A Ubisoft továbbra sem hagyja magát a Vivendivel szemben

Szerző: xoki | 2017. October 05. | hír | 13 hozzászólás

A Ubisoftnak olyan játékokat köszönhetünk, mint az Assassin's Creed vagy a Far Cry széria. A francia kiadó továbbra is szeretné megőrizni függetlenségét és mindent megtesz annak érdekében, hogy a vállalat ne kerüljön a Vivendi kezébe.

A Ubisoft egyességet kötött egy befektetési szolgáltatóval, amelynek köszönhetően visszavásárolhatnak 4 millió részvényt 2017. december 29-e előtt. Ez azt jelenti, hogy sem a Vivendi, sem bárki más nem vásárolhatja fel ezeket. Jelenleg körülbelül 60€-t ér egy ilyen részvény, vagyis a szükséges összeg 240 millió euró környékére tehető. A Vivendi jelenleg 27% részvényt birtokol, és a francia törvények szerint ha eléri a 30%-ot, ajánlatot kell tennie a vállalat felvásárlására.

Korábban a Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot egyenesen kijelentette, hogy ellenzi a Vivendi tervét és úgy tűnik, most már komolyabb lépésekre szánta el magát, hogy a vállalat terve ne sikerüljön. A Vivendi egyelőre nem közölte, hogy tervezi-e a felvásárlást, de a részvények növekedése alapján valószínűleg igen. A Ubisoft az említett felvásárlással pedig csak késleltetni tudja a folyamatot, de teljesen megakadályozni nem.

Hozzászólások: 12
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
winrar avatar
AC sosem érdekelt, Far Cry-okkal játszottam, a 3 nagyon jó volt, a 4 és a Primal viszont ugyanaz, mint a 3, csak más helyszín. A The Crew megvan eredetiben, ennek ellenére nem tudok haverokkal játszani, mert baja van az UDP-vel, ha jól emlékszem. Régen jó volt az Ubisoft, most már csak menetrendszerűen adja ki az új részeket a bevált franchiseokhoz. Ezért az Ubiért nem kár, felőlem nyugodtan felvásárolhatják.
0
0
0
0
Shadow9 avatar
Folyton megy ez a fanyalgás... az istenért, valaki indokolja meg, mi nem volt minőségi pl. az AC szériában? Hogy kiadáskor nem volt tökéletes? Ne vicceljetek, mondjatok egy olyan játékot, amihez nem kellett patch. OK, a Pacman-hez és a Tennis for Two-hoz nem kellett még ilyesmi... de azóta?
Szóval a magam részéről nem értem ezt a pfujolást. OK, drága. Bugos. Nem kell megvenni azonnal és nem csalódsz. Ennyi. Évek óta a kiadást követően 4-5 évvel később szerzem be a progikat, amikorra már jobbára kinőtték a gyermekbetegségeiket és még egyszer sem csalódtam.
0
0
0
0
💬 6
501_DPSZ avatar
@Shadow9: pl Far Cry 4, mikor kijött ment a gépen highon 52-70 fps-el, amikor kijött az első patch már highon 37-51 fps-em volt... majd kijött a kövi, utána már csak médiumon tudtam játszani 30-40 fps-el... jött még egy update... s így tovább... azt amikor már lowon is 15-30 fps-et produkált... ennyi volt az ubisoft 😃
0
0
0
0
Shadow9 avatar
@501_DPSZ: OK, FC széria nem ismert. De egy játék engem elsősorban a sztorijával fog meg, nem az fps-ek számával, a grafikával. Azzal, hogy bele tudom-e magamat képzelni abba a világba, hogy ki tudom-e kapcsolni a külvilágot, teljesen átlényegülni azzá a karakterré, akit megszemélyesítek. A grafika/fps így másodlagos lesz.
0
0
0
0
InfernoDante avatar
@Shadow9: És honnan lenne nekik eladás, ha mindenki 5 év múlva venné meg? 😆
Teljesen természetes dolog, hogy sokan megjelenéskor veszik meg, hisz már hónapokkal előtte alig várják.
Nézz meg pl egy Watch Dogs-t, jött ki hozzá pár patch, nem javult szinte semmit, de a dlc-t simán kidobták utána, természetesen nem ingyen. A bevétel fontos, a játékosok elégedettsége nem, de ez sajnos nem csak Ubisoftnál van így (és nem csak játékfejlesztőkkel).

Egyébként meg ja, régen is jöttek ki patchek, de én soha 1 játékhoz sem raktam fel, ennek ellenére tökéletesen ment.
Ami meg full bugosan jön ki, azon 30 patch sem fog segíteni, ott rossz az egész valószínűleg...
0
0
0
0
Shadow9 avatar
@InfernoDante: Nincs is semmi baj azzal, ha valaki megjelenéskor veszi meg és szentségel, ha "sz*rt" kap a pénzéért, elvégre vannak bizonyos minőségi elvárások. Ők a gazdagok, akik fenntartják a cégeket.
Én meg a játékos vagyok, aki kivárja, míg egyrészt elfogadható árra zuhan a termék -azért az is röhejes, valljuk be, ahogy idehaza beárazzák a cuccokat-, másrészt kivárom, amíg valóban azt kapok a még ekkor is sok-sok pénzemért, amit elvárhatok.

0
0
0
0
susguy avatar
@Shadow9: Azért van különbség az "egy-két patch még ráfér" és az "ez egy rakás szar lett" között.
0
0
0
0
Shadow9 avatar
@susguy: Annyira szar azért egyik sem lett, hogy "menjen a pokolba az Ubisoft"...
0
0
0
0
gigazte avatar
Akárhányszor olvasom ezt a Ubisoft vs Vivendi témát, én mindig a Vivendinek szurkolok!😂
0
0
0
0
💬 2
InfernoDante avatar
@gigazte: Én is. 😆 Lehet jót is tenne...
0
0
0
0
atemi105 avatar
@InfernoDante: Hát azért ez nem ilyen egyszerű, a vivendi miatt rengeteg rossz dolog történt. Például: Ő miattuk zárták be a Blizzard North-ot, ők felelősek a Sierra bukásáért, stb.
0
0
0
0
no avatar
Több rosszat köszönhetünk neki mint jót.

Már hiába sírnak, ha eddig nem igazán érdekelte őket, hogy minőségi játékokat dobjanak piacra. 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció