A Skull and Bonest és egy másik nagyszabású projektet is elhalasztott a Ubisoft
A 2023-24-es üzleti évének első felére fókuszáló pénzügyi beszámolója során a Ubisoft a Skull and Bones újbóli elhalasztását is bejelentette, így a kalózos kaland valamikor 2024 elején érkezik majd. Tegye fel a kezét, aki meglepődött.
A Skull and Bones 2013 óta készül, de a 2017-es debütálása óta folyamatosan elhalasztották a megjelenését. Legutóbb 2023-24 korai szakaszára csúsztatták, hogy egy sokkal kidolgozottabb és kiegyensúlyozottabb élményt tudjanak biztosítani a játékosoknak. Azóta sor került egy zárt bétára is, de úgy tűnik, a visszajelzésekből a Ubisoft nem kapta meg a kellő löketet a játék kiadásához, ezért régóta nem került szóba a lehetséges megjelenési dátum. Most pedig bekövetkezett az, amire igazából újra számítani lehetett: a kiadó jelenlegi pénzügyi évének utolsó negyedévére halasztotta el a játékot, ami azt jelenti, hogy most már 2024. január - 2024. március közötti időszakban számíthatunk a megjelenésre.
A Skull and Bones egyébként nem az egyetlen elhalasztott cím. A Ubisoft egy olyan titokzatos, „nagyszabású” játékot is elcsúsztatott, amely még a folyó üzleti évükben megjelent volna. Nem hivatalos források szerint a Star Wars: Outlawsról van szó, amelyre értelemszerűen most már csak a következő pénzügyi évükben számíthatunk.
Műfaj: Akció, Kaland
Fejlesztő: Ubisoft Singapore
Az ubisoftban nem csalódtam hozza a formáját.😓
Helyes döntésnek tartom!