
no avatar
https://i.imgur.com/WxXPQL5.pnghttps://i.imgur.com/SLbBqDL.png

Máshol is vannak erőszakos játékok, mégis kisebb a lőfegyverek által okozott halálesetek. Mert nehezebb a lőfegyverhez hozzájutni. Előszeretettel példázódnak Japánnal, pláne most, ahol évente kb 10 lőfegyver általi haláleset van, szemben az USA 36.000+ darabjával.

Az Egyesült Államokról pár infó:
14-16 évesen már vásárolhatsz vadász és kispuskát és leteheted a jogsit.
17 évesen mehetsz katonának, hogy meghalj egy másik országban valami számodra megfoghatatlan célért (a haza védelme ráhúzható kb mindenre).
17 évesen nem szavazhatsz.
18 évesen vásárolhatsz puskát és csökkentett mértékben vagy büntethető.
21 évesen vásárolhatsz pisztolyt és sört, valamint szavazhatsz.

Véleményem szerint ha Magyarországon is megkönnyítenék a lőfegyvervásárlást akkor itt is elszabadulna ez a fajta pokol. Más kérdés hogy ma mit tehetsz ha éppen akkor törnek be hozzád ha otthon vagy...
0
0
0
0
susguy avatar
El akartam sütni egy poént hogy "háhá, biztos lőfegyvereket raknak a helyükre", közben a cikk és egy hozzászól is eszembe jutattja hogy ott amúgy is ez a valóság.
Mondjuk Trump mellett már nem igazán lehet min meglepődni, ez a hír is csak egy része az amúgy is botrányosan kezelt ügynek.
0
0
0
0
xheynor avatar
érdekes... vannak Amerikai ismerőseim akiknek szintén van a tulajdonukban több fegyver és fegyverviselési engedélyük is van, valamilyen szinten gyűjtik is... és nagyon ragaszkodnak hozzá. Annyira elterjedt már ott a fegyvertartás, hogy ha nagyon is akarnák se tudnák már tiltani. Az meg, hogy mindig kell keresni egy bűnbakot a lövöldözések miatt (és általában mindig az erőszakos játékok miatt van) már kezd nagyon nevetséges lenni! A Walmart reagálása is nevetséges, az erőszakos tartalmakat el kell távolítani, de közben lőfegyvereket továbbra is árulnak... A fegyveripar mindig is hatalmas biznisz volt, és amíg lesz rá igény addig ez a probléma nem fog megoldódni Amerikában.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@xheynor:
A fegyveripar mindig is hatalmas biznisz volt, és amíg lesz rá igény addig ez a probléma nem fog megoldódni Amerikában.
- Nem volt mindig állandó fegyveripara az USA-nak. De kilobbizták, hogy legyen kb a második világháború után, mert látták az érdekelt felek hogy ez jó (van bevétel akkor is ha éppen nincs háború).
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció