A fejlesztés korai szakaszánál tart a Grand Theft Auto 6

Szerző: xoki | 2020. April 16. | hír | 62 hozzászólás

A Red Dead Redemption 2 megjelenése óta rejtély, hogy vajon mi lesz a Rockstar Games következő projektje. A legtöbben valószínűleg a Grand Theft Auto következő részére tippelnének, és a legújabb információk alapján úgy tűnik, nekik lenne igazuk.

A Kotaku legújabb írásában a Rockstar Games szervezeti kultúráját foglalták össze, illetve, hogy a fejlesztők hogyan vélekednek a stúdiónál folytatott munkájukról. Ebben azt is megemlítették, hogy elkezdődött a Grand Theft Auto 6 fejlesztésének korai szakasza.

A Rockstar Games mostantól megpróbál jobban odafigyelni a dolgozóira, és a lehető legjobban lecsökkenteni a túlóra szükségességét. Akik még mindig a cégnél tartózkodnak azt állítják, a változtatásoknak köszönhetően már nem tervezik elhagyni a stúdiót.

A GTA 5 és a Red Dead Redemption 2 megjelenése között öt év telt el. Ebből kiindulva valószínűleg 2021-ig vagy akár 2022-ig nem kapunk semmilyen hivatalos információt a játékról. Mindenképpen egy következő generációs játékra kell számítani, amelynek PC-s portja feltehetőleg ismét jóval később jelenik majd meg.

Grand Theft Auto VI
Grand Theft Auto VI
Grand Theft Auto VI
Megjelenés: 2025. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland
Fejlesztő: Rockstar North
Hozzászólások: 60
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
A legtöbb forrás szerint teljesen kizárt, hogy a játék a fejlesztés elején van, legkevesebb 50-60%-nál járhat, és a megjelenés közelebb van mint gondolnánk.
0
0
0
0
sudosu avatar
Kíváncsi leszek, legjobban egy Vice City-ben játszódó GTA VI-nak örülnék. Gondolom arról még kiszivárgott infó sincs, hogy milyen lesz a térkép.
Ha megjelenik mindenképp megveszem és remélem olyan jól lesz optimizálva mint a GTA V volt PC-re, a régi ASUS Notebookomon is játszható FPS-el ment 😀 (2. gen i3, Geforce 610M, 720p felbontáson). Bár csak elég lesz a jelenlegi konfigom (remélem)
Szerintem még messze van a megjelenés, de addig is lehet játszani a régebbi GTA-kkal, akit nem zavar a grafika. A GTA játékok amúgy is szerintem jól korosodnak mind játékmenetben és grafikailag is.
0
0
0
0
DDarkness avatar
Na gyere csak Hatoska, csak nehogy olyan legyen mint Négyeske, hogy minél erősebb volt a gépem annál rosszabbul futott 😃 Bár az Ötöske sem a legjobb, GTX 1070-ről 1080-ra váltottam és vannak helyek ahol kevesebb FPS-em van mint 1070-el volt 😆 Arról nem is beszélve, hogy a videokártya az esetek többségében 80% alatt megy, a maradék eset az amikor 80-90% között 😃 Túl részletes voltam, mindegy, szeretem a GTA-t, de PLS, legyen jól optimalizálva. Ja és azt, hogy a Drágán vásárolt kocsimtól elsétálok 10 méterre majd megfordulok és eltűnik végleg, úgy hogy az Impound se köpi ki többet azt a Hatoskában oldják meg, mert annyira megőrjített, hogy Modot kellett a játékra raknom (Igen, amit a Rockstar nem tudott megoldani azt a modderek megoldották).
0
0
0
0
bukta2 avatar
Sokan istenítik ezt a gta online-t annyit tölt hogy sokszor beleőszülök, mind ps4 en mint pc-n... katasztrófa...az oké hogy szar a procim hozzá de hogy ps4 en is (mert ugye elöbb a konzolokra tervezték direkt...) vicc... magával a játékkal meg nincs is különösebb baj. De az online része úgy szar ahogy van...(személyes vélemény, mielőtt valaki beszólna) online részt kicsit le egyszerűsíthették volna anno... mára valószínűleg mégtöbb dolog van benne mint mikor megjelent... amivel nincs is baj de nagyon sok dolog nem egyértelmű egy olyan átlag gamernek mint én.
0
0
0
0
💬 3
enslaved avatar
@bukta2: Nyugi, gyerekeim is beleuntak, pedig I7, SSD, stb. Borzalmas sokszor, lassan tölt, majd miután végre sikerült, kilép 10 perc múlva. Engem szerencsére minden online játék hidegen hagy, így a sztori módot végig toltam anno, az nem volt azért rossz. Egyedül a Division 2 - őt játszom, persze annak is csak a sztori módját, de ott ugye kötelező az online kapcsolat, és hatalmas öröm amikor egy 2 órás küldetés vége előtt kilép, mert gond van a szerverrel............
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@bukta2: Nyugi, egy 6/12 Xeon-on, meg egy 4/8 i7-en is több töltőképernyő van mint játékidő. 😆
0
0
0
0
kisborda avatar
@bukta2: Lehet akármilyen géped, nem fog gyorsabban tölteni, azért mert nem a te gépeden múlik, hanem a szerveren, és ott sem feltétlenül a teljesítmény miatt. El van baszva a hálózati rész és alig talál egymásra a kliens meg a szerver, fórumokon olvastam, hogy portforwarding, meg trükközések játék indításakor megoldják, de borzalom, hogy többet vársz mint játszol.
0
0
0
0
no avatar
Azért azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Taz, aki a legmegbízhatóbb GTA-s szivárogtató, azt mondta, hogy inkább már a felénél, vagy már annál is tovább tart. Szerintem késő 2021-re, vagy a korai 2022-re várható a játék hivatalos bejelentése.
0
0
0
0
💬 1
SuperPuma avatar
@dzsonipro42: Gondolom levonták a GTA 5 esetében is a tanulságot és csak akkor mondanak konkrét dátumot, ha már tényleg csak simítások vannak hátra. Így is van ez rendjén. Látod a 2077-el is lassan 2 éve húzzák a fanatikusok agyát
0
0
0
0
Liptik avatar
Lehet számolni a napokat. 😆
0
0
0
0
💬 1
19ati93 avatar
@Liptik: azokat lehet, csak nincs mihez viszonyitani 😂 😃 😃
0
0
0
0
cabus26 avatar
Na mire ebből játszható játék lesz meg magyarítás... 😆😆😆
Addigra már az RTX 3080ti lesz a minimum neki 😆
0
0
0
0
💬 4
TRACERHD avatar
@cabus26: Optimalizálástól függ.
0
0
0
0
cabus26 avatar
@TRACERHD: Elég a legutóbbi optimalizálásból kiindulni és kb ott tartunk majd 😆
0
0
0
0
TRACERHD avatar
@cabus26: Hát ha egy RDR2 féle lesz akkor egy kvantumgép sem fogja vinni. Pedig a GTA 5 milyen ***a port volt....
0
0
0
0
19ati93 avatar
@cabus26: mire megjelenik lesz már itt RTX 5XXX is.. 😃
0
0
0
0
carl18x avatar
Pc-re megjelenik 2025-ben? 😃 Szomorú hogy minél több idő telik el annál ritkábban jelenik meg GTA rész. 😞
Legalább a San Andreasból jöhetne egy definiti edition.
GTA 3 2001-GTA VC 2002-San andreas 2004-GTA 4 2008-GTA 2013. Minél jobban telnek az évek annál ritkábban jelenik meg a játék.
A GTA 7 mikor jön majd? 2040-ben ? 😆
Azért annyira nem volt tartalmas az 5. rész hogy ennyire eltünjön évekig a sorozat. 😞
0
0
0
0
💬 13
vyne avatar
@carl18x: Annyira nem volt tartalmas, viszont a legtobb penzt meg mindig az online adja nekik a mai napig. Hulyek lennenek nem addig fejni a tehenet amig lehet.
0
0
0
0
carl18x avatar
@vyne: Hát jó de mi van ha valakit nem érdekel az online része? Korom miatt nincs kedvem másokkal lövöldözni a városba.
A Régi San Andreas viszont a történet miatt mai napig szorakoztató 😀
Szerintem majd próbálom újra végig játszani őket lassan. GTa 3 a kezdés 😃
0
0
0
0
vyne avatar
@carl18x: A korod miatt? Ugy mondod mintha 60 lennel.. 😃
Rockstarnak amugy ez a penzrol szol es marpedig az online termeli a kesht mint allat.
0
0
0
0
carl18x avatar
@vyne: Nem 60 csak 27 😃 Hát igen pénz van benne. De Csak mert valami pénzt termel nem biztos hogy jó.
0
0
0
0
vyne avatar
@carl18x: Nekik jo, nem feltetlen nekunk. Amugy kulonben elvezetes az online resze.
0
0
0
0
sean avatar
@carl18x: Én is 27 vagyok és kivénhedtnek érzem magam az online játékokhoz 😃 Nagyon rossz érzés mikor belépsz bármilyen online játékba és csak azt hallgatod ahogy 10 évesek anyáznak egymásnak 😃
0
0
0
0
carl18x avatar
@sean: Na pont ez az, erre senki se kiváncsi 😀 A játék amúgy is 18 éves kortól játszható hivatalosan.
Inkább kerüli az ember az ilyet, senki se akar ovisokkal játszani 😆
Régen a Counter Strike se volt valami nagy izgalom főleg hogy a gyerekek is rászoktak 😃
Ha már annyira multiplayer, inkább összeszedem a régi haveri társaságom és nyomunk egy Lan Partyt a COD 2-vel.
Egyetlen játékot szoktam online multiba tolni, ami valóban jó a erősebb ellenfelek miatt. StarCraft 2.
Ott valóban van értelme ellenség ellen játszani.
0
0
0
0
no avatar
@carl18x: A GTA 5-ben a single egyáltalán nem tudott megfogni, marha lapos volt. Ellenben az Online-al elég jól elszórakoztunk ismerősökkel, ~3k óra csak összejött valahogy, mai napig vissza-vissza nézünk 😃
0
0
0
0
carl18x avatar
@LordSzalko: Hát Reméljük a 6. rész tartalmasabb lesz 😃
0
0
0
0
Hiroshi_Ayugai avatar
@carl18x: Igaz, hogy a GTA 3 és a VC között egy év telt el csak, de azért azt se felejtsd el, hogy ugyan az a motor hajtotta őket, és a térkép sem volt olyan nagy, ugyan akkor egy ilyen kis térképet könnyebb megtölteni enyhén szögletes alakzatokkal, mint mondjuk egy GTA 5 óriási térképét mai szemmel is szép objektumokkal.
De azért igaz, jöhetne már az új rész, addig viszont marad az RP 😃
0
0
0
0
carl18x avatar
@Hiroshi_Ayugai: De Ennek sincs sok értelme hogy több mint 5 évet kell várni egy új részre 😞 Inkább adják ki a régieket ráncfelvarással 😀
0
0
0
0
Hiroshi_Ayugai avatar
@carl18x: Tele voltak túlórákkal eddig is, páran már el akartak menni, ahogy a cikkben is olvashattad. Nem hiszem, hogy az új címek kalapálása közben lenne még idejük a régebbiek felújítására.. Más kezébe meg nem hiszem, hogy oda adnák. Pénzügyileg így is nyereséges, hülye lenne ezen a modellen változtatni a Rockstar
0
0
0
0
carl18x avatar
@Hiroshi_Ayugai: Vegyenek fel több alkalmazotatt.... Pénzügyileg birják.
0
0
0
0
Belchior10 avatar
Megéri várni rá, mint a Cyberpunk-ra.
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 1
sunray20 avatar
Egyébként ez jogos, de indokolt is, részről részre egyre több a kontent, azt pedig valakinek bele kell raknia (idő).
0
0
0
0
Laszmen avatar
Az lesz majd a kombó ha jön majd a GTA VI meg a Half Life 3 egy ugyan azon évben, akkor lesz ám csak kemény év 😀
0
0
0
0
💬 2
bukta2 avatar
@Laszmen: Van rá esély... mert sem ebből sem a half life ból nem lesz nostanság semmi 😀
0
0
0
0
sean avatar
Az 5. részt még végig se vittem pedig 4 éve megvan 😃 Ellenben a San Andreast most a napokban vittem végig 8765. alkalommal 😃 Nem sok új cím hoz már lázba, csak nosztalgia kedvéért játszok néha, mikor nagyon unatkozok. A mostani gépem is kezd kivénhedni velem együtt, ezen a GTA6 sem tud változtatni 😃
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@sean: A jó kis San Andreas 😎
https://media.giphy.com/media/f8tslJyxPqQEFKLUja/giphy.gif
0
0
0
0
Laszmen avatar
@sean: Azt hittem csak én vagyok úgy hogy már megjelenés óta tolom de a storyt még nem vittem végig soha 😀 Mondjuk van már benne vagy 10ezer órám ha nem több... 😃
0
0
0
0
carl18x avatar
@sean: +1 Én se vittem végig 😃
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
Hát ha most kezdik fejleszteni, és azt számoljuk hogy az előző trailer-t 2011-től 2013-ig nézegettük a konzolos megjelenésig, majd 2015-ben jött PC-re... Plusz egy kis fejlesztés az első trailer előtt...Olyan 2028 környékén jön PC-re a motyó.
Lehet hogy a Rockstar nem úgy értette az "addig nem lesz új GTA, amíg Trump van" mondatot ahogy a világ értelmezte, hanem úgy hogy addigra fixen meghal a csávó. 😆
0
0
0
0
💬 1
vyne avatar
@kolbaszkarika: 😂 😂
0
0
0
0
The_Teacher_Man avatar
Remélem azéé még nyugdíj előtt jácchatok véle...😶
0
0
0
0
no avatar
Ez is már csak PC2-re jelenik meg akkor 😢
0
0
0
0
💬 1
kolbaszkarika avatar
@LordSzalko: Ez? PC2 X Scorpio Super PRO-ra.
0
0
0
0
no avatar
Szerintem az 5. még mindig lázban tartja a gamereket, nem is tudom van- e rá szükség, hogy jöjjön az újabb rész.
0
0
0
0
💬 2
Doni1998 avatar
@Dpoci: Igény az biztos, hogy van rá. Legalábbis én már most elkezdek gyűjteni, hogy a GTA 6-ra építsek egy PC-t.
0
0
0
0
X9K338DA avatar
@Dpoci: Van szükség és igény. Nem mindenkit hoz lázba a mikrotranzakciókkal teleokádott multi, a single meg csak 50-60 óra és ezelőtt 7 évvel jött ki.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
Ha így haladunk elöbb halna ki a földön az élet, mint hogy jàtszhatunk vele.. Eléggé Stalker hangulatu a vilàg màr most.
0
0
0
0
vyne avatar
Korai szakasz, jo hogy elkezdtek egyaltalan..
En remeltem, hogy azert valahol tart mar a dolog.
0
0
0
0
💬 2
MaximumGame avatar
@vyne: Jah kb üres terepre leraktàk a fàkat lemodelezve 😂
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@vyne: A legismertebb kiszivárogtató azt mondja ,hogy már felénél tartanak,akik azt mondták ,hogy mostanában kezdték ,azok már nem dolgoznak a cégnél.
0
0
0
0
Maros avatar
Vajon milyen lesz majd a gépigénye?! i9-13900K, RTX 5080 Ti, 64GB RAM 😆😆😂😂😎
0
0
0
0
💬 8
MaximumGame avatar
@Maros: Hàt jó lenne jövőbe előre menni, és kipróbàlni 😂
0
0
0
0
Maros avatar
@MaximumGame: Én is nagyon kiprókálnám! 😆 De szerintem a jelenlegi hírekből következtetve 2025-nél hamarabb szerintem nem jelenik meg pc-re. De aztán kitudja. 😃
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@Maros: Elvileg màr 2018 ban toboroztak rà embereket.. szóval tuti készül, de ilyen jàtékkal extra sok munka lehet...
0
0
0
0
Maros avatar
@MaximumGame: Az biztos! 😃
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@Maros: Minimum 6/12 proci 8 vagy 8/16 ajánlott többet nem látok relevánsnak,hiszen nem csak a magszám ,hanem a magerősség is számít

6/8 Minimum 8/11 ajánlott Vram,de mire megjelenik a 4K már inkább egy szabvány közeli dolog lesz és tuti lesz 11GB-nél nagyobb kártya is

Ram min 16GB ajánlott 32GB.Nyilván az értékek a szabványoknak megfelelően vannak feltüntetve,szóval lehet,hogy 24GB ram elég lesz neki,csak ugye azt hülyén lehetne normálisan kirakni stb.
Minden érték továbbá függ attól,hogy végre valahára PC-re külön fejlesztenek majd ,vagy csak egy konzol portot kapunk néhol retekkel,valamint attól is ,hogy az új konzolok ugyebár sokkal közelebb fognak az asztali gépekház állni ,így aztán ez is sokkal simábban is megy majd talán,nyilván viszont a PC-s játék gépigénye nagyobb lesz,mint a konzolosé ha maxra csűrjük.
0
0
0
0
Maros avatar
@Andor1997: Lehet, hogy az én videókártyámon már el sem fog indulni. 😲
0
0
0
0
vyne avatar
@Andor1997: Mire odaerunk a konzolok megint kozel sem lesznek az asztalikhoz. Mar most ha elobb jonnek az uj kartyak mint a konzolok akkor hatranyban lesz az uj genes konzol.
Ha holnap jonne az uj gen akkor megkozelithetne.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@vyne: Nyilván itt nem csak a teljesítményre gondolok közelség alatt ,hanem arra ,hogy az AMD-s alkatrészek miatt sokkal közelebbiek ,mint eddig,tehát felépítésre.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció